Befejezte új, harmadik albuma felvételét a Gatecreeper, amely 4 év óta az első új LP-jük lesz. A banda nemrég közölte, hogy a Dismember dobosával, Fred Estby-vel dolgoznak az új számokon, producerként pedig Kurt Ballou működött közre.
Chase Mason, a Gatecreeper énekese egy 2022-es interjúban elárulta, hogy a 2021-es grind (és funeral doom) EP-jük, az An Unexpected Reality teljes mértékben kísérleti jellegű volt: „Turnék között dolgozunk rajta. Idén többet turnézunk, mint valaha, ‘csak mert megtehetjük, úgyhogy csináljuk’ jelleggel. 2021 első hetében kiadtunk egy lemezt… pandémia volt, úgyhogy úgysem tudtunk vele turnézni, csak kiadtunk egy lemezt. Kísérleti jellege volt, de a következő nagylemezen is dolgozunk.
Most kezdtük el szervezni a felvételek időpontját, amit a turnék utánra időzítünk. Következő év első felében csak az új lemezen fogunk dolgozni. Ki kell állnunk emellett, és felállítani azt a szabályt, hogy ha bárki is turnéra hív minket az év első hat hónapjában, nemet mondunk. Új lemezt kell készítenünk. Már dolgozunk rajta. Nem biztos, hogy jövőre már kint lesz, de az biztos, hogy felvesszük jövőre.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Forrás: MetalInjection





