********    FOR ENGLISH CONTENT PLEASE SCROLL DOWN    ********

 

Egy kicsi, fűszagú konténerben találkoztam gyermekkorom ikonikus zenekarának, a Deicide-nak a fantasztikus dobosával. Steve Asheim, ez a kedves és nyitott fickó nagyon barátságos volt a félórás beszélgetésünk során – közvetlenül a budapesti Barba Negrában való fellépésük előtt. 

 

 

Turnén vagytok, ami 7 fellépésből áll Európában, majd utána 34 koncert következik az Egyesült Államokban – hogy bírjátok?

Steve Asheim: Á, nem olyan rosszul. Megyünk lassan és kényelmesen, próbálunk egészségesek maradni, és ez egyelőre működik is, szóval úgy tűnik, minden rendben van.

 

Legutolsó albumotok, a Banished by Sin, idén áprilisban jelent meg. Mennyire vagytok elégedett a visszajelzésekkel?

Steve Asheim: Nagyon boldog vagyok. Igen, az emberek nagyon szeretik ezt a lemezt, és ennek nyilván nagyon örülök. Úgy tűnik, hogy a közönség már megismerte és megtanulta azt a néhány számot, amit játszani szoktunk, és pontosan úgy reagálnak rájuk, mint a régi dalokra – szóval úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben van.

 

Pár nappal ezelőtt láttalak titeket Rasnovban, a Rockstadt-on, és azt hiszem, hogy az egyik legjobb koncertet adtátok – a hangzás is nagyon tiszta volt.

Steve Asheim: Köszönöm. Igen, azt hiszem, az egy jó buli volt… nos, egy remek hangmérnök dolgozik velünk.

 

Jártál Magyarországon 1998-ban, 2002-ben, 2005-ben 2010-ben és 2013-ban, valamint az Order of Ennead-dal 2009-ben. Volt lehetőséged körülnézni a városban?

Steve Asheim: Nos, sajnos nem volt rá lehetőségünk. Nincs sok időnk, tudod… ilyenkor csak úgy beugrunk és már rohanunk is gyorsan tovább.

 

Mindig ilyen rohanás van, amikor turnéztok?

Steve Asheim: Igen, az az egész dolog alapja, hogy gyorsan mozgunk ide-oda, szóval nincs sok időnk erre.

 

Eltérő hosszúságú szünetek vannak a Deicide albumai között: volt, amikor csak 1 év telt el, például az Insineratehymn és az In Torment in Hell között, másfelől pedig volt egy 6 éves szünet az Overtures of Blasphemy és a Banished by Sin között. Miért lett ennyire kiugróan hosszú a legutolsó szünet? A Covid miatt?

Steve Asheim: Igen, valószínűleg az is elvett pár évet belőle. De szerintem ahogy öregszünk, a tempónk is úgy lassul apránként… ezt nem tartom túl furcsának. A következő anyagot azért ennél egy kicsit gyorsabban fogjuk összerakni – remélem, nem fog hat évig tartani. És igen, néha a dolgoknak időre van szükségük ahhoz, hogy kiforrják magukat. A minőség előbbre való a mennyiségnél – és ez még mindig jobb, mintha megpróbálnál valamivel őrülten rohanni, és aztán nem leszel elégedett vele a végén.

 

Már a kezdetektől a Deicide soraiban zenélsz, szóval te vagy azon kevés emberek egyike, aki megfelelő és átfogó képet alkothat a bandáról. Voltak a Deicide-nak különféle zenei időszakai, vagy az egész életmű egy homogén egységet alkot?

Steve Asheim: Valamennyire azért végigjártunk különböző zenei stílusokat – csak hogy változatosabbá tegyük a dolgot. Amikor kezdtünk, rendes death metal zenekar voltunk, és akkor ezt még nem hívták „old school” death metalnak, mert akkor még nem létezett „old school”. Aztán utána kipróbáltuk, hogy milyen az, ha feszesebbek, gyorsabbak vagyunk, és egy kicsit kevésbé old school a hangzásunk… majd amikor az old school ismét divatba jött, azt hiszem, elkezdtünk újra old school-nak hangzani. De csak saját magunk miatt… szóval próbálunk úgy hangzani, mint a kezdetek kezdetén, és azt hiszem, ez így rendben is van. De ezen túl: akárhogy is hangzunk, attól az még mindig mi vagyunk.

 

Évtizedek óta működik a zenekar, és a Deicide hangzása a kezdetek óta egyedi – a múltban is az volt, és még mindig az. Mi ennek a titka?

Steve Asheim: Nos, néhány kulcsfontosságú alkotóelem megtartása segít abban, hogy a hangzás egyedi maradjon – ilyen például a dobok. Nézd meg a Slayer-t: amikor változtattak Bostaph-ra vagy vissza, a zene még mindig Slayer-nek hangzott, de más volt. Szóval ha megtartjuk ugyanazt a dobost, a zenekar képes lesz megőrizni azt a bizonyos jól felismerhető stílust – és Glen énekstílusa is hatalmas része ennek. Szóval ő is kulcsfontosságú komponense a hangzásnak.

 

 

Ki a fő zeneszerző a Deicide-ban? Hogyan írtok zenét, hogyan dolgoztok együtt?

Steve Asheim: Mostanában mindannyiunk között oszlik meg a feladat – van elég sok jó zeneíró a bandában, így mindent feloszthatunk magunk között, tehát nem egy embernek kell az igát húznia. Szóval mindannyian viszonylag egyenlően dolgozunk bele. Ezek a srácok [Kevin-re és Taylor-ra mutat] írják a szövegeket – és nagyon jó szövegeket. Szóval ebben az esetben nem egy egyszemélyes showról van szó, hanem minden egy csoportos meló eredménye.

 

Mi a zeneírás folyamata?

Steve Asheim: Nos, először ki kell találni a riffeket, majd a dobot hozzáilleszteni, és onnan lehet tovább építkezni.

 

Írsz gitár riff-eket a Deicide számára, mint ahogy az Order of Ennead esetében tetted?

Steve Asheim: Írtam riffeket, de ezúttal nem játszottam egyet sem a lemezen, nem, nem. Van elég kompetens gitáros, aki ezt a munkát elvégezze. Csak dobon játszom, és ez az, amire szükség volt.

 

Honnan ered a Deicide stílusa? A Hoffman testvérektől, vagy Glen-től?

Steve Asheim: Nos, a Hoffman testvérekkel kezdtünk, és ők írták a korai dalok jelentős részét… szóval velük indultunk. Glen a szöveg és a megjelenés szempontból sokkal járult hozzá, és tudod, a dobok is fontos elemei a képnek. Szóval mindez a korai felállás eredménye volt.

 

A Deicide fennállása során vannak-voltak olyan nagyon tehetséges zenészek, mint Kevin Quirion, Ralph Santolla vagy Jack Owen, akik képesek voltak hasonló stílusban zenét írni, az elődöket követve. Hogyan lehetséges mindez?

Steve Asheim: Nos, tudod, ha egyszer előállnak a riffekkel vagy bármilyen ötlettel, és én aláteszem a dobot, akkor az úgy hangzik, ahogy annak kell.

 

A felvételek során teljesen analóg módon dolgoztok, vagy használtok VST-ket meg ilyesmiket?

Steve Asheim: Mindenféleképpen old school: elmegyünk a stúdióba, hogy rögzítsük a dobokat, felvesszük őket, majd jöhetnek a gitárokat, aztán a vokál, majd a szólók. Nagyjából ennyi; néha egy kis időbe telik, mire minden rendesen összeáll, de ha egyszer belelendültünk, akkor általában ez a folyamatábra. Világéletemben így csináltam. De tudod, most már vannak mindenféle új technikák, például hogy a gitárokkal kezdenek, és utoljára veszik fel a dobokat… mi nem csinálunk semmi ilyesmit.

 

1987-ben kezdtél a Deicide-dal dolgozni, és azt hiszem, azóta a dobolási stílusod sokat változott, sokat tanultál, fejlődtél azóta. Ennek értelemben a dobsávok is lassan átalakulnak?

Steve Asheim: Ez biztosan megtörtént az évek során… és most már van egy jó nagy eszközkészletem, amire támaszkodhatok, amiket bármelyik dalunkhoz elő tudok venni, és ezek használata tulajdonképpen automatikussá vált. Másképpen játszom most – ha összehasonlítom, hogyan játszanám a régi dalokat, ha most rögzíteném őket, akkor egy kicsit másképp hangzanának, kevésbé lennének nyersek… érdekes lenne összehallgatni, hogy mennyire, hol és hogyan változnának.

 

Ha régi dalokat játszol a korai albumokról, akkor pontosan azt a kottát játszod, amit felvettetek, vagy adsz hozzá extra dolgokat, díszítéseket, lehúzásokat?

Steve Asheim: Igen, hozzáadok egy-két apróságot, de nincsenek nagyobb változtatások… legalábbis nem hiszem… Az első albumon sok cheat beat-et használtam, tehát ha onnan játsszuk valamelyik dalt, akkor azt már nem így játszom, így ezeknek a részeknek a hangulata is megváltozik… de igazából jóval hosszabb ideje játszom így, mint ahogy eredetileg ütöttem.

 

Játszol több mint 100 dalban, mondjuk dalonként 10-20 különböző riffet és fillt… talán buta kérdés, de hogyan nem kevered össze őket?

Steve Asheim: Egyszerűen megjegyzem őket, ahogy jönnek egymás után… ahogy bármit megjegyez az ember, amit megpróbál memorizálni. Ha valamit alaposan megtanulsz, az meg valahogy beépül az izommemóriádba. Néha szükség van egy kis emlékeztetőre, de ha leporolod az emlékeket, és újra használod őket… nos, akkor van mire építkezned.

 

Hadd fordítsam meg a kérdést: miközben komponálsz, hogyan kerülöd el, hogy ismételd magad?

Steve Asheim: Nem kerülheted el soha. Csak maszkírozni kell rajta kicsit, változtatni rajta. Ha feltűnik valami, ami túl ismerős, akkor csak változtass a felismerhető részen, amíg már nem lesz az.

 

Sok olyan komplexebb riff van, ahol mondjuk 4/4-ben játszol, majd később jön egy 1/4-es fill, vagy mondjuk van egy 13/4-ben játszott riff. Tőled jönnek ezek a ritmusképletek?

Steve Asheim: Igen, én írtam ezeket a dalokat, és lehet, hogy furcsán hangzik – de szerintem teljesen természetesen illeszkednek ezek az ütemek egymáshoz, és jól működnek, én úgy érzem. Megőrzik a zene áramlását és van jellegzetes karakterük, nem szakad meg a zene, így még ha változik is az ütem, megmarad a lendület, és nem esik szét a ritmus.

 

 

Amikor dobtémákon dolgozol, honnan jönnek az inspirációk?

Steve Asheim: Ó, tudod, próbálok lépést tartani a modern dolgokkal anélkül, hogy teljesen lekoppintanám őket. Csak maradjunk gyorsak és kemények – mindig is ez volt a célunk, és ezt próbálom tartani anélkül, hogy túlvállalnám magam… mint például a gravity blasting. Nagyszerű technika, de egyáltalán nem használom, és nem is tervezem – ez már utánam jött, és ha átvenném, az az új stílus lemásolása lenne, és az már szerintem túlzás. Szóval maradok a saját kis komfortzónámban, ahol kényelmesen érzem magam, és azt csinálom, amihez értek – ez így egyfajta könnyebbség. Nem akarok most már túl sok mindent kipróbálni… kicsit késő van már mindehhez.

 

Hadd kérdezzelek a vallásról. Ha megkérdeznénk 100 rajongót, hogy mi jut eszükbe először a Deicide-dal kapcsolatban, azt hiszem, a leggyakrabban a zenekar vallásellenességét említenék – de végül is, pontosan mi a probléma az egyházzal és a vallással?

Steve Asheim: Nos, elég sok probléma van. A egyház is, a vallás is mindig pénzen és hatalmon alapuló intézmény voltak, nyilvánvalóan… mint bármely más hasonló szervezet. És kapaszkodnak is mindebbe rendesen. Sok furcsa dolog történik arrafelé, akárcsak bármely más hasonló szervezetnél. Tudom, hogy próbálnak jót tenni, és tesznek is – de valahogy az összes konfliktus, az összes képmutatás és az összes probléma mindig velük lesz kapcsolatos… és ez egy kimeríthetetlen téma. Tudom, hogy egy sátánista bandában történő zenélés nem fog megváltoztatni semmit, ez csak a mi gondolatainkat önti egyfajta zenei formába – az embereknek mindig is lesz vallásuk és megmaradnak a hiedelmeik, teljesen függetlenül attól, hogy mit csinálunk vagy mondunk vagy játszunk, így nem fog semmi sem megváltozni. Nem tudom, hogy valaha is gondoltuk-e, hogy képesek lennénk bármit megváltoztatni. Nem tudom, valaha is volt-e ez célunk egyáltalán. Csak hogy állást foglaljunk, tudod: „a fene vigye el a piszkos kis ügyleteiteket, amiket itt összeszerveztetek”… de ettől függetlenül mi csak csináljuk a magunk dolgát, ők meg a sajátjukat. Meg azért mondjuk időbe telik, hogy valami hatás legyen esetleg… néha generációk hossza. Szóval, talán látok némi változást, de nem tudom, hogy mennyit számít. Nem tesz semmit jobbá, még ha azt is hinnénk, mert mindig lesz valami más, ami el van cseszve.

 

A 80-as években ugyanaz a vallásellenes hozzáállás jelent meg az USA-ban általatok mint Norvégiában, többé-kevésbé ugyanabban az időben. Közösek a gyökerek, vagy valahogy hatottatok egymásra?

Steve Asheim: Emlékszem arra, amikor a zenekarral elkezdtük, és a norvégok is megjelentek a saját zenekaraikkal – tudtunk egymásról, emlékszem erre, és támogattuk is egymást. De ember, ők azért szintet léptek. Mi csak istenkáromlók vagyunk, gonosz dalokat írunk és félelmetes lemezborítókat készítünk, ők meg egymást gyilkolászták és templomokat gyújtottak fel… a mi zenénk kicsit talán összeszedettebb, és ezzel létre is jött egyfajta egyensúly.

 

Van valami, amit mindig megkérdezek minden interjúalanytól: mit jelent számodra a zene?

Steve Asheim: Ó, tudod, a mindenséget. És ha nem lennék zenész, akkor is sok zenét hallgatnék – talán még inkább. Kicsit olyan, mint egy ritka nyelv ismerete, amit néhány embert kivéve nem beszél senki, nem tudják olvasni, nem tudnak kapcsolódni hozzá. Szóval, amikor olyan emberekkel futsz össze, akik nem zenélnek, akkor teljesen el vannak veszve. Egyszer megpróbáltam megtanítani az unokaöcsém kisfiát gitározni. És ember, megdöbbentett, hogy mennyire anti-gitáros volt szegény… mintha egy gyereket kellett volna járni vagy lélegezni tanítani. Pedig ez olyan valami, aminek természetesen kellene jöjjön. Hála Istennek, van, akinek nem ennyire nehéz… bárcsak mindenkinek lenne valami zenei tudása és készsége. De az embereknek megvannak a maguk képességei, tudod – én például matekból csapnivaló vagyok.

 

És mi a metal szerepe az életedben?

Steve Asheim: Ó igen, ugyanaz, mint a zenéé. Kéz a kézben járnak, és eköré épült fel az életem. Nagy része az életemnek… mindig is az volt. Tudod, olyan ez, mint egy metalosnak lenni: azzá válsz, formálódik a személyiséged, és az lesz az életed. Érdekes, szórakoztató és jó érzés – nagyon szeretem.

 

Nagyon köszönöm, hogy időt számtál rám!

 

Írta: Á

 

A SUMMER HELL minifesztiválról ITT írtunk.

 

A szerkesztőség köszönetét fejezi ki Barbara-nak (Reigning Phoenix Music) és Robin-nak (turnémanager) !!!

 

********    ENGLISH CONTENT    ********

 

A small cabin, smelling weed, hides the fantastic drummer of the iconic band from my childhood, Deicide. Steve Asheim, a nice and open guy was more then flexible during our half-an-hour chat right before their gig in Barba Negra, Budapest.

 

 

You are doing now a tour with 7 gigs in Europe and later on with 34 ones in the US, so I was just wondering how tired you guys are now?

Steve Asheim: No, it’s not too bad. It’s moving along, trying to stay comfortable and healthy and it’s working out, so yeah, seems all right.

 

You have an album called Banished by Sin, which came out this April. How happy you guys with the feedbacks are?

Steve Asheim: I’m real happy with it. Yeah, people are liking the record a lot, so happy about that, obviously. They seem to know some of the songs we’ve been playing already, they react to them just like they do with the old songs, so it seems all right.

 

By the way, I have seen you few days back in Rasnov, on Rockstadt, Romania, and I think you gave one of the best gigs there, also the sound was very clear.

Steve Asheim: Thank you. Yeah, that was a good show, I think. Well, we got a good sound man working for us.

 

You personally have been here in Hungary in 1998, 2002, 2005, 2010 and in 2013, also with Order of Ennead in 2009. Have you had the chance to look around the city?

Steve Asheim: Well, we haven’t had a chance to, no, sadly. Don’t have a lot of time, you know, when we kind of roll in and out pretty quick.

 

That’s always such a rush, doing a tour?

Steve Asheim: Yeah, the whole thing is based around, you know, moving around quickly, so it doesn’t leave you a lot of time for that.

 

There are different length of breaks between Deicide albums: there was a 1-year break between Insineratehymn and In torment in hell, and on the other hand, there was a 6-years break between Overtures of Blasphemy and Banished by Sin. So why those breaks are so different? Was because of Covid?

Steve Asheim: Yeah, that probably ate a couple of years of it. But I think just the older we get, the output level slows down a little bit… I don’t think that’s too strange. But we are look forward to getting the next one out a little quicker and I hope it doesn’t take six years, certainly. But yeah, sometimes things take time. It’s better to have quality over quantity, instead of trying to rush something out and then you’re not happy with it.

 

You are with Deicide for quite a long period, so you are one of the few people who can have a proper overview about the band. Did Deicide have different kind of musical periods, or all creations are forming a homogeneous unit in your mind?

Steve Asheim: We kind of went through different writing styles just to move things around. When we started, we were really death metal, and they weren’t calling it ‘old school’ death metal because there was no old school at that time. And then after that we moved in to try to be more blasty and fast and a little more not-so-old-school-sounding… and then, once old school became fashionable again, I guess we just started to sound old school again. But only based on ourselves… so let’s try and sound like what we used to. But it’s going all right, I guess. I mean no matter how we sound, it’s still us.

 

You are doing this business since decades and the sound of Deicide is absolutely a unique one, it was in the past and still you can keep it. So what’s the secret behind?

Steve Asheim: Well, maintaining those few key components and characteristics, like drums, helps keep something sound grounded. Like Slayer: when they changed to and from Bostaph, it still sounded like Slayer, but it was different. So keeping the same drummer, the band is able to maintain that same style recognizable, and Glen’s vocals are a huge part of that too. So he’s sticking around a key characteristic of the sound.

 

 

Who is the main composer in Deicide and in Order of Ennead? How you are composing, how are you working together?

Steve Asheim: We’re all sharing the duties recently because there’s enough good writers in the band where we can spread it around, so it’s not a big workload for one person actually. So we’re all sharing it pretty equally musically anyway. Those guys [pointing to Kevin and Taylor] handle lyrics, really good lyrics. So in this case, that’s not a one-man show what we are facing, that’s a result of a group effort, very much so.

 

What’s the usual way of composition?

Steve Asheim: Well, you got to come up with the riff first and then you put it to drums and then build up from there.

 

Are you adding guitar parts to Deicide like you did with Order of Ennead?

Steve Asheim: I wrote riffs on the guitar, but I didn’t play any on the record this time. No, I didn’t. We’ve got enough competent players and writers around to do that job. I just play my drums and that’s all they need. Write some riffs… that’s it.

 

Where the original style of Deicide is coming from? Was something that the Hoffman brothers figured out or is that coming from Glen?

Steve Asheim: Oh, well, we started with the Hoffman brothers and they wrote a good amount of the early songs… so we kind of started with them. Glen definitely melded it lyrically and image wise and, you know, then the drum gave some characteristics. So it was just the contributions of the early line-up.

 

There are many very talented musicians like Kevin Quirion, Ralph Santolla or Jack Owen, who were able to compose guitar tracks more or less in the same style, following the ancestors. So how is this possible music wise?

Steve Asheim: Well, you know, once they produce riffs or whatever ideas, once I put drums to it, it sounds like us.

 

Regarding recording, are you working on a totally analog way, or are you using VST’s and similar stuffs?

Steve Asheim: Kind of old school: go to a place to record the drums, lay them down and then start stacking guitars on it and then vocals and then leads. That’s about it; it takes a little time to get everything going sometimes, but once we’re going, that’s the plan. That’s how I’ve always done it. I don’t know how, you know, but there are new techniques now like people start with the guitars and put the drums in last… we’re not doing anything that far out.

 

You started with Deicide in 1987 and I think since that your drumming style has changed a lot and you became way more talented than you were before. On that way, are also the drum tracks changing slowly?

Steve Asheim: That’s sure that happened with me over the years and so now I’ve got a decent bag of stuff that I can rely on to play for any of our songs, and it kind of becomes automatic, you know. That’s just how I play now. Comparing how I play the old songs if I recorded them now, they would sound a little different, a little smoother maybe… it’d be interesting to listen to how much and where and how.

 

If you are playing old tracks from the early albums, then are you playing absolutely the same drum tracks that you recorded, or you are adding some extras, some decorations?

Steve Asheim: Yeah, I just add a little extra, but no major changes… at least I don’t think it’s been so long, you know. On the first album I did a lot of ‘cheat beats’, so any songs we do from there, I don’t do those anymore, so I kind of change the overall feel of those parts… it’s like I’ve been playing them way longer this way than I was that way.

 

You have over 100 tracks recorded with say 10-20 different kind of parts, riffs and fills and whatever… silly question perhaps, but how you don’t mix them up?

Steve Asheim: I just remember them as they come, like you would remember anything that you commit to memory. Once you learn something through and through enough, it becomes kind of embedded in the muscle memory. Sometimes you may need a little reminder, but once you dust off the memory and bring it back into use… it is there to build on.

 

Let me turn the question: while composing, how to avoid to repeat yourself?

Steve Asheim: You do, definitely. You just have to kind of disguise it, change it up a little bit. If you hear something that is becoming too recognizable, just alter the part that’s recognizable until it isn’t.

 

There are a lot of complex drum patterns, where you are playing a 4/4 signature and later you have like a 1/4 fill, or having a 13/4 signature in different riffs. Where those rhythm ideas are coming from, are you the main engine behind?

Steve Asheim: Yeah, I wrote those songs, and you know, they may seem weird, but it’s seen the natural way to fit those time signatures together in a way that flows, and it worked out well, I think. They maintain the flow and have a character, and there’s no kind of disturbance in the flow, so even though it may change a signature, it maintains its forward momentum, convincingly, so doesn’t seem interrupted.

 

 

Where influences or inspirations are coming when you are working on drum tracks while composing?

Steve Asheim: Oh, you know, just try to keep up with what’s modern without trying to rip it off. Just stay fast and heavy, that was always our goal, and as long as I can maintain that without, like I said, trying to overreach what I should be doing… like gravity blasting. It’s a great technique, but I don’t really do it at all, also don’t really plan to, just because it came after me, so to take it would be kind of ripping that new style off, and so it would be an overreach, I think. So I’ll just stay in my little zone where I’m comfortable and do what I do because it’s easy for me. I don’t want to try to get too crazy now. It’s a little late in the game for that.

 

Just let me ask about religion. If you ask 100 fans here, then I think the most recognizable thing they will say is the anti-religious attitude of Deicide – but all in all, what’s the main problem with church and religion?

Steve Asheim: Well, there’s a lot of problems. The church and religion is certainly become… not become, it always has been an institution based on money and power, obviously… like any other institutions. They want to keep that. They got plenty of weird things going on, like any institution would. I know they try to do good, and they do some good, but as in the case of all different types of religions, all the conflicts, all the hypocrisies and all the trouble, are connected to them… it’s a big topic. I know that being in a satanic band isn’t going to change any of that, it’s just making our little observations to music – people are going to have their religions and their beliefs, no matter what we do or say or play, so it’s not going to change anything. I don’t know if we ever thought we were going to be able to try to change anything. I don’t know if that was ever the goal. Just make a statement, you know: “fuck you and your stupid little fucking racket you got set up”, and see what you’re doing… we’ll just do what we do, they’ll do what they do at the end of the day. Well, let’s say it takes some time to see something takes effect… generations sometimes. So, like I said, I do see some change happening too, but I don’t know that it’s making a whole big difference out there. It’s not making anything better, like you would think it would because there’ll always be something else to be fucked up.

 

The same anti-religious attitude arose in US by yourself and also in Norway more or less at the same time. Do those waves have a common root, or did you influence each other somehow?

Steve Asheim: No, I think at the time when we were coming out with the band and where we were, and then when those guys were coming out with their bands where they were, we were both aware of each other, I do remember that, and supportive of each other. But man, they just took it to a way bigger level. We were like… we’re blasphemous and we’re writing evil songs and we take scary pictures. They were killing each other and burning down churches… our music’s a little tighter. That evened it all out.

 

Something that I always ask from everyone: what music means to you?

Steve Asheim: Oh, you know, it’s the whole thing. And even if I was not a musician, I would still like listening to it a lot, probably more so. But yeah, you know, it’s been fun, it’s been good. It’s like knowing a language that some people can’t understand or read or interact with. So when you meet people who aren’t musicians and they’re like, oh my God, I have no idea. I tried teaching a kid my nephew guitar one time. And man, I was like, shocked at how un-guitarist he was. I felt like I was teaching a child how to walk or breath. It’s something that comes so natural. Thank God it’s not difficult for someone else. I wish everyone had a big musical knowledge and skill, but people have their skills, you know, like me, I’m not that great at math.

 

What’s the role of metal in your life?

Steve Asheim: Oh yeah, again, same thing, same with music. They go hand in hand, and I built my life around it. It’s been a big part of it, and still is. So, you know, it’s kind of like being a metalhead. You become that as a person and it becomes your life. You know, it’s been interesting and fun and good to me – I like it.

 

Well, many thanks for your time. That’s something that I really appreciate.

 

Written by Á

 

The editorial team would like to thank Barbara at Reigning Phoenix Music and Robin (tour manager).