Az Inquisition, mint a black metal színtéren belül a ’90-es évek óta meghatározó szerepű és töretlenül aktív kolumbiai formáció, nem szorul bemutatásra a műfaj iránt komolyan érdeklődőknek. Amellett, hogy a nagyközönség számára felfuttatott norvég irányzat mellé kínáltak zenéjükkel alternatív opciót, a legtöbb, már klasszikusnak számító black metal bandával ellentétben a stílusváltások és vakmerő kísérletezések nem igazán voltak rájuk jellemzőek. Azonban kicsit árnyaltabb formában náluk is érezhető az időnkénti változás, és idén megjelent új lemezük hallatán határozottan kijelenthető, hogy a zenekar egyfajta negyedik korszakát éli.
Ennek a korszaknak a kezdetét az előző, 2020-as Black Mass for a Mass Grave albumuk jelenthette, amelynek főbb jellegzetességei az új kiadványra is átöröklődtek. Ez leginkább a tiszta hangzásban, és egyfajta dallamosabb megközelítésben jelentkezik. Illetve az albumot átfogó atmoszféra instrumentális eszközökkel való kiterjesztésében. Ez talán ésszerű lépésnek tűnhet tiszta hangzás esetén, azonban a műfajon belül annyira mégsem elterjedt, ha a máig aktív nagyobb nevekre gondolunk. És hitelesebb is, mint egy profi stúdióban hasonló céltól vezérelve azt megpróbálni imitálni, hogy a hanganyagot egy dohos pincében, vagy lerúgott próbateremben vették fel szegényes körülmények között, mint a hőskorban. Ezek a többnyire billentyűs effektek és magasabbra hangolt, rövid gitártémák, amihez hasonlóakkal inkább szimfonikus metal zenékben gyakoribb találkozni, egyfajta klasszikus színezetet adnak az albumnak.
A koncepció, a felfoghatatlan magasságokban rejlő kozmikus fenyegetettség maradt a régi, azonban ilyen dallam- és hangzásvilág mellett inkább melankolikus hatású, semmit agresszívan mindent elsöprő, ahogyan az a bandára korábban jellemző volt. Ez azért is érdekes, mert zenéjük alapjáraton nem sokat veszett az intenzitásából, ez főleg a hangzás és az atmoszféra megnövelt hatásának a következménye. Óvatos lavírozgatás ez, ugyanis az Inquisition-nek láthatóan nem terve symphonic black metalra váltani, még ha azzal rokonítható eszköztárral is élnek. Veteránnak számító, gyakorlott zenészek számára a preferált műfajok határainak látszólagos, vagy színlelt feszegetése egy teljesen aktuális tendencia. Érthető ez, ha egy banda hosszú működése során a stílusbeli lehetőségeit teljesen kiaknázta, és sok más választása nincs, hacsak nem akar monoton önismétlésbe fulladni. Ennek az ún. negyedik Inquisition periódusnak az érdekessége, hogy hol a black metal ’90-es évek második felétől jellemző tendenciájára emlékeztetnek, hol arra a modernebb, post-black metal hatású irányzatra, ami a 2010-es években volt aktuális. És természetesen, ahogyan a banda korábbi időszakai, úgy ez sem esik egybe a műfaj aktuális trendjével, így elmondható, hogy ahogyan zenéjük annak idején, úgy most is alternatív opcióként jelentkezik. Az új lemez zeneileg változatosabb, és dallamossága, hallgatóbarátabb paraméterei által szélesebb körű közönséggel is kompatibilis lehet.
Írta: Oroszi István
