„Agresszív dühkitörés” – HIGH PURITY: Under the Reign of Hate lemezkritika

2024. 10. 25. - 17:45

A csehorszári High Purity a grindcore reneszánszaként is fémjelezhető időszakban, 2010-ben alakult gind/death bandaként. Bár a zenekar a műfaj akkori fő irányvonalától (a goregrind és a porngrind keresztezésétől) eltérően inkább a klasszikusabbnak számító, társadalomkritikai koncepció mellett foglalt állást, az akkori újhullámos trend kétségtelenül kihatott a zenéjükre.

 

 

Ez a modernebb hangzás és dalstruktúrák miatt volt egyértelmű, az idő múlásával viszont kis lépésekben kezdtek eltávolodni a grindcore alapelemektől, és emellett a death metal témák kaptak nagyobb hangsúlyt. Az idén megjelent Under the Reign of Hate címet viselő EP ennek a folyamatnak egy már eléggé kiforrott állomása. Az EP-nek való besorolás egyébként indokolatlannak tűnik annak a függvényében, hogy a korábbi nagylemezek sem voltak sokkal hosszabbak, csupán hasonló időtartamra kétszer annyi dal jutott. A dalok meghosszabbodása egyben azok összetettségének növekedését is jelenti, és ennek okán a grindcore részek az eddigi legalacsonyabb felbukkanásúak, bár hatásuk közel sem tűnt el. A komolyabb zeneírási ambíciók nem bizonyultak hiábavalónak, egy kiváló témákat és kompozíciókat felsorakoztató lemez született, ami összhatásában olyan crust/grindcore bandák zenéjével hozható párhuzamba, mint a Trap Them, az Implore, vagy az Afgrund. Az Under the Reign of Hate így több szempontból is egy új mérföldkőnek tudható be a zenekar életében. Részben a lépésről lépésre megtett, lassú stílusváltás hangsúlyosabbá tétele által, részben pedig az egyébként komolyabb hátterű koncepció narratívájához zeneileg is komolyabb kivitelezés került. Ebben nagyobb szerepe van a hosszabb terjedelmű számoknak, mint az elsőre feltűnne: a terjedelem elnyújtása miatt is, nem csak annak a produktívabb kitöltése által. Egy egyaránt dühös, és elkeseredett üzenet közvetítéséhez ez egyértelműen célszerűbb és hatásosabb. Az a fajta agresszív dühkitörés kerül terítékre, amit az egyén, társadalmon belüli passzív, árral kényszerűen sodródó állapota idéz elő, és aminek taglalása (ahogyan a crust, vagy hardcore punk úgy általánosan) eléggé háttérbe van szorítva a mindenkori zenei mezőnyben. A sodródás azonban csak látszólag kényszerű, valójában szinte minden esetben egyéni elhatározás következménye, amit a nemtörődömség és a felvett konformizmusnak való megfelelési törekvések szabályoznak felsőbb instrukciók nyomán. Minden elnyomó rendszer abszolút győzelme, amikor a társadalom önként korlátozza magát a fenti elvek nyomvonalán haladva, miközben az abnormalitás válik elfogadottá és követendő példává, az egyén pedig ösztönállat szintjére aljasodva meghajlik és alkalmazkodik. Ennek felismerése és az ettől való elhatárlódási szándék részleges, vagy teljes sikertelensége egy nehezen megfogható koncepciónak tudható be annak ellenére, hogy milyen átfogóan elterjedt jelenség. Részben ez a nehezen megfoghatóság is a stílus háttérbe szorulásának egyik fő oka.

 

 

Az Under the Reign of Hate igazán minőségi, nívós kiadvány lett, a modernebb hangzású grind/death, illetve crust punk rajongóinak potenciális kedvenccé válhat.

Hallgasd végig és támogasd a bandát / vásárold meg a lemezt ITT! 

 

Írta: Oroszi István

 

 

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN