Misanthropic War – Bestial Genocide 
Szerzői kiadás 2021
10/9

Idén sikerült csak felfedeznem ezt a tavaly december közepén publikált kiadványt, pedig aktuális lett volna a kialakuló meghitt karácsonyi hangulatot fokozni vele… Annak ellenére, hogy mennyire megtetszett ez a röpke negyedórányi, 4 dalt tartalmazó bemutatkozó EP kiadvány, nehéz róla hosszasan kritikát alkotnom és ha végighallgatod a zenei tartalmat, rá fogsz jönni, miért.

Azért nézzük: A Misanthropic War egy Németországból származó alakulat és akárhogy kutattam, nem sok információt tudtam róluk fellelni. A zenészek kilétéről konkrétan semmit, ugyanis teljes névtelenségbe burkolóztak. Voltak a történelemben már hasonló formációk, akik úgy gondolták így tudják megőrizni a saját kultuszukat, a titokzatosság erejével hassanak a hallgatókra. Szerintem egyes underground bandáknál ez jó módszer, ugyanis ha nem tudjuk arcokhoz és nevekhez kötni a zenét, kap egyfajta plusz titokzatos aurát, a személytelenség nyomasztó homályát.

A borító alapján egyértelműen az egyszerűségre törekedtek, minimalista szimbólumhasználat, koponya és töltények fekete fehér színnel nyomva. Ebből még bármi lehet… Ez kb. talán a hatezredeik ilyen alkotás, amit életemben láttam metál bandáknál, egyáltalán nem eredeti, de ezen még kár fennakadni. A Nuclear Death című tétellel indul útjára a lemez, ami azonnal és egyértelműen megmutatja, hogy a zene is pont ilyen egyszerű és minimalista, akárcsak a külalak, viszont olyan erőteljes és pusztító, mint egy RT-20-as páncéltörő kilövellő tölténye. A zenét úgy lehetne teátrálisabb megfogalmazásban leírni, hogy az extrém metal ágazatának 3 főbb stílusának elemi magját tárolták be a gépezetbe: a death metal barbár és romboló brutalitását, a black metal legfeketébb, lélektelen sötétségét és a grindcore ősi, atomrobbanásszerű pusztító erejét! A négy dal szinte olyan hatást kelt, mintha egy vonat gázolt vona át rajtunk és a végére érve egyetlen ép porcikánk sem marad. A zene 80%-ban tartalmazza a folyamatos blastbeatek és hipergyors gitárkínzásokat, de néhol azért fellélegezhetünk némi belassulósabb tempóváltással, ami jót tett mindenképpen az emészthetőségének. Ha rokonítani szeretném más zenekarokkal, akkor a Archgoat, Revenge, Death Worship vonal a legtalálóbb. A lemezen hallható hörgőgép mély, mormogós orgánuma is leginkább Lord Angerslayer-ére hasonlít, ami a zenével együtt valóságos kátránymasszaként üzemel. A hangzás sem egy alsópolcos fércmunka, teljesen élvezhető és vállalható megszólalás.

Megjelent 50 példányszámban fehér színű kazettán matricával mellékelve és aki elég fürge, lehet még most is kap belőle, bár úgy gondolom biztosan kapós anyag lett underground körökben, így ez nem túl valószínű.

Összességében egy nagyon jó és ígéretes anyagnak tartom. Vannak olyan zenekarok, akiknek jól áll ez a fajta militáns monotonitás és van ahol élvezhetetlen lesz tőle a végeredmény, a Misanthropic War esetében az előbbi jellemző állja meg a helyét. Engem megvettek kilóra. Ezek után biztosan követni fogom a munkásságukat és már most várom a következő támadást!

Cannibal