Az Opeth gitárosa, Fredrik Åkesson nemrég interjút adott az ausztrál Silver Tiger Mediának, melyben beszélt zenekara legújabb albuma, a The Last Will and Testament fogadtatásáról. A lemezt még novemberben adták ki, és mind a rajongók, mint a kritikusok lelkesedéssel fogadták, és számos toplistára felkerült.
Åkesson így nyilatkozott a visszajelzésekről: „Sok igen nagyszerű kritikát láttam. Ez persze nagyon boldoggá tesz minket. Pár jó helyezést is elértünk a listákon itt Svédországban, Németországban, és néhány egyéb országban is.”
Annak ellenére, hogy az album késve jelent meg, a zenekar már megvillantott róla két számot az Észak-Amerikai turnéjukon. „Izgalmas idők ezek. Régóta dolgoztunk már rajta, nagy részét teszi ki az életünknek, és miután megemésztettük és felvettük, most megkönnyebbülés kiadni. Kicsivel előbb akartuk megjelentetni, úgyhogy az egy hónappal ezelőtti Észak-Amerikai turnénkon már eljátszottunk két új trekket, a ‘Paragraph One’-t és a ‘Paragraph Three’-t, és akkor észrevettük, hogy mivel a ‘Paragraph One’-nal kezdtük a szettet, mindkét szám digitális formában jelent meg, tehát a közönség már ismerte őket, és nagyon jól működtek élőben.”
„Ez pedig betekintést enged abba, hogy milyen lesz majd az album. És nagyon jó is volt ezeket [a dalokat] játszani. Mindig jó új anyagokat játszani. Eseménydúsabb úgymond. Szóval minden jó. Nagyon örülünk, hogy mindenkinek tetszik, és alig várjuk, hogy megjelenjen és több számot is játszhassunk róla.”
Az új albumot már Waltteri Väyrynen dobos teljes jelenlétében kezdték el írni, miután mindent teljesítettek az In Cauda Venenum albummal kapcsolatban. „Talán 2022-ben kezdtük el írni, 2022 végén, amikor végeztünk a kötelező turnéval, ami az ‘In Cauda Venenum’ kapcsán szerveződött, amit be kellett fejeznünk a pandémia után.
De ez jó volt, mert így három turnét is lejátszottunk az új dobosunkkal, Waltterivel, láttuk, hogy működik vele élőben, be tudtuk integrálni a gépezetbe, a zenekarba, és összehangolódhattunk, ami nagyon fontos. Szóval azt hiszem, ekkor kezdtük az írást. Nagyjából egy évig írtuk, de próbálni is elkezdtünk. Az első trekket 2023 júniusában készítettük el, ez volt a ‘Paragraph Seven’. Waltteri ekkor tudta elkezdeni megtanulni a dobokat. Azon a nyáron sok új szám hozzáadódott egymás után. Hat hónapig kellett gyakorolnia, mire minden részt jól el tudott játszani, mivel ezen az albumon nagyon bonyolultak a dobtémák. Szóval szarrá dolgozta magát.„
A lemezt Wales-ben vették fel a Rockfield Studios-ban, ami ontja magából a zenetörténelmet. „A felvétel tavaly kezdődött, ismét a Rockfield Studios-ban, de ezúttal egy nagyobb, Quadrangle nevű létesítményben, ahol olyan bandák stúdióztak, mint a Rush vagy a Queen, és az utolsó Heaven & Hell albumot is itt vették fel, amin Ronnie James Dio énekel, Ronnie Dio Black Sabbath-verzióját. Azt hiszem, ez volt Dio legutolsó felvétele. Ugyanabban a lakrészben szálltam meg, ahol ő, ugyanis a stúdióban szállás is van. Szóval ez egy kicsit szürreális volt.”
„Aztán következett a keverés. Három hetet töltöttünk ebben a stúdióban Wales-ben, Rockfieldben, ami nagyjából annyit jelent, hogy egy vidéki farmon laksz. Vannak bárányok, lovak, ludak. Aztán el lehet sétálni egy közeli kis városkába, Monmouth-ba, nagyon szép, mesebeli tájai vannak. Aztán el lehet menni a helyi kocsmába, meginni egy sört, majd visszasétálni. Sokat ülsz egy helyben a stúdióban, ki kell mozdulni. És etetnek is. Volt ott két hölgy, aki minden este adott nekünk ételt, és desszertet is, például almás pitét, de mindig sok tejszínhabbal a tetején. Szóval kellett egy kicsit edzenünk is, hogy beinduljon a vérkeringésünk.”
Forrás: MetalInjection





