Az ezredforduló után két évvel járunk és bizony elég furcsa kimondani, de már ez is 20 éve történt. Sok kiváló és ötletes lemez született ebben az esztendőben és ebben az időszakban történt meg az is, hogy új erőre kapott a death metal, mint műfaj. Mint arról már volt szó, a kilencvenes évek elejétől közepéig tartó DM forradalom lecsengése után sokkal inkább a black metal került előtérbe és lettek sorra népszerűbbek a másodgenerációs csapatai a műfajnak. (gondoljunk csak a szimfonikus metal bandák áradataira). Ennek a metal szcénán belüli divathullámnak a kifutási ideje is nagyjából (most nagyon sarkosan fogalmazok) olyan 5 évet ölelt fel intenzíven. 2000 után a túltelített színtér már rengeteg mindent kifuttatott magából, rengeteg stílus ötvöződött és egyre több ágra bomlottak a műfajok. Ezen sorozatban azokat a death metal lemezeket szedtem össze, amik amellett, hogy személyes kedvenceim, szerintem mai napig megállják a helyüket és a műfajt tekintve is jó hivatkozási alapok lehetnek és talán jól definiálják, hogy mire is értettem a műfaj újraéledését.

Amon Amarth – Versus the World

Úgy gondolom keveseknek kell bemutatnom az Svéd viking metal mesterek 4. stúdióalbumát és ha egy kicsit is, de ismered az Amon Amarth-ot, akkor ezt a lemezt nagy eséllyel hallanod kellett tőlük. Ennyi idő távlatából kis túlzással nevezhetném megkerülhetetlennek ezt a művet minden metal rajongó számára. Bevallom őszintén, sosem voltam egy elvetemült rajongójuk, de alkottak bizony olyan dolgokat az idők során, amik mellett lehetetlen nem elmenni, hiszen ha tetszik, ha nem a melodeath stílus, azt el kell ismerni mindenkinek, hogy zseniális zeneszerzők és összességében az elkötelezettség, a következetesség és a köré épített nordikus koncepció is mind mesteri felépítmény, aminek bástyáit mai napig hűen őrzik.

A zenekar 1992-es megalakulása óta (1988-tól már léteztek Scum néven, majd négy évvel később nevet váltottak) hosszú utat jártak be és nem vitatom tőlük a sikert, hiszen megdolgoztak érte. Nem megyek bele nagy történelmi ismertetőbe, legyen annyi elég, hogy az első három lemezük is mind a rájuk jellemző dallamos, kardcsörtetős északi fém, amit tőlük megszokhattunk, bár azokon még erősebben jelen van egy nyersebb és direktebb megszólalás zeneileg és ezért is nevezném bizonyos tekintetben vízválasztó anyaguknak a Versus the World-öt, hiszen bár nem módosítottak sokat az eredeti terveken, de evvel elmozdultak egy olyan irányba, ami egy nagy szintlépésnek is tekinthető, egyben egy kissé fogyaszthatóbb köntösbe bújtatták az újabb szerzeményeiket és nagyobb teret kaptak a kimért melódiák és dallamok.

A vízválasztó tény egyik aspektusa, hogy a zenekar egészen eddig minden anyagát a The Abyss stúdióban rögzítette és sok év váltás után átköltöztek a szintén Svéd székhelyű Berno stúdióba, aminek eredményét hallani, hiszen jóval masszívabban és vastagabban szól, mint elődeik. Minden hangszer szépen tisztán és arányosan van jelen, de nem abban a zavaróan steril kristálytiszta minőségben, hanem megőrizve a barbár viking nyersességet.

A lemezt bedörrentő Death in Fire amellett, hogy nekem is személyes kedvencem, mai napig az egyik legnagyobb slágerüknek tekinthető, amivel intro nélkül vágnak bele a bő háromnegyed órányi nordikus utazásba! Ahogy a mélytamokkal kísért felvezető után bedörren a vezér riff, szinte azonnal libabőr hatás jön elő, annyira zseni a téma. A dal középtempós, de rendkívül dinamikus húzása azonnal magával ragadja a hallgatót és nagyjából már itt el is dőlt, hogy ezt a lemezt nem szabad letenni. Mi lesz itt még?

A folytatásban a For the Stabwounds in Our Backs szintén nagy kedvencem: lassú, vészjósló, hangulatos felvezetővel nyitnak, majd éles tempóváltással és dinamikus gyorsasággal csapnak le a véres kardok, ahol a legfőbb fegyvertényt az eszméletlen jó felépítésű északi, dallamvezérelt riffek adják ezúttal is. Ezúton megjegyezném, hogy a dalok atmoszférájára végig egyszerre jellemző a dicsőséges, harcias hangvétel, egyben megvan benne az északi melankólia és mizantróp érzet. Nagyon jól prezentálták ezt a kettősséget és ezt szerettem bennük mindig is.

A harmadikként elhangzó Where Silent Gods Stand Guard egy jóval lassabb és visszafogottabb tétel, amit abszolút elural a harcmezők véráztatta gyásza és egyszerre a felemelkedett magasztos érzet. Komoly hangvételű tétel nagyon jó és hangulatos szólóval prezentálva. Johan Hegg söráztatta, öblös hörgése ezer közül felismerhető a mai napig és itt is érthetően és mégis olykor károgósan vagy nagyon mélyen hörgi el a nordikus mitológia Isteneinek festményszerű történeteit. A címadó tétel is abszolút telitalálat, dicsőséges hangvétel már az elejétől kezdve, ami végigkíséri az egész művet. Szinte ott érzi magát az ember egy viking hajó fedélzetén, ahol a sok szakállas, fonott hajú evezős között izzad és járjuk a hullámos tengerek hódító útjait.

Az Across the Rainbow Bridge az egyik leglightosabb darab az anyagon, ami sosem volt nagy kedvencem, az erős dalok után kicsit tölteléknek éreztem mindig is, de nem élvezhetetlen. Azt ezt követő dalok is mind lassabbak, nincsenek olyan nagy húzóerők vagy kiemelkedő fogáspontok, mint egy Death in Fire-nél, inkább amolyan megfontolt és dallamvezérelt művek, ami közül a Bloodshed nevezhető még kiemelkedőnek, de a zárótétel, az And Soon the World Will Cease to Be is rejteget emlékezetes pillanatokat a jól kidolgozott szólóival és kissé monoton menetelésével.

A borító továbbra is a nordikus mitológia világát leképező festményszerű alkotás. Sosem voltak ezek nagy kedvenceim, pláne azért mert minden borítójuk elég egydimenziós színvilágot illetően is, de később sem változtattak sokat a koncepción. Nem azok a fajta művek, amin olyan sokat elidőzik az ember szeme, talán a Twilight of the Thunder God frontképe sikerült a legjobban, az elég részletes a dinamikus ábrázolási módot illetően.

Összességében egy nagyon jól kidolgozott és érett anyag a Versus the World, az Amon Amarth addig megalkotott legdinamikussabb, legösszeszedettebb és legkiegyensúlyozottabb lemeze. Bár a zenekar evvel nem merítette ki a bennük rejlő kreativitást, az ezt követő Fate of Norns is hasonlóan remekbe szabott alkotás, valamint diskurzusaim során azt tapasztaltam, hogy sokaknak ez még jobban is tetszik, mint a Versus. Ezt a szintet talán két lemezzel később a Twilight of the Thunder God-on tudták hozni, ami ismét felsorakozik a legnagyobb műveik közé. Ha Amon Amarth, akkor nekem az említett három lemez a dobogós, de a többi sem vált soha szégyenükre, maximum csak hullámzóbb a teljesítmény, akárcsak a viking hajók alatt sodródó tonnányi víztömeg.

És ne feledjétek, hogy idén élőben is láthatjuk őket a THE HALO EFFECT és a MACHINE HEAD társaságában október 18-án, egy biztos ez a három kiváló zenekar biztos fantasztikus hangulatú koncertet fog adni! FB esemény: https://www.facebook.com/events/1597837747227719

CANNIBAL

A sorozat következő részei:
Immolation – The Unholy Cult
Napalm Death – Order of the Leech
Decapitated – Nihility
Bloodbath – Ressurection Through Carnage
Internecine – The Book of Lambs
Nile – In their Darkened Shrines