Ismét olyat alkotott a NIGHTWISH, ami szíven üt

2024. 05. 22. - 20:02

Május 21-én jelent meg a Nightwish szeptemberben érkező, Yesterwynde albumának előfutáraként szolgáló Perfume Of The Timeless című single, ami azonnal felrobbantotta az internetet a banda rajongói körében. Természetesen mint ahogy általában maga a zenekar is, a frissen kihozott dal is vegyes érzéseket váltott ki a hallgatóságból. Pár régi fan szerint unalmas a dal, mások azt sérelmezik, hogy a refrénben nem elég hangsúlyos Floor Jansen éneke, valaki szerint túl hosszú, míg mások szerint túl rövid a nóta…

 

Persze a legtöbb rajongó el van ragadtatva a daltól és a hozzá készült videótól, amiből láthatóan nem sajnálták a pénzt és energiát. Tuomas Holopainen zeneszerző/billentyűs korábban elárulta, hogy az album egyik fő tematikája az idő lesz – a Perfume Of The Timeless is az idő múlásának, az ember halandóságának és felmenőinek témakörét dolgozza fel, és mindezt olyan érzelmes filozófiai köntösben, hogy már a videó első percétől libabőrt okoz.

 

 

A dal zeneiségéről annyit mondanék el, hogy nagy hangsúlyt kap benne a szimfonikus zenekar, ugyanakkor megmaradt a metal érzete is a hangszerelés súlyának, dinamikájának köszönhetően. Személy szerint a kedvenc részem a második refrén utáni progresszív elemekkel tarkított bridge/breakdown, ami meglepő basszuskiállást, hidegrázós, hátborzongató kórust és vokálokat, monumentális szimfonikát, és valóban súúúlyos gitártémákat tartogat.

 

Az első hallgatásra nem túl izgalmasnak tűnő refrént is tökéletesen megszerettem a dal végére, most már ki sem megy a fejemből. Hosszú intró vezeti fel a dalt, azonban már az elején annyira érdekes skálák és kórus köszönt minket, hogy lehetetlen közben unatkozni – és hogyha ezalatt a videó szövegét is olvasod, azonnal odaragadsz a képernyőre.

 

 

A szeptember 20-án megjelenő új Nightwish lemezből 4 féle formátum is előrendelhető a webshopunkból.:

 

 

K. B.

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN