2022. november közepén kábé másfél év várakozás után hozzánk is elérkezett a Finntroll és a Skálmöld közös turnéja a Concerto Music jóvoltából. A nehéz várakozás keserűségét részünkről teljes mértékben enyhítette az a tény, hogy a turné indulása előtt pár hónappal a Brymir is becsatlakozott a menetbe, mint színpadmelegítő banda. Bár a legtöbben természetesen a Finntrollra voltak kíváncsiak, azért ez az este sokkal kerekebb lett így – a hörgős, dallamos metal 3 meglehetősen eltérő irányzatából is kaptunk egy-egy igazán kiadós kóstolót.
Lassan már búcsúztathatjuk a Barba Negra Blue Stage-t, hamarosan a teljes BN komplexum Csepelre költözik, de ez a buli egyelőre a kistermet töltötte meg teltházasra, a bandák nagy örömére. Már a finn Brymir koncertjére egész emberesen besűrűsödött az első pár sor, akiknek így kiváló szórakozásban volt részük. Az anno Ensiferum-ból inspirálódott banda az első magyar koncertjén egész biztosan nagyon sokakban, nagyon mély nyomot hagyott. A csapat eredetileg Lai Lai Hei néven játszott feldolgozásokat, de enélkül az infómorzsa nélkül is lehet érezni az Enskát hatásokat a négyalbumos csapat zenéjén. Brymirék egyértelműen elemükben voltak – miközben oda-vissza váltogatták a legutóbbi két album dalait, beszámoltak arról, hogy milyen jó élményeik voltak Magyarországon: állítólag nagyon finom a magyar konyha, de a sok erős paprikától viszont lehet, hogy napokig gázproblémái lesznek az embernek… Nagyon szimpatikus volt, hogy a tagok az ének és hörgős részeket is egymásnak adogatják a tagok – a szemeket elsősorban az énekes Viktor Gullichsen vonzotta, de olykor-olykor a letagadhatatlanul „finn-fejű” Jarkko Niemi is el-elrabolta tőle.
A színpadi megjelenés és összeállások szempontjából a banda inkább csak a kötelezőt hozta, de egyáltalán nem volt baj, mert a zene önmagáért beszélt. Szerencsére a sampler is megfelelő hangerőn szólt, aminek köszönhetően kiteljesedtek a dalok (például a „Fuck Facebook” szöveggel felkonferált Fly With Me, vagy az egyik legpoweresebb Wings of Fire, így a Brymir hatalmas sikert aratott – szinte mindenki, akivel beszéltem a koncert után, nagy, pozitív csalódásról számolt be.
Az izlandi Skálmöld a legelső, 2011-es, és a nagyobb áttörést hozó, 2013-as koncertjük (ami szintén a Finntrollal volt) óta már szerencsére nagyon sokadszor tér vissza hozzánk, és érezhető, hogy évről-évre egyre több embert vonzanak be. Nem is csoda, az autentikus izlandi zenei dallamokkal is operáló csapatot nagyon lehet szeretni, ha az ember egyszer megszereti. Kicsit olyanok, mint a mustár – eleinte lehet túl erős, túl durva, vagy épp túlságosan csíp, aztán az ember azon kapja magát, hogy minden második étel mellé legszívesebben azt enné. A Skálmöld elméletileg a Börn Loka című, második albumuk tízéves évfordulóját ünneplik ezen a turnén, de a setlist sokkal válogatottabb volt ennél, és bár a hangsúlyt ez, és a legújabb korong kapta (Sorgir), így is eléggé kiegyenlített volt a dalok listája. Azt hiszem, a Skálmöld megmutatta, milyennek is kell egy igazi metal-koncertnek lenni.
Valahol a dalok milyensége, és az északiak színpadi jelenlétének összessége (meg persze a jelenlévők koncertéhsége) azt eredményezte, hogy gyakorlatilag az első dal első percében beindult egy olyan erőteljes pogó, ami a koncert végéig meg sem állt. Björgvin, a szigorúarcú frontember, nem vitte túlzásba a konferálást, olykor a srácok a dalokat szinte egybefolyva játszották el (a Miðgarðsormur-t gyakorlatilag szünet nélkül követte a Niflheimur, mi pedig csak kapkodtuk a fejünket). Természetesen a koncert önmaga nem tűnt egy összefüggő masszának, kellőképpen volt nyugisabb rész, de még együtténeklés és circle pit is. Imádtam a Móri tisztaéneklős részét, amikor ott áll előtted n+1 darab szakállas északi férfi, és valami ősit, valami erőtől duzzadót énekelnek – gitárosok, billentyűs, mindenki együtt, csak hogy egy újabb zúzdarészt vezessenek be vele. Csodálatos volt, és már most szeretnék újra menni.
Mire eljött a Finntroll ideje, a legtöbben már sörtől és zenei örömöktől boldogan, ki jobban, ki kevésbé csapzott hajjal, a pogótól kék-zölden álldogáltunk az óriásira duzzadt tömegben. Faltól-falig álltak az emberek, elvégre a Finntroll igazi klubkoncertet 2014 óta nem adott a hazánkban, és hát mégiscsak az egyik legjobb bulibanda. A svédül éneklő trollok elméletileg a Vredesvävd albumot turnéztatták, de mivel már annyira nem is újdonság senkinek az album, régen is volt, csakúgy, mint a legutóbbi koncert, ők is inkább egy diszkográfián átívelő dalcsokrot adtak át – egy-egy dal az Ur Jordens Djup-ről és a Midnattens Widunder-ről is elhangzott, az ősfanok nagy-nagy örömére.
A közönség igazán egy óriási buli/tánctérré alakult, mikor előreküzdöttük magunkat a Solsaganra táncolni egy kicsit, egy embereső közepette találtuk magunkat. Sorra pakolták fel az embereket crowdsurfölni, a pogózó tömeg pedig próbálkozott csak annyira táncolni, hogy a delikvenseket is fenntartsuk. Jópofa volt, rég volt ilyesmiben részem, de hát ősigazság, a folk metalos közönség az egyik, ha nem a legjobb!
Mathias „Vreth” Lilmans torokgyulladásából a koncerten semmit nem lehetett észrevenni, mindenki ugyanolyan kifogástalanul és professzionálisan játszott, mint mindig, a trollfülecskék pedig még mindig iszonyatosan cukik. Túl sok, közönséghez való kiszólás itt sem volt, de szükség sem volt rá – elvégre trolltáncolni jöttünk. Természetesen azért a Jaktens Tid felkonferálásban a közönségnek is részt kellett vennie, még egy kicsit növelve a hangulatot. Ebből a dalból azért mindig picit hiányolom Jonna Järvelä joik-ját, a sámánkurjongatásokkal igazi ez a dal, élőben pedig ez mindig csak egy szinti-szólamként van jelen, de igazából ennyi baj legyen. Sajnos a Finntroll hangzásával kapcsolatosan összességében is vannak kifogásaim, a Skálmöld jobb volt, bármi is legyen ennek az oka. A trollik zenéjének élvezéséhez szükséges volt a dalok ismerete, de azért az emberek 98%-ának ez nyilván nem okozott problémát…
A koncert végére gyakorlatilag minden ember leizzadva, vigyorogva kezdett el a sörpultok, vagy épp a ruhatár felé vándorolni. Több ilyen buli kellene, mi ott leszünk, ezek az estek gyakorlatilag terápiás jellegűek, pláne az ilyen borongós novembervégi napokon, amikor egyszerűen kell az esti program – és mi jobb egy-egy északi, zseniális hangulatú folkmetalkoncertnél?!
Írta: Vica
