A metalrajongók tudják, hogy valószínűtlenül sok jó metalbanda jön északról, többek között Svédországból. Vajon mi lehet ennek az oka? Az Avatar énekese, Johannes Eckerström most részletesen megválaszolta ezt az égető kérdést a The Rizzuto Show által készített interjúban:
„Erre van egy hosszú, komoly válaszom. Svédországban a második világháború utántól van egy ilyen – nehéz kitalálni, milyen dolog lehet az amerikai rendszerben, ami ennek megfelel, de ez egy ilyen iskola utáni program, hogy minden önkormányzat nyitott zeneiskolákat. Nem az iskola vagy az iskolai tanterv része; csak egy hely, ahova elmehetsz hangszeren tanulni. Ez nagyon jól támogatott, és tulajdonképpen mindenki számára elérhető.
Az első évben ingyen kapsz kölcsönbe egy hangszert, aztán a második évben, ha folytatni akarod, akkor kedvezményesen vehetsz felszerelést. Kezdetben csak heti 20 percet töltesz a tanárral, és ‘Mary Had A Little Lamb’-et játszol hegedűn vagy ilyesmi, de innen indul a fejlődés. Ha megtetszik, messzire eljutnak a gyerekek a zenei tanulmányokban ezzel a szórakoztató iskola utáni elfoglaltsággal, ami olyan, mintha egy kisebb ligában játszanál, csak zenében. Ez könnyen és széles körben elérhető, ami azt jelenti, hogy sok svéd gyerek belekóstolhat.
[Az Avatarban] majdnem mindenki, mielőtt megismertük egymást, ugyanis egymáshoz elég közel nőttünk fel – mármint ugyanabban a városban, annak különböző részein, de ugyanabba az iskolába jártunk – az egyikünk klarinéton játszott, a másik fuvolán, a harmadik harsonán, ugyanabban a kis gyerekzenekarban, ahol borzasztó ‘Meet The Flintstones’-átdolgozásokat játszottunk.
Aztán kialakul a zenei stílusod tinédzserként, felfedezed a szubkultúrákat, de akkor már előnnyel indulsz a közös zenéléshez, és automatikusan összebarátkozol olyanokkal, akik ugyanannyira szeretik a zenét. A ‘Meet The Flintstones’-csapat elvezet odáig, amikor tiniként hirtelen megnövesztették a hajukat az emberek, és Metallica– és Iron Maiden-pólókat hordanak, és alapíthattok bandákat. Ez nagy szerepet tölt be.
Egy másik dolog szerintem az, hogy ha egy ország egyszer már magáénak tudhat egy sikersztorit, akkor az az ország megkapja ezt a címkét. Az előítélet tipikus esete. Ha azt hallod, hogy ‘ez egy új svéd metalbanda’, akkor már eleve bizalmat és kíváncsiságot érzel iránta. Nagyjából hozzá vagyunk szokva. Ez egy önetető rendszer.
Tudod, mi Fagersta? Tudod, kik a The Hives? Ők Fagerstából származnak. Mára már minden kis Fagerstának megvan a saját The Hives-ja Svédországban. Felnősz… számít a reprezentálás, nem? Sokan beszélünk erről, hogy mindenféle embernek egy képernyő előtt kéne lennie, és láthatónak kéne lennie, és ez arra ösztönzi a gyerekeket, hogy úgy nézzenek ki, mint az az ember, és [úgy érezzék,] ‘ezt én is meg tudom csinálni’.
Svédország előnyére válik a nyurga, sápadt tinifiúknak, hogy lássák, ‘hé, ők megcsinálták’, és hogy ‘ennek a srácnak az anyukája a postán dolgozik a barátom anyukájával, úgyhogy mi is megcsinálhatjuk’. Ez az elérhetőség. Valamint ez egy jóléti állam, ami azt jelenti, hogy van alattad egy biztonsági háló – hogy lehessenek borzalmas ötleteid annak kapcsán, hogy miből akarsz megélni, szerencsétlenül elbukhass, és később találhass egy másik utat az életben. Megengedheted agadnak, hogy kudarcot vallj. Azt hiszem, az összes eddigi dolog kombinálva.”
Forrás: MetalInjection
