******** FOR ENGHLISH CONTENT PLEASE SCROLL DOWN ********

 

Közvetlen, barátságos figura, aki választékosan felel a kérdésekre, és kedvesen válaszol a levelekre. Nem ilyennek képzeltem Blasphemer-t, a vértől lucskos Mayhem volt gitárosát. Budapesti fellépésük előtt nyílt lehetőségem beszélgetni vele – és ez a beszélgetés alig akart végetérni. Ennek során egy kedves, barátságos embert, és egy intelligens zenészt ismertem meg.

 

 

A Vltimas-szal turnézol – a 29 állomásból eddig 7-en vagytok túl. Mennyire vagytok fáradtak?

Amikor azt mondtad, hogy 29 fellépés, arra gondoltam: ó, jaj nekem. Igen, már a 29-es számtól is elfáradtam (mosolyog). Persze, mennek a dolgok, de már nem vagyunk fiatal csikók. Szóval, tapasztalt zenészek vagyunk, és már jó ideje járjuk a világot, de ez már nem olyan könnyű, mint régen, ezt biztosra mondhatom. Szerencsére nagyon jó a hangulat a buszon, mindenki rendkívül barátságos. És azt hiszem, a legfontosabb most, hogy olyan helyeken is játszunk, ahol még nem jártunk. Amennyire emlékszem, ez az első fellépésünk Magyarországon és ez az egyik ok, amiért csatlakozni akartunk ehhez a turnéhoz.

 

Ez a Vltimas első fellépése Budapesten, de számodra nem az első. Ha jól tudom, akkor negyedik alkalommal jársz itt – kétszer a Twilight of the Gods-szal, egyszer a Mayhem-mel, és most. Hogy tetszik ez az ország? Volt lehetőséged körülnézni?

Nem igazán. Egyszer a Várban laktam egy szép hotelben, ott töltöttem egy kis időt, és nagyon jó ételeket ettem, finom borokat ittam. Tudod, a Mayhem-mel meg Attilával csináltunk egy kis városnézést, ilyen: „ez az izé itt van, az a vacak meg ott, amaz meg amott” stílusban (mosolyog). Ez volt az ő városnézési stílusa, és nagyon vicces volt. Szóval röviden, szeretem ezt az országot. És természetesen Attila miatt is vannak kötelékeim itt, együtt dolgozunk, így mindig otthon érzem magam, és ráadásul jó koncertjeink is voltak itt.

 

Norvégia déli részén születtél, most pedig Portugáliában élsz. Melyik éghajlatot kedveled jobban?

Már 20 éve élek Portugáliában, és azt kell mondanom, hogy jobban szeretem, mint Norvégiát; nem hiszem, hogy valaha is visszatérnék oda. Persze, sosem mondhatsz olyat, hogy soha, de most így néznek ki a dolgok. Sokkal könnyebb itt az élet. Az időjárás, az étel, az árak – minden sokkal kedvezőbb. És, hiszed vagy sem, szeretem a napfényt. Szeretem a tiszta égboltot, és utálom, ha télen túl sötét van, mert az egy depressziós időszak. Bár Portugáliában télen is esős és hideg az idő, de még mindig sokkal kellemesebb, mint Norvégiában. Szóval, minden szempontból jobban kedvelem. Az egyetlen hátrány, hogy Portugáliában a zenei élet nem a legerősebb, legalábbis az én zenei elképzeléseim szempontjából. Szóval, kicsit problémás olyan embereket találni, akikkel együtt dolgozhatok… lényegében az összes zenésztársam más országokból származik.

 

Az Vltimas legutóbbi, második albuma idén március közepén jelent meg. Milyenek voltak a visszajelzések?

Talán kicsit furcsán hangzik, de valahol a lelkem mélyén tudtam, hogy milyen visszajelzések várhatóak. Néhányan nagyon szeretik, mások pedig azt mondják, hogy: „ó, ez már nem is olyan brutális”. Összességében a zenekar nagyon elégedett, a kritikák jók voltak. Néhányan említették, hogy egyes részek stílusa lassacskán eltolódott a heavy metal irányába. Az első lemezen sok különböző stílusjegy érhető tetten, és ezeket próbálhattuk továbbfejleszteni; hol a progresszív vagy a melankolikus elemen volt a hangsúly, hol meg a sebességen. A lényeg, hogy jelenleg próbáljuk felfedezni, mi is rejlik a zenekarban zeneileg.

 

Sok interjúban elmesélted, hogyan alakult meg ez a szupercsapat, de nagyon keveset beszéltél a zenekarban betöltött szerepekről.

Ez egy nagyon organikus dolog. Általában összefutunk valahol… legalábbis eddig Texasban David-nél találkoztunk. Ő épített egy saját stúdiót, ott is alszunk, vannak ágyak, David pedig pár percre lakik, így ez nagyon-nagyon kényelmes. Felébredünk, gyors reggeli, és gyakorlatilag azonnal elkezdünk jammelni. Szamarak, lovak és hasonló jószágok vesznek körül minket – a stúdió David farmján van. Elszigeteljük magunkat a nagyvárosi zajtól, és így tényleg hallhatjuk is egymást. A városok nagyon hangosak, és emiatt befolyásolják a gondolkodásmódodat. Nyilvánvalóan én vagyok az, aki húros hangszereken játszik… szóval igazából attól a pillanattól kezdve én és Flo (Flo Mounier – dobos) csak jammelünk az üldögélő David mellett, aki felvesz dolgokat és figyelmesen hallgat. És ha hall valamit, ami izgalmas volt, akkor közbeszól. Amikor a dalokat raktuk össze, mindig a jammelésből indultunk ki. Az első lemezre sokkal többet írtam otthon, magamban. Azt hiszem, az Epic inkább egy jam session volt, mintsem hogy leüljünk és dolgozzunk a számítógép mögött – szerintem ez megöli a zene spontaneitását. Azt hiszem, megöli azt a természetes hangulatot és környezetet, valamint azokat az impulzusokat, amelyek akkor jönnek, amikor együtt vagyunk egy szobában, szórakozunk, sört iszunk, jammelünk – akármilyen formában is tesszük ezt. David nyilvánvalóan a szövegekkel foglalkozik, én a riffekért vagyok felelős, és úgy gondolom, hogy mindenki részt vesz a hangszerelésben.

 

 

Hogyan tud David ellenállni, hogy ne basszusgitározzon?

Nos, tudod, van egy hivatalos basszusgitárosunk. És, szóval a következő évben novemberben elkezdünk dolgozni az új anyagon. Varsóban kezdünk, mert ott találkozunk Paweł-lel [Jaroszewicz] a Hate-ből és a Decapitated-ből. Lesz egy kis szünetünk Varsóban, mielőtt az utolsó fellépések következnének, szóval ott találkozunk vele, és a turné után ott is maradunk. Ez egy teljesen új fejezet lesz az Vltimas életében.

 

A dalírás során mindent egy menetben próbáltok megcsinálni, vagy a különböző részeket felveszitek és egyesével reszelgetitek őket?

Azt hiszem, a lemez egyes dalai inkább a standard rock-kompozíciót követik. Ha belegondolsz, általában van egy nyitány, első versszak, jön a refrén, satöbbi. És ez az, amit mindig is szerettem volna csinálni. Nem ez volt a Something Wicked Marches In lemezen, és biztosan nem csináltam ilyet a Mayhem-nél sem, vagy akár az Aura Noir-ral. Mindannyian az old school rajongói vagyunk, különösen David és én, hatalmas heavy metal fanok vagyunk, tudod: Sabbath, Priest, Deep Purple… Ha meghallgatod ezeket a dalokat: tradicionálisan felépítettek. Versszak, refrén, versszak, refrén, szóló, és talán egy refrén. Szóval olyan dolgokat próbálunk csinálni, amiket mi is szívesen hallgatnánk, anélkül, hogy korlátoznánk a dal természetes kibontakozását. Ugyanakkor a riffjeim néha furcsa természetűek, tehát bármennyire is próbáljuk rock formátumba hozni, akkor is másképp fognak hangzani. Semmi sincs kőbe vésve, de próbálunk emlékezetes dalokat írni. Azt hiszem, a Something Wicked Marches In is nagyon emlékezetes volt, de a különbség az, hogy az új anyag kicsit struktúráltabb a dalírás szempontjából. Egy kicsit talán könnyebb belépni ennek az albumnak a világába az elsőhöz képest.

 

Az ESP Guitars támogat. Miért kedveled ennek a cégnek a termékeit?

Tudod, vicces történet. Talán a második közös Mayhem koncert után, amit 1997-ben adtunk Bradfordban az Egyesült Királyságban… na ekkor a BC Rich képviselete is ott volt a közönség soraiban. Emlékszem, hogy körülbelül egy héttel a hazatérésünk után telefonon beszéltem velük. Meghívtak, hogy repüljek Londonba a központjukba, hogy teljes támogatást kapjak a BC Rich-től… de ez végül sosem valósult meg.

 

Tényleg? Pedig hosszú ideig használtál Warlock-ot.

Igen, használtam. Szóval, akkortájt kaptam meg az ESP támogatásat Norvégiában. Valójában az Aura Noir menedzsere révén jött össze, mert az ESP akkor éppen az Immortal-t támogatták, és közös managerünk volt az Immortal-lal. Ez olyan 2011 körül volt, és azóta folyamatosan adnak hangszereket, és imádom őket. Nagyon könnyű játszani rajtuk, jól néznek ki, kiváló anyagokból készülnek.

 

A teljesen analóg munkafolyamatot részesíted előnyben, vagy használsz digitális eszközöket is?

Az Vltimas alapvetően egy „kábelbedugós” zenekar. Ha meghallgatod a lemezeinket, ott nincs bullshit, nincsenek digitális vackok, csak a tiszta gitárhang. Megtaláltam a kedvenc erősítőmet – valójában az Epic felvétele előtt kellett is vennem egyet. És nem, nem használunk semmiféle digitális cuccot. Amikor az ember az 70-es években születik… nyilvánvalóan nem vagyok az a típusú ember, aki feltétlenül a társadalom árjával úszik, és talán túl romantikus elképzelésem is van a dologról, mármint az analógról, de szerintem másféle melegséget ad, amit a modern digitális technológia nem képes reprodukálni. Az én hőseim mind ebből az időszakból származnak. Ez az igazi hangzás, és nem is akarom megváltoztatni. Most a Patriarch-kal turnézunk – nagyon klassz srácok, jó kis banda, és most vettem észre, hogy az egyik gitárosnak kilenchúros gitárja van, na erre azt mondtam, hogy jó, oké… én már túl régimódi vagyok ehhez: hat húr, vagy semmi. Ha belegondolsz, az összes albumon – legalábbis számomra minden album, amit kezdettől a végéig élvezek a régi nagy hard rock, prog rock, vagy bármilyen más bandáktól – hathúros gitárokat használtak.

 

 

A zenével kapcsolatban említettél néhány hatást, mint a Black Sabbath – honnan jönnnek az inspirációk?

Az apám zenész volt, gitáros. Bár nem tanított meg sokat, adott nekem néhány könyvet… amiket azonnal el is dobtam. Mindig a saját utamat jártam, és úgy tanultam meg játszani, hogy elkezdtem a nulláról. Talán ezért is alakultak ki ezek a furcsa riffjeim, nem tudom. Soha nem éreztem, hogy egy konkrét zenei formula vagy filozófia rabságában élnék. Tehát az apám zenész volt, és a nővérem egy helyi metalos fiúval járt. Ő volt az én bálványom, mert gitározott, és körülbelül 15 évvel idősebb volt, mint én. Mindig elvitt valami heavy metal koncertre. Az első koncert, amit láttam, a Motörhead volt 1985-ben, amikor 10 éves voltam. Gary Moore, Mötley Crüe, Dio, Judas Priest, Navy – mindez 1988 előtt. Szóval láttam a metal világának a krémjét. Másra nem is emlékszem, csak hard rockra, mert mindig az volt körülöttem. Tudod, bő tíz évvel ezelőtt csináltunk egy bandát Twilight of the Gods néven Alan-nal a Primordial-ból, és amikor a lemezhez gitárszólókat írtuk – mert szerintem én játszottam a szólók legalább 90%-át –, mindenki azt mondta: „basszus, úgy játszol, mint Ace Frehely„. Azt mondtam: „micsoda?” Soha nem is gondoltam erre, de mindenki azt mondta, hogy Ace Frehely biztosan hatott rám. Azt hiszem, ez a gyerekkoromból ered, mert teljesen nyilvánvalóan hatalmas Kiss-fan voltam. Csak a gyerekkorom manifesztálódik újra – most is ugyanazokat a dolgokat hallgatom, mint amikor 10 éves kiskölyök voltam.

 

Kaptál bármilyen formális zenei képzésed az apádtól, vagy csak fogtad a gitárt és elkezdtél játszani?

Az apám csak a húrokat cserélte, mert azok mindig elszakadtak. Nem, nem igazán tanított meg semmire. Talán egy pár alapvető akkordra, hogy elkezdhessem – aztán hallás után tanultam meg zenélni. Emlékszem, hogy megpróbáltam megtanulni a Metallica: Creeping Death-jét. Azt hiszem, ez volt az első dal, amit rendesen el tudtam játszani, és onnantól csak növeltem a pengetési sebességemet, amikor a régi Slayer és Sepultura dalokat gyakoroltam. Így alakult ki végül a sebességem, és egy ponton már el tudtam játszani a teljes Beneath the Remains-t. Emlékszem, minden nap az iskola után ezt játszottam… ez az album nagyon meghatározó volt számomra.

 

Főleg gitározol, de amennyire emlékszem, a Messerschmitt-ben és a Mayhem-ben basszusgitároztál is.

A gitár számomra a legfontosabb dolog. Valójában egy ideig doboltam is…. sokan nem tudják, hogy csináltam néhány dobos dolgot is – felvettem pár dolgot a Mayhem-nek, lényegében néhány cintányérütést. Van egy nagyon furcsa riff a Chimera album Impious Devious Leper Lord dalának végén – amit nem tudtunk rendesen kigyakorolni –, na és annak a dalnak végén nagyon különösen hangsúlyoz a dob a cintányérokkal. Hellhammer nem tudta megcsinálni, mert… tudod, az albumot nem a stúdióban improvizáltuk, de igazán nem is próbáltuk el túl sokszor. Néhány részt sokat próbáltunk, míg más részeket a stúdióban fejeztünk be. Szóval erre emlékszem… és gyártottam néhány ritmusötletet is, különösen az In the Lies Where Upon You Lay-be… ez mindig természetes volt, mert amikor írod a riffet, akkor ötletet kapsz a ritmusra is. Szóval igen, ez mindig nagyon könnyű volt. A basszussal kapcsolatban… talán az időmegtakarítás miatt, basszusgitáron is elég sokat játszottam ezeken a lemezeken, gyakorlatilag minden közös Mayhem lemezen. Ezek olyan dolgok, amikről az emberek nem sokat tudnak, mert nem csináltam belőle nagy ügyet. Tisztelem Necro-t azért, amivel hozzájárul a zenekarhoz, tisztelek mindenkit – itt viszont az volt a lényeg, hogy hatékonyak legyünk, és időt spóroljunk a stúdióban. Gyakran van egy határozott ötletem, és egyszerűen megcsinálom magam. Ez nem azt jelenti, hogy bárkit is negatívan szeretnék feltüntetni – csak néha így mennek a dolgok a stúdióban.

 

Számos zenekarnak írsz dalt. A Mayhem és az Vltimas alap, ugyanúgy mint az Aura Noir, de írtál Proscriptor McGovern Apsû-jába, Nader Sadek-nek, és a Ruïm-ba is. A stílusod könnyen felismerhető, másrészt ezek teljesen különböző bandák, teljesen eltérő környezetben. Szóval van valahol egy olyan kapcsolódó, amit meg tudsz nyomni, hogy egy adott zenekar stílusában írj?

Tudod, ez egy igazán jó kérdés, mert nem igazán tudom, mit is válaszoljak erre. Néha attól is függ, hogy kivel dolgozom. Tegyük fel, hogy van négy próbaterem egymás mellett, és mindegyikben teljesen más dobos ül, különböző energiákkal felvértezve. Ha Frost (Satyricon dobos) ül az egyikben, Flo meg a másikban, satöbbi, akkor mindig másfajta interakció alakul ki köztünk – talán ez segít abban, hogy valami másra irányítsam a figyelmemet. A Flo-val való játék egy kicsit lágyabbá tette a zenei kifejezésemet, mondhatni. Mert ha otthon kitalálok egy riffet – ami igazán brutálisnak hangzik –, és Flo valami mást tesz alá, mint amit elképzeltem, akkor máris másfajta hangulata lesz. Aztán talán még kicsit módosítok is rajta, hogy meglegyen a szükséges távolság más zenekarok stílusától. Amikor meg otthon ülök egyedül, az meg igazából attól függ, hogy milyen a reggel – mert időnként napi 15 riffet meg tudok írni, szó szerint. A reggeli órákban dolgozom, napfelkeltekor, ez a leginkább kreatív időszakom – aztán más napokon meg semmi. De még a 15 riff között is lehet egy, ami lágyabb kifejezést hordoz, amit egy másik projekthez használhatok… szóval azt hiszem, minden energia és hangulat kérdése.

 

 

Amikor komponálsz, hallod a dobokat is?

Igen.

 

Amit Flo és a többi dobos játszik, az ugyanaz, mint amit Te elképzelsz és hallasz, vagy teljesen más?

A Ruïm esetében leginkább én vagyok az, aki mondja, hogy hogyan is kellene hangzani. Az Vltimas esetében – Flo-val legalábbis – inkább egyfajta jammelésről van szó, aztán a végén meglátjuk, hogy mi jön ki belőle. Flo és én nagyon összeszokottak vagyunk ezen a téren, ugyanolyan a progresszív módon gondolkodtunk. Ha csak jammelünk is, Flo ugyanúgy hangsúlyoz, mint én – úgy, hogy nem is néztünk egymásra. Mintha teljesen egy hullámhosszon lennénk. Ezért volt olyan öröm vele dolgozni az Vltimas-nál. Most érdekes lesz látni, mit hoz Pavel. Szeretem azt a srácot, nagyszerű dobos, és remek a kémia közöttünk. Szóval érdekes lesz. Kicsit más lesz.

 

Amikor otthagytad a Mayhem-et, azt mondtad, hogy, idézem: „a legutolsó albumunk teljesítette az összes elvárást, víziót és a negatív aspektust, amelyeket ki akartam fejezni”. Szóval az én értelmezésem szerint elégedett voltál, miután távoztál, mert a munka befejeződött. Lehet hasonló dolog az Vltimas, az Aura Noir vagy a Ruïm esetében?

Idővel kiderül, gondolom. Azt hiszem, ez kicsit bonyolultabb, mert a Mayhem önmagában egy roppant negatív kifejezési forma. Most visszatekintve néha elviselhetetlennek éreztem, különösen a Chimera után. Egyszerűen túl sok volt. És úgy éreztem, hogy a Chimera lenne a tökéletes csúcs a karrierem befejezéséhez. Nem lett volna mód arra, hogy azt felülmúljam a black metal terén… legalábbis akkoriban. Hogy ez más bandákkal is így történne, nos, az kérdéses. De nem igazán hiszem, hogy így lenne, mert a Mayhem soha nem volt igazán az én zenekarom, bár beléptem, játszottam… amikor meg távoztam, a srácok egyszerűen folytatták, most is remekül megvannak, de a Mayhem soha nem volt igazán olyasmi, amit én teremtettem volna, és így ez egy kicsit más szitu: az Vltimas-t lényegében úgy tudom irányítani, ahogy akarom, mert én hoztam létre. Azt hiszem, van egy másik dolog is a Mayhem-mel: sok ott a történelem, és nem az számít, hogy mennyit vagy mit is tettél. Emlékszem, mennyire zavart, amikor színpadra léptem: imádtam játszani, de mindenki a Freezing Moon-t vagy a Deathcrush-t kiabálta, szinte minden dal között, és én meg személy szerint ki nem állhatom ezeket. Azt hiszem, csak egy szerepet töltöttem ott be: bármit is teszel, hogy kormányozd a hajót, a horgony mindig lent marad, mégha időről időre máshol is lesz. A Ruïm esetében én vagyok a kapitány: fel tudom húzni, le tudom engedni a horgonyt kedvemre.

 

Hogyan lehetséges ennyi dologra időt szakítani?

Mindennek megvan az ideje. Úgy érzem, hogy az Aura Noir esetében nem vagyok annyira aktív, mármint a dalírásban. Ezt Apollyon és Aggressor főként maguk csinálják, én általában csak itt-ott szállok be egy-két rifffel; nem én vagyok a fő dalíró. Igazából nem turnézunk, csak alkalmi fellépéseink vannak, néhány berepülős buli: péntek este indulunk, vasárnap reggel hazaérkezünk, és ez így sokkal könnyebb… nem áll szándékunkban két hónapig egy turnébuszban ülni. Szóval könnyű ezt egyensúlyba hozni… ha kaptunk egy ajánlatot az Aura Noir-ral, akkor mindig ajánlottam a fiúknak, hogy csinálják hárman, de valahogy Carl-Michael nem nagyon lelkesedik ezért – erős gitáros hátteret akar, szóval inkább vár egy évet, vagy vár a következő fesztiválajánlatig… tehát minden megoldható. Ez kicsit arról is szól, hogy „first come, first served” alapon mennek a dolgok. Persze, ha beesik egy nagy turnéajánlat valamelyik másik bandával, akkor muszáj lemondanom az alkalmi fellépéseket az egyensúly miatt… hát ilyen ez.

 

 

Reggel felébredsz, gondolom először iszol egy kávét, és elkezdhetsz gyakorolni vagy írni – hogy ne befolyásoljanak a hírek, mint azt korábban említetted.

Igen, ne hallgass híreket, mielőtt bármit mást is csinálnál, mert csak le akarnak húzni, félelmet, stresszt és szorongást akarnak beléd plántálni, úgyhogy sokkal jobban jársz, ha ezt elkerülöd. Szóval általában egy csésze teával kezdek… van egy gyönyörű teraszom, ami délkelet felé néz, így látom a napfelkeltét, és attól függően, hogy milyen hangulatban vagyok, kezdhetem a napot valami egyszerű reggeli rituáléval – lehet jóga, vagy ilyesmi, annak függvényében, hogy hogyan érzem magam. Tudatosabbá váltam abban, hogy inspirációt hozzak a próbaterembe ahelyett, hogy csak otthon üljek. Régen hónapokig tudtam otthon ülni, ezalatt megírtam szinte egy teljes albumot, majd levittem azt a próbaterembe, ahol természetesen másféle ritmusötletek születtek, mint amit kigondoltam, így mehettem haza, és írhattam újra az egészet. Na ezt mostanra abbahagytam: egyedi riff-eket írok, összeszedem őket, aztán elindulok Texasba vagy Franciaországba, és ott együtt próbáljuk őket tovább gondolni.

 

A fellépőneved segíthet eligazodni azügyben, hogy mit is gondolhatsz a vallás és az egyház szerepéről. De ténylegesen mit gondolsz róluk?

Ez egy kétélű fegyver. Azt hiszem, hogy sok ember számára meg egy álca. Először is, a vallásnak nagyon személyes dolognak kellene lennie, és más célokra, nem pedig visszaélésre való. Bonyolult dolog: ha nem vagy tudatosan spirituális, akkor a vallás meg tud téveszteni – de ha tudatában vagy annak, hogy mi is történik, akkor ez akár egy eszköz is lehet, ami segít. A szomorú az, hogy a legtöbb ember nem tudatosan spirituális, és így minden olyan, mintha… úgy érzem, mintha agymosottak, mintha vakok lennének egy bizonyos szint feletti dolgokban vagy dolgokra. Én magam is spirituális és vallásos ember vagyok – és ez az, amiről a vallás szól, ez a spiritualitás, amit megtanultam és gyakorlok. A legfontosabb dolog szerintem a belső hang megtalálása, és úgy gondolom, hogy sok olyan ember van, akiket kereszténynek cetliztek fel, de soha sem volt meg ez a fajta belső hangjuk. Mindez nagyon bonyolulttá válik a háborús országokban, mert a spiritualitást gyakorolni egy olyan helyen, ami porrá van bombázva, nem lehet. Azt is látni, hogy bizonyos vallások nevében az erőszak is aktívan jelen van. Szóval igen, szerintem ez egy nagyon személyes dolog – lehet veszélyes is, lehet gyönyörű is, csak attól függ, hogyan közelíted meg, és mi a szinted, mondjuk így, a spirituális világban.

 

Két kérdés maradt a listámon, amit mindig felteszek mindenkinek, az első: mit jelent számodra a zene?

Ez az elsődleges dolog, amivel hozzájárulhatok a mindenséghez – ezt adhatom az embereknek. Szóval igen, ez jelenti számomra a világot. Mindig is teljesen lenyűgözött a zene, és lényegében nem tudok zene nélkül létezni. Azt hiszem, ha elkezdesz azon gondolkodni, hogy milyen a reggel madárdal nélkül, ami zenét jelent a fülemnek, akkor a dolgok gyorsan nagyon komorrá fognak válni. Nem félek a csendtől, de tudod, a zene kelti életre a dolgokat. Tehát ez mindennek az alfája és omegája – ez minden, ami körülöttünk van.

 

Mit jelent számodra a metal mint műfaj?

Ez nagyon vicces, mert amikor visszatekintek a black metal időszakára – tudod, a 90-es évek Norvégiájára meg hasonlók –, akkor azt hiszem, soha nem voltam igazán része ennek. Talán valamikor szerettem volna, de mindig nagyon különböztem mindenkitől, azt hiszem. Megtanultam értékelni sok mindent – az én fő zeném általában a 70-es évek rockja vagy a prog rock, de néha akár népzene… ezeket hallgatom. Természetesen a metal egy lázadás volt, ami nem múlt el. Szóval nyilvánvalóan eljöhet az az idő, amikor ez már nem lesz feltétlenül része az életemnek, de egyelőre nem látom úgy, hogy ez eljött volna. A zene fontosabb, mint a metal.

 

Azt hiszem, ez egy szép záró mondat volt – nagyon köszönöm, hogy időt szántál rám.

 

Írta: Á

 

 

******** ENGLISH CONTENT ********

 

A super friendly guy who answers questions eloquently and responds kindly to letters. I couldn’t imagine that Blasphemer, former guitarist of the blood-soaked Mayhem, to be like such an open personality. Before their performance in Budapest, I had the opportunity to talk to him — and this conversation barely wanted to end, during which I got to know a kind and friendly person, also an intelligent musician.

 

You are on a tour with Vltimas, with 29 stops, 7 done so far. How tired you guys are now?

When you said 29 stops, I was like, oh dear me. Yeah, I got tired by listening to that (smiling). You know, it goes okay, but we are not young stallions anymore. So, we are kind of seasoned musicians and we’ve been around the block a few times, so, it’s not as easy as it used to be, I can tell you that. But there’s a nice ambience on the bus, everybody is super friendly. And also, I guess the most important thing now at this point was to play places we haven’t been before. As far as I remember, this is also the first time in Hungary for us. So, that was one of the reasons why we also wanted to join this one.

 

That’s the first time for Vltimas, but not the first time for yourself. If I’m right, then that’s your 4th time here in Budapest – two times with Twilight of the Gods, once with Mayhem and now. So how do you like this country? Have you had the chance to look around?

Not that much. At one point I was staying on top of a hill close to the castle in a nice hotel. I spent some time there and had some really good food and nice wine. And, you know, of course, with Mayhem as well, with having Attila from Budapest here, we had some small sightseeing like, ‘oh, that shit over there, that shit over there, that shit over there’ kind of stuff (smiling). That was his way of sightseeing, and it was very funny. So I love this country. And, of course, I have ties here because of Attila and we’re working so closely together, so I always feel welcome here and we’ve done some good shows here.

 

So, you used to live in the southern part of Norway and now you’re residing in Portugal. Which climate do you prefer?

I’ve been in Portugal for 20 years now, and I must say that I prefer Portugal. I don’t think I’ll ever return really to Norway. Well, you never say never, of course, but that’s how things look now. It’s a much easier life to deal with. The weather, the food, the pricing, everything is more convenient. And, believe it or not, I like the sun. I like clear skies and not too much dark during winter because it’s kind of a depressive period. Although Portugal is kind of rainy and cold as well in winter, but it’s still far fresher from Norway. So, I really prefer it in every aspect. The only downside, of course, is that the music scene in Portugal is not the strongest, at least in terms of the music that I want to pursue. So, it’s kind of problematic finding people to work with. Essentially, all people who play in my bands are from other countries.

 

The last and second album of Vltimas came out mid-March this year. What about the feedbacks? How do you like them?

I guess maybe it sounds a little bit odd, but I kind of knew what the feedbacks would be. Some would really love it, and some would be like, ‘oh, it’s not so brutal anymore’. As a band, all in all, we are really satisfied. I think the reviews have been good. Some have been mentioning that it’s turning more into a heavy metal direction in parts. There was a lot of different inputs on the first record. So, we could take any one of those inputs and try to pull them further. We had progressive and also melancholic elements. We had speed elements. I guess we’re just trying to explore what’s in the band musically.

 

You explained in many interviews how this supergroup has been formed. But there are very little words about the roles within the band.

It’s a very organic kind of thing. Because usually we meet up… at least until this point we’ve been meeting up in Texas at David’s place. He has built a studio for this purpose. So, we sleep in the studio, there’s beds there, and David lives a couple of minutes away. So, it’s very, very convenient. We wake up, have a quick breakfast, and just essentially start jamming. We’re surrounded by donkeys, horses and all these kind of things, because it’s a part of a farm that belongs to David. We isolate ourselves from the big city noise, so we can actually listen to ourselves. Cities can be very, very loud, and it can affect the way of thinking. Obviously, I’m the only one playing strings. So, it’s just basically at that point when me and Flo just jamming back and forth with David sitting and recording things and listening. And if he heard something specific, he would chime in on that. And we would just try to build songs, but everything starts from a jam session. But also, I wrote much more at home on the first record. I think Epic was a bit more jammed out as a band as opposed to sitting and working behind a computer, because I think that kills the spontaneity of music. I think it kills a lot of the natural ambiance and environment, also the inputs that come when you’re just in a room together, having fun, drinking beer, jamming, whatever. David obviously takes care of the lyrics, I do all the riffing, and I think everybody chimes in on arrangements.

 

 

How can David resist to not take the bass guitar?

Well, you know, we have an official bass player now. So, I think that for this next year, we’re actually gonna start working on new material in November. We’re starting in Warsaw, because we have Paweł [Jaroszewicz] from Hate and Decapitated. So we’re having some downtime in Warsaw before we have the last festivals, so we’ll meet up there. We will stay there after the tour essentially. And just see what we can come up with, you know. It’s a totally new chapter, so to speak.

 

During songwriting you are trying to do everything in one go, in one run, or you are taking different parts and polishing them one by one?

I think some of the songs on this record is more standard rock composing. If you think about it, it has maybe an opening, the first verse, and then we go into a chorus, etcetera. This is something that I always wanted to do. That we didn’t do on Something Wicked Marches In, and certainly I didn’t really do it in Mayhem either, or even with Aura Noir. We’re all fans of old school, especially David and I, we are huge heavy metal fans, you know: Sabbath, Priest, Deep Purple… if you listen to these songs, they’re kind of traditionally built. Verse, chorus, verse, chorus, solo and maybe a chorus. So we’re trying to make stuff that we also really want to hear without limiting the natural unfolding of the song. Then again, my riffs sometimes was weird nature. So no matter how we try to make it into a rock format, it will sound different anyway, because I have my crooked kind of inputs. But essentially in terms of structure we try to… nothing is set, but at least we try to have memorable songs. I think Something Wicked Marches In was very memorable, but the difference is that this is a little bit more on point in terms of songwriting. Maybe slightly easier to get under the skin of this album as opposed to the first one.

 

So you are endorsed by ESP Guitars. Why do you prefer this type of instrument?

You know, funny story. After the second Mayhem show we did in 1997, we played in Bradford in the UK, and BC Rich were in the crowd there at that time. And I remember them, I was talking to them on the phone like a week after we came home. They invited me to fly to London to their headquarters to be fully sponsored by BC Rich as far as I remember, but it never come through.

 

Really? But you used to use a Warlock for a long period.

Yeah, I did. So I got this ESP sponsorship in Norway at that point as well with certain things. It was actually through Aura Noir manager that ESP came on board because they were sponsoring Immortal I guess at the time, and we was also manager for Immortal. This was in 2011 or something like that, and since they’ve been giving me stuff, and I love their instruments. They’re super easy to play with, they look cool, have a great materials. And the people are really easy to work with as well.

 

Do you prefer a fully analog chain and workflow, or you’re using digital stuff?

I can tell you right away that Vltimas is essentially a ‘cable into an actual amp’ kind of band. If you listen to all our records, there’s no bullshit, no digital kind of stuff there, it’s just pure guitar sound. I found my favorite amp, and I actually had to buy one prior to recording Epic. And no, we’re not using any digital. When you’re born in the 70’s… and apparently I’m not that kind of person that goes necessarily with the flow of the society. Maybe I have a romantic idea about the whole thing, about the analog, but gives a different warmth, what they haven’t been able to recreate that with modern digital. My heroes as well, guitar players, they are from that era. It’s the real way, and I don’t want to change it. Even now with the touring with Patriarch. They’re really cool guys, it’s a good band, and I just realized that one of the guitar players has a nine-string guitar, and I was like, wow… I’m way too old school, I mean, six string or no string. If you think about it, all the albums, at least for me, all the albums that I thoroughly enjoy from start to finish by the old great hard rock or whatever bands or prog rock or whatever, they’re all made with six-string instruments.

 

 

 

Regarding music, you mentioned a few influences like Black Sabbath, but where mostly the musical influences are coming from?

My father was a musician, he was a guitar player. And although he didn’t teach me that much, he gave me some books that I quickly threw away. I always done things my way, just learned to play from scratch. And maybe that’s how I came up with some of these strange things too, I don’t know. I never felt like being tied to a specific formula or philosophy of music. So my father was a musician, and my sister, she used to date a heavy metal guy, a local heavy metal guy back in the day. He was my idol because he played guitar and he was like 15 years older or whatever. So he always brought me to a lot of heavy metal shows. The first thing I saw was Motörhead in 1985, when I was 10 years old. Gary Moore, Mötley Crue, Dio, Judas Priest, Navy, all of these things before 1988. So I saw like the prime of everything in the world of metal. I don’t remember anything else but hard rock. Because it was all around me all the time, that’s where I have my things from. You know, we did this band called Twilight of the Gods 10 years ago with Alan from Primordial, and then when we were doing guitar solos for the record, because I played, I think, at least 90% of the solos, so everybody was like, ‘fuck man, you sound like Ace Frehely’. I was like, what? I never even thought about that, but everybody made a point that I had a lot of influence from Ace Frehely. I think it’s from childhood, because obviously I was a huge Kiss fan as well. It’s just childhood manifesting, because I listen to the same stuff now that I did when I was 10.

 

Do you have any kind of formal musical education from your father, or you just managed to grab the guitar and started playing?

My father just picked up strings for me, because they were breaking all the time too. No, he didn’t really teach me anything. Maybe a basic chord to begin with, and then I learned by ear. I remember I was trying to learn Creeping Death of Metallica. I think it was the very first song I learned to play, and then I just started increasing my riffing speed by practicing Slayer and old Sepultura stuff. That’s how I eventually developed the speed, and at one point I knew how to play Beneath the Remains, the whole record. I remember I played it every time after school, and the album was very pivotal in me keeping my riffing up.

 

You are mostly on guitar, but as far as I can remember with Messerschmitt and Mayhem you also played bass. So how did you decide?

Guitar, that’s the most important thing for me. I also played drums for a while actually. And a lot of people don’t know that I did some small things. I recorded a couple of things on the Mayhem record, basically some cymbal splashes. There is a really weird riff that we didn’t have time to rehearse in the ending of Impious Devious Leper Lord from the Chimera album, which has a very strange of accents on the cymbals in the ending. Hellhammer couldn’t do it, because… you know, that album was not improvised in the studio, but it wasn’t really rehearsed very well. Some parts were rehearsed a lot, and other parts were finalized in the studio. So I remember I did that actually. And I also made some drum patterns. Especially in the In the Lies Where upon You Lay… it was always very natural to me, because when you make the riff, you also get an idea about the vibe of the beat. So yeah, that was always very easy. Regarding the bass… I guess maybe to save time or whatever, so I’ve been playing a lot of bass as well on those records, pretty much every record. It’s just things that people still don’t know about actually because I didn’t make a big deal out of it. I respect Necro for what he’s adding to the band, I respect everybody, it’s just about efficiency and saving time in the studio. Often I also have a strong idea and I just do it myself. It’s not to put anybody in a less favourable spot at all, sometimes things are like that in the studio.

 

You are credited for songwriting in the case of a lot of bands. Mayhem and Vltimas are the basic ones, same with Aura Noir, Proscriptor McGovern’s Apsû, Nader Sadek, and also Ruïm. Your style is something that’s quite easy to recognize, but on the other hand, those are totally different bands in a totally different environment. So you have a knob that you can switch to write in the style of a given band?

You know, it’s a really good question, because I’m not really sure how to address it myself. It’s just sometimes it depends on who I’m with as well. Let’s say there’s four rehearsal rooms next to each other and each of them contains a completely different drummer with different energy. If Frost was sitting in one, Flo was sitting in another one, etc, it would always be a different kind of interplay between me and that drummer. And that could also help me maybe channel something different. So I think it’s because of that. Playing with Flo made my expression slightly softer, I would say. Because even if I came up with a riff at home that sounded really kind of brutal, and Flo would put something on it, different than what I had in mind, and it’s a different kind of vibe. Maybe I even alter it a little bit accordingly as well, just to get that necessary distance between the bands. When I sit alone at home, it really depends on the morning, because at times I can create 15 riffs a day, literally. I’m working in the morning hours, at sunrise, essentially, that’s the most important period for me. And other days, nothing at all. But even within those 15 riffs, one could have a softer expression, I can put that for something else… this is brutal as shit, maybe I’ll save that for Ruïm, so I think everything is obviously energy and mood based.

 

 

When you are composing, you can also hear the drums behind?

Yeah.

 

What Flo and the other drummers are playing is mostly the same that you had in your imagination, or that’s a completely different thing?

I think with Ruïm, it’s more me who’s saying what it should sound like. With Vltimas, with Flo at least, I think it’s more like jamming, just seeing what comes up. Flo and I are super tight in terms of this, we were thinking the same progressive stops. If we were just jamming a riff, Flo would do the same, and we’re not even looking at each other. It’s like we’re on the same kind of wavelength. So that’s why it was such a joy working with him for Vltimas. Now it’s going to be interesting to see what Pavel has to do. I love the guy, he’s a great drummer, and we have a great chemistry as well. So it’s going to be interesting. It’s going to be slightly different.

 

When you have left Mayhem, you said that ‘our latest album fulfilled all of the expectations, visions, and aspects of negativity that I felt I wanted to express’. So in my understanding, you were happy after leaving because the job was done. Will similar thing happen in the case of Vltimas, Aura Noir, or Ruïm?

Time will tell, I guess. I think it’s a little bit more complicated than that because Mayhem in itself is a very negative form of expression. Looking back now, it felt kind of unbearable at times, especially after Chimera. It was just too much. And I feel that Chimera would be the perfect pinnacle to end my career. There’s no way I could have topped that in terms of actual black metal… at least at that point. If it would happen to other bands, well, it remains to be seen. But I don’t really think so because Mayhem was never really my band, although I came in and I gave my applause and I kept the band relevant. When I left, these guys just continued, they’re doing well now, but, it was never really something that I created and so it’s a bit opposite: I can steer Vltimas in the way that I essentially want because I created it. I think that’s another thing with Mayhem: there’s a lot of history and no matter how much you did. I remember it was bothering me so much going on stage: I loved to play, but everybody’s shouting Freezing Moon or Deathcrush at me, literally between every song, and personally I can’t stand those songs. And I think I was just fulfilling a role essentially: no matter what you do in order to try to navigate the ship, it will always be the anchor, it will always be somewhere else. And with Ruïm, the anchor can come and go: I can take it up, I can pull it down.

 

You’re also part of very important milestones in the Norwegian music like Aura Noir, so how is it possible to manage so many things at the same time?

It’s time for everything, I feel I’m not as active with Aura Noir regarding songwriting. Apollyon and Aggressor are doing it mostly themselves, and I usually come up with a couple of riffs on a song here and there, but I’m not the primary songwriter. We’re not really touring either, we’re doing just one-off shows, some fly-ins: we leave on Friday night, come home on Sunday morning and it’s a way easier… we had no intention to be in a tour bus for like two months. So it’s easy to get this balanced… if we’re getting an offer with Aura Noir, then I already always told them that, hey, you guys do it as a three-piece or whatever, but Carl-Michael is not very eager for that either, he wants a very good guitar team, so then it essentially just waits until the next year or the next festival offer… so everything is doable. It’s a little bit on a comes first is first served basis. Of course, if I get like a big tour with some other band, then I have to cancel a one-off, of course for a balance… it’s like that.

 

 

Regarding your practice routine, you wake up, I think you have a coffee first, and you can start practicing to not be influenced by the news.

Yeah, don’t listen to the news before you do anything because they just want to tear you down, they essentially want to inject fear and stress and anxiety to you, so you’ll be way better off without having that first. So usually it starts with a cup of tea… and I have a beautiful terrace facing southeast, so I have the sunrise, and depending on what kind of mood I’m in, it could be some simple morning ritual, it could be yoga, it could be something like that, just depending on how I feel. I’ve become more conscious of actually bringing inspiration to the rehearsal room, instead of just sitting on my own at home. Because back in the days, I could sit for months and months and just almost write an album, and then I brought it to the rehearsal room, where it comes on a different idea for a beat, so I have to come home again and start to rethink the whole fucking thing. So I just stopped, I stopped doing that now: I create individual riffs, I collect them, let’s say I have 25 individual riffs, and then I bring them to whatever, if I go to Texas, or if I go to France, and then I just try to work on them on the spot.

 

Your stage name can easily help to clarify what do you think about the role of religion and church, but all in all, what do you think about them?

It’s kind of a double-edged sword, really, I just think that it’s a guise for this guise for a lot of people. I think that first of all, religion should be a very personal thing, and it has been misused for the purpose of something else, and not the most righteous people. It’s complicated: if you’re not spiritually aware, religion can screw you, but if you are spiritually aware of what’s going on, I think it can also be some tool that will help you. The sad thing is that most people are not spiritually aware, and so everything is becoming like… I feel like brainwashed, because they don’t see about a certain level. I’m a spiritual and kind of religious person myself, and that’s what the religion is all about, it’s my spirituality what I’ve learned and what I practice, so to speak. I think that the most important thing is defining your inner voice, and I think that there’s a lot of people out there just being labelled as Christians who have no voice at all, you know, or labelled as this or labelled as that, and no spiritual awakening at all, and it’s getting very-very complicated in more war-torn countries, because to practice spirituality in a nation that is bombed to pieces, it’s not gonna work. And we see the spiral of violence in the name of certain religions as well, and everything is just very wrong. So yeah, I think it’s a very personal thing, but it can be a dangerous thing, it can also be a beautiful thing, it just depends on how you have to approach it and what your level of, let’s say, evolution in the spiritual world is.

 

There are two questions left on my list that I always ask from everyone, and the first one is like what music means to you?

You know, everything: frequency, sound, I think that’s what created it all, you know, I feel like that is my primary gift, that I can contribute something and give something to people. So yeah, it means the world to me. I’ve always been totally fascinated by music, and essentially, I cannot really be without music. I think if you start to think about it, without the sound of a bird in the morning, you know, which is music to my ears, then things will start to become very bleak. Not necessarily I’m scared of silence, but you know, music makes things come alive. So it’s Alpha Omega, everything in between.

 

What metal as a genre means to you?

Metal, you ask? You know, it’s very funny, it’s like when I look back to the times of black metal, you know, in Norway in the 90’s and stuff like that, I guess I was never really a part of anything. I guess maybe at some point I wanted to, but I was always very different from everybody, I think. Since I’ve learned to appreciate so many different things, my go-to music usually is like 70’s rock or prog rock or, even kind of folk music at times, this is what I listen to. Of course, metal was a rebellion that didn’t wash off, you know. So obviously, I think, it might come a time where it’s not necessarily needed in my life, but I don’t see an end to it yet. But yeah, I mean, that’s where I made my career as well, so you know, I have to be careful. Music is more important than metal. I think so.

 

I think that’s a nice final phrase. Thank you very much for your time, I really appreciate it.

 

Written by Á