Andris és Zoli ismét kitett magáért, hogy az októberi EU körút feelingje maximálisan átjöjjön. A kalandos turnénapló második része következik: avagy a kirúgott ajtó esete, egy kedves gyárlátogatás, majd még több finom sörivás és egy kúszó kígyó a hippifészek hálójában.
4. NAP, CLUB HELL, DIEST, BELGIUM
Szerencsére ezúttal sem kellett korán indulni, úgyhogy a kényelmes reggeli után még összefutottunk Wim-mel, és átadtuk a neki szánt ajándékokat. Láthatóan még mindig nem volt csúcsformában, de ettől függetlenül abban maradtunk, hogy a közös sztorink még nem ért véget, vagyis találkozunk mi még. A kora délutánig rendelkezésre álló szabadidőt némi turistáskodásra használtuk fel. Útközben ellátogattunk Eindhovenbe, ahol sétáltunk egyet a belvárosban, valamint ittunk egy korsó gyöngyöző sört a város egyik terén, ahogy minden átlagos hétfő délelőtt szoktuk.
A Club Hell egy kicsike, de hangulatos klub, és kifejezetten az underground zenékre specializálódott. Itt még sosem jártunk korábban, és sikerült is egy jókora malőrrel indítanunk a hely tulajánál. Történt ugyanis, hogy egyikünk (hogy nevet ne említsünk, nevezzük Dél-Amerikainak) beszorult az amúgy elég rozoga ajtóval felszerelt mellékhelyiségbe. Mivel más megoldás erre a szorult helyzetre nem jutott eszébe, úgy döntött, hogy kirúgja az ajtót. Így is lett. Az eredmény egy 50 Eurós levonás, ajtójavíttatás címén. És ekkor még csak kora délután volt, előttünk állt még a nap.
Közeledvén a turné feléhez, hajlamos az ember egy ilyen úton a múltba révedni, ehhez pedig megfelelő zenék segítenek. Az Iron Maiden Wasted Years című klasszikusa például gyakran pörgött a digitális szupersztrádán, még nagyobb súlyt adva a dal szövegének. Eszembe jutott gyakran a sokat emlegetett Marduk turné is, és párhuzamokat vontam a múlt és a jelen közt, majd megállapítottam hogy elszállt az idő és azon filóztam hogy vajon mi lehet azokkal az emberekkel akik azon a turnén a stáb részét képezték. És hát mi történik ezután nem sokkal… valaki a kapunyitás után odalép hozzám és kéri hogy menjek ki vele klubból. Dries volt az, a Marduk turné mindenese. 27 éve nem láttuk egymást és mikor megtudta hogy a lakóhelyéhez közel játszunk, úgy döntött eljön megnézni minket a kedves régi emlékek miatt. Óriási múltidézés, sztorizgatás következett és majdnem 3 évtized után sikerült egy régi félreértést is tisztázni, ami mindig nyomta a lelkemet.
Közben a Rivers Ablaze sofőrje, és egyben mindkét zenekar hangtechnikusa, Vincze Tomi és Dragon összerántották a technikát, majd kezdődhettek a koncertek. Ekkor azonban, miközben a Rivers már javában játszotta méregerős szettjét, derült égből további vendégek érkeztek.
Történt ugyanis, hogy Vörös Andrásék épp Brüsszelben jártak, ahol a Bestiarium Hungaricum című könyvet mutatták be. És ha már ott jártak, miért ne lepnék meg az épp arra zajongó két magyar zenekart? És milyen jól tették! Nagyon örültünk nekik, és belelapozva a Rivers énekes Oszi példányába, azt javaslom, hogy akit érdekelnek a magyar mondavilág rémségei, nézzen utána ennek a könyvnek. Már csak az illusztrációk miatt is megéri!
És még itt sem ért véget a vendégek sorozata, ugyanis eljött hozzánk számos lemezünk borítójának festője, Kris Verwimp is. Természetesen a Heavenly Down borítós pólójában feszített, amit még a lemezzel együtt küldtünk neki. Sokáig kérdéses volt, hogy el tud-e jönni, de szerencsére végül ez is összejött. Ha jól emlékszem, vele 2007 környékén találkoztunk utoljára, az eindhoveni Dynamo Klubban.
A hétfő mindig is a turnék legrizikósabb napja, de ez most nagyon jól sült el. Remek hangulatú buli kerekedett az igencsak megnyerő klubban, kiváló közönség előtt.
Még a tulaj, Erik is megenyhült és hajlandó volt fátylat borítani a wc ajtós incidensre, és megbeszéltük, hogy hallunk még egymásról. Egy nap alatt két ilyen ígéret nem is rossz. Lehetett indulni a hotelba, nyugovóra térni. Már aki arra voksolt… Ketten ugyanis a zenekarból megint inkább a klubból elhozott utolsó utáni sörök elfogyasztásában látta a helyes megoldást.
5. NAP, PARLAMENT CLUB, PLZEN, CSEHORSZÁG
Nem élvezhettük sokáig a turné talán legpazarabb hoteljének kényelmét, mivel újabb 750 km-es út állt előttünk. Csehország messze földön híres pompás söreiről, szerencsére utunk pont a cseh sörfőzés egyik fellegvárába, Plzenbe vezetett. A Parlament Clubban már játszottunk 3 éve, így tudtuk mi vár ránk. Egy pincehelyiségben lévő kicsiny színpad, kevés néző befogadására alkalmas nézőtér, barátságos, és lelkes publikum. Ez így is lett, de még mielőtt a közönség elkezdett volna szivárogni, megérkezett egy, a szívünknek igencsak kedves cseh csapat, a Bohemyst legénysége. Velük nyomtuk végig 3 éve azt a bő egy hetes turnét, amire már sokszor hivatkoztunk, és akkor szoros barátság fűződött a két zenekar tagjai között. Erre a turnéra csak három állomás erejéig tudtak becsatlakozni, de így is nagyon örültünk nekik. Aztán megérkezett a koncert szervezője, egyben kedves barátunk Mira a Panychida zenekarból és elkezdődtek a nagy sztorizások. A koncert, és az este többi része is minden további nélkül lement, de ekkor jött a feketeleves. Ez sajnos nem a cseh konyha egyik különlegessége, hanem mivel a Jóisten döntetlenre játszik, a múlt éjszakai szenzációs szállást másnap a másik véglet követte. Történt ugyanis, hogy költséghatékonyság miatt a szervezők inkább azt ajánlották, hogy hotel helyett töltsük az éjszakát az egyik cimborájuknál, aki amúgy mintegy 300 méterre lakik a klubtól. Megérkezésünkkor meg is ismerkedtünk a sráccal, aki egyébként igazi black metal fanatikus. Mellesleg lelkes alkohol- és kábítószerfogyasztó, de erről akkor még nem igazán tudtunk. Balázs még délután elment néhány órára a szállásra pihenni, és visszatérésekor megjegyezte, hogy a lakás finoman szólva is igazi hippifészek. Hittük is, meg nem is, de mikor odaértünk mi is csak lestünk, mint a lukinyúl, pedig sok cifra dolgot láttunk már. Az egy dolog, hogy lezuhanyozni sem mertünk, de azt sem tudtuk, hogy húzzuk össze magunkat a retkes matracokon, és egyéb fekvő alkalmatosságokon. Vozi átment a másik szobába, és közölte, hogy ott sokkal nagyobb a tisztaság és a rend. Majd mikor megkérdeztük, hogy akkor miért is jött onnan vissza, kibökte, hogy lakik ott egy kígyó is, így ő inkább mégsem társul. Marci azt az utat választotta, hogy a házigazdával nekiállt sörözni és tüskézni, majd mikor már minden mindegy volt, leheveredett valamelyik felfújható ágyszerűségre. Ez bizonyult a nyertes taktikának. Még lefekvés előtt megbeszéltük, hogy városnézésre hivatkozva reggel korán fogunk kelni.
6. NAP, MC FABRIKA, CESKE BUDEJOVICE, CSEHORSZÁG
…És így is lett… Reggel már Plzen utcáit róttuk, hogy valami reggelit tömjünk a testünkbe. Szerencsére nem okozott megrázkódtatást a séta, ugyanis a belváros igencsak szép, és az idő is nagyon kellemes volt, ráadásul jól esett kicsit kiszellőztetni a fejünket így a turné közepén. Végül úgy döntöttünk, hogy megérdemeljük a luxust, és egy menő kávézóban költöttük el a reggelinket. Marci itt is némileg külön utat járt, nem elégedett meg a jóféle tojásos ételekkel, hanem inkább begyújtatta a kemencét mert kora reggel pizzára vágyott. Jókedvünkben még egy tangóharmónikás utcazenész mellé is betársultam, akit láthatóan nem zavart hogy zenéjére szavalom aktuális rímkölteményeinket. Kicsit sikerült is növelni az öreg szerény bevételét, mert ahogy elkezdtük a performanszt és Balázs nekiállt kamerázni, többen odajöttek pénzt szórni a kalapjába. Én is egy 5 euróssal honoráltam kedvességét. Rivers-ékkel még előző éjjel megbeszéltük hogy találkozunk délelőtt 11-kor a legendás pilzeni sörgyárnál, de valamiért ők más programot válaszottak, mi viszont izgatottan toporogtunk a bejáratnál, hiszen többünk kedvenc söréről van szó. A szuvenír shopban például kisgyerek módjára vásároltuk a különböző hasznos és haszontalan ajándékokat, majd következett a kóstolás. Mi lehet annál nagyobb élmény, mint mikor délidőben, egy szokatlanul meleg őszi hétköznapon sütkérezve a banda kirendel egy kört a gyárból frissen csapolt gyönyörű Pilsnerből? Hát természetesen még egy kör. Sikerült annyira belefeledkeznünk a kulináris élvezetbe, hogy jócskán a tervezett időpont után indultunk el Ceske Budejovice-be. A bő két órás utat szokás szerint jó hangulatban, versfaragással töltve tudtuk le. Bár a Budweisert is nagyon szeretjük, az ottani gyárlátogatást már nem vállaltuk be. Nagyon szuper klub a Fabrika és nagy meglepetésünkre Maty, a Gutalax énekese volt aznap a vendéglátónk és egyből egy bocsánatkéréssel kezdett, mivel nem figyelt, hogy magyar zenekar érkezik, és gulyással készült nekünk. Mondtuk neki, hogy ennél nagyobb problémánk az életben ne legyen. Főleg, hogy már megszoktuk, hogy ha gulyással várnak minket, akkor nem azt kapunk. Most is pörkölt lett a végeredmény, és nagyon ízletes volt. Röviddel utánunk megérkezett a Bohemyst legénysége és utolsónak befutott a Panychida is. Itt ők is felléptek és remek koncertet adtak. Elég jó közönség verődött össze a hétköznapi időpont ellenére, a koncert jól sikerült, a zsűri táncolt, mi pedig elégedetten terpeszkedtünk el az öltözőben lévő kanapékon. Egészen addig, míg be nem viharzott a személyzet egyik tagja, hogy jó lenne, ha szednénk a sátorfánkat, mert hétköznap van, és szeretnének mielőbb zárni. Nyilván nem akartuk kihúzni a gyufát, így azonnal nekiálltunk összerántani a cuccainkat, és kihordani a buszba. A kapkodás persze nem sok jót szül, de hogy mennyire, erre csak másnap jöttünk rá. Elindultunk a hotelbe, ahova becsekkolni már délután is felért egy kisebb csodával. Jobb helyeken valószínűleg egy busznyi turistacsoportot hamarabb felvesznek. Éjjeli érkezésünkkor pedig a kódos ajtónyitórendszer vált működésképtelenné, így nem tudtunk bejutni szobáinkba. Hiába nyomkodtuk a tapiképernyőt, piros error felirat és lelombozó hangeffekt lett a végeredmény. Többen emiatt dühből elkezdtek sört inni, de végül Balázs lement a portás kisasszonyért, és mit ad az ég, neki sem működtek a kódok. Azért végül kulccsal beeresztett minket, és végre nyugovóra térhettünk.
Írta: Nagy András és Pál Zoltán
Nemsokára jön a záró etap – az első rész pedig itt olvasható!
