A Nest of Plagues azon hazai zenekarok közé tartozik, amelyeket már hosszabb ideje figyelemmel követek. Még Evelin csatlakozása előtt láttam őket a Dürer Kertben, később fotóztam is a zenekart ugyanott, és már az első néhány koncertjük elég volt ahhoz, hogy felkerüljenek nálam a folyamatosan figyelendő, izgalmas hazai csapatok közé. Evelin érkezése után valamelyest más irányt vett a zenekar, egyre több igazán erős és emlékezetes téma született, a Metal.hu-n pedig azóta is több alkalommal foglalkoztunk velük, lemezek, kritikák és koncertek kapcsán egyaránt. Most azonban pályafutásuk egyik legnagyobb változásán mennek keresztül. Ivanics Dániel, a zenekar alapító énekese több mint tíz év után távozott, helyére pedig Dakota „Lucifer” Adams érkezett, akivel egy teljesen új fejezet kezdődik a Nest of Plagues történetében. Az új felállás bejelentése jó alkalmat adott arra, hogy ne csak a tagcseréről beszélgessünk, hanem az elmúlt időszakról is, a csapat átalakulásáról, az új énekes hátteréről, a készülő dalokról és arról is, merre tarthat innen tovább a Nest of Plagues. Kérdéseinkre a zenekar egésze, azaz Kövecses Evelin (gitáros), Breier Máté (basszer), Fűr Balázs (dobos) és Dakota Adams (énekes) válaszolt.

AZ ELMÚLT HÓNAPOK ÉS DANI TÁVOZÁSA

Kezdjük talán a legegyszerűbbel: hogy vagytok most? Kívülről nézve elég mozgalmas időszak van mögöttetek. Ti hogyan éltétek meg az elmúlt néhány hónapot?

Kövecses Evelin: Soha jobban. Időnként muszáj megtapasztalni a legnagyobb mélységeket ahhoz, hogy utána tényleg át tudjuk élni a jó dolgokat, és ezt az elmúlt időszak is bizonyította. De nem az elmúlt pár hónap volt az igazán nehéz, hanem a Dani távozása előtti hosszú hónapok, amikor már nem működött a zenekar, de még nem tudtuk, hogyan tovább. Nyilván az ember ragaszkodik ahhoz, ami korábban működött és mindent megtesz azért, hogy hátha mégsem kéne felrúgnia mindent – aztán amikor be kell ismerned magadnak, hogy nincs más megoldás, az nem könnyű. Onnantól viszont, hogy ez végül megtörténik, elvész a súlya is a dolognak és onnantól már azon kell gondolkozni, hogy hogyan építed fel újra az egészet.

Dani nem egyszerűen az énekesetek volt, hanem alapító tagként egy évtizede a Nest of Plagues része. Mennyire rengette meg a zenekart a távozása?

Evi: Nyilván nem a semmiből jött ez a döntés, tehát nem ért minket váratlanul a dolog, és így a távozás ténye sem rengetett meg minket, inkább csak lezárt egy túl hosszú ideig tartó, feszültséggel és fölösleges harcokkal teli időszakot. Ennek ellenére mi az utolsó pillanatig hittük, hogy változhatnak a dolgok és nem készültünk B tervvel, úgyhogy volt bennünk bizonytalanság és én kissé elveszve is éreztem magam, miután ez az egész lezajlott. Azt mindhárman tudtuk, hogy folytatni akarjuk, de abban egyáltalán nem voltunk biztosak, hogy megtaláljuk a megfelelő embert a frontember szerepre, kompromisszumot pedig nem akartunk kötni.

Fűr Balázs: Igen, gyakorlatilag egy lapra tettünk fel mindent a váltással, teljesen bizonytalan volt, hogy mi lesz a zenekar jövője. 2025 őszén megpróbálkoztunk co-front vokalista kereséssel, ami nem volt sikeres, így ez is elég nyomasztóvá tette a szétválás utáni pár hónapot.

Breier Máté: Maga a döntés felszabadulást hozott nekem. A döntésig való eljutás volt a rossz része. Félelemre, lelkiismeret-furdalásra, dühre gondolok ezalatt. A szakítás után én bizakodó voltam, mert sokan jelentkeztek, plusz nem mi vagyunk az első zenekar, aki ilyeneken megy keresztül. A próbálkozásban hiszek és az ad reményt.

Egy ilyen döntés általában nem egyik napról a másikra születik meg. Volt ennek bármilyen előzménye a zenekaron belül, akár feszültségek, akár egyszerűen annak jelei, hogy Dani másfelé tart?

Evi: Zeneileg és emberileg is nagyon eltávolodtunk egymástól az utolsó 1-2 évben. Mi hárman nagyjából egy irányba tartottunk, szerettünk volna újítani a zenénkben, nyitottak voltunk új ötletekre és kreatív megoldásokra, Dani pedig inkább a korábbi munkáinkhoz nyúlt volna vissza, mert azt tartotta autentikus Nestnek, és nagyon nehezen engedett az elképzeléseiből. Régen is voltak vitáink ebből, de azt hiszem, az emberi oldala – az, hogy eltávolodtunk egymástól barátként is – okozta azt, hogy végül semmilyen szinten nem tudtunk közös nevezőre jutni.

Máté: Régóta érett már ez a döntés, sajnos zeneileg és emberileg is elmentünk már egymás mellett. Rengeteg körben próbáltuk megoldani, közösen, négyen, de végül ez volt a legjobb döntés mindenki számára. Összességében az utolsó 2 évben egy olyan helyzetbe voltunk belekényszerítve, együtt és külön-külön is, amiben már nem szerettünk volna lenni. Amikor már a motiváció is elveszett, hogy a másik felé nyissunk, onnantól kezdve egyértelmű volt, hogy külön utakon kell folytatnunk. Szerintem faltól falig elmentünk e téren. Talán bennem érett meg a leghamarabb az az érzés, hogy lehet, hogy külön utakon kell folytatni. 2024 év végén megfordult a fejemben, hogy kilépek a zenekarból, de utána realizáltam, hogy ez nem rólam szól, hogy én itt nem tudok tovább működni, hanem Danival nem tudok tovább együtt dolgozni.

Balázs: Csúnya dolgok történtek az elválás előtt és még utána is, de abban maradtunk Danival, hogy ezeket nem fogjuk részletesen megosztani sehol.

AZ ÁTMENETI IDŐSZAK

Az énekesváltás ellenére nem állt le teljesen a zenekar, vendégénekessel is színpadra álltatok. Mennyire volt fontos számotokra, hogy ne kelljen eltűnnötök hónapokra?

Evi: Hiányzott a koncertezés, de egyáltalán nem volt bennünk nyomás ezzel kapcsolatban, és siettetni sem akartunk semmit. Amikor felkértük Ervint (Virág Ervin – Pandora’s Curse) vendégénekesnek, akkor még csak arról volt szó, hogy eljön velünk a már lekötött fesztiválfellépéseinkre, az pedig egy random ötlet volt, hogy ha már ennyit próbálunk közösen, játszhatnánk egyet Pesten is. Szerintem jót tett mindenkinek ez a kis szünet, mert így még jobban tudjuk értékelni a zenekart és egymást, mindenkiben letisztázódtak a dolgok és 100%-ig biztosak vagyunk benne, hogy csinálni akarjuk.

Balázs: Nem bírjuk sokáig szereplés és reflektorfény nélkül. 😀 Komolyra fordítva, tényleg csak magunk miatt vállaltuk be a koncerteket. A két koncert és a próbák tök jó élmény voltak és segítettek visszarázódni a már megszokott, szanaszét feszített zenekaros tempóhoz.

Hogyan került Ervin a képbe, és milyen volt először úgy eljátszani ezeket a dalokat, hogy már nem Dani állt mellettetek?

 Evi: Régóta ismerjük Ervint és teljesen egyértelmű volt, hogy őt fogjuk megkérni beugrónak. Tudtuk, hogy igent fog mondani és azt is tudtuk, hogy hozni fogja az elvárt szintet, úgyhogy ezzel kapcsolatban nem voltak kételyek. Viszont már az elején leszögezte, hogy a többi zenekara mellett semmiképp nem vállalná be a Nestet hosszabb távra, amivel mi is egyetértettünk, mert mi nem egy sokadik projekt akarunk lenni valakinek, és ilyen dolgokban nem szívesen alkalmazkodnánk. A májusi koncert elképesztően jól sikerült, sokkal felszabadultabbak voltunk a színpadon, mint az elmúlt időszakban bármikor, és ez meg is erősített minket abban, hogy jó, hogy így alakultak a dolgok.

AZ ÉNEKESKERESÉS

Hogyan nézett ki maga az énekeskeresés? Először Magyarországon és az ismeretségi körötökben próbálkoztatok, vagy kezdettől nyitottak voltatok arra, hogy akár külföldről érkezzen az új tag?

 Evi: Úgy tettük ki a hirdetést, hogy “a preferált helyszín Európa, de a távolság nem akadály”. Abban szinte biztosak voltunk, hogy itthon nem fogunk találni megfelelő embert, mert aki ilyen körökben mozog, és megvan a kellő tudása és tapasztalata, annak nagy eséllyel van saját projektje, vagy nem véletlenül nincs. Mi pedig egy olyan embert akartunk, akinek a Nest az első, és aki maximálisan tudja hozni, amit szeretnénk. Úgyhogy egyértelmű volt, hogy ehhez bővíteni kell a kört, és úgy voltunk vele, hogy Európán belül azért nincsenek olyan nagy távolságok, bármit meg lehet oldani, de távolabbról már nem nagyon látjuk értelmét, mert ellehetetleníti a közös munkát az időeltolódás és a logisztika. Ehhez képest most meg itt vagyunk. 😀

Nagyjából mekkora volt az érdeklődés? Sok jelentkezőből kellett választanotok, vagy inkább az jelentette a nehézséget, hogy egyáltalán megtaláljátok azt az embert, aki zeneileg és emberileg is működik veletek?

 Evi: Nagyon sokan, kb. 60-an jelentkeztek, ami tök jól esett, nem gondoltam volna, hogy ennyien csatlakoznának hozzánk szívesen. Viszont elég gyorsan morzsolódtak le az emberek, ahogy haladtunk előre a kiválasztási folyamatban. Komolyan vettük a dolgot, mert nem akartunk fölösleges köröket futni, ezért kvázi egy háromkörös pályázatot találtunk ki, aminek már az első részében kiderült, ha valaki akár ének / scream tudásban, akár technikailag, akár emberileg nem illik közénk. Dakota (Dakota Adams) esetében az első perctől kezdve éreztük, hogy ő lesz az igazi, de hatalmas hátránynak gondoltuk azt, hogy Minnesotában lakik, ezért még hónapokig folytattuk a keresést, miközben vele már oda-vissza küldözgettük a demókat. Poén, hogy a 7 órás időeltolódás és a távolság ellenére vele ment a leggördülékenyebben a kommunikáció, ő küldte vissza mindig a leghamarabb a demókat és egyszerűen csak működött az egész, mert ő tényleg akarta, hogy működjön. Hiába lakik itt valaki, ha nincs meg benne a motiváció, akkor nem fog menni, Dakotával pedig ilyen módon baromi könnyen át tudjuk hidalni a távolságot.

Mik voltak azok a tulajdonságok, amelyekből semmiképpen nem akartatok engedni? Mennyire számított maga az énektudás, és mennyire az, hogy emberileg passzoljon hozzátok?

 Evi: Nagyon semmiből nem akartunk engedni. Akkora változás volt ez, hogy csak úgy érte meg folytatni, ha minden stimmel. Semmi értelme nem lett volna bevenni valakit, akivel aztán ugyanazokba a problémákba futunk bele. Persze nem arról van szó, hogy tökéletesnek kell lennie mindennek, mi sem vagyunk azok és Dakota sem az, mindig mindenki lehetne jobb, hanem arról, hogy az alap elképzeléseinkből nem akartunk lejjebb adni csak azért, hogy mindegy, csak legyen valaki és menjen tovább a zenekar. Záros határidőn belül kiégtünk volna és feloszlottunk volna, ha ilyesmikbe belemegyünk.

Egy ilyen zenekarnál már nem csak arról van szó, hogy valaki eljön heti egyszer próbálni. Turnék, külföldi utak, stúdiózás és rengeteg háttérmunka tartozik hozzá. Mennyire szűkítette ez a lehetséges jelöltek körét? Volt olyan pont a keresés során, amikor elkezdtetek aggódni, hogy egyszerűen nem találjátok meg a megfelelő embert?

Evi: Én végig aggódtam, de közben azt is tudtam, hogy egész egyszerűen soha nem fogjuk feladni, szóval tart ameddig tart, de folytatni fogjuk. Már azon is elgondolkoztam, hogy basszus, akkor ha most mindent nekem kell csinálni, megtanulok énekelni és el van intézve, de nyilván ez az ötlet hamar elillant. 😀

Hogyan találtatok végül egymásra az új énekesetekkel? Ő jelentkezett hozzátok, ti kerestétek meg, vagy teljesen más módon került képbe?

Evi: Az Extreme Management Group-on keresztül találtunk egymásra; régebben ő is ennél a menedzsmentnél volt az egyik zenekarával. A felhívásunkat megosztotta a menedzserünk, Scott, Dakota pedig az elsők között jelentkezett – konkrétan az összes közül a második jelentkező volt. Nagyon soká vettük fel vele a kapcsolatot, mert fölöslegesnek tartottuk, hogy írjunk az USA-ból jelentkezőknek, és már javában nyomtuk a köröket az európai énekesekkel, amikor úgy voltam vele, hogy áh, mégiscsak írok, nehogy már ezen múljon. Hát, nagy kár lett volna tényleg, ha ezen bukik a dolog.

Amikor meghallottátok őt, mi volt az, ami miatt azt mondtátok, hogy vele mindenképpen érdemes tovább próbálkozni? Kifejezetten olyan embert kerestetek, aki képes továbbvinni a korábbi dalok karakterét, vagy már a keresés során is nyitottak voltatok arra, hogy az új énekes egy teljesen saját hangot hozzon a Nest of Plaguesbe?

Evi: Kifejezetten olyan énekest kerestünk, aki nem viszi tovább a korábbi stílust, hiszen pont ez volt a lényeg, hogy mi mást szerettünk volna csinálni, mint eddig. Az volt a cél, hogy az új énekes hangjához igazodva alakítsuk ki az új hangzásunkat, vele együtt legyen meg az új irány, és jelenleg ezen dolgozunk.

KI AZ ÚJ ÉNEKES?

Most forduljunk egy kicsit hozzá is: mesélj magadról! Milyen zenei háttérből érkezel? Milyen zenéken nőttél fel, és kik voltak azok az énekesek vagy zenekarok, akik a legnagyobb hatással voltak rád?

Dakota Adams: Gyerekként ELKÉPESZTŐEN nagy hatással voltak rám a fiúbandák (például a Backstreet Boys, a Dream Street és az NSYNC), illetve úgy általában a ’90-es évek popelőadói. Ahogy idősebb lettem, beleszerettem az olyan zenekarokba, mint a blink-182, a Yellowcard és a Green Day, és eredetileg ezek a bandák inspiráltak arra is, hogy elkezdjek dalszövegeket írni. Amikor aztán metalzenész lettem, már rengeteg különböző alműfajból merítettem inspirációt. A legfontosabb hatásaim közé tartozik a Saosin, a blessthefall, a The Word Alive, a Like Moths to Flames, a Sworn In, a Northlane, a Bring Me the Horizon, a Chelsea Grin és a Whitechapel. Azt nem mondanám, hogy a konkrét énekstílusomat egyetlen zenekarnak vagy előadónak köszönhetem, de Spencer Chamberlain az Underoath-ból, Craig Mabbitt a blessthefall-ból és az Escape the Fate-ből, valamint Ryan Zimmerman a Greeley Estates-ből nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy olyan énekessé váljak, amilyen ma vagyok.

Ismerted korábban a Nest of Plagues-t? Ha igen, milyen kép élt benned a zenekarról, mielőtt egyáltalán felmerült, hogy te lehetsz az új énekes?

Dakota: A meghallgatás előtt nem ismertem a zenekart. Az egyik korábbi bandámnak ugyanaz volt a menedzsere, mint a Nest of Plagues-nek, és tulajdonképpen ennek köszönhetően találtunk egymásra. Amikor megtudtam, hogy egy kelet-európai zenekar énekest keres, rájuk kerestem, és azonnal beleszerettem a vizuális világukba, a zenéjükben pedig nagyon tetszett az egyediség. Azt éreztem, hogy jól tudnék illeszkedni hozzájuk, és Dani távozása után segíthetnék továbbvinni a zenekart azon az úton, amelyet az elmúlt tíz év zenei fejlődése kijelölt.

Miért pont a Nest of Plagues? Mi fogott meg annyira a zenekarban, hogy egy másik országban működő csapathoz is megérje csatlakoznod?

Dakota: Nagyon szeretem, hogy a Nest mindenben arra törekszik, hogy száz százalékig önazonos maradjon. Nem igazán hasonlítunk senki másra, és nem is akarunk. Már azelőtt is imádtam ezt az egyediséget a zenekarban, hogy csatlakoztam volna hozzájuk, most pedig még inkább. A Nest of Plagues ráadásul egy CSALÁD. Ez már az első beszélgetésünkkor teljesen egyértelművé vált számomra, amikor Evivel az énekesi pozícióról beszéltünk, és én mindig is valami ilyesmit kerestem. Demokratikusan működünk: mindenki véleménye és hangja számít. Abban hiszek, hogy a családodat azok az emberek jelentik, akiket te választasz magad mellé, és a Nest of Plagues ezt olyan módon testesíti meg, amit nagyon régóta nem tapasztaltam. Én őket választottam, ők pedig engem. Ennél boldogabb nem is lehetnék azzal kapcsolatban, ahogyan végül minden alakult. Nagyon rövid idő alatt ők hárman lettek a legjobb barátaim és a legközelebbi társaim, és szavakkal nehéz kifejezni, mennyire izgatott vagyok amiatt, ami a zenekarra vár.

AZ ELSŐ KÖZÖS LÉPÉSEK

Mikor találkoztatok először személyesen? Mennyire volt más végre egy helyiségben lenni azok után, hogy korábban valószínűleg nagyrészt online zajlott közöttetek az egyeztetés?

Evi: Tulajdonképpen egy pár napja láttuk egymást először élőben Dakotával, de már február óta olyan sokat beszéltünk online, hogy nagy meglepetéseket ő sem okozott nekünk, meg mi sem neki. Áprilisban vettük be a zenekarba, és hónapokig dolgoztunk együtt, mielőtt ide tudott utazni, és a bejelentéssel is csak azért vártunk eddig, mert 10000%-ig biztosak akartunk lenni benne, hogy működik a dolog. Aztán szerencsére elég hamar kiderült, hogy minden fasza, ami nagy megkönnyebbülés volt, mert tényleg feltettünk mindent egy lapra – már a második napra szerveztünk egy klipforgatást, le van foglalva szeptemberre a stúdió, vannak lekötött bulijaink Németországban, úgyhogy nagy pofáraesés lett volna, ha ideutazik és kiderül, hogy offos a dolog.

Dakota: Először augusztus 15-én, délelőtt 11 óra körül találkoztunk személyesen a budapesti reptéren (videós bizonyítékunk is van róla!). Nagyszerű érzés volt, hogy több hónapnyi online közös munka és a köztünk lévő 7 órás időeltolódás után végre egy helyiségben dolgozhattunk együtt. Szerintem viszont az volt az egészben a legkülönlegesebb, hogy amikor végre együtt voltunk, minden teljesen gördülékenyen és természetesen működött, mintha már évek óta személyesen is ismernénk egymást.

Milyen érzés egy olyan zenekarba bekerülni, amelynek már több mint tízéves története, kialakult közönsége és több lemeze van? Inkább tehernek érzed az ezzel járó elvárásokat, vagy pont ez teszi izgalmassá a feladatot?

Dakota: Sokan azt gondolnák, hogy ijesztő lehet bekerülni egy ilyen hosszú múlttal és kialakult rajongótáborral rendelkező zenekarba, én viszont egyáltalán nem így látom. Korábban is csatlakoztam már olyan zenekarokhoz, amelyeknek megvolt a saját történetük, és néha előfordult, hogy az elvárások miatt volt rajtam nyomás. A Nest of Plagues esetében viszont egyáltalán nem ez történt. Többek között azért kerültem a zenekarba, hogy segítsek egy új hangzás és stílus kialakításában, ezért a srácok kifejezetten örülnek azoknak a dolgoknak, amikben különbözöm az előző énekesüktől, és mindannyian ugyanazzal a hozzáállással tekintünk a jövőre. Egyetlen elvárásunk van egymással szemben: dolgozzunk keményen és írjunk király zenét. Pontosan ezt tervezzük együtt – és persze közben baromi jól akarjuk érezni magunkat.

Most, hogy végre együtt vagytok, volt már lehetőségetek rendesen együtt próbálni? Ha igen, milyen volt az első közös próba, és volt olyan pillanat, amikor megszólalt egy dal, és azt éreztétek, hogy na, ez működni fog?

Evi: Egy hetet töltött itt Dakota, és erre az időszakra leköltöztünk a Balatonra, összeraktunk egy ideiglenes próbatermet, és minden nap próbáltunk meg zenét írtunk. Én az új daloknál abszolút ezt érzem, hogy na ez az, amit akartunk és végre minden összeállt. A régieknél nyilván fura egy picit, hogy nem Dani énekel, mert úgy szoktuk meg a dalokat, de abszolút működőképes a dolog és egy új színt hoz a zenénkbe az új vokál. A zene mellett pedig rengeteget számít az emberi oldala a dolognak. Dakota tényleg olyan, mintha ezer éve ismernénk egymást és mintha ebbe a zenekarba született volna. Nehéz ezt megfogalmazni, de szerintem mindenki érzett már ilyet mondjuk baráti kapcsolatban vagy párkapcsolatban, hogy szinte az első látásra biztos volt benne, hogy valaki illik-e hozzá, csak ebben az esetben nem két emberről van szó, hanem négyről.

Balázs: A Balatonon eltöltött egy hét alatt elég sok hidegrázós élményem volt (pozitív értelemben), amikor összeállt egy vokáltéma, vagy egy refrén vagy akár egy egész dal. Számomra ez a legjobb része a zenélésnek.

Dakota: Rengeteget próbáltunk együtt azon az egy héten, amit közösen töltöttünk. Szerintem már az első egy-két szám után tudtuk, hogy ez nagyon jól fog működni, olyan érzés volt, mintha évek óta együtt zenélnénk. Minden nagyon gördülékenyen ment, és teljesen természetesnek érződött.

Hogyan álltok hozzá a régi dalokhoz? Az a cél, hogy az új énekes a lehető legközelebb maradjon az eredeti verziókhoz, vagy inkább kap szabadságot arra, hogy a saját karakterére formálja őket?

Máté: Maximális szabadságot adunk Dakotának, lényegében azt csinál, amit akar. A prioritás az, hogy a dallamos, tiszta vokálok inkább az ő hangjára legyenek átdolgozva, a screamek pedig nagyjából ugyanazok maradnak.

Dakota: Az én megközelítésem valahol a kettő között van. Szeretek hű maradni az eredeti dalok hangulatához, ugyanakkor a saját stílusomat is beleteszem, és a többiek is arra biztatnak, hogy a régi számokban is önmagamat adjam. Az énektechnikám különbözik Daniétól, így ezek a dalok az én hangommal egy kicsit új megvilágításba kerülnek.

Evi: A Hellsolation-ön már próbálkoztunk dallamos refrénekkel, amik igényelték volna a tiszta énekhangot, és így most tudnak megszólalni ezek a dalok abban a formában, ahogy elképzeltük őket. Úgyhogy néhány esetben kifejezetten azt akarjuk, hogy ne hasonlítson a felvételre, de a lényege természetesen nem fog elveszni a daloknak, nem lesznek a felismerhetetlenségig átírva. Inkább most fogjátok úgy hallani őket, ahogy eleve szerettük volna. 🙂

Van olyan régi Nest of Plagues-dal, amely az új hanggal különösen jól működik, vagy esetleg egészen más karaktert kapott?

Máté: Például a Suffer Together verzéje más lett, de azért teljesen nem kapott más karaktert. Inkább úgy mondanám, hogy vannak olyan számaink, amikben tök jó, hogy kijön a dallamos tiszta ének, amit eredetileg elképzeltünk, ezért jobban is szeretjük játszani őket. Olyan hatalmas átírások nem történtek és nem is fognak, inkább az új daloknál lesz érezhető a váltás.

Dakota: Amikor bekerültem a zenekarba, megkértek, hogy válasszak néhány dalt a Hellsolation-ről, és csináljak hozzájuk covert. A Blackened Sky és a Hell Is A Place On Earth állt hozzám és a hangomhoz a legközelebb, illetve a To Kill A God-ról az Unimprint. Ezeket éreztem a legtermészetesebb kiindulópontnak, és ezek hasonlítottak leginkább ahhoz, amit a korábbi zenekaraimban csináltam. Ha pedig olyan dalokat kellene mondanom, amelyek egészen más karaktert kaptak, akkor a Blood Marks-ot és a Suffer Together-t emelném ki. Nekem tisztább az énekhangom Daniénál, elég nagy kontraszt van a screamem és a clean vokáljaim között, ezért ezek a számok eléggé máshogy szólnak az én hangommal.

Hogyan működik mindez két különböző országból?

Evi: Egyelőre az a terv, hogy tömbösítünk mindent. Dakota évente 2x ideutazik hosszabb időre, akkor stúdiózunk, próbálunk, klipeket forgatunk, koncertezünk, kontentet gyártunk, meg ami belefér, a köztes időben pedig online tudunk zenét írni. Ezen kívül már mi is tervezzük, hogy kiutazunk, de annak majd akkor lesz értelme, ha kint lesz az új album és tudunk majd vele turnézni az USA-ban. Sem a távolság, sem az időeltolódás nem probléma, ha mindenki kellőképpen motivált, és szerencsére ez az, ami Dakotában a legerősebben megvan. Nagyon hiányzott már a zenekarba ez a tipik amcsi, pozitív hozzáállás, mert egyébként mi is ilyen emberek vagyunk – minden mindegy, csak nyomjuk, mindent megoldunk és a kérdés sosem az, hogy miért igen, hanem hogy MIÉRT NE.

Dakota: Nyilván megvannak a maga nehézségei annak, hogy két különböző országban élünk, leginkább az időeltolódás miatt. Hét időzóna választ el minket egymástól, de ezt meglepően jól tudjuk kezelni. Szerencsére a technológia fejlődésének köszönhetően a legtöbb dolgot könnyű megoldani. Persze azt kívánjuk, bárcsak állandóan együtt lehetnénk, de ha megtalálod a megfelelő embereket, akikkel együtt akarsz dolgozni, semmi sem állhat az utatokba. Úgy érzem, Evi, Máté és Balázs személyében megtaláltam ezt a családot, és szerintem ők is ugyanezt mondanák.

Az egyik legérdekesebb kérdés talán az, hogyan lehet ezt hosszú távon működtetni. Hol és milyen rendszerességgel fogtok együtt próbálni?

Evi: Próbák is tömbösítve lesznek a turnék előtt, egyébként meg online küldözgetjük a demókat oda-vissza és így születnek a dalok. Dakota 4 éves kora óta énekel, Nashville-be járt music schoolba, rengeteg zenekara és projektje volt már, úgyhogy nagyon könnyen megy a közös munka, mindenki érti a dolgát. Ezen kívül mi hárman a zenei alapon élőben is dolgozunk, vannak próbáink heti-kétheti rendszerességgel.

Balázs: Ez a kérdés természetesen már az első videóinterjún felmerült, amit Dakotával csináltunk, csak annyit mondott: “It’s 2026 man! We can do it!”. Imádja Európát és szeretne többet jönni, mi is szeretnénk az USA-ba menni, és mivel megvan a motiváció, így ez már csak szervezés és pénz kérdése.

Dakota: A technológia legszebb tulajdonsága, hogy a világ bármely pontjáról gyorsan és hatékonyan tudunk kommunikálni. Ettől függetlenül értem, miért gondolhatják sokan, hogy a próbák nehézséget jelenthetnek. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy ez nem „nehéz”, csak „más”. Énekesként otthon egyedül is tudok gyakorolni, míg a többiek külön-külön és együtt is próbálnak, amikor nem vagyok Magyarországon. Amikor viszont együtt vagyunk, RENGETEGET próbálunk. Nagyon bízunk egymásban, és számítunk arra, hogy mindenki felkészülten érkezik, és tudja a saját részeit. Eddig ez gyönyörűen működik. Ennél boldogabb nem is lehetnék.

És mi a hosszabb távú terv? Felmerült, hogy Magyarországra költözöl, vagy inkább ingázással próbáljátok működtetni a zenekart? Esetleg még teljesen nyitott, hogyan alakul majd mindez?

Evi: A hosszú távú terv az, hogy a zenélés legyen a karrierünk. Ennyire egyszerű. Bármit megteszünk, ami ahhoz szükséges, hogy eljussunk erre a pontra.

Mennyire nagy vállalás számodra személyesen egy másik országban működő zenekar tagjának lenni? Hogyan tudod majd összeegyeztetni ezt az otthoni életeddel, munkával és a zenekar egyre sűrűbb programjával?

Dakota: Egy külföldi zenekar tagjának lenni nyilván komoly elköteleződést jelent, de az utazást leszámítva – ami számomra igazából inkább hatalmas plusz – nem sokkal nagyobbat, mint egy amerikai zenekarban játszani. Meg kell találnom az új módszereket arra, hogyan egyeztessem össze a zenélést az életem többi részével, amire korábban nem feltétlenül volt szükségem. De ahogy már mondtam, ha megtalálod a megfelelő embereket, akkor az egész megéri és a Nestben pontosan ezt érzem.

Elképzelhető, hogy hosszabb távon maga a Nest of Plagues is egyre inkább nemzetközi zenekarrá válik, amely már nem feltétlenül Magyarországhoz köti a működésének minden részét?

Máté: Abszolút. Számunkra az országhatár sosem volt igazán határ fejben.

Evi: Egyelőre nyilván az a kézenfekvő, ha Magyarországon van a bázis, mert hárman itt vagyunk, illetve sokkal olcsóbb minden itthon, mint kint az USA-ban. Az a király ebben az egészben, hogy Dakotának ugyanannyi (ha nem több) kapcsolata és lehetősége van kint, mint nekünk itthon, ezért ő ki tud nekünk nyitni olyan kapukat, amiken eddig csak álmodoztunk. Már most összehozott minket egy nashville-i producerrel, aki keveri / mastereli majd az új dalainkat, ismeri a helyi zenekarokat, és csomó államban vannak barátai, így ha egyszer kijutunk koncertezni, az már nem vaktában lövöldözés lesz. Úgyhogy abszolút el tudjuk képzelni, hogy idővel majd ne legyünk teljesen idekötve.

Balázs: Már a zenekar megalakulása környékén elvetettük a magyar szövegű dalok írását, mindig is külföld felé pályáztunk a zenénkkel. Egy álom válna valóra, ha odáig jutnánk a zenekarral, hogy át tudjuk tenni a bázisunkat akár az USA-ba. Most közelebb kerültünk ennek az álomnak a megvalósításához egy lépéssel. Fun fact: Minden évben zenekaros program az USA zöldkártyalottón való részvétel és fényképezkedés.

Dakota: Igen. Minden zenekar, ami sikeres akar lenni és azt szeretné, hogy megismerjék, nemzetközi szinten gondolkodik. Mi sem vagyunk mások. Számomra az „otthon” nem azt az országot jelenti, ahonnan származol, hanem azokat az embereket, akikkel körülveszed magad. Az otthonom a családom, és ebbe a Nest of Plagues is beletartozik. Hogy az Enter Shikari-t idézzem: “Countries are just lines drawn in the sand with a stick” (avagy „Az országok csak bottal a homokba húzott vonalak.”)

Mi következik zeneileg?

Balázs: Zeneileg a legnagyobb különbség a korábbi anyagokhoz képest a tiszta ének előtérbe helyezése lesz, dallamos refréntémákkal alátámasztva. Ezt ellensúlyozandó, a heavy részekbe még extrémebb elemeket szeretnénk berakni, pl.: 250 BPM duplázást, blastbeateket, extrém vokáltémákat. Összességében egy elég kontrasztos, sok egyéb stílussal fűszerezett metalcore anyagra lehet számítani, amiben megtartjuk a Nest-es keserédes hangzásvilágot. Az egészet viccesen úgy neveztünk el: glittercore. 

Evi: Tavaly eléggé megrekedtünk zeneileg, mert nem egyeztek az elképzeléseink és csak harcoltunk egymással. Most ezek a gátak végre ledőltek, és sokkal szabadabban tudunk zenét írni, nem kell sem magunknak, sem másoknak megfelelnünk, vagy korlátoznunk magunkat. Éppen ezért meghatározni sem könnyű, hogy éppen milyen zenét csinálunk, mert elég sokszínű és más, mint eddig. Ezt majd mindenki eldönti magának, amikor megjelentek a dalok. A szövegek terén pedig nagyon izgalmas, hogy teljesen átvehettem az uralmat, még sosem volt ilyen ezelőtt. Én nem vagyok az a típus, aki ráerőlteti másokra az elképzeléseit, ezért mindig hagytam, hogy más irányítson és alkalmazkodtam mindenhez. Dakota érkezése előtt viszont kialakult az a helyzet, hogy ha én nem írom meg a szövegeket, akkor senki sem fogja. Ekkor azt mondtam, hogy oké, én erről meg erről meg erről a témáról szeretnék írni, ez nektek oké-e – és a srácok azt mondták, hogy nagyon is, úgyhogy most először én álmodtam meg az egész koncepciót. Aztán jött Dakota, és közösen átdolgoztuk a szövegeket úgy, hogy passzoljon a dalokra, meg átírta amcsisra az egészet, mert nyilván anyanyelvűként ő sokkal jobban tudja, hogy mi az, amit soha nem mondana úgy, ahogy én megírtam, vagy mi az, ami nehezen érthető. És persze ő is hozhat majd szövegeket a későbbiekben, szóval nincs ez sem kőbe vésve, szóval örülök, hogy tetszik neki az alapötlet.

Dakota: Szeretnénk együtt kialakítani egy teljesen saját, egyedi hangzást, és olyan zenéket írni, amelyekről azonnal azt mondod: „Ez BIZTOSAN a Nest of Plagues, és KURVA JÓ.” 

Máté: A legfőbb célunk az, hogy meg tudjuk fogalmazni és fel tudjuk oldani azokat a bevésődéseinket, hogy milyen a zenénk és milyennek kellene lennünk. Korábban kialakultak olyan elvárások magunkkal szemben, amik nem azt szolgálták, hogy kiadjunk magunkból valamit, ami a miénk. Szeretnénk az élet pozitívabb, motiválóbb, lazább dolgairól is írni a szövegeinkben, instrumentálisan pedig olyan zenét akarunk, ami ezt alá tudja támasztani – éneklősebb, dallamosabb részekkel, de azért a heavy részeket sem fogjuk eldobni.

Próbálkoztatok már az új felállással új zenei irányokkal vagy akár új dalokkal? Van esetleg olyan félkész anyagotok, amely már korábban megszületett, és most lényegében arra vár, hogy az új énekessel kapja meg a végleges formáját?

Máté: Lényegében már együtt írtuk az új dalokat, azt a demót leszámítva, amit először elküldtünk neki.

Balázs: Természetesen. Már a meghallgatások során ez fő szempont volt, hogy az énekes énekhangja passzoljon az új zenei alapokhoz. (Pl. volt olyan, aki jól énekelt, csak powermetalos viking stílusban, ami nem illik hozzánk.) Több elektronikus zenei elemet szeretnénk, több industrialt, dallamos metalcore refréneket, a fennmaradó időben meg lehet szedni az aprót a moshpitben a breakdownokra.

Dakota: Jó kérdés. A következő lemeznél több új zenei iránnyal is kísérletezünk. Amikor csatlakoztam a zenekarhoz, a többiek fejében már voltak elképzelések arról, merre szeretnének továbbmenni, és az én hangom jól passzolt ehhez. Vannak dalok, amik már azelőtt megszülettek, hogy csatlakoztam volna, és vannak, amelyek azóta készültek. Az énektémákat viszont kivétel nélkül azután írtuk, hogy bekerültem a zenekarba. Érdekesség, hogy a meghallgatásomon énekelt dalból lesz az egyik első közös single-ünk – de azt nem áruljuk el, melyik az. 😉

Nyilván még nagyon friss ez a felállás, ezért nem azt kérdezem, mikor jön az új lemez, de ha minden jól alakul, mi lehet az első lépés? Egy új dal, egy videó, esetleg valamilyen más formában szeretnétek először megmutatni, hogyan szól az új Nest of Plagues?

Evi: Három dal már szinte kész van, ezeket fogjuk felvenni szeptemberben, amikor Dakota visszajön. Az első klipet már leforgattuk a Balatonon, meg a második kliphez is egy-egy jelenetet, és szeptemberben ezt is folytatjuk majd. A cél az, hogy ez a három dal kész legyen, és még idén ki tudjuk hozni az elsőt, a lemezt pedig jó lenne nyárig megírni.

Dakota: Az első közös koncertjeink szeptemberben lesznek Németországban, és ezek közül néhány új számot élőben is eljátszunk majd, egy kis ízelítőként abból, amin eddig dolgoztunk. Nagyon izgatott vagyok emiatt a kaland és a zenekar előtt álló új fejezet miatt.

Az elmúlt években egyre komolyabban nyitottatok külföld felé. Mennyire vetette vissza ezt a lendületet az énekesváltás, és most mennyire gyorsan tudjátok ott folytatni, ahol korábban abbahagytátok?

Evi: Nagyon hosszúnak tűnt ez az átmeneti időszak, mert egyikünk sem tudta, hogy mi lesz ezek után. Ennek ellenére ha belegondolok, nem igazán álltunk meg egy pillanatra sem, mert Dani helyére egyből beugrott Virág Ervin (Pandora’s Curse), vele nyomtunk egy budapesti koncertet és egy hete Bulgáriában is játszottunk egy fesztiválon. Januártól kezdtük el hirdetni, hogy énekest keresünk és február óta folyamatosan mentek az online meghallgatások, demóküldözgetések, miközben hárman írtuk a dalokat. Áprilisban döntöttük el, hogy Dakotával szeretnénk dolgozni, azóta pedig még nagyobb a lendület, mint eddig. Igazából a lendületünk és a motivációnk akkor volt a legalacsonyabb, amikor még fel sem merült az énekesváltás, mert mindannyian szenvedtünk már abban a helyzetben, és úgy működtünk, turnéztunk, próbáltunk, hogy nem ugyanazt akartuk és nem éreztük jól magunkat egymással.

KONCERTEK ÉS A KÖVETKEZŐ IDŐSZAK

Mikor láthatjuk először színpadon ezt a felállást? Megvan már az első koncert az új énekessel?

Evi: Szeptember 25-én Regensburgban, az Extreme Underground Vol. 1-en lesz az első koncertünk, utána szeptember 26-án München mellett, Pfaffenhofenben játszunk a Crewsade of Metal fesztiválon, ahol már 2022-ben is jártunk és baromi jól éreztük magunkat.

Balázs: Ha minden jól megy, jövőre szeretnénk egy budapesti bulit is megcsinálni.

Mennyire érzitek majd ezt egyszerűen a következő Nest of Plagues-koncertnek, és mennyire lesz egyfajta vizsgahelyzet vagy bemutatkozás az új felállás számára?

Evi: Valamennyire vizsgahelyzet lesz ez mindannyiunknak, mert mégiscsak most játszunk majd együtt élőben először, de nem gondolnám, hogy ne tudnánk megugrani. A próbákon elég gyorsan kiderült, hogy Dakota minden szempontból profi és pontosan tudja, mit kell csinálni, mi meg eléggé összeszokottak vagyunk ahhoz, hogy a zenei alappal ne lehessen probléma. Én baromira várom, király lesz.

Balázs: Én nem érzem úgy, hogy vizsgahelyzetben lennénk, mindannyiunk mögött már ott van több száz óra színpadi jelenlét, az új dalok, amiket írunk, biztosan meg fogják győzni a közönséget, 3 nagylemez és egy EP után nagyjából be tudjuk lőni, hogy mire reagálnak jól az emberek (…és mire nem annyira jól).

Hogyan néz ki ezen túl a következő időszak? Milyen magyar és külföldi koncertekben, fesztiválokban vagy turnékban gondolkodtok?

Evi: Tavasszal / nyáron jó lenne egy budapesti bulit összehozni, de akkor mindenképp köré kell szerveznünk még pár koncertet, hogy megérje Dakotának iderepülnie. Egyébként egyelőre azon van a fókusz, hogy megírjuk az albumot, és amikor már látjuk, hogy mikor tud megjelenni, akkor tudunk turnét szervezni akár Európába, akár az USA-ba. Nyilván ezzel a felállással megszűnik a hétvégi koncertezgetés, és nem fogunk tudni spontán bulikat sem elvállalni, de hosszú távon ez nekünk is sokat fog segíteni, hogy mindig látjuk akár 1 évre előre a programot, nem lesznek last minute kapkodások meg átgondolatlan vállalásaink, hanem szépen meg lesz tervezve és szervezve minden, ami mellett mindenki tudja élni a hétköznapi életét is.

VÉGÜL…

Tartjátok Danival a kapcsolatot? El tudtok képzelni olyan helyzetet, hogy valamikor a jövőben még együtt álljatok színpadra, akár csak egy dal erejéig?

Máté: Én bármit el tudok képzelni, de ehhez mindig két fél kell.

Evi: A baráti körünk egy része közös, ezért néha szoktunk találkozni bulikban, meg azóta Mátéval zenélt is együtt Dani egy másik projektben. Én is el tudom képzelni, hogy a jövőben amolyan nosztalgiaként csináljunk valamit közösen, de valószínűleg még nagyon sok idő kell ahhoz, hogy mindenkiben lecsendesedjenek és letisztázódjanak a dolgok. Rajtam nem fog múlni.

Balázs: A 10 éves szülinapi bulinkon minden ex-tag feljött a színpadra egy-egy dal erejéig, szerintem ez egy tök jó eleme volt a show-nak. Remélem a 20 évesre lecsendesednek a dolgok annyira, hogy ezt újra be lehessen adni.

Ha egyetlen mondatban kellene megfogalmaznotok, hol tart most a Nest of Plagues, mit mondanátok: ez ugyanannak a történetnek a folytatása, vagy inkább egy új fejezet kezdete?

Máté: Most olyan csillagállás van, mint amit 2021-ben éreztem utoljára. Ez valami nagy dolognak a kezdete.

Evi: Én is úgy érzem magam, mint anno 2020-22 között, amikor valahogy minden összeállt, rengeteg lehetőségünk és kilátásunk volt, elképesztően szerettünk együtt lenni és úgy éreztük, hogy semmi és senki nem állhat az utunkba. Kicsit szomorú, hogy ez elveszett, mert szerintem mindannyian egymással képzeltük el a zenekar jövőjét, de most már eltelt annyi idő, hogy továbblépjünk és kívülről lássuk a helyzetünket. És én úgy látom, hogy ennél fényesebb még sosem volt a zenekar jövője.

Balázs: Egyértelműen új fejezet, ezt mind érezzük, de a régi fanoknak üzenem, hogy természetesen lesznek még meghalós breakdownok, úgyhogy érdemes lesz eljönni koncertre! 🙂

Ha egy év múlva újra leülnénk beszélgetni, minek kellene addig megtörténnie ahhoz, hogy azt mondjátok: igen, megérte végigcsinálni ezt az egész időszakot?

Máté: A motivációnk adott, tehát csak annyi, ha ez a felállás megmarad egy év múlva is.

Evi: Ha minden, amit jelen pillanatban tervezünk, akár csak félig megvalósul, én boldog vagyok. Egyébként már most is úgy érzem, hogy megérte, mert mégis mi mást csináltunk volna helyette?

 

Írta: Újj Kristóf