Nem kellett túl sokat várni a legutóbbi Cannibal Corpse nagylemez, a Violence Unimagined megjelenése óta, ugyanis bő két év alatt meg is született a várva várt utód, a Chaos Horrific képében! Először is tisztázzuk: mi az, amit (el)várunk egy új CC lemeztől 2023-ban? A zenekar idén lett 35 éves, ez a 16. nagylemezük és ha nem számítjuk a Barnes-érában kiadott négy klasszikusnak számító anyagukat, George Fisher 1995-ös csatlakozása óta (már az is majdnem 30 éve…) nagyjából ugyanazon a sémán mozognak és mára bizonyára minden death metal rajongó elfogadta azt a tényt, hogy bizony túl nagy meglepetést nem fognak okozni, már nem fog beütni a katarzisokkal teli wow!-faktor.

Amit kapni fogunk, az maximum egy hamisítatlan, CC stílusában megfogant, gyilkos, riffközpontú halál fém mészárlás, úgy ahogy azt eddig is megszokhattuk. Ennyi, amit el lehet és elszabad várni tőlük és ha ennél többre vágysz: csalódni fogsz. Ugyanis csúnya kifejezéssel élve, régóta biztonsági játékot űznek, aminek megvannak az előnyei és hátrányai. Előnyei, hogy olyan erényekkel vannak felfegyverkezve – és ez a máig töretlen sikerük egyik kulcsa is -, mint a műfajhoz való töretlen lojalitás, hitelesek és következetesek tudtak maradni, nem fordítottak soha hátat kedvenc stílusuknak és rajongóiknak. Ez mind szép és jó, de ha egy zenekar – és ezt általánosságban értve – nem akar és nem is hajlandó kísérletezni, merészebbnek lenni a zeneszerzést illetően, nem hajlandó változtatni a bevált recepten, hanem ugyanazon a behatárolt kereten belül építi tovább a karrierjét, akkor már csak egy kérdés marad: hogy lehet ezt hosszútávon úgy csinálni, hogy ne fulladjon elcsépelt önismétlésbe, hogy azon túl is tudjon valami frisset és izgalmasat nyújtani?

Nos, a Cannibal Corpse csapata úgy gondolom ebben nagy mester, hiszen pont jól eltalálják ezeket a nüansznyi balanszokat, ami miatt minden aktuális lemezük tud adni valami olyan pluszt, ami frissé és aktuálissá tud varázsolni egy-egy új gyilkos dalcsokrot. Lemezről lemezre maximum némi hangzás – és dalszerkezetbeli különbségeket iktatnak be, de ez pont elég ahhoz, hogy megtudjanak mindenkit venni kilóra. Természetesen itt figyelembe kell vennünk olyan szempontokat is, hogy a death metal mai napig legfelkapottabb és legsikeresebb zenekaráról beszélünk, így sok mindenkiben dúl világszerte az elfogult rajongói szellem, ami a szart is úgy megtudja cukrozni, hogy ízletes legyen. De itt azért mégsem teljesen erről van szó…

Ami mostanában nagyobb változást jelentett a zenekar háza táján, az Erik Rutan 2020-as csatlakozása, aki szegény Pat O’Brien-t váltotta le, akinek őrült ámokfutása sajnos a Cannibal Corpse-béli karrierjébe került. Erik Rutan régi harcostársa, munkatársa és barátja a csapatnak, első ízben a 2006-os Kill lemez idején kerültek közelebb egymáshoz, ugyanis abban az időben ő látta el a produceri szerepet és bizony a szakértői munkavégzés hallatszott is az anyagon. Erik Rutan maga a Death Metal, egy legenda, igazi fanatikus, egy munkamániás zseni. Pont. Csatlakozása után nagyon izgatott voltam, hogy miként tudja beintegrálni tudását a CC zenei világába és hogy mennyire hagynak neki teret. Nem túl nagy meglepetésre szabad kezet is kapott a dalszerzések terén és ez bizony rá is nyomta a bélyegét a zenei produktumra. Kezdve a jellegzetes „Hate Eternal-os” gyilkos technikás-riffelős gitárjátékával és hangulat orientált szólóival. Azon túl, hogy jónak tartom, a Violence Unimagined lemez pont emiatt vált nekem kissé szedett-vetetté, mert a dalok ütöttek, de lemezen összességében nem képeztek jó egységet a dalok különbözősége miatt.

Ennél a pontnál akkor rá is csatlakoznék a friss lemezre, hiszen most ezt a „szétesettséget” a Chaos Horrific esetében nem figyeltem meg. A lemez majdnem 40 percnyi játékidejét végigtolva végre kiforrottabbnak és egységesebbnek hatott az összkép már elsőre! A lemezen hallható 10 dal mindegyikében a gyors verzék dominálnak és úgy végigszáguldanak a hallgatón, mint a gyorsvonat. A gyors jelzőnél meg is jegyezném, hogy ennek ellenére a blastbeat tempók konkrétan felszívódtak, egyetlen dalban, a nyolcadik Pitchfork Impalement című tételben villant pár másodperc erejéig Paul Mazurkiewicz. Megmondom őszintén engem ez nem is zavart, a vágtázó tuka-tuka döngölések szerintem még jobban is állnak a dalok karaktereinek. Így sem marad el a brutalitás, a lendület és várt hatásfok. Plusz Paul-nak sem kell majd koncerteken olyan görcsösen vicsorítania püfölés közben, hanem nyugdíjasabbra veheti a tempót, haha.

A Metal.hu webshopban még van raktáron mindegyik Cannibal Corpse kiadványból, így a rendelés után pár napon belül már meg is kaphatod a lemezt:

A lemez nyitódala, az Overlords of Violence már elsőre arcul csap, teljesen egyutas és primitív dal, de evvel együtt iszonyat megnyerő a maga brutalitásával. Továbbá már hagyomány és elmaradhatatlan, hogy egy CC lemez nyitódalának rögtön gyilkolnia kell! Most sem hagytak cserben senkit. Amit megjegyeznék, hogy rögtön feltűnő az irgalmatlan jó hangzás: Nagyon tiszta és mégis megőrizte a barbár nyersességét, evvel együtt nagyon vaskos. Elképesztő, hogy milyen ereje van és milyen jó munkát végeztek vele a stúdióban. Ha nem is hallok túl izgalmas verzéket, már önmagában a sound végigpezsdít minden egyes hangot és élményszámba megy annak hallgatása. A Frenzied Feeding továbbtartja a sodró és tempós lendületet, majd két ismerősebb dal, az előzetesen bemutatott, klipes Summoned the Sacrifice és Blood Blind következik, ahol már több a középutas és lassabb, súlyosabb döngölés. Bár elsőre nem vettek le a lábamról, de aztán szépen beértek 3-4 hallgatás után. A Blood Blind még a süketnek is feltűnhetett, hogy Erik Rutan a dalszerzője, annyira gyilkosak és jellegzetesek benne a gitártémák. Nagyjából a lemez végén ütköznek ki a nem várt meglepetések, a kilencedikként elhangzó Pestilential Rictus a lemez többi dalától eltérő proto-thrash téma vezérli szinte végig, majd a záró Drain the Empty pedig lassabb, epikusabb nyitányával vonja magára a hallgató figyelmét, de természetesen itt sem maradhat el a rifftúrás és nem engednek meg pihenőidőt a legvégén sem, de kiváló zárótétel és evvel végső súlytást mérnek a death metal bárdjával, magára hagyva mindenkit a véres hullák kupacának tengerén.

A borítót ismételten a zenekar saját „házi művésze”, Vince Locke alkotta és ismét szemet gyönyörködtető munkát végzett. Kissé lightosabb alkotás került ki ezúttal a műhelyéből, mint mondjuk az előző lemez cenzúrázatlan borítójának verziója, de ez a hentelős-zombis tömegjelenet és a bordós színdominancia nekem nagyon bejött összességében, jó ránézni.

Ha egy filmes analógiával akarok élni, egy Cannibal Corpse lemez pont ugyanazt az élményt tudja nyújtani, mint egy slasher horror film: Olyan, mint amikor nem vágysz semmi extrára vagy túlgondolásra, egyszerűen leveszel a polcról egy Péntek 13, Élőhalottak Éjszakája vagy Texasi Láncfűrészes részt, végigélvezed az agyatlan gyilkolást, a vér, a rothadó zombik látványát, erre érzékeidben ejakuálsz egy hatalmasat, majd ezen élmény után kielégülve, szélesebb mosollyal nézel ki a világba. Ezt nyújtja számomra a Chaos Horrific és ennél nem is kell több!

Értékelésünk egy erős 10/10

Írta: Darabos István