Az általuk „mentálhigiénés” progesszív rocknak titulált Auraleak 2020-ban alakult meg Budapesten. A zenekar jelenleg első nagylemezén dolgozik, melynek minden dala single-ként, videós anyaggal fog megjelenni.
Tavaly bejárták az ország nagyobb városait, valamint olyan eseményeken láthattuk őket, mint a Yippi Feszt, a Fekete Zaj Fesztivál, a Szimpla Rocks, valamint az Analog Music Hall nagytermében is megtáncoltatták a nagyérdeműt, idén pedig a kőbányai Mad Vill fesztiválon és az A38-on is felléptek.
Ősszel az Auraleak pár, határon túli helyszínt is meghódít: szeptemberben négyállomásos erdélyi turnéra indulnak, majd a Salzburg Arenaban megrendezésre kerülő Lake Rock Festivalon olyan előadók előtt fogják melegíteni a színpadot, mint a Bullet For My Valentine, a Guano Apes vagy az Infected Rain.
Gerő András (Hex) frontember így reagált a Lake Rock Festival meghívására: „Amikor megkaptuk a levelet, az első gondolatom az volt, hogy ez vagy spam, vagy totál félrement. Ahogy pedig azóta telik az idő, egyre nagyobb izgalom tölt el mindnyájunkat, hogy ez most tényleg megtörténik, még mindig hihetetlen az egész, de mindenképpen egy súlyos mérföldkő lesz a zenekar életében. Még így fejenként a 10-15 év aktív zenélés távlatában is naivan hiszünk abban, hogy az alázatos, kemény munka előbb-utóbb meg fog térülni függetlenül attól, hogy már nem nagyon vannak illúzióink, világmegváltó terveink. Viszont minden ilyen meghívás visszaigazolja, hogy igen is szép számmal vannak még, akik befogadják, értelmezik és értékelik az általunk képviselt világot, mi pedig a lehető legnagyobb örömmel megyünk minden ilyen helyre élőben is bemutatni a koncepciónkat.”
Idén még az alábbi helyszíneken találkozhatsz az Auraleak-kel:
szeptember 15 – Lake Rock Festival, Salzburg Arena
szeptember 21 – Flying Circus, Kolozsvár
szeptember 22 – Rock ’n’ Roll Center, Zalau
szeptember 23 – MC Clubhouse, Lugos
szeptember 24 – Manufactura, Temesvár
október 14 – Víztorony, Debrecen
november 4 – Terem, Veszprém
december 1 – Budapest, még nem publikus
Kövesd őket a közösségi médiában:
FACEBOOK: https://bit.ly/kmm-aur-fb
INSTAGRAM: https://bit.ly/kmm-aur-ig
TIKTOK: https://bit.ly/kmm-aur-tt
Lake Rock Festival:
https://www.lakerock.at/
Borítókép: Erik Vadas Photography





