A Death Metal, mint műfaj 1992-re már erősen be volt járatva, sok nyolcvanas években alakult, mára klasszikusnak nevezett banda ekkor már kiforrott zenei arculattal rendelkezett és minőségi lemezekkel árasztotta el a színteret, amik külön stílusokat teremtettek és mai napig állandó hivatkozási alapok. Az ún. második generációs bandák csak a kilencvenes évek elején kaptak szárnyra újabb és újabb kihívásokat felállítva. Meghatározó időszak volt ez a metal zenei történelemben, hiszen még rengeteg új lehetőséget tartogatott az extrémitás határainak feszegetése, még korántsem volt annyira kiaknázva és túltelítve a színtér, mint manapság, de ennek az egész folyamatnak valahol ez is a törvényszerűsége. 10 olyan lemezt gyűjtöttem össze azon jeles alkalomból, hogy mindegyik idén ünnepli 30. születésnapját és nem csak azért kerülnek említésre, mert személyes kedvenceim, hanem mert szerintem megkerülhetetlenek azok számára, akik élik a műfajt! Tartalmilag nem egységesek az ismertetők, csak azt írtam le, amit fontosnak tartottam, de minden anyag egy külön regényt érdemelne. Így is visszafogtam magam.
Incantation – Onward to Golgotha (1992, május 5.)
A New Yersey-ből származó csapatot még 1989-ben alapította a zenekar mai napig aktív motorja John McEntee és a később Profanatica-ban nevet szerzett Paul Ledney. (ezelőtt a death/thrashben utazó Revenant-ban zenéltek együtt). Paul csak a nagyon kezdeti, demós időszakban vett részt a zenekar életében, majd idejekorán elpártolt. Átesett még a zenekar néhány tagcserén mire kialakult az első lemezt megalkotó tagság, (még Will Rahmer, a Motician frontembere is hörgött két korai kiadványon). 1991-ben azonban összeállt egy szilárd felállás, felkészülvén az első teljes fekete massza összegyúrására!
Az Onward to Golgotha egy igazi csemegének számító alkotás a korai halál fém anyagok között, hiszen ilyen sötét és gonosz hangulatú death metal lemezt még nagyon senki nem alkotott meg ez előtt. A hangzása olyan hatást kelt, mintha egyenesen a pokol mélyéről törne elő, bár kezdetben nálam ez jelentette egyben a negatívumát is az anyagnak: Az egész lemez egy egybefüggő, sűrű masszának hat, nem igazán különülnek el egymástól a dalok és ezáltal eléggé egydimenziós a végeredmény. Evvel együtt a lemez legnagyobb erejét Craig Pillard mély és brutális hörgése adja, valamint a John McEntee kísérteties gitártémái és hol kaotikus, hol lassú, nyomasztó szólóbetétei. Sűrűn váltakozva szabadítják ránk a gyors, száguldó tempókat és a doom-os, belassult témákat, amik igazi sivár és kripta hangulatot árasztanak. Ha a kortársakat vesszük alapul, akkor a stílusuk nagyjából az Immolation-hoz állt legközelebb, de nekik is megvolt mindig az egyedi és jól felismerhető zenei világuk.
A antikeresztény tematikájú borító képét egy Miram Kim nevezetű koreai származású művésznő alkotta, akivel még a későbbiekben is sokáig együtt dolgoztak. Érdekesség, hogy ő festette az Amorphis első nagylemezének, a The Karelian Isthmus-nak a borítóját vagy a legelső Arch Enemy nagylemez, a Black Earth coverjét is.
Bár az említett negatívumok miatt kezdetben nehezen fogadtam be az Onward to Golgothát, idővel hatalmas kedvencemmé vált és egyre többször került elő. A lemez ereje nem a rifforientált dalszerkezetek és ritmusosság erejében keresendő, (mint mondjuk egy Suffocation esetében), hanem a sötét hangulatvilágán, a barbár riffek által keltett bestiális atmoszférán, amely magával ragad és mai napig lehúz a kárhozat mélyére, bármikor felteszem!
CANNIBAL
A sorozat eddig megjelent részei:
Cannibal Corpse – Tomb of the Mutilated
Bolt Thrower – The IVth Crusade
Következő részek:
Deicide – Legion
Fear Factory – Soul of the New Machine
Disastrous Murmur – Rhapsodies in Red
Vader – The Ultimate Incantation
Grave – You’ll Never See
Monstrosity – Imperial Doom
Impetigo – Horror of the Zombies
