A black metalt mint zenei stílust szokás az 1979-ben megalakult Venom együttesétől eredeztetni, viszont véleményem szerint az első igazi gonosz, demokat, lemezeket a Bathory és a Hellhammer – Celtic Frost zenekarok tették le az asztalra. A Venom talán kicsit többet adott és ad a mai napig is a pózerkedésre, színészkedésre, míg a szóban forgó együttesek korai próbálkozásai is már egy mélyebb, sötétebb megfogalmazásban tálalták a mondanivalót mind zeneileg, mind a szövegeket tekintve. 1992-re már a black metal hullám második időszakáról beszélhetünk, melynek jeles képviselői közül 10 bandának a lemezeit, demoit szeretném figyelmetekbe ajánlani. Érdekes, hogy ekkor is már nagy különbség volt a stíluson belül. A 30 éves jubileumi kiadványokat ajánlom szíves figyelmetekbe, hátha hiánypótló lehet több olvasó számára is. Egy biztos, a szóban forgó alkotások mindegyike egy igazi alapvetés a maga nemében.

Darkthrone – A Blazein the Northern Sky

A Darkthrone zenekar 1987-ben alakult meg Norvégiában, Kolbotn- ban. A zenekar 4 demo után elkészítette 1991-es bemutatkozó lemezét a Soulside Journey-t. A kezdetekkor a Darkthrone is egy death metal banda volt, viszont nem a sablon zenekarok fajtájából, hanem ők inkább a műfaj gyökereinek sötét témái és komor hangulatai felé fordultak. Zseniális alkotás, még ha sokan nem is tekintik teljes értékű „első” lemeznek, mert a stílus még más volt, mint a későbbiekben. Viszont már ekkor lehetett sejteni, hogy az akkor még csak 19 éves Nocturno Culto, Fenriz és Zephyrous (ő még csak 18 volt ekkor) egy olyan úton indultak el, ami megkerülhetetlen lesz az extrém zene világában. Egyetlen lemezt készítettek még el, ebben a nyomasztó, pokolian pőre, puritán ős-Death metal stílusban, ami nem más, mint a Goatlord album volt, amit 1996-ban adtak ki. Jelen értekezésem tárgyát viszont a bemutatkozást követő évben kiadott etalon lemez képezi, ami nem más, mint a A Blaze in the Norhern Sky nagylemez. Az album 42 perce mindent tartalmaz, amit egy unikális black metal lemeznek tartalmaznia kell.

Amikor kiadták a lemezt, sokan megdöbbentek a pőre, fuzzos hangzás miatt, ami később (az Under a Funeral Moon albumon) még kásásabb lett. Sokan azt vélték felfedezni, hogy egy kellemetlen hangzású, puritán, összecsapott lemezzel állnak szemben. Még a zenekari tagok is beismerték, hogy nagyon kellett sietniük, mert ez volt a beugrójuk a Peaceville kiadóhoz.

A kezdeti kétes fogadtatás a metal színtér részéről azért volt, mert ez az album szinte mindennel szembement, amit a józanész és az akkori lemezkészítési etikett megkövetelt volna. A tiszta, modern stúdió hangzás helyett egy nyers alapokra bontott, őserejű, jó értelemben vett „primitív” anyag született. Ők nem a szövegeket használták fel az okkultizmus, emberi barbárság, kegyetlenségek témáihoz, hanem magát a zenét teremtették nagyon ellenséges, hideg, kásás és nyomasztó köntösbe. A lemezt hallgatva az ember azt érzi, hogy egy teljesen reménytelen atmoszférába csöppen, ahol a tél és a kegyetlenség hurokként zár magába és nem enged.

A nyers gitárhangzás kb úgy szól, mintha egy garázsban, vagy egy erdei faházban vették volna fel a dalokat. Mint egy rosszul rögzített próbafelvétel. Mint utólag kiderült ez is fontos részét képezte a lemezen hallható stúdiós csörrenéseknek, vagy egyéb oda nem vágó hangoknak. Tudatosan hagyták benne a felvételekben a beszűrődő zajt, vagy hangokat. A lemezt indító Kathaarian Life Code egy 10 perces monstrum. Fullasztó hangulatú narrációval kezdődik, ami aztán átcsap egy szélvihar szerű rohanásban, majd a dalban több tempóváltást is hallhatunk. Az In the Shadow of the Horns már egy jóval Celtic Frost-osabb tétel. Még a Tom G Warrior fémjelezte „Hey” kiáltás is felcsendül a dalkezdésnél. Nagyon kimért, őrlő szerzemény. 4:35-től vihar erejű sebességre kapcsol a zenekar, ami mindent elsöpör. A dal végén a háttérben meghúzódva egy akusztikus betét is hallható.

A Paragon Belial egyenletes, harcos ritmusával visz előre, nagyon egyszerű de annál hatásosabb akkordokkal. Ezzel tökéletesen kontrollálják és ellensúlyozzák Nocturno Culto kegyetlen vokalizálását. 1:19-nél a kiállás nagyon acsarkodó, öklendező vokalizálást hoz magával. Az egész dal diszharmónikus, aminek köszönhetően kilátástalan, kétségbeesett hangulatot áraszt. A When the Cold Winds Blow című számban Nocturno Culto úgy üvölt, mint akinek éppen a torkát metszették el. A riffek kemények, csiszolatlanok és nagyon erősek. Kissé káoszba hajló szerzemény, amely tipikus példája egy lendületes, kegyetlen ős – Black metal számnak. Gyors, megrendíthetetlen és mindent eltöröl, ami az útjába kerül.
Az A Blaze in the Northern Sky egy 5 perces szerzemény, amely a legrövidebb dala az albumnak. A vad gitárritmus nagyon finomra hangolta az atmoszférateremtés mikéntjét. A gyorsabb és a középtempós részek váltakozása jellemző. Amint egy lassabb tempójú részhez érnek a hangulat fagyossá, jéghideggé válik. Fenriz dobolása kimért, precíz, Zaphyrous gitárjai „mocskosan” szólnak nagyon, és Nocturno Culto hozza a hisztérikus, már – már őrjöngő vokális teljesítményt. A számot egy nyomasztó hangulatú gitározás zárja. A The Pagan Winter úgy hangzik, mint ha ez egy lemaradt dal lenne a Soulside Journey lemezről. A dal felépítése sokkal inkább mondható ős-death metalos vonalúnak, mint black metalnak. Nyugtalanító, disszonáns akkordokat hallhatunk, úgyszintén unikális vokális teljesítménnyel és hibátlan hangszeres előadásmóddal.

Ezen a lemezen minden ikonikus, a borítótól kezdve (amin Zephyrous látható), a hangzáson keresztül, a dalok szövegvilága, ritmizálása…..Számomra ez egy abszolút etalon lemez.
Ha valaki azt kérdezné tőlem, hogy mi az a black metal, akkor leültetném és a kezébe nyomnám a A Blaze in the Northern Sky lemezt.

Gergő

A sorozat következő részei:
Immortal – Diabolical Fullmoon Mysticism
Burzum – Burzum
Marduk – Dark Endless
Samael – Blood Ritual
Dissection – The Somberlain demo
Enslaved – Yggdrasil