Adam Roethlisberger (basszeros / énekes) és a VITRIOL útjai elváltak!

2024. 09. 6. - 11:11

A Goatwhore zenekarral közös amerikai turnéjuk kellős közepén jelentette be a Vitriol alapítótagja / basszeros – énekese, Adam Roethlisberger, hogy kivál az együttesből, tarthatatlan állapotokra hívatkozva. Az egyre nehezebben kivitelezhető szervezési problémák mellett, Adam beszámolt Kyle Rasmussen-nel való (szintén alapítótag / gitáros és énekes) nem éppen problémamentes kapcsolatáról is, mely végül a basszusgitáros távozásához vezetett. Ezt a csapat egy hivatalos Instagram közleményben meg is erősítette. Jelen pillanatban a Vitriol duóban folytatja körútját, mivel időközben Daniel Mártinez (gitáros) is kivált a formációból, így a hátralevő állomásokon már csak Kyle és Matt Kilner (dobos) fog a színpadon fellépni és aprítani. A történet szerencsére nem állt meg, csak átalakul és remélhetőleg idővel, minden a helyére fog kerülni.

 

 

A srácok amúgy év elején szállították le második nagylemezüket, Suffer & Become címmel, mely a technical death metal műfaj egyik kiemelkedő alkotása, szakmai szemmel nézve is a felsőligába sorolható. Ultrabrutális Morbid Angel stílusban és annál gyorsabb / pusztítóbb sebességben íródott nótáikra, már a debütáló To Bathe From the Throath Of Cowardice albumon felfigyelhettek a szemfülesebb hallgatók, melyet a kiváló Antichrist EP követett. A Vitriol a saját útján halad továbbra is, Magyarországon is megfordultak a Nile és Hate Eternal vendégeként, még 2019-ben, és ha hihetünk a híreknek és ha minden jól alakul, akkor most decemberben újra ellátogatnak hazánkba.

 

Az amerikai groove-death metal / blastbeat atyaúristen Dying Fetus (mint headliner) téli turnéja minket is érint, így december 12-én, a Chelsea Grin és Despised Icon mellett, újból láthatjuk az oregon-i csapatot. Csak reménykedni tudunk abban, hogy mire tél lesz, Kyle és Matt megtalálja azokat a zenészeket, akikkel újból egységes lesz a Vitriol gépezete. Mi pedig ennél izmosabb lineup-ot nem is kaphattunk volna az ünnepek előtt!

 

A koncert Facebook eseménye ITT LÁTHATÓ, és az elő-karácsonyi pusztításra a jegyeket IDE KATTINTVA lehet megvásárolni. A hír teljes egészében / egyéb részleteivel pedig ITT OLVASHATÓ EL /// forrás: Metal Injection

 

 

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN