Be kell valljam, hogy nagyon nehéz volt nekiülni ennek az irománynak,mert a Ghost számomra egy zenei szürkezóna. Ámbár habzószájú djent/metalcore/deathcore rajongóként nem álltam be a gyűlölködők sorába. Az is biztos, hogy nem tőlem omlott össze a Spotify, a Ghost hallgatások miatt. Többé – kevésbé képben voltam a zenekarral, némely albumot többször, másokat csak egyszer pörgettem végig nagyon szélsőséges érzelmekkel.

Most viszont befutott az Impera, és bíztam benne, hogy pontot tesz a vergődésemre, és el tudom dönteni, hogy kedvelem-e a zenekart, vagy sem.
Spoiler: fogalmam sincs…
Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem ment le az Impera legalább 10 alkalommal. Próbálgattam, ízlelgettem, kísérleteztem vele, de valahogy mindig a Forma–1 ugrott be róla.

Igen, az F1, mert szerintem a Tobias Forge vezette svéd szuperbanda a rock/metal világ Mercedese. Aki nem jártas a motorsport világában, annak gyorsan pár mondatban fel is vázolnám a miérteket.

2014-ben egy új korszak kezdődött az F1 világában, amikor is az addig használt erőforrásokat felváltották az új, V6-os hibrid turbó motorok. Évekkel korábban, egyértelműen le lettek fektetve az erre vonatkozó szabályok, szóval volt idő minden csapatnak kifejleszti a saját motorját. Ekkor köszöntött be a Merci korszak. Az új éra kezdete óta, minden évben fölényesen nyerték a konstruktőri (gyártó) bajnokságot. Emiatt sokak szerint unalmassá vált a sport és rajongók is két részre szakadtak. Vannak a Merci fanok, és van mindenki más, akiknek teljesen lényegtelen ki nyer, csak az a fontos, hogy a Merci és Lewis Hamilton veszítsen.

Ugyan ezt a jelenséget érzem a Ghost-tal kapcsolatban is, amire az Impera tuti, hogy rádobott még egy lapáttal. A Ghost egy olyan zenekar a szememben, sosem lesz a kedvencem, de oltári nagy elitista és/vagy csőlátású izommetálosnak kell lenni, hogy ne lássuk az érdemeit. Tobias Forge alakulata már jó pár albummal ezelőtt elindult egy úton, amin a cél az, hogy fülbemászó dallamokat vigyenek el arénákba, egy kis metálos köntösbe csomagolva. Akárcsak a Mercesdes, a Ghost is kitalált egy koncepciót, amivel huzamosan sikeresebb és népszerűbb tud lenni, mint a vetélytársak. Pedig a feltételek többé-kevésbé azonos minden résztvevőnek. Aminek az eredménye, hogy mára már divat fikázni őket.

A friss Impera pedig nem is szándékozik változtatni ezen a formulán, sőt még tovább tökéletesítette az eddig is igen jól működő gépezetet. Az egész albumról messziről lerí, hogy minden egyes hangját, minden átkozott dallamát patikamérlegen adagolták, hogy minél tökéletesebb kényeztetése legyen a hallójáratnak. Ennek érdekében több stílushoz is hozzányúl a lemez, hiszen az Eurovizió kompatibilis daloktól kezdve, a kimondottan pop-os szerzeményeken át az aréna rockos glam vonalig minden van itt. A Kaisarion például az utóbbit képviseli meglepően kellemes módon. Személy szerint csak az utóbbi 1-2 évben kezdtem el barátkozni a 80-as évek hajmetáljával, de abban biztos vagyok, hogy ez a szám tökéletes belépő az érdeklődőknek. Hasonlóan működik a Spillways is, bár nekem valamiért inkább régivonalas Lordi ugrott be a hallatán.
Valamiért a Call Me Little Sunshine és a Hunter’s Moon van zászlóvivőnek kikiáltva, és előzetesen ezek a dalok kaptak videót is, de nekem valamiért sokkal hatásosabbnak, megkapóbbnak hat az előbb említett kettős. A Call Me Little Sunshine valóban egy végtelenül jól megírt dal, és a melankolikus hangulata ellenére is van egy pozitív kisugárzása, mégsem érzem benne azt az erőt, ami arra kényszerítene, hogy mindent eldobva rohanjak megvenni a lemezt.

Talán ez a sokszínűség az, amiért ilyen különleges tud lenni a zenekar és az album is. Rengeteg stílus és irányzat sorakozik fel a számokban, de nem hogy dalon belül, az egész albumot tekintve sem lóg ki semmi az egységből. Persze vannak itt is tőtelék’ dalok, de ezek inkább funkcionálnak egy puzzle kék egét ábrázoló darabkának. Nem túl érdekes, alig várod, hogy túl legyél rajta, de elengedhetetlen a tökéletes összképhez.

Az Impera nem lett a Tobias Forge legerősebb alkotása, de még így is piszokmód be tud szippantani, le tud nyűgözni. Lehet utálni a Mercedest azért, mert legyőzhetetlen (volt), lehet utálni Lewis Hamiltiont a stílusa miatt, és lehet utálni a Ghostot, mert giccsparádés nem metál. De igenis el kell ismerni, hogy tökéletesen csinálják azt, amihez értenek, és nem véletlen rajonganak értük ezrek és milliók. És én is kénytelen vagyok elismerni (magamnak is), hogy a Ghost egy olyan JÓ pop-rock zenekar, aminek van létjogosultsága metálvilágban. Mondom ezt úgy, hogy nekem Will Ramos varacskolása a viagrával vetekszik.

Találkozunk májusban, az arénában, mert ezt látnom kell élőben is.

Ha még nincs jegyed a Ghost koncertre www.livenation.hu/show/1354184/ghost/budapest/2022-05-18/hu

Koncert FaceBook eseménye: https://www.facebook.com/events/191394613092932