Előszedtük: Myles Kennedy-Year of the Tiger (2018)

Előadó: Myles Kennedy
Album: Year of The Tiger
Származás: USA
Megjelenés: 2018
Stílus: hard rock, akusztikus rock
Honlap: https://myleskennedy.com/
Értékelés: 8/10

 

Ugye mindenkinek megvan az az érzés, vagy inkább szituáció, amikor csak tanácstalanul állunk a cédés polcunk előtt, és oda-vissza lapozgatjuk a gyűjteményünk bár jobbnál-jobb, és legkedvesebb darabjait a kollekciónkból, mégsem találunk fogunkra, akarom mondani fülünkre való muzsikát? Bizony rocker legyen a talpán, akinek ez ismeretlen, és fogadnék, hogy máris eszedbe jutott ilyen helyzet. Szerencsére egy efféle “tragikum” sosem megoldhatatlan, így általában ebben a válsághelyzetbe kezdünk el szörfözni az interneten újabb zenék, vagy csapatok után kutatva. A másik népszerű opció pedig, hogy leporolunk egy-egy olyan korongot, amit odáig csak egyik helyről a másikba tettünk, vagy anno csak a kosárba dobtuk, és sosem hallgattuk meg, mondván “nem az én stílusom”, vagy “nem is értem, miért vettem meg, hiszen…”.

Nos, az én szituációmban ez is, az is igaz, mivel szinte pontosan egy évvel ezelőtt került a boltok polcaira az Alter Bridge-frontember, Myles Kennedy első szólómeze, és – mint az előbb említett csapat elkötelezett híve – nem is vártam sokat a beszerzésével, sőt inkább úgy is mondhatjuk, hogy azonnal hazajött velem, majd a meghallgatás, és az első “nem tudom hova tenni ezt az anyagot” érzés után elkezdtem róla ugyan írogatni, de néhány erőltetett próbálkozás után inkább pihenőállásba küldtem az albumot, írni meg főképp nem tudtam róla érdemlegeset, annyira nem tudtam ráérezni az ízére. Bő egy évnek kellett eltelnie, és néhány nappal ezelőtt újra a kezembe került a hajdanán részemről méltatlanul elfeledett Year of The Tiger korong, én pedig úgy éreztem, igazán érdemel még egy esélyt, ha pedig most sem jön közelebb hozzám, akkor legalább méltósággal megy részemről nyugdíjba.

Az amerikai származású Myles Kennedy neve leginkább a származásilag azonos illetőségű Alter Bridge kapcsán vésődött be a köztudatba, meg persze Slash-sel való kollaborációja miatt is, hiszen egy év híján az első X-et ünnepelheti az együttműködésük. Kennedyt is nyugodtan aposztrofálhatjuk bizonyos értelemben zenei polihisztornak, így engem meg is lepett, hogy tavaly márciusig tulajdonképpen nem is készült önálló anyaga. Persze addig nekem sem szúrt szemet különösebben, és ezen is csak akkor kezdtem el gondolkodni, amikor a Year of The Tiger munkálatai már javában zajlottak Floridában. Márciusban meg is jelent az amerikai frontember eddigi legszemélyesebb hangvételű lemeze, és ahogy már említettem, nálam először egyáltalán nem kedveltette meg magát, és mint egy jó bor, hosszú időn keresztül érlelődött, mire azt mondhattam magamban: ez igen, ez tényleg nagyon jó!

A legszemélyesebb jelzőt nem véletlenül használtam, mivel a lemez akár egy önvallomásnak, félig-meddig önéletrajzi ihletésű történetnek is mondható, hiszen Kennedy több interjúban is beszélt édesapja elvesztéséről, melyben nagy szerepe volt a családja vallási meggyőződésének, így több nótában is hangot ad a vallásellenességnek, vagy közvetetten szól ellene, így a lemez helyenként szomorkás, melankolikus, ám mindez itt nem negatívum, hiszen ennek ellenére is hamar magával ragad a zene ritmusa, hangulata, és ötven percben mesélni kezd. Már az első, címadó nóta alatt világossá válik bárki számára, hogy a korongon szereplő tizenkét nótából miért nem fért volna fel egy sem egy Alter Bridge lemezre, hiszen nem szokványos hangszereléssel bír, így minden egyes percben azt érezteti velünk, hogy frontemberünk bizony itt akarta kiélni, elmondani, vagy lemezre vinni azon ötleteit, amelyek többi zenekarában nem állták volna meg a helyüket (érdekességképpen jegyezendő, hogy tényleg nem összecsapott koncepcióról beszélünk, hiszen hét év tervezgetés után jutottak el a megvalósításig).

Zeneileg egyébként nem lett túlspilázva, a dalok egytől-egyik akusztikusan szólalnak meg, némi dob, basszus, csörgők segítségével, és helyenként még a gitártémák is hasonlítanak, ez pedig kissé egyhangúvá varázsolja a produktumot, de mielőtt tényleg menthetetlen egyhangúság kerekedett volna belőle, dobtak azért egy mentőövet, hiszen sokféle stílus keveredik remekül összehangolva. Kennedy kellemes orgánuma itt is jól passzol a zenéhez, például a The Great Beyond-ban igazán megmutatja torka addig rejtegetett erőtartalékait, míg a Devil on the Wall, vagy Ghost of Shgangri La nótákban inkább a zene dominál, ami bluesosabb, countrysabb, de ebben is nagyszerűen megállja a helyét, még ha érződik is, hogy messze nem ez a zenei főprofilja.

Azt is mondhatnám, hogy az egész koncepció egy kaptafára készült, ami – ha rosszmájúak akarunk lenni akkor meg is állja a helyét – de mégis olyannyira tudatosan van felépítve (még ha helyenként egysíkúan is), ami ezt az érzést is hamar feledtetni tudja velünk. Sokkal jobban tetszett volna egy fél-unplugged megvalósítás, egyes nóták egyenesen könyörögnek egy-egy odalépősebb gitárszólóért, már csak a teljes kiteljesedés miatt is. Nem hinném, hogy Kennedy ezzel a dobásával egy kimondott célközönséget akart megpályázni, hiszen az albumon vegyített műfajok nem a legnépszerűbbek, még ha közel is állnak a rockzenéhez. Sokkal inkább örömzenélés ez saját magának, kiadvány formájában, és mintha azt mondaná: „Ha tetszik, akkor tessék, átadom neked is”.

Szokatlan, rendhagyó mű, ami lehet, hogy sokaknál nem lesz elsőre kedvenc, még akkor sem, ha amúgy az Alter Bridge iránti rajongás megvan, hiszen ezúttal frontemberünk egészen más irányba indult el, ami talán nehezebben emészthető az akusztikus hangvétel ellenére is. Ha magamat veszem, akkor egy bő év elteltével fedeztem fel az igazi értékeit, elvonatkoztatva minden addigi benyomásomtól, objektíven kezelve, ilyen kontextusban pedig megült bennem, méghozzá nem is akárhogyan. Aki szeret kalandozni eltérő irányokban is, és nem idegen tőle ez a fajta zenei világ, az valószínűleg örömét leli a hallgatása közben, de idővel bárkinél beérhet, ha fogékony rá. Mindent összevetve főhősünknek semmi szégyenkezni valója nem lehet egy év távlatából sem, mert persze más, de közel sem rossz irányba ment. Nem tudom, várható-e folytatás (tekintve, hogy mennyi idejét kötik, vagy nem kötik le az aktív zenekarok), mindenesetre most, egy év elteltével nincs ezzel kapcsolatos hír, de mint tudjuk, a jó munkához idő kell, legyen bármekkora zenész is az ember. Addig is nyáron irány a VOLT!

Írta: T.M.

 

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/