********    For English content please scroll down    ********

 

Október 28-án a Barba Negra add otthont a Sear Bliss zenekar 30 éves szülinapi bulijának, ennek apropóján kerestük meg a banda frontemberét Nagy Andrást, aki a koncert mellett a saját és a csapat múltjáról is sok érdekességet árult el kollégánknak.

 

Mennyire volt mozgalmas a hétvégéd [az interjú közvetlenül a Sear Bliss – Thy Catafalque romániai hosszú hétvége után készült]?

Annyira, hogy biztos hallod: nagyon lebetegedtem. Ez egy elég húzós, hosszú út volt, és mindez párosítva a nemalvással meg az állandó sörözéssel… az egy kicsit azért igénybe tudja venni az embert. Elindultunk Bukarestből hazafele reggel 8-kor, és én éjjel egykor értem haza – ez egy kicsit hosszúra sikerült. Előtte nap meg Temesváron játszottunk, és mind a két helyen eléggé feszített tempóban meg feszes időbeosztással, úgyhogy mindenre maradt idő, csak aludni nem. Körülbelül 4-5 órát sikerült aludni a három nap alatt… de nagyon jó volt és egyben rendkívül mozgalmas is.

 

 

És Zoli hogy élte túl a két nap alatti négy fellépést [erről nemsokára Vigh Zolit is megkérdezgetjük pár más téma társaságában]?

Igen, ezen én is meglepődtem, az se lehetett könnyű. Igazából le se kellett jönnie a színpadról… nagyon vicces volt. De jól bírta, le a kalappal.

 

 

Ha jól látom a hírekben, akkor ti most alapvetően stúdióztok, és ha éppen valami koncert van, akkor meg kirohantok a stúdióból fellépni. Ezt hogy lehet így bírni?

Hát nem egyszerű, az biztos. Például az eheti stúdiózást a betegségem miatt le is mondtuk – most lett volna az énekfelvétel meg a basszusgitár felvétele, de ezt most odébb toltuk. Amikor ezt az egészet kitaláltuk, akkor még jó ötletnek tűnt, hogy alapvetően stúdiózunk, meg egy koncert is lesz talán, ja, meg még egy, aztán a végén az lett, hogy csak jöttek a meghívások, és nem akartuk őket lemondani. Egyébként megy a két dolog, de azért vannak buktatók, mint például most is – de a lemez nagy része, tehát a dobok, a gitárok már fel vannak véve és nagyon jól sikerültek. A próbákat egy kicsit nehezebb így egyeztetni, és mondjuk nem tudunk úgy felkészülni egy koncertre, mint szoktunk… de talán így, hogy pont a 30 éves jubileumot ünnepeljük, igyekszünk megoldani rutinból azt, amit nem próbálunk el. Feszített a tempó, azt kell hogy mondjam.

 

 

Azért elképesztő a munkabírásotok – munka mellett mondjuk vagy a stúdiózás, vagy a koncertezés is bőven elég lenne, de hát a kettő együtt, az valami egészen hihetetlen, szóval le a kalappal!

Ja, meg még vannak gyerekek, család, meg ilyen dolgok – de igazából minden megoldható, ha az ember hisz abban amit csinál és mondjuk kiiktatja, vagy legalábbis minimalizálja az alvást. De ezzel együtt is nagyon élvezem ezt az időszakot. Úgy vagyok ezzel… szokták kérdezni, hogy ki mit szeret. Koncertezni, alkotni, stúdiózni? Én meg ezt így egyben, mind a hármat, és most gyakorlatilag ez van, ez a három egyszerre csapódik le… és marhára izgalmas!

 

 

Mit gondolsz, az új album, amin most dolgoztok, az nagyjából mikor fog világot látni?

A terv az, hogy novemberben leadjuk a masztert és tavasszal jön ki a lemez. Ezt meg is beszéltük a kiadóval.

 

 

Tehát ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen nektek bő egy hónapon belül el kell odáig jutni, hogy már minden sáv megvan…

…megkeverve, igen.

 

 

Október 28-án a Barba Negra-ban lesz egy 30 éves születésnapi Sear Bliss buli – hallani fogunk ebből az új anyagból esetleg valami ízelítőt, vagy meglepetés marad?

Mindenképp fogtok. Egyébként már játszottunk egy dalt több helyen is, bevettük a repertoárba… itt most az a terv, hogy egy másik új dalt is eljátszunk.

 

 

 

 

Ha jól emlékszem, 2018-ban vagy 2019-ban beszéltünk utoljára hosszasabban a Letters from the Edge anyag után, és akkor azt mondtad két sör között, nagyon-nagyon boldogan, hogy úgy állnak a dolgok, hogy lehet, hogy akkor a Sear Bliss életében először bekövetkezik az, hogy két albumot azonos felállás fog összehozni. Ha jól tudom, akkor nem pontosan ez a helyzet. Elmeséled, hogy mi történt 2018 óta a zenekar háza táján?

Igen, valóban így volt – több helyen is büszkélkedtünk ezzel, hogy úgy néz ki, hogy marad ez a felállás a következő lemezre is, de úgy látszik, hogy ül rajtunk valami zenekari átok, valami, ami ezt nem engedi. 2018-tól azért sok minden történt, volt turné is, meg volt egy csomó koncert. Amire aztán végül kevés idő maradt, az pont a lemezírás volt. Persze elkezdett íródni így is egy lemezanyag, sőt, szinte össze is állt, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy főleg Attila hozta a témákat – viszont az akkoriban nagyon sűrű, tényleg nagyon sűrű időszak volt. Két gyerekem is született két év alatt – a Letters from the Edge megjelenése után –, így természetes, hogy nem maradt annyi energiám, hogy minden időmet a zenekarnak szenteljem. Nehéz volt összeegyeztetni a dolgokat. Én amúgy is inkább a csapatmunkában, a közös zeneírásban hiszek, és arra akkor nem volt annyi lehetőség – ráadásul ott volt a távolság is. A vége az lett, hogy ő úgy döntött, hogy kiszáll. Ennél persze azért bonyolultabb a sztori, nyilván voltak egyéb nézeteltérések is közöttünk, de a lényeg az az, hogy szinte újra kellett építeni a lemezanyagot. Mi sem örülünk annak, hogy ilyen öt évek telnek el két album között, de nem egyedi eset ez, és úgy tűnik, hogy ez a korral jár – másutt is látható ez a tendencia. Annyi felelősség, meg annyi egyéb dolog van az életünkben – meg ugye abszolút nem a zenéből élünk, nem ezzel keressük a pénzünket, és emiatt nyilván nem tud olyan prioritást élvezni az életünkben. Röviden: kénytelenek voltunk gitárost keresni – pontosabban, elkezdtünk lemezt írni, és közben kerestünk gitárost, így került aztán a képbe Kertész Marci, akivel a Rivers Ablaze kapcsán ismerkedtem össze. Annyiban volt talán előnyünkre mindez, hogy most egy egész más szemszögből kezdtünk el lemezt csinálni. A legtöbben ma már otthon alkotnak – nálunk meg valami miatt a kezdetektől fogva az működött, hogy együtt lementünk, alkottunk és próbáltunk. Ha visszatekintek, a jól sikerült lemezeink így születtek, a kevésbé jól sikerült lemezeket meg egymástól távol készítettük, vagy alapvetően egy-két személy írta őket. Nagyon élveztem azt, hogy egy kicsit a régi felfogás szerint íródott ez az új anyag. Viszonylag rövid idő állt rendelkezésre, és sokkal dinamikusabban kellett dolgozni. Valahogy ez a szellemiség hiányzott… ez most egy nagyon spontán lemez. Más, mint az előző, ami azért oda-vissza lett küldözgetve, agyon volt demózva, satöbbi… itt most kábé az volt, mint ami a korai időszakunkat jellemezte. Elég merészen közelítettünk a stúdiózáshoz is ezúttal. Kerestünk egy olyan helyet ahol a hagyományos módon fel lehet venni, nagyon sok analóg cuccal. Nem sok ilyen hely van ma már. Sok ötletet ott helyben a stúdióban megvalósítottunk meg, valódi cuccokon, komoly technikával. Ott tekergettük ki spontán mindenféle vason az elképzelt effekteket, hangzásokat. Nem akartunk plugin-eket, meg modern lelketlen dolgokat erre a lemezre. És ez nagyon izgalmas folyamat volt így. Persze sokkal kézenfekvőbb út ma már a re-amp, a szoftveres effektezés, dobmintázás, satöbbi, de egy igazán komoly cuccot nem lehet helyettesíteni semmivel. Mi most egy kicsit szembe mentünk az árral, egy kicsit nagyobbat mertünk gondolni, és Ausztriában találtunk egy olyan stúdiót, ahol ezt meg is lehet valósítani.

 

 

Ez akkor tulajdonképpen azt jelenti, hogy akkor ti visszatértetek ahhoz a 30 évvel ezelőtti rutinhoz, amikor a dalírás tulajdonképpen egy jammelés volt, és nem mindenki otthon tologatta a VST-ket?

Így van. Akkor bementél a stúdióba, és el kellett játszani, tehát nem úgy, mint manapság – aztán mivel drága stúdió, azért nyilván nem vagyunk ott egy gitárfelvételre mondjuk három hetet, hanem csak négy napot, de addigra már minden be van gyakorolva. Tehát mint régen… ugyanígy csináltuk régen, és nekem ez hiányzik. Túl sok a lelketlen produkció. Hiszek benne, meg hát hallom is az eredményt – hogy mit jelent az, amikor egy jel olyan egységeken halad át és kerül felvételre, amik egy jóval magasabb, hagyományosabb technológiai szintet képviselnek.

 

 

Amikor zeneírásról van szó, akkor az azt jelenti, hogy a teljes társaság, tehát mindenki jelen van, vagy esetleg van egy olyan kemény mag, aki alapvetően a prímet viszi?

Inkább ez az utóbbi. Ugye fontos a földrajzi távolságok szerepe is – mind a két gitárosunk budapesti. Viszont a szombathelyi kemény mag folyamatosan lejár – van egy saját termünk, ahol demózni is tudunk, és itt a közös zenélés legtöbbször két-három ember munkáját jelenti. Ezt úgy kell érteni, hogy általában éjjel értünk rá, és akkor mondjuk eljövünk otthonról 8-9 körül, aztán hajnali egyig csináljuk, demózgatuk ketten-hárman. Amikor a többiek is tudtak jönni Budapestről, akkor ők is hozzátettetek valamit, hoznak ötleteket, de mindig voltunk itt egy páran, tehát nem egyedül készült az anyag. Pont azt beszéltük Pál Zolival – mert ővele voltam itt a legtöbbet –, hogy ez egy szenzációs folyamat volt. Gyakorlatilag éjszakákat töltöttünk itt lent hétköznaponta, és jöttek az ötletek. Ez mindig így volt, nem lehet belekapni, hanem el kell benne mélyülni… és néhány óra meg néhány sör után úgy megindult az egész, hogy nem győztük kapkodni a fejünket, hogy most éppen mit vegyünk föl, vagy mit ne felejtsünk el. Úgyhogy ez másfajta jammelés volt… aztán, mikor lejöttek a srácok Budapestről, akkor meg jött a végleges formában öntés és további demózás. Mindettől függetlenül persze a legtöbb dal alapjai otthon születtek, de a kidolgozás már közös volt.

 

 

 

 

Nagyon kíváncsian várom, hogy bő egy hét múlva mit fogok hallani. Egyébként mit fogunk hallani? Ugye lesz a Barba Negra-ban ez a 30 éves születésnapi buli – mennyiben lesz ez hasonló, mint az előző szülinapi bulik, és mennyiben lesz eltérő ettől?

Igazából amiben eltérő lesz, az az, hogy most hívtunk egy egész különleges vendéget, akiről úgy gondoltuk, hogy tényleg emeli az est színvonalát – ők a Dordeduh. Amiben meg hasonlatos lesz az az, hogy most is lesznek meghívott vendégek. Annyit azért el kell mondjak, hogy ebben az időszakban az új lemezé a főszerep, muszáj volt a legtöbb energiánkat arra összpontosítani. Hogyha lett volna időnk, akkor csináltunk volna egy olyan fellépést, ami vizuálisan is meg mindenhogyan maximális, de igazából meg volt kötve a kezünk az idő miatt: ahogy vége a koncertnek, másnap már megint Ausztriában leszünk a stúdióban. De mindenképp különleges lesz a koncert – ötévente szoktuk ünnepelni a jubileumokat, és mindegyik a maga módján különleges volt, mindig voltak meghívott vendégek, és hát most aztán meg bőven van mit átölelni. Emiatt bejönnek új dalok is, és lesz olyan dal, amit életünkben talán ha egyszer játszottuk… tehát lesznek meglepetések – meg igyekszünk a legjobbra törekedni, és reméljük, hogy jó is lesz, csak ez most egy kicsit sűrű időszak.

 

 

Azt jól gondolom, hogy ez egy egyszeri és megismételhetetlen esemény lesz, ugye? Tehát nem egy harmincéves szülinapi turnéval állunk szemben.

Igen, így van. Bár a mostani koncertjeink is a jubileum jegyében telnek, mert hát most harminc éves a zenekar, de az igazán átfogó nagy koncert az ez lesz, tehát ez tényleg egy egyszeri esemény.

 

Mondtad, hogy a master-rel el kell készüljelek novemberre, áprilisban jön ki az anyag – ha egyáltalán fair ilyenkor ilyet kérdezni: mik a további tervek? Pihentek, vesztek egy mély levegőt?

Nem hiszem… a terv az lenne – és a kiadóval is azt beszéltük –, hogy szeretnénk ezzel a lemezzel turnézni. A tervek között van továbbá egy vagy inkább két videóklip is… reményeink szerint, még a megjelenés előtt ki fog jönni. Tudni kell, hogy a kiadónk, a holland Hammerheart Records most sokkal nagyobb támogatással áll mögöttünk mint valaha, és nagyon hisznek a bandában. Itt most egy nagyobb volumenű dologról van szó, komolyabb háttérrel, komolyabb terjesztéssel. Szóval egy turné lenne a következő lépcsőfok. Ennél távolabbi terveket még nem látok, de úgy érzem, hogy most egy nagyon kreatív és felívelő időszaka van a zenekarnak.

 

 

Van két standard kérdésem, amit mindig mindenkitől megkérdezek. Mit jelent számodra a zene, és mit jelent számodra a metal?

Ennyi év után tényleg nyugodtan mondhatom azt, hogy az életem a zene, és az életem a metal. És ez nem tegnap kezdődött, engem nagyon fiatalon talált meg. Az az időszak, a 80-as évek második fele eleve egy nagyon pezsgő korszaka volt a metal zenének: pont a múltkor agyaltam azon, hogy hogy lehet az, hogy 1986-ban jött ki a három legjobb metal lemez, ami valaha is megjelent, a Master of Puppets, a Somewhere in Time és a Reign In Blood. Egyébként 1987-ben kezdtem el metal-t hallgatni, nagyon fiatalon, mert idősebb haverjaim voltak, és talán akkoriban volt a stílus igazi fénykora. Már akkor tudtam, hogy zenélni fogok, és ez lesz a mindenem, mert annyira magával ragadott. Kaptam gitárt… pontosabban kikönyörögtem egy gitárt a szüleimtől, aztán volt dobos is a családban, hozzá jártam tanulni… igyekeztem mindent megtenni az ügy érdekében. Pontosan emlékszem egyébként a sorsfordító pillanatra: 1987-ben, amikor a W.A.S.P-tól az Inside the Electric Circus lemezt meghallottam, ott és akkor minden megváltozott, többé nem voltam már ugyanaz az ember, haha. A zene számomra egyébként sokkal többet jelent egyfajta élvezetnél. A zene végtelen mélység.

 

 

Apropó gyerekkor: a gyerkőcök elmennek a papát megnézni, vagy lemennek időnként próbára? Gondolom, érdekli őket, hogy mit csinál apa azzal a nagy gitárral.

Koncertre még nem, mert picik, de van egy nagyfiam is, ő viszont meg már nem; nagyon elfoglalt, profi vízilabdás, de ő azért még az elején sokat járt a koncertjeimre, és tetszett neki. A picik meg… hát ők most ismerkednek a hangszerekkel, meg még inkább felvételről néznek, de majd azért biztos, hogy el fognak jönni. Ők próbára szeretnek járni, a dob különösen érdekli őket.

 

 

Köszönöm!

Írta: Á

 

 

********    English content    ********

 

How busy your weekend was [the interview happened right after the Sear Bliss – Thy Catafalque gigs in Romania]?

I’m sure you hear: I got really sick. It was quite a demanding and long journey, topped with no sleep and beers… and it took its toll. On our way back, we left Bucharest at 8am, and I got home around 1am next day, so it turned out to be a little bit too long. The day before, we played in Timisoara, and at both places we had quite a tight schedule, so there was time sacrificed for everything except sleeping. I managed to get about four or five hours of sleep in those three days altogether… but it was really great, very amazing.

 

 

How did Zoli survive the four performances over these two days [we’ll ask soon Zoltán Vigh about this along with other topics]?

Yes, I was surprised by that too; it couldn’t have been easy. Actually, he didn’t even had to come down from the stage… it was very funny. But he handled it very well, so hats off to him.

 

 

If I understand the news correctly, you’re primarily in the studio right now, and if a gig appears on the radar, you run out from there to do it. How do you manage this?

Well, that’s not as easy as I initially thought. For example, we had to cancel this week’s studio work due to my illness – we were supposed to record vocals and bass guitar, but we had to postpone that. When we came up with this plan, it was looking to be a good idea to have a primary focus on the studio, have one gig here, maybe another one there, but in the end, all the invitations just kept coming, and we didn’t want to refuse them. Both things, gigs and studio, are ongoing at the same time, and there are also catches like now. The majority of the material is already recorded, so the drums and guitars are in place and they sound really good. It’s a bit trickier to coordinate the rehearsals, and we can’t prepare ourselves for the gigs as precisely as we usually do… but, considering we are celebrating our 30th anniversary, I think we can handle it out of routine… so as you can see, the tempo is quite intense.

 

 

Your working style is truly astounding – I mean, considering to have a full-time job, either studio work or touring would be more than enough, but having both is quite incredible, so hats off to you guys!

And on the top of that, there are kids, family, and all of those things – everything is possible if you are extremely committed, and on the top of that, it helps if you can minimize sleeping. But all in all, I really enjoy this period. People often ask, ‘What do you like more, performing, creating, or recording?’, and I like all the three, and right now, I have them at once… and it’s so exciting!

 

 

When do you think the new album, you’re currently working on, will came out?

Well, the plan was to submit the master in November, so it will be released in April, that’s what we agreed with the label.

 

 

So you essentially have a little bit more than a month to get to the point where all the tracks are ready…

…and mixed, of course.

 

 

On October the 28th, there will be a 30th anniversary Sear Bliss gig at Barba Negra – are you planning to play anything from this new material, or will that be a surprise?

We’ll definitely do. Actually, we’ve already played one of the songs at several gigs, so we’ve added it to the setlist… and the big plan here is to introduce another new song.

 

 

 

 

If I remember correctly, last time we spoke about the ‘Letters from the Edge’ material, was in 2018 or 2019, and back then, you mentioned that things were shaping up in such a way that, for the first time in the history of Sear Bliss, you might have two albums with the same line-up. If I understand correctly, that’s not the situation now. Can you tell us what happened in the band since 2018?

Yes, that’s exactly how it was – we were proud of it, saying that it looked like this line-up would remain the same for the next album. But it seems there’s some kind of curse on the band, something that won’t allow it. Since 2018, many things have happened, we had a lot of tours and many gigs, therefore the album writing went very slow. We started to generate new material, to write songs… to tell you the truth, Attila was the main engine behind the ideas, so at the end of the day, we almost had a complete album material ready. It was a very busy period back then, a really hectic one. I had two children born in 2019 and 2021, after we released Letters from the Edge, therefore I basically had no time and energy left to sacrifice to the band and music. It was a challenging period. It was difficult to put things together and make anything working. I really believe the teamwork and the collaborative songwriting, but we had very little opportunities left for that, and distance between band members was also a factor. So in the end, Attila decided to leave. Of course, the story itself is more complicated than that, there also were obviously other disagreements between us, but the main point is that we had to almost completely re-make the material from scratches. We’re not happy about the usual five-years gap between two albums – but it looks to be a trend also with another bands now, and it seems to be related to our age, too. There are so many responsibilities and other things in our life… and of course, we don’t make our living out of music, we don’t make our money out it, therefore it can’t obviously take the highest priority in our life. To keep the long story short: we had to find a new guitarist – more precisely, we wrote the album and looked for a guitarist simultaneously, and that was the moment when Marci Kertész appeared on our radar – he plays in Rivers Ablaze and we have met before. In a way, this may have been an advantage because we started making the album from a completely different perspective. Nowadays most people are writing music at home, but we always had a different routine: we would go down together to create and rehearse. When I look back, our successful albums were created this way. On the other hand, the less successful ones were created when we were away from each other, or mainly made by one or two people. I really enjoyed writing this new material with this old approach. There wasn’t much time available, so we worked more dynamically. Somehow, that’s the atmosphere I missed… so this became a very spontaneous album, unlike the previous one, which was sent back and forth many times, but at this time we have worked more like in the early days. We were more brave also with studio this time than before. We were looking for a place where we could record everything in a traditional way with a lot of analog equipment, and nowadays there aren’t so many places left anymore. We implemented our ideas right there in the studio, using real gears and hi-level technology. We spontaneously found and created various sounds and effects on different instruments and tools, avoiding plugins and other modern soulless elements for this album. This process was very exciting. Of course, today it’s more common to use re-amp, VST’s, effects, drum programming, but you can’t replace high level physical equipment with anything else. So we went against the current a bit, we were brave to think bigger, and we fortunately found a studio in Austria where we could make it happen.

 

 

So, all in all you’ve returned to the 30-year-old routine when songwriting was essentially a jamming instead of messing around with VSTs at home?

That’s right. Back then, you went into the studio and you had to perform, not like today. Don’t get me wrong, since it’s an expensive studio, we obviously can’t spend three weeks on recording guitars, we were budgeted only for four days, but by then, everything to be fixed properly. So, like in the old days… we did it the same way as in the past, what I still miss. There are so many releases with no own soul… I believe it, and also the result can judge me: you can’t achieve any similar sound character when a signal passes through, and is recorded on, units that represent a high and traditional level.

 

 

When it comes to songwriting, is it a team effort and everyone are present, or is there a core team that primarily takes the lead?

It’s the latter. The geographical distance plays an important role as well – both our guitarists are based in Budapest. However, the core team from Szombathely gets regularly together – we have our own rehearsal place where we can also work on demos, and the collaborative music making usually involves the work of two or three people. We usually have time at night, so we come to the rehearsal place at around 8pm or 9pm, and we make demos with two or three people until about 1am in the morning. When the other guys from Budapest could come, they also brought new ideas, but few of us were always there, so the material wasn’t created in a loneliness. I was just talking to Zoli Pál, as I have spent most of the time with him, that this was an extraordinary process. We practically spent nights here in the basement on weekdays, and ideas were just flying around! This has always been the case; you can’t just dive into it, you have to immerse yourself… and after a few hours and a few beers later, the whole thing started to improve so fast that we were simply unable to catch up with deciding what to record next, or what not to forget. So, it was a different kind of jamming… and when the guys from Budapest came down, that’s when we putted everything into its final shape. Nevertheless, the backbone of most of the songs were created at home, but the fine tuning is the result a group effort.

 

 

 

 

I’m very curious about what we’ll see and hear in just over a week. Obviously, what will happen at the venue? I understand there will be a 30th anniversary party at Barba Negra – will it be similar to the previous birthday parties, or will it be different?

Actually, we’ve invited a very special guest this time who’ll give a ceremony the light of one’s countenance – they are called Dordeduh. And what will be similar? Guests will appear, but I have to say that the focus was and will be on the new album we had to allocate our energies on. If we had more time, we would have created a top shelf gig with a first class visual performance, but our hands were tied due to lack of time: as soon as the gig finishes, we’ll be back to the studio the next day. But it will be a special gig for sure – we celebrate anniversaries every five years, and each one has been special in its own way, always with guest appearances, and this time, there’s a long period to cover. That’s why there will be new songs, and there will be a song performed that we might have been played probably once in our life. So there will be surprises; we are trying to do our best and we’re hoping to be able to do everything on the highest level in this busy period.

 

 

Am I correct in assuming that this will be a one-time and unrepeatable event, right? So, we’re not facing an anniversary tour.

Yes, that’s correct. The gigs are also in the spirit of that because the band is thirty years old now, but the unique, comprehensive and big event will be this one, so this is a one-time event, indeed.

 

 

You mentioned that you need to be ready with the master by November, and the material will be released in April – what are the further plans if it’s even fair to ask in a moment like this? Will you take a break to have a deep breath?

I don’t think so. The plan is, as we discussed it with the label, is to tour this album. There are plans for one or maybe two videos… hopefully, they will be out before the release comes out. You should know that the label, Hammerheart Records in the Netherlands, is giving us a great support and they really believe the band. Now, we’re talking about something on a higher level with a more significant support and distribution, and I think, a tour would be the next step. I don’t see any further plans beyond that, but I feel the band to currently be in a very creative and progressing mood.

 

 

I have two standard questions that I always ask everyone. What does music mean to you, and what does metal mean to you?

After all these years, I can honestly say that music is my life, and also metal is my life. I was very young when it found me. The late 80’s were a vibrant time for metal fans: I was just wondering how it was possible that three of the greatest metal albums ever released, Master of Puppets, Somewhere in Time, and Raining Blood, came out in the same year, in 1986. I started listening to metal in 1987, I was very young because I had older friends, and heavy metal was very popular back then. Even then, I knew I would play music forever, and it would be everything to me because it attracted me so much. I got a guitar… well, I begged my parents for one, and there was a drummer in the family, so I went to learn from him… I tried to do my best. I remember precisely the moment in 1987, when I heard W.A.S.P.’s Inside the Electric Circus album: I think I’ll never be the same person as before. Music is more than a kind of enjoyment to me… it has an unlimited depth, if you know what I mean.

 

 

By the way, do the kids come to see dad on stage, or do they occasionally go to rehearsal place? I assume they’re interested in what dad does with that big guitar.

They haven’t been on gigs so far, they’re still too little. But I have an older son who’s not so little anymore; he’s quite busy with water polo, but in the beginning, he used to come to our gigs a lot, and he liked it. The little ones are still familiarizing themselves with the instruments, and they prefer to watch recordings, but I’m sure they’ll come along at some point. They love going to rehearsals, and they’re particularly interested in drums.

 

 

Thank you for your time!

Written by Á