Múlt hétvégén a szokásos éves rendszerességgel megtartott Thy Catafalque-duplakoncerthez volt szerencsénk, közvetlenül a Tormentor és a Morbid által megrendezett időutazások után. Eddigi beszámolóinkban már tárgyaltuk az élő fellépések megszületésének körülményeit a 2021-es Mezolit-koncerten, és az alábbi cikkekben alaposan és részletesen körbejártuk a Thy Catafalque-jelenséget, így – az ismétlést elkerülendő – jelenlegi beszámolókban leginkább a két este történéseire fogunk fókuszálni, azonban ehhez azért minimális keretezés is szükséges.
December közepén, pár nappal karácsony előtt nyílt meg a jegyvásárlási lehetőség, és a várakozásoknak megfelelően nagyon gyorsan elfogytak a hétvégi bérletek – ha jól emlékszem, 24 óra leforgása után már nem is lehetett kétnapos jegyet vásárolni. Ezzel együtt viszont napijegyek még bőven akadtak, és ez a jelenség mindenesetre meglepő volt: az eddigi jegyvásárlásoknál tulajdonképpen stopperórával a kézben kellett shoppingolni, és bizony akadt olyan cimbora, aki pár órával a jegypénztár nyitása után már nem jutott napijegyhez. „Minden bizonnyal a karácsony miatt van” – gondoltam, és ez igazából védhető feltételezésnek tűnt a nagybevásárlási őrület hajrájában. A sok bejelentett-megtartott koncert után vélhetően már mindenkinek üres volt a zsebe, így nem sikerült gyorsan túladni a jegyeken. Ennél picit jobban meglepett, hogy pár nappal az esemény előtt is kapható volt még szombati jegy (teltház lett végül), és a vasárnapi buli szombaton még nem volt teltházas. Kérdés, hogy mi lehet ennek az oka, és igazából két megfejtés között választhatunk:
- Az első az, hogy a közönség anyagi teljesítőképessége elért a határára. Szinte minden héten van valami jó kis buli, és ha ez külföldi zenekart takar, akkor ab ovo ötszámjegyű a beugró ára; ehhez mondjuk hozzáveszünk egy pólóvásárlást meg egy pár sört, és akkor már csak úgy pörög a számláló és tűnnek el a tízezresek sorban egymás után – magyarul az egyik megoldás a közönség gazdasági teljesítőképessége, ennyi pénz van a keresleti oldalon, itt a vége.
- A másik magyarázat – amit én személy szerint nem tartok valószínűnek – az, hogy csökken az érdeklődés a Thy Catafalque zenéje iránt. Ezt nem tartom életszerűnek, hiszen elképesztően szűk réteghez szóló zene ez – aki menetrendszerint hallgat ilyesmit, az biztosan ott lesz, ráadásul a Magyarországon megtartott évi egy-két fellépéstől nem gondolom, hogy a közönség kiégne. Ráadásul – ezzel tökéletes összhangban – nem egy általános Thy Catafalque-koncerthez volt szerencsénk, hanem a Geometria album teljes bemutatójához jópár olyan tétellel, amelyek most hangzottak el élőben először.
Tehát, hogy ez a kör bezáruljon, szerintem alapvetően a közönség anyagi lehetőségei határozták meg létszámot – és ezen párelemes minta alapján úgy tűnik, hogy beálltunk egy állandó értékre. Nagyjából évi egy duplakoncertnyi közönség érdeklődik a zenekar iránt – amivel ebben a műfajban szerintem nagyjából világítótoronyként lógnak ki a környezetből.
A két este programja nem volt teljesen azonos (szombat: Embersólyom, Néma vermek, Trilobita, Napút, Vasgyár, Jura, Köd utánam, Csillagkohó, Kő koppan, Geometria, Hajnali csillag, Szamojéd Freskó, Töltés, Gőte, Sárember, Lágyrész, Sík, Balra a nap, Hajó, Tenger, tenger, Ének a búzamezőkről, Fehérvasárnap, A gyönyörű álmok ezután jönnek, vasárnap: Szarvas, Szélvész, Vashegyek, Kel keleti szél, Móló, Aláhullás, Ködkirály, Kő koppan, Geometria, Hajnali csillag, Szamojéd Freskó, Töltés, Gőte, Sárember, Lágyrész, Sík, Balra a nap, Hajó, Tenger, tenger, Ének a búzamezőkről, Fehérvasárnap, Néma vermek). Közös volt a szombati és a vasárnapi menetrendben, hogy a teljes Geometria albumot meghallgathattuk, ugyanakkor az előtt elhangzó bő egyórányi anyag mindkét este más és más volt – másképpen megfogalmazva, erre a pontosan négyórányi fellépésre tulajdonképpen picivel több, mint háromórányi anyag jutott. Ízlelgettem-forgattam ezt a számot a fejemben: ez azért nem teszi ki a Thy Catafalque teljes élő repertoárját, de nagyon sok – elképesztő mennyiségű munka lehet abban, hogy bő 10 ember teljesen professzionális szinten megtanuljon és előadjon háromórányi anyagot – mindezt természetesen a munkaidőn, a nagybevásárláson és a családi programokon túl (hogy mindez hogyan történik úgy általában a gyakorlatban, arról Szenti Árpi mesélt nekünk). Az egész este a szó legszorosabb értelmében örömzene volt, minden fellépőn – még akkor is, hogyha voltak stresszes helyzetek –, alapvetően a felszabadultságot és a lelkesedés lehetett látni.
Tamásék kitettek magukért, jól láthatóan a maximumot próbálták nyújtani. A szokásos felállás mellett élő csellóhoz és szaxofonhoz volt szerencsénk, sőt, mindkét este a Töltés is akusztikus gitárokkal kísérve hangzott el. „Megpróbáljuk, aztán lehet, hogy többet nem lesz ilyen” – konferálta fel Tamás az akusztikus szekció kezdetét, és bizony, első este volt pár nehéz pillanat, amíg Krisztián elektroakusztikus gitárját sikerült végre szóra bírni. A fellépők addig „filmzenét” improvizáltak, és a közönség is poénra vette a helyzetet – ilyen jellegű technikai nehézség szerintem mindig előfordul, és ez igazából inkább a fellépés emberi oldalát mutató üde színfolt volt, mintsem probléma, és hosszasan kellene gondolkozzak, hogy bármi hasonló eseményt említsek.
Sajnos ezeken az estéken a keverés nem volt velünk. A szombati etap első két dala számomra egy gitárral ment le, Vozit csak látni lehetett, hallani nem. Az énekek halkak voltak, és a dob tompa puffogása nagyon rátelepedett a hangzásra. Ez idővel javult, sőt a második este elejére úgy tűnt, hogy teljesen kitisztul, de sajnos ez csak illúzió maradt – a lassú lábdob hangja egészen kikupálódott, ám a dupla lábdob hangja továbbra is összefolyó puffogás lett. A Thy Catafalque zenéjének nagyon fontos alkotóeleme az ének – a kórusok esetén az összhangzatok miatt, amúgy meg a szöveg okán –, így jópár esetben zavaró volt, amikor az ének hangja el-elveszett a hangorkánban. Hogy én a harmadik sorban így hallottam, azt teljesen érthető, de hogy a keverőpult mellett jobbra-balra, illetve a hátul középen álló ismerősök is ugyanígy élték meg, az azért tájékoztató jellegű lehet. Pedig érdemes lett volna minden apró nüanszot tisztán kihallani: az éneksávok számos esetben jelentős upgrade-en mentek keresztül – itt mindenképpen meg kell említeni Dudás Ivett hörgését –, de emellett jópár résznél a (korábbi) szimpla éneksáv alakult át kórussá. A döbbenetes az, hogy az időnként meg-megbicsakló hangzás sem tudta agyoncsapni a fellépést: egyfelől maguk a dalok már hoztak egy olyan hangulatot, ami átlendített minket minden hétköznapi nehézségen – konkrét és átvitt értelemben is –, és Tamás felkonferálásainak és kurta átkötő szövegeinek mivolta is teljesen emberi emberivé és szerethetővé tette ezt az egész produkciót.
Amikor kiderült, hogy pénteken a Tormentor és a Morbid fellépésen a teljes sajtós repertoárt – fotó, beszámoló, interjú – fogom csinálni, próbáltam a kétnapos jegytől megszabadulni, hogy csak szombaton menjek. Ez végül nem sikerült, de a legkevésbé sem bántam meg a dolgok ilyen alakulását: már az első este éreztem, hogy ez a döntés helyes, és a kétszer kétórányi zene tulajdonképpen mémként ette bele magát az agyamba, úgyhogy a munkahelyemen a következő napokon akaratlanul is a Hajnali csillag dallamát fütyültem (totál hamisan) a kollégák legnagyobb örömére.
Most nem fogom hosszú körmondatokban körülírni, hogy mennyire feledhetetlen volt a hangulat – ezt leginkább talán a hat-nyolc hellyel mellettem álló kétgyerekes anyukán lehetett látni, aki mindkét este arcán apró mosollyal és folyamatosan könnyes szemmel hallgatta végig a Tenger, tenger-t. Azt hiszem, erre szokták azt mondani, hogy az energia érezhetően áramlott a fellépő és a közönség között, ugye?
A csodaszép fotókat pedig Hunyás Katalin /// visulasofkata készítette – köszönjük!
Írta: Á
