A Vended zenekarnak szinte szó szerint a vérében van a metal, ugyanis énekese és dobosa két világszerte ismert metalzenész utóda: Griffin Taylor énekes Corey Taylor (Slipknot, Stone Sour), Simon Crahan pedig Shawn Crahan (Slipknot) fia. Ennek ellenére ezt az „örökletes” szerencsét Griffin elmondása szerint nem használják ugródeszkának a Vended felfuttatásához, hanem a híres zenészek hagyták fiaikat kibontakozni. (Erről persze indíthatnánk vitát, de most elégedjünk meg annyival, hogy elhisszük nekik.) Mondjuk léptek már fel a Knotfesten, és idén ősszel is fel fognak. Időközben viszont elkészült debütáló nagylemezük, egy 13-számos album, amely szeptember végén fog megjelenni.

 

A nu-metal–modern metal, esetileg extreme metal stílusban zenélő Vended célközönsége valószínűleg a Code Orange, a Loathe és a Tallahh rajongóinak körébe sorolható, no meg ott van az a kilenctagú, maszkos iowai zenekar is… Az ifjabb Taylor nemrég elmondta egy interjúban, hogy céljuk a zenekarral nem más, mint a világuralom.

 

Néhány évig a háttérben dolgoztatok a dalokon és magatokon bandaként. Milyen volt ez a folyamat?

 

Griffin: Először is, az egész színtiszta romlottság volt. Nem volt más, mint hogy egy csapat tinisrác azt csinálta, amit a tinisrácok szoktak – őrültködtünk, nyersek voltunk egymással, és jól szórakoztunk. Amikor dalírásra került a sor, nagyon könnyű volt a bandatársaim számára, hogy egymással kísérletezgessünk, és egymás szintjére kerüljünk. Nagyon könnyen megírtak egy-egy dalt a semmiből. Számomra pedig nagyon nehéz volt. Ismétlem, ez még akkor volt, amikor nem tudtam, hogy kell dalt írni. Nagyon nehéz volt eldöntenem, hogy mit szeretnék csinálni vagy hogyan szeretnék énekelni, hogyan szeretnék hangzani. Végül egy kis tanítgatás után a zenésztársaim részéről elkezdtem belemerülni egy groove-ba, és eljutottam odáig, hogy meg tudtam írni egyedül egy dalt, el tudtam fogadni a kritikát és a véleményüket, ha nem tetszett nekik. Azt mondtam rá, hogy ‘Pont emiatt csináltam ezt. Nézzük meg, hogy ki tudunk-e hozni belőle valami mást’. Végül jobban átláthatóbbá vált a munkamorál. Ez olyan, mint a biciklizés – izommemória segítségével szoksz hozzá.

 

Úgy általánosságban mit tanultatok meg magatokról mint zenekarról ezek alatt az évek alatt?

 

Griffin: Azt mondanám, hogy megtanultunk bízni egymásban, és megtanultuk, hogy jobb, ha van egy rossz ötleted és elkezdünk abból építkezni, mint ha van egy jó ötleted és nem kezdünk vele semmit. Bármi is legyen, ha valaki rossz ötletnek tartja, vagy akár egy, a bandán kívül álló ember szerint rossz lépés, végül akkor is jobb, mint nem csinálni semmit. Nagyon igyekszünk felismerni, ha elsőre tévedtünk, és ez egy olyan kreatív buktató, amin sokan elfelejtenek továbblépni. Nekem mint írónak sosem az első dolog lesz az utolsó, amit írok, és az esetek kilencven százalékában nem is a mondanivalómnak megfelelő dolog lesz. Többnyire próbálom kitöltögetni az űrt. Kitaláltuk, hogyan szeretnénk szólni, milyen lesz a hangunk, de azt is megtanultuk, hogy hogyan fogadjuk el a jót a rosszal, és kibogarászni az egészet a kettő között.

 

Az új lemezen elég sok scream és tiszta vokál is szerepel. Emlékszel a pillanatra, amikor rájöttél, hogy mindkettőre képes vagy?

 

Griffin: Arra, hogy tudok énekelni – a tiszta énekeket -, még gyerekkoromban jöttem rá, amikor musicaleket néztem, zenét hallgattam és utánozgattam ezeket. Kórusban, barbershop quartetben énekeltem meg ilyenek. Végül amikor megérkeztem a keményebb vokálokhoz, mint a hörgés vagy screamelés, annyira túlerőltettem a hangomat, hogy alig tudtam beszélni, és kénytelen voltam megvárni, hogy meggyógyuljon, mnt egy izom. Rájöttem, hogy tudok screamelni és hörögni, amin nem az a középfekvésű hörgés volt, hanem olyan, amit az EP-n is csináltam. Amikor ezt realizáltam, és tökéletesíteni tudtam, megtaláltam a pontot, ahol kényelmes, az az Overall és a Ded To Me [éneklése] közben volt. Ezeket a single-öket rendesen stúdióban vettük fel, és sok időm volt nemcsak érni és idősödni, hanem arra is, hogy csiszoljam a tudásomat azzal kapcsolatban, hogy hogyan akarok szólni. Így, hogy megvolt minden felszerelésünk – fejhallgatók, rendes mikrofonok, nagyon könnyű volt, azt mondtam, ‘Oh! Én ilyet is tudok?’.

 

Van kedved elmesélni a gondolatmenetet amögött, hogy magatok adtátok ki az albumot? Kerestetek fel kiadókat? Kerestek meg titeket kiadók?

 

Griffin: Saját kiadást akartunk, mert függetlenek akartunk maradni. Nem akartuk, hogy a munkánk valaki más neve alatt szerepeljen. Természetesen azt szerettük volna, hogy legyenek körülöttünk emberek, akik segítenek eljutni a célunkhoz, és akik addig böködnek minket, amíg ki nem adjuk az albumot. Nem akartuk, hogy oylasvalami rendelkezzen a hangzásunk felett, ami nem vett részt a hangzás megalkotásában. Ezzel nem leszólni akarom a kiadókat. Nem fikázom azokat a kiadókat, akik ténylegesen segítik a bandákat és biztosítják, hogy azok nemcsak hogy jól meg legyenek fizetve, de a megjelenésről is gondoskodnak. De ez főleg csak egy személyes preferencia, hogy nem szeretnénk, hogy a zenénk fölött valaki más uralkodjon, és ez hosszú távon hátráltat minket. Nemcsak azt szeretnénk, hogy megmaradjon a kreatív szabadságunk, és senki ne mondja meg, hogy minek hogy kéne szólnia, hanem jobban szeretnénk learatni az alkotásunk gyümölcsét egy „tessék, itt a jussod”-nál.

 

Kaptatok tanácsot az apukáitoktól?

 

Griffin: Nagyjából. Nem igazán tanítottak nekünk semmit és nem is mentoráltak ezzel az egésszel kapcsolatban. Az eszközöket nagyjából a kezünkbe adták, hogy elindulhassunk, de azt már ránk bízták, hogy megcsináljuk magunk. Nem csinálták volna meg helyettünk. Megosztották velünk a megfelelő eszközöket, de a cselekvés rajtunk múlt. Összességében a mi ötletünk volt, hogy függetlenek legyünk. Mindig is erről beszéltünk, és mindig ott volt a fejünkben: ‘Nem akarjuk, hogy más uralkodjon felettünk. Nem akarunk valaki más cirkusza lenni’. A saját cirkuszunk akarunk lenni, partneri kapcsolatokkal.

 

Számíthattok az apáitokra, amikor szükségetek van rájuk?

 

Griffin: Nem igazán. Simon és én beszélünk az apukáinkkal. Tájékoztatjuk őket, hogy mikor mi történik. Nem kontrollálnak, nem akarnak helyettünk dolgozni. A mi feladatunk, hogy kézbe vegyük a dolgokat. Nem igazán tesznek nekünk mást azon kívül, hogy tanácsot adnak, ha kérünk. Nem árasztanak el tanácsokkal minden másnap. Csak általános dolgokról beszélgetünk, mint úgy általában egy apával. Engedik, hogy a kölykeik maguk fedezzék föl a dolgokat, ugyanakkor meg is osztják, hogy mit gondolnak.

 

Valószínűsítem, hogy sokan faggatnak téged ezzel kapcsolatban a promóciós időszakban. Úgy tűnik, van egy tiszta határvonal.

 

Griffin: Tisztán el lehet választani azt, hogy valamit úgy csinálsz valaki helyett, mintha a saját projekted lenne, és azt, hogy csak apaként viselkedsz és azt mondod, „el fogod szúrni, azt szeretnénk, hogy biztonságban legyél. Megadjuk neked a szükséges eszközöket, hogy végezhesd a dolgod. Az már a te felelősséged, hogy hatékonyan hasznosítsd azokat az eszközöket. Nem fogjuk helyetted csinálni”.

 

A Vended stílusa inkább hibridként írható le, mégis leginkább nu metalként hivatkoznak rátok. Ezzel ki vagytok békülve?

 

Griffin: Nem igazán érdekel, minek címkéznek minket. Legyen az nu metal banda, heavy metal banda, szar banda – leszarjuk. Mindannyiunknak megvan a maga elképzelése azzal kapcsolatban, hogy milyen zenekar vagyunk. Én metal vagy heavy metalként tekintek magunkra, ami már „túlműfajítás”, ha van ilyen szó. Általánosítása az említett műfajnak. Egyébként igen, nekünk megvan a saját véleményünk, hogy minek hívjuk a zenekarunkat. Ha nu metalnak akarsz minket nevezni, tessék. Nem értünk egyet, de értjük, miért gondolod ezt, mivel [a zenénk] követi a nu-metal trendet, miszerint régi stílus keveredik újjal. Többnyire a régebbi felé húzunk, amit szeretünk és csinálni akarunk. Néha újabbat is belecsempészünk anélkül, hogy erőltetnénk a változást.

 

El fogjátok olvasni a kritikákat, ha megjelennek? Felkészültetek rájuk?

 

Griffin: Őszinte leszek: mióta 20 lettem, már nem érdekel. [nevet] Amikor betöltöttem a 20-at, elkezdett nem érdekelni. Aztán 20 lettem, vehettem alkoholt, és elérkeztem ahhoz a ponthoz, hogy ‘nem fogom elinni az érzéseimet emiatt”. Nem kell szomorkodni azon, ami megtörtént. Az emberek seggfejek lesznek. Mindig meglesz a véleményük, és ez rendben van. Csak mert valami nem tetszik, az nem azt jelenti, hogy annak nincs is létjogosultsága. Csak mert egy bizonyos soundot szeretsz, és nem szeretsz egy bizonyos bandát, az nem azt jelenti, hogy annak el kéne tűnnie, ugyanis vannak emberek, akik meg szeretik azt a bandát. Azt a filozófiát követem az életben, hogy amíg valami nem bánt senkit és semmit, és senkit nem bántalmaz vagy sért, senki nem hal meg tőle, akkor hagyd. Nem fog semmi bajt okozni. Az interneten mindig bunkók lesznek az emberek. Ez nem újdonság. Egy idő után úgy kell hozzáállni, hogy „ne várj a hülyékre. Egész nap sírnál”.

 

Felszabadító érzés nem aggódni ezeken a dolgokon?

 

Griffin: A kíváncsiság megöli a macskát. Néha találok gyűlöletkeltő kommenteket, amikor az Instagramot görgetem. Néha ezek beférkőznek a fejembe, de ez a szorongásom, depresszióm és az önutálatom miatt van. Ugyanakkor a zenekarom és én már sokszor beszélgettünk erről. A barátaim is már sokszor felhozták ezt, amikor szorongok valamin, és azt mondják, „mindenki azt csinálja, hogy azt az egy vagy több kommentet keresi, ahol az emberek faszfejek, és szétszednek valamit, amit alkottál”. A szeretetet és támogatást, amit kapsz, pedig ignorálod. Mindenkit ignorálsz, aki azt mondja, hogy „igen, megy ez”. A negatívra koncentrálsz, mert mi a saját magunk legnagyobb kritikusai vagyunk. Ha valaki megerősíti ezt, akkor azt gondolod, „oh, talán mégsem jó, amit alkottam”. Aztán végül elkezdjük elhinni, hogy ezek igazak, és elkezdjük megvédeni magunkat, mert nem akarjuk, hogy valamit, amibe időt és energiát fektettünk, olyasvalamivé deformáljanak, ami nem igaz rá. Végső soron csak hagyd figyelmen kívül az utálatot, és fogadd be a szeretetet, ahonnan megkapod. Nem sok szeretet maradt a világunkban. Túl sok gyűlölködő ember van.

 

Van kedved mesélni arról, hogy miket terveztek a lemez megjelenésével?

 

Griffin: Visszatérünk a szokásos világuralmi törekvésünkhöz. Visszatérünk a pörgéshez. Összeszedjük a dolgainkat, és megyünk és meghódítunk mindent, ahogy szoktuk.

 

Több interjúban is felhoztad már ezt a „világuralom”-dolgot. Ez a Vended alaptematikája?

 

Griffin: Nagyjából ez az első szakasz, igen. Visszatér a változáshoz: másképp lesznek a dolgok, de most mivel még mindig újak vagyunk, és mert gázolunk át a vízen, nem hagyja el az elménket a világuralom 30 éves korunkig. Még mindig itt vagyunk, és igyekszünk annyi életet megmenteni, amennyit lehet, és addig építjük a hadseregünket, amíg nem tudhatunk mindig magunk mellett valakit. Remélhetőleg másokat is inspirálni fogunk, hogy ne hagyják, hogy mások vagy a családi vérvonal visszatartsa őket attól, hogy olyasmit csináljanak, amit biztosan szeretnek.

 

 

 

 

Forrás: Blabbermouth