Eredetileg ennek a turnénak a hazai állomása 2020 októberében került volna megrendezésre, de mint az köztudott a kovid járvány és azt követő korlátozó intézkedések miatt elmaradt, vagyis jobban mondva halasztva lett. Ekkor még senki nem tudhatta mikor is fog realizálódni esemény tényleges pótlása és sajnálatos módon 2021-ben szintén csúszásra került. 2022 elején viszont már erősen sejthető volt, hogy bizony van rá esély, hogy tényleg látni fogjuk ezt a dupla norvég attakkot a 2022 április 25.-ére feltüntetett dátumra.
A koncertsorozat első előzenekaraként a hazai Exodikon léphetett színpadra, akiknek fellépését sikeresen lekéstem, így ezen beszámolómból sajnos ők kimaradnak most. Talán legközelebb őket is elcsípem valahol, biztosan lesz rá alkalom!
Az ex-Emperor zenész Mortiis dungeon synth wave, később electro industrial metal bandáját már korábban volt szerencsém látni itthon, de akkor még egészen más szakaszban járt zeneileg. A kezdeti sötét és borús hangulatú fantasy ihletésű hangulatzenét, amik a kilencvenes évek lemezeit kísérte végig, az örök nagy kedvencem, a The Smell of Rain című anyagával változtatta egyszerre egy jóval másabb zenei köntösbe. Teret nyert az elektronika, a gótikus elemek, a lágy és befogadhatóbb szinti effektek használata és Mortiis tiszta éneke. Ez után ezen a vonalon haladva vitte a zenekar további útját, majd nem is olyan régen, a 2020-as Spirit of Rebellion-ra keresztelt lemezével visszatért a saját gyökereihez és újból elbarangolt a kazamaták világába, hogy ismét megalkossa a fantasy inspirálta hangulatos zenei aláfestéseket. Nekem tetszett, bár a régi anyagai hangulatát koránt sem múlta felül. Szóval már előre sejteni lehetett, hogy a koncert programja is az új lemez szellemiségét fogja prezentálni. Nem volt ez másképp: Lassabb és sejtelmes bevezető után felcsendültek az egyszerre szépséget és melankóliát árasztó középkori, barangolós zenei effektek. A színpadon csak maga Mortiis-t láthattuk nagy rasztájával és elmaszkírozott ábrázatával a szintipult mögött erősen szűrt fényviszonyokban. Igazából olyan élményt nyújtott, mintha egy hosszúra nyúlt intronak lehetnénk tanúi, ment a filmzene jellegű atmoszférikus műsor, később, valahol az előadás felénél egy csuklyás, maszkos alak is megjelent, aki álló helyzetben a dobokat püfölte, fokozva evvel is a dalok dinamikáját. Bevallom, én egy ideig elvoltam vele, de koncerten egy idő után kissé vontatott és egydimenziós volt a produkció, de összességében tetszett. Nem hagyott bennem mély nyomokat, viszont felkészülvén a Mayhem produkciójára jó kontrasztnak bizonyult, mivel itt már kellően kiéhezett a közönség a szaggatós gitárokra és black metal zenére!
Kisebb szünet és átszerelés után a műsort egy hosszúra nyúlt intro sorozattal, aberrált zajkeltésekkel indította útjára a norvég black metal legenda. A Barba Negra koncert terme eddigre már erősen megtelt és szépen hangulatba került a fekete fémre kiéhezett közönség. Bár annyira nem hallgattam agyon a legújabb Daemon lemezüket, de javarészt erről válogattak a koncert első felében, mégis csak népszerűsíteni kell az új művet. De elővettek még egy dalt, a nagyon megosztó, de nekem nagy kedvencemről a Grand Declaration of War-ról is, nevezetesen a To Dominion-t, de hallhattunk még felcsendülni is a Chimaira-ról is egy szerzeményt, a My Death-et, szóval a Maniac szereplésével megalkotott lemezek sem merültek részükről a múlt homályába. A hangzás szerintem teljesen rendben volt, a gitárokat jól lehetett hallani, élen Necrobutcher basszusgitárjával, ami általában mindig nagyobb teret nyer és Hellhammer eszeveszett dobolását is jól kilehetett venni, mindig élményszámba megy nézni/hallani a püföléseit, még most sem fáradt meg a teljesítménye, le a kalappal előtte.
Hazánk fia, Csihar Attila pedig sötét és szakadt csuklyába burkolózva adta ki magából a jellegzetes károgásait, morgásait vagy akár a tisztább „óbégatós” hangfekvéseit. Kántálós mozgása mindig hipnotikus erővel bír és nagyon jó színpadképet teremt a frontvonalban. Egyik kezében szinte végig egy kereszt alakzatba elrendezett csontkollekció volt, amivel folyamatosan hadonászott és hol eret vágó imitálást mutatott be vagy épp a közönség felé mutogatott vele.
A koncert második felében egy rövid intros átkötés után következtek sorra az elmaradhatatlan klasszikusok, visszanyúlva a kilencvenes évek sötét világába, egészen konkrétan kaptuk egy nagy sorozatot a De Mysteriis Dom Sathanas-ról, amin először hallatta a hangját Attila, olyan örökbecsű dalok csendültek fel, mint a Freezing Moon, Pagan Fears vagy a másik személyes kedvencem, a Buried my Time and Dust. Ezekre már lényeges nagyobb volt az ováció a közönség részéről is, mégiscsak ehhez kötődnek legtöbbünknek a múltból hozott érzelmi szálai. Természetesen a folyamatos fényszórások mellett gazdagon ment a füstgép is végig, ez mindig is jellemezte a műsoraikat a sejtelmes hangulatot fokozandó. Aztán ismét egy rövid szünet és nem várt módon utazást nyerhettünk az időben még visszább, ekkor már a nyolcvanas évek Mayhem világához nyúltak vissza és arcul csaptak mindannyiunkat a Deathcrush legszebb pillanatit idéző szörnyetegekkel és ezeket nevezhetjük bátran a legalapabb norvég black metal alapvetéseknek is: Carnage, Pure Fucking Armageddon, Chainsaw Gutsfuck! Mi többre vágyhatna egy Mayhem rajongó? Én nagyon jó ötletnek tartottam a műsor eme koncepciózus felépítését és a végére várt katarzis hatása bizony nem maradt el. Őszintén szólva, nekem volt már szerencsém néhány Mayhem koncerthez az elmúlt években, a 2017 áprilisában adott Dürer Kertben megrendezett De Mysteriis Doom Sathanas-t megünneplő komplett műsor is jó volt, de itt talán még teljesebb élményt nyújtott ez az átfogóbb szett. Még mindig jó formában vannak és jó színpadi teljesítménnyel tudják hozni a régi és újabb műveiket. Attila sokat beszélt magyarul is a hazai közönségéhez, de ez így is volt rendjén! Vér a vérhez.
Én úgy gondolom, hogy ha valaki szereti a Mayhem-et vagy úgy általában a black metalt, az most kaphatott egy jó nagy adag történelem órát, főleg ami a koncert második felét illeti és bizonyára senkinek nem lehetett oka a csalódásra. Nekem sem volt, ma is egész nap üvölteni fog a Deathcrush itthon.
Hail Mayhem!
Cannibal
