“Silence!
House of resounding silence!
You have called me
Unto the place of darkness and ordeal”
Az évek során az Akhlys meghatározó zenekarrá nőtte ki magát a számomra. Az utóbbi 3 black metal albumuk stílusa semmi mással nem téveszthető össze – egy eredeti homage a mély, dermesztő álmok világának. Nagy örömömre szolgál, hogy a tavalyi Yukas fellépésük után idén újra turnéállomás lett a budapesti klub, így a bejelentés után természetesen nem is teketóriáztam a jegyvásárlással. Végül három magyar előzenekar is befért eléjük, így egy különösen tartalmas estével ágyazhattunk meg a 2025-ös október 23-nak.
“I fly through your maze
Lone funeral path
In the foyers of dream”
Az estét a Witchthrone nyitotta. Otthon belehallgatva nem fogtak meg, és bár élőben már kihallottam néhány jobb zenei mozzanatot, de ott meg nehéz volt elvonatkoztatni a hardcore-osan hadonászó trikós vokalista általános imidzsbe nem illő voltától – még úgy is, hogy a trikón egy Carpathian Forest logo volt. Pedig a tagság többi része eléggé egyben volt kiállásilag, és a gyertyás – Lucifer szimbólumos hangulatkeltő elemek is működtek – csak így sajnos nem tudták kitartani ezt a felkeltett hangulatot a második számtól. Ez van, ezzel a zenekarral sajnos nekem nem volt meg a kémia.
“A shriek of swinging hinges,
The groan of an opening door,
Beckons me to the unsettled fringes,
Of the dream with dread at its core”
A Kolpot jópár évig nem lehetett élőben elcsípni, így még az augusztus végi balatonszepezdi Hellfest után se gondoltam volna, hogy kevesebb, mint két hónapon belül újra láthatom őket. Az egy remek fellépés volt, de itt sikerült túlszárnyalni valamilyen okból kifolyólag. Talán az okozhatta, hogy a szűk klub térbe jobban betömörült ez a rideg, a mentális épség peremvidékén egyensúlyozó zene – és így besűrűsödve még fojtogatóbb tudott lenni. Vagy csak még jobban megnőtt az összhang a zenészek között. Akárhogy is, nagyon helyén volt a képlet. Hála a 100%-os hangosításnak és a maximálisan eltalált fényeknek, minden dimenziója egyben volt a fellépésnek, így aztán nagyon hamar elröpült a koncert. Többekkel beszéltem, akik talán a Kolpot várták a leginkább a fellépőgárdából, és végül mindenki elégedetten távozott.
“From the strangled breath
Of my bodies’ corpse-like repose
I was reborn on wings of death”
Azon kevesek közé tartozok, akik a Dunkelheit hamvaiból születő Voidshrine eddigi mindhárom fellépésén ott volt. Zenéjüket legjobban a fekete lyuk hasonlata írja le számomra – a közelébe érve kíméletlenül beszippant egy fény nélküli világba, majd nem is ereszt ki többé. Mindezt nem a Darkspace-féle cosmic black metal hangulattal teszik, hanem valamiféle olyan, mindentől elrugaszkodott, de mindenképp sötét riffeléssel, amire csak a “transzcendens” kifejezést tudom használni. Az első koncertjük ugyanitt, ugyanúgy az Akhlys előtt volt; aztán jött a már a Kolpnál is említett szabadtéri szepezdi buli, most pedig ez. Dacára annak, hogy már elsőre is lehengerelt a zenekar, minden egyes fellépés egyre jobban tetszett – valószínűleg azért, mert egyre többször hallva ezeket a tételeket egyre mélyebbre tud süllyedni a befogadó. Album ugyebár még nincs, úgyhogy egyelőre csak ilyenkor formálódhat a kapcsolat. Márpediglen az kérlelhetetlenül formálódik. Nem sok idő kellett ezen az estén sem, hogy az a bizonyos fekete lyuk beszippantson, majd sötétségével egyszerre töltse ki a tudatomat és az ereimet. Kívül-belül átjárt, rám nehezedett és felemelt, elvitt és szilárdan tartott. Elpusztított és felélesztett.
“And from it falls such shadows
The waking world could never know”
Egy kicsivel több, mint 2 év leforgása alatt ez volt a 4. Akhlys koncert, amit látok. Az első Ausztriában, a Celebrare Noctem keretein belül történt, aztán jött a tavalyi Yukas buli, egy a bergeni Beyond the Gates-en és most ez. A zenekar minden alkalommal maximális átszellemüléssel játszott – ők maguk voltak a hangok, amiket a hangszerükből kicsiholtak. Ellenben a hangosítás maga korábban sosem volt kifogástalan, sőt – Ausztriában konkrétan kritikán aluli volt, ami különösen fájdalmasan hat erre a zenére, mert itt aztán igazán lenne mit hallani. Nincs párja például annak az érzésnek, amikor az ürességből előtör az Ephialtes kezdő szólama, és belevág az ember húsába, lelkébe; majd átveszi az uralmat a teste fölött. Na, ez az érzés a mostani budapesti koncerten könnyedén meg tudott történni, ugyanis végre tényleg kifejezetten jó volt a hangosítás, így egyértelműen ez lett a kedvenc Akhlys koncertem. A setlist elején a House of the Black Geminus tételei szinte újjászülettek ebben az élő környezetben: a lemez pc-játék hangzásának helyét a puszta átütő erő vette át. Előnyükre vált. Olyan volt, mintha egy örökké mozgó massza részeivé váltunk volna, ami a zene ritmusára mozgat mindent, amit ér. Az álomvilág sűrű szövetének manifesztuma volna ez? Mi ez a fekete mágia, amit az Akhlys ural?
Tovább fokozva az extázist, idővel ezúttal is előkerült a megelőző két album néhány emblematikus dala, ahogy az előbb már ezt elspoilereztem az Ephialtes-sel. Ezek mindegyikét összeköti az a jellegzetes Akhlys gitárkezelés, ami elhelyezte a bandát a black metal underground legmagasabb csarnokában. Egy percre sem ült le a fellépés – hibátlan számok követtek hibátlan számokat. (Szemfülesebb olvasóink egyébként megtalálhatják a teljes Akhlys setlistet a beszámolóban.) Ráadásul ahogy tőlük ezt megszokhattuk, a vizuális élmény is klappolt: a szokásos maszkos – bőrös alakok a pokol bugyrait megszégyenítő vörös – fekete világban mozogtak, mint túlvilági démonok. Bármeddig elnéztem volna még ezt a koncertet.
“Rise up!
Bow down!
Come before me!
And king me with terror’s crown”
Köszönet a Yuk csapatának ezért az estéért – jó érzés, amikor kis hazánk is fel tud kerülni egy-egy underground black metal turné térképére. Sajnos a Covid óta megint gyakran Bécs a “keleti” határvonal e téren, de bízom benne, hogy ez folyamatosan javulni tud megint – az idei tendencia mindenképp bíztató.
A másik, amit kiemelnék, hogy a hangzás és a látvány végig professzionális volt – le a kalappal az illetékesek előtt. Nem tudom, hogy voltam-e valaha ilyen jól szóló Yukas bulin, de ahogy említettem, most sikerült pár külföldi klubot is túlszárnyalni. Remélhetőleg ezt a profizmust még sok koncerten élvezhetjük a jövőben. Kívánok még sok ilyen hibátlan eseményt mindannyiunknak!
“You showed me the living darkness
The night beyond night”
Írta & fényképezte: Sothis
