Ilyen az, amikor több nemzet metalzenészei egyesítik energiáikat egy este alatt.
Ilyen az, amikor több nemzet metalzenészei egyesítik energiáikat egy este alatt.
A kalandos turnénapló második része következik: avagy a kirúgott ajtó esete, egy kedves gyárlátogatás, majd még több finom sörivás és egy kúszó kígyó a hippifészek hálójában.
Nagy András és Pál Zoltán a Sear Bliss zenekarból tollat, pontosabban billentyűzetet ragadott, majd megosztotta velünk három részes európai turnénaplójuk első felvonását.
Ismét bebizonyosodott, hogy a Dream Theater muzsikája nem csak szimplán technikai magamutogatás, „a zenészek zenéje”, hanem érzelmekre ható művészet.
Egy átlagosnak tűnő kedd este, nem éppen átlagosnak mondható előadói próbára tették a decibelmérőket.
Az októberi koncertdömping kellős közepéről jelentünk.
Az év egyik leglátványosabb és hangulatosabb buliját tudhatja maga mögött az MVM Dome csarnokát szinte teljesen megtöltő Powerwolf zenekar.
Az atmoszférikus fekete fém egyik megkerülhetetlen hazai ikonja, a Sear Bliss, a cseh Bohemyst és az osztrák Perchta társaságában mutatta be nemrég megjelent új lemezét, a Heavenly Down-t. Mindeközben pedig, a Glory and Perdition albumuk a 20. életévét töltötte be.
Disszonáns hangok, post-black metal, fekete csuklyák, melankólia és nihilizmus. Az Ellende, a Groza, és a Servant koncertjén voltunk nemrég az A38 állóhajón.
Idén lett 10 éves a LAZARVS – Hellish lemeze, és ezt megünneplendő, egy rendhagyó koncertet láthattunk és hallhattunk tőlük az Akvárium Klubban Budapesten.
LEGFRISSEBB CIKKEK
Február 14-én, szombaton Debrecenbe lép fel, és ad 10 év kihagyás után önálló koncertet a hazai underground egyik legkarakteresebb veteránja, a sokszor magyar Sepultura-ként emlegetett Replika
Új single a mindig energikus Amaranthe tollából – remélhetőleg hallhatjuk majd élőben is a budapesti koncertjükön.
A Ghost maszkot viselő frontembere és agytrösztje, Tobias Forge azt mondja, hogy megkönnyebbülés volt számára, amikor 2017-ben kiderült, hogy ő a zenekar vezetője. Forge kiléte a zenekar mögött álló emberként 2017-ben derült ki, amikor négy korábbi tag perelte be.
A svájci űrmágusok másodjára lépnek fel Budapesten.
LEGKÖZELEBBI KONCERTEK
LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN