EMPEROR: Wrath of the Tyrant – 30 éves black metal anyagok nyomában 10/2

2022. 04. 11. - 17:10

A black metalt mint zenei stílust szokás az 1979-ben megalakult Venom együttesétől eredeztetni, viszont véleményem szerint az első igazi gonosz, demokat, lemezeket a Bathory és a HellhammerCeltic Frost zenekarok tették le az asztalra. A Venom talán kicsit többet adott és ad a mai napig is a pózerkedésre, színészkedésre, míg a szóban forgó együttesek korai próbálkozásai is már egy mélyebb, sötétebb megfogalmazásban tálalták a mondanivalót mind zeneileg, mind a szövegeket tekintve. 1992-re már a black metal hullám második időszakáról beszélhetünk, melynek jeles képviselői közül 10 bandának a lemezeit, demoit szeretném figyelmetekbe ajánlani. Érdekes, hogy ekkor is már nagy különbség volt a stíluson belül. A 30 éves jubileumi kiadványokat ajánlom szíves figyelmetekbe, hátha hiánypótló lehet több olvasó számára is. Egy biztos, a szóban forgó alkotások mindegyike egy igazi alapvetés a maga nemében.

 

Emperor – Wrath of the Tyrant (demo) (1992)

1991-ben Samoth és fiatal barátja Ihsahn úgy döntöttek, hogy kilépnek a Thou Shalt Suffer nevű formációból és új vizekre próbálnak hajózni. Hozzájuk csatlakozott a zeneileg igen jól képzett Mortiis is. Így alakult meg az Emperor nevezetű norvég zenekar. Ihsahn a gitáros és énekes pozíciót, Mortiis a basszusgitáros szerepet, Samoth pedig a dobos feladatokat látta el, mindezt úgy, hogy Samoth eredetileg gitáros, Mortiis pedig szintetizátoros volt. Egyetlen demojuk a Wrath of the Tyrant volt kemény munkájuk első eredménye.

 

 

Abban az időben az anyag a maga primitívsége és 4 sávos gépen rögzített felvétele ellenére annyira nyers és meggyőző volt, hogy a Candlelight kiadó szerződtette őket. A demo kicsit csalóka lehet azok számára, akik a zenekar későbbi anyagaival találkoztak csak, hiszen itt még hiányzik a megszólalásból a kettős gitározás és a dalokba illesztett billentyűs részek. Egy rövid Samoth által készített intro után máris az első számnál járunk, melynek címe Ancient Queen. Megfigyelhetjük, hogy a zenekar pályafutása során először és egyben utoljára is használ lehangolt hangszereket. Talán ez Ihsahn és Samoth death metalos múltjának a számlájára írható. Ihsahn gitárja és Mortiis baszusgitárja a hangzást tekintve végig nagyon torz, viszont a dob lett leginkább háttérbe helyezve a felvételen. Ezzel ellentétben Ihsahn éneke elég hangos és visszhangzik is gyakran.

 

A My Empire’s Doom egy sokkal összetettebb és konstruktívabb alkotás. Ihsahn énekhangja nagyon jól követi a ritmust és külön ki kell emelnünk Samoth dobok mögött végzett minta-munkáját. Ez a szám a számos fordulatával, váltásával jóval megelőzi a korát, bár addig azért nem jutunk el, hogy egy In the Nightside Eclipse lemezről lemaradt dal érzetét keltse a hallgatóban. A Forgotten Centuries egy rövid, bár összetett dal a demon, amely az egyetlen a lemezen található dalok közül, amelyet nem használtak fel később sem EP-n sem teljes értékű nagylemezen. A Night of the Graveless Souls egy gyorsabb tempójú dal, amely elég direkt módon csapja a hallgató arcába a különböző riffeket. Talán ennél a track-nél a leggonoszabb Ihsahn hangja. Ennél a dalnál azért már érezhető, hogy a későbbiekben (későbbi anyagokon) a zenekar már egy gyorsabb tempójú Black metal stílust játszik majd. A Moon over Kara-Shehr egy nagyon alulértékelt atmoszférikus dal. Számos ritmusváltás mellett, kemény riffeket és Ihsahn visszhangos előadásmódját tapasztalhatjuk, ezzel még titokzatosabbá téve a hangulatot. Érdekesség, hogy ezt a dalt később felhasználták egy Nordic Metal válogatáson, amelyen Hellhammer (Mayhem) dobolt és Sverd (Arcturus) szintetizátoron közreműködött.

A Witches Sabbath a demo leglassabb dala. Lassú riffjeivel és a mániákus énekstílussal borzasztó sötét hangulatot áraszt. Ihsahn sikolyaihoz társul némi földöntúli kántálás is, bár ezt a hangrögzítő azonnal eltorzította, így nehezen észrevehető. A „Lord of the Storms” egy rövid, meglepő metálos dal, amely két riffre épül fel, melynek a közepén egy gyors rész található.

 

Hamarosan megjelenik a klasszikus EMPEROR lemezek limitált remasterelt színes bakelit újrakiadásai, amit tőlünk is meg tudtok rendelni a webshop-ból:

[products ids=”36066,36064,36061,36059,36055″ columns=”3″ ]

 

Végül a Wrath of the Tyrant egy lendületes fenyegető riffel nyit, majd vált közepes ütemre és újra dühös és gyors megszólalást prezentál. A dal ezek után visszavált az első riffre és egy nagyon nyugtalantó beszédrészlettel ér véget. A részlet így hangzik : „senki sem fogja elkerülni a zsarnok haragját, a fenevad örökké vándorol a földön”
Nagyon nyers korai gyöngyszem ez az alkotás. Merőben eltér a zenekar későbbi lemezeitől, viszont nagyon azonosul a pőrébb, nyersebb, korai Black metal stílus jeles képviselőinek anyagaival.

 

Gergő

 

 

A sorozat következő részei:
Immortal – Diabolical Fullmoon Mysticism
Darkthrone – A Blaze in the Northern Sky
Burzum – Burzum
Marduk – Dark Endless
Samael – Blood Ritual
Dissection – The Somberlain demo
Enslaved – Yggdrasil

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN