A Sonata Arctica akusztikus albumát végre a magyar rajongók is meghallgathatják élőben. Ennek kapcsán álljon itt legutóbbi interjúnk a csapat énekes-dalszövegíró-zeneszerző frontemberével, Tony Kakko-val! A beszélgetésből nemcsak az akusztikus dalírási folyamat lépéseiről és következményeiről, hanem például Tony kedvenc számítógépes játékairól is olvashattok. November 25-én este pedig találkozzunk a koncerten az Akváriumban!

Metal.hu: Szia Tony! Hogy vagy ma?

Tony: Nagyon jól. Ma nem volt túl sok interjúm, úgyhogy még frissen, tudok csinálni más dolgokat, zenét írni meg ilyesmik, elég jó napom volt.

Metal.hu: Nemrég jött ki az Acoustic Adventures című új albumotok, de már 2019-ben is volt egy akusztikus turnétok. Már akkor is terveztetek akusztikus albumot kiadni?

Tony: Igen, de először meg kellett győznünk a kiadónkat, a Nuclear Blastot, hogy ez a dolog működni fog, úgyhogy először megturnéztattuk az akusztikus dalokat, megmutatni, hogy szólnak a dalok ebben az új hangzásban. Ez volt a tervünk. Körülbelül 2017-18-ban kezdtünk el beszélni arról, hogy fel szeretnénk venni pár akusztikus dalt, aztán meg albumot kiadni, de akkor ez még senkit sem érdekelt. Úgyhogy beszéltünk egy pár emberrel egy akusztikus turnéról, beletelt némi győzködésbe, de végül felkeltettük az ügynökök és a promóterek érdeklődését, meggyőztük őket, aztán megcsináltuk a turnét, a kiadó és az emberek is imádták az akusztikus dalokat és végül zöld utat kaptunk a stúdióba. Szóval igen, már elég régóta terveztük ezt.

Metal.hu: Amikor először kezdtetek gondolkodni az akusztikus dalokon, volt egy konkrét ötletetek, hogy milyen hangzást szeretnétek, vagy csak jammeltetek, kipróbáltatok dolgokat és kísérleteztetek?

Tony: Az én ötletem az volt, hogy úgy közelítsük meg a dalainkat, mint Eric Clapton a kilencvenes években az MTV Unpluggedban a „Layla”-t. Az eredeti az ilyen rock dal, csodálatos dallamokkal, az akusztikus verziót meg teljesen szétszedte és gyakorlatilag újraírta. A dal ugyanaz, de mégis olyan, mintha teljesen új lenne. Én is így akartam a mi dalainkon dolgozni. Darabjaira szedni őket, megnézni, milyen részekből állnak, s aztán újra összekeverni őket… Megnézni, hogy van-e olyan rész, amit el kell dobni – mindig van, főleg a szólók, de ha nem is dobjuk ki őket, akkor is meg kell őket változtatni, vagy teljesen újraírni.

Például a Rest of the Sun belongs to me esetében, ez egy power metal dal, a 2003-as Winterhearts Guild japán bónusz száma, amit sok ember nem is hallott. Ez egy gyors dal, egy gitár és billentyűszólóval, de az akusztikus verzióban ezt a részt nem akartuk megtartani, mert nem hangzott volna jól, úgyhogy azt a részt teljesen kivágtuk és egy teljesen más irányba vittük el, ami végül helyes döntésnek bizonyult. Egy pár másik dallal is ezt csináltuk. Volt egy pár dal, amit viszont egyáltalán nem kellett megváltoztatni, például a Tallulah vagy a Don’t say a word. Utóbbi elég meglepő, hogy ennyire jól működik az eredeti formájában, hiszen csak többé-kevésbé eljátszottuk akusztikusan.

Metal.hu: Milyen érzés volt visszanyúlni a régi dalokhoz és újragondolni őket egy lágyabb verzióban? Milyen nehézségekkel néztetek szembe?

Tony: Nekem személyesen semmi nehézségem nem volt, iszonyatosan élveztem ezt az egészet. Nagyon szórakoztató volt újraírni ezeket a régi dalokat és visszaalakítani őket olyanná, amilyenek akkor voltak, amikor eredetileg megírtam őket. A dalíráshoz akusztikus gitárt és zongorát használok, ezért minden dal alapvetően egy akusztikus, lágy verzióban születik meg. Megírom a fő részeket, aztán minden egyéb már csak díszítés. Később, amikor már elkészült a dal, akkor el kell kezdenem gondolkodni rajta, hogy ez a dal hogyan lenne a legjobb, hogyan lehetne legjobban előadni. Régebben elég szerencsétlen volt, amikor volt 9 dalunk egy albumra, de szükségünk volt még egy gyorsra is. Volt egy csodálatos balladám, amit át kellett írnom egy gyors dalba, és azt éreztem, hogy ez így nem helyes, nem így kellett volna csinálni. Most, az akusztikus albumon végre visszamehetünk és megváltoztathatunk dolgokat. Vagy legalábbis én megváltoztathatom, és jó érzés.

Egyébként nem mindig változtatgatjuk át a dalokat, gyors dalt lassú dalba és fordítva. Olyan albumot akartunk, ami olyan, mint egy hullámvasút, mint a többi albumunknál, egy olyan hallgatói élményt, ami egy utazásra visz.

 

Metal.hu: Tudsz példát mondani egy olyan dalra, ami balladaként kezdte, de aztán végül gyors dal lett belőle?

Tony: Például a Rest of the Sun belongs to me. De amúgy a fordítottja is megtörtént. Az I have a right például egy power metal dalként kezdte, de aztán rájöttem, hogy nem, nem, nem, ez nem akar egy szupergyors dal lenni, megváltoztattam, és így született meg az az I have a right, amit az albumon is hallhattok.

Metal.hu: Volt-e olyan dal, amit a zenekarból sokan szerettetek volna az albumon tudni, de aztán végül mégis elvetettétek?

Tony: Volt a Life, ami végül egyik lemezre sem került fel valamiért. Nem tudom az okát, és nem tudom, a többiek mit gondolnak erről, de én nagyon sok dalt fel szerettem volna rakni erre az albumra. Csináltam vagy 10-15 demót, amit aztán nem használtunk fel. Imádtam visszatérni a múltba, annyira könnyű fogni egy régi dalt, hiszen ott vannak készen a szövegek, meg minden, és csak kísérletezel velük, játszol, aztán meglátod, hogy milyen fura dolgokkal tudsz előrukkolni a dal bizonyos keretei között. Például a Fly, Navigate, Communicate-ből csináltam egy nagyon szép akusztikus verziót, de a többiek azt mondták, hogy nem igazán illik ezekhez az albumokhoz, úgyhogy remélem, hogy meg tudunk jelentetni még több akusztikus lemezt is. Már van kettő, de én egyáltalán nem bánnám, ha lenne harmadik, negyedik, ötödik vagy hatodik lemez.

Van már vagy 100 dalunk, amiket többé-kevésbé könnyű átírni akusztikussá, mert már megvan az alapvető szerkezetük, verze, refrén, refrén, aztán mindez megismételve, és mindegyik szám alapja egy bizonyos dallam, és ez teszi igazán könnyűvé az átírást. Ha a dalok riffeken alapulnának, akkor szerintem nem működne annyira jól akusztikusan. De nekünk könnyű dolgunk van, és nagyon szeretnék még több akusztikus dalt csinálni.

Metal.hu: Sokan kérdezhetik, hogy mi inspirálta az akusztikus dalokat. De az akusztikus dalok mit inspiráltak? Megmozgatták a kreativitásod vagy előhoztak nosztalgiát?

Tony: A nosztalgia egy dolog, de én nagyon szeretek új életet lehelni ezekbe a régi dalokba. Néhány dalt teljesen el is felejtettem, nem is emlékeztem rá, milyen hangulatot és érzelmeket adnak át, nem emlékeztem a szövegre sem. Persze, amikor szöveget írok, akkor néha beleszövöm az életem egy-egy történését, valamit, amit azért írok bele, hogy emlékeztessen valamire, amit senki más nem tudhat, de engem egy bizonyos dologra emlékeztet, és visszatérni azokba a pillanatokba csodálatos dolog. Mint például a For the sake of revenge-nél, szerintem ez az első alkalom, hogy nagyon sokan egyáltalán észreveszik ezt a dalt, és elkezdik megérteni a történetet a szöveg mögött. Az Unia albumon nem sok figyelmet kapott ez a dal.

Metal.hu: Melyik a személyes kedvenc akusztikus dalod?

Tony: A The rest of the sun belongs to me, mert olyan frissnek tűnik. Szinte soha nem játszottuk, semmilyen formában. Amikor megjelentettük, egy párszor eljátszottuk Japánban az egyik turnén, de nem emlékszem, hogy Európában játszottuk volna bármikor. Ezért ez egy teljesen új dalnak tűnik, még nekem is, és nagyon élvezem játszani, nagyon szeretem ezt az új verziót. Aztán persze vannak dalok, amiket a közönségünk szeret és veled együtt énekel, amit már milliószor eljátszottunk, az eredeti verzióban, persze, de az ilyeneket, mint a Fullmoon, mindig szeretem előadni.

Metal.hu: A következő kérdés pont erről szól: egy pár rajongói kedvenc nem került fel az első albumra, mint például a Fullmoon vagy a Black Sheep. Ezek rajta lesznek a második lemezen?

Tony: Igen. Egyébként valaki észrevette, hogy az Eclipticáról egy dalt sem raktunk fel a „Volume One’-ra, de az csak véletlen volt. Ahogy korábban is mondtam, szerettünk volna egy egyensúlyt kialakítani ezeken a lemezeken és átadni egy ilyen hullámvasút-érzést. Simán rakhattuk volna időrendi sorrendbe is a dalokat, vagy az egyik albumra csak a lassú, a másikra csak a gyors dalokat pakolni, de én nem akartam ezt, én egyensúlyt szerettem volna. Aztán végül senki sem vette észre, hogy az Ecliptica dalai egyszerűen lemaradtak a Volume One-ról, úgyhogy ezt majd a Volume Two-n pótoljuk, úgyhogy megkapjátok a Fullmoonotokat, a Black Sheepeteket és a Letter to Dana-tokat, ne aggódjatok.  (nevet)

Metal.hu: Mi a logika egy album egyensúlya mögött?

Tony: Ez egy érzés. Ha egymás után két lassú dal következne egy albumon, akkor megnézed, hogy át tudod-e mozgatni a dalok sorrendjét, vagy kicserélni a dalokat az első és a második lemezen, fogni egy gyorsabb dalt, aztán átrakni a lassút a másikra. Ez volt a mi folyamatunk és szerintem elég jól alakult.

Metal.hu: Művészként, zenészként hogyan élted meg az elmúlt 2 évet?

Tony: Azt kell mondjam, egy nagyon jó szünetnek. Én azon emberek egyike vagyok, akik profitáltak ebből. Amit én hallottam, az alapán sok zenész inkább élvezte ezt a két évet, és szerintem főleg azok, akik a dalírással foglalkoznak. Az életünk többé-kevésbé így néz ki: megírjuk a dalokat, megyünk a stúdióba, ha dalíró és frontember vagy, akkor te csinálod az interjúk többségét is, mert mindenki veled akar beszélni, aztán jön a turné, aztán amikor a turnénak vége, mindenki elmegy szabadságra, élvezi a szabadidejét. Kivéve persze a dalírót, aki elkezd dalokat írni a következő albumra…

Ha én szabadságra megyek, akkor pihenek, ha pedig pihenek, akkor hirtelen elárasztanak a jó ötletek, aztán persze elkezdek dolgozni rajtuk – ilyen volt az én életem kb. 20 évig, és már kicsit bele is fáradtam. Hogy őszinte legyek, már pár éve vártam arra, hogy legyen végre egy kis szabadidőm. Kicsit óvatosabban kell bánnom a kívánságaimmal – én megkapom, amit akarok, a világ meg megőrül. Meg aztán ott vannak a gyerekeim is, akik még fiatalok, és igénylik, hogy otthon legyen velük, ez nagyon fontos. A gyerekkoruk egy részéről így is lemaradtam a turnék miatt. Összességében én nagyon szerettem ezt a két évet, én jól éreztem magam.

Metal.hu: Találtál valami új hobbit, elkezdtél dolgozni új projekteken ez alatt a két év alatt?

Tony: Írtam pár dalt magamnak, vagyis hát a Sonata Arcticának, aztán csináltam egy pár dolgot, amivel majd talán előrukkolok valamikor, volt egy pár extra projekt is, meg elkezdtem videójátékokkal játszani. Már nagyon rég nem játszottam, úgyhogy nagyon jó volt, hogy megint van erre időm, régen hatalmas gamer voltam, mindig PlayStation meg számítógépes játékok előtt ültem. Hát, most visszatértem! A gyerekek már kisajátították a Playstationt, de a számítógép még mindig itt van nekem, mostanában a Valheimmel játszom, ez egy vikinges játék, nagyon szeretem.

Metal.hu: Mivel játszol még? Milyen játékok a kedvenceid?

Tony: Szeretem azokat a játékokat, amikben nincs történet, hanem csak rengeteg küldetés, és hosszúak – egy ideig teljesen ráfüggtem a World of Warcraftra, bár már vagy tíz éve nem játszottam vele -, a Valheim is ilyen, viking témájú, és csak építesz dolgokat meg ilyesmi. Azokat a játékokat is szeretem, amiknek története van, és végig tudod őket játszani egy pár nap alatt, mintha a Netflixen néznél meg egy sorozatot egyben, rövid idő alatt elejétől a végéig. Én így pihenem ki magam, a jó történeteket a játékokban is szeretem.

Metal.hu: Amikor nem turnézol vagy stúdiózol, van valami más munkád, vagy teljesen a zenére tudsz fókuszálni?

Tony: Nekem ez a munkám, azóta, hogy megjelent az első albumunk. Azóta nem igazán csináltam mást. Egy pár évig tanultam, akkortájt hagytam abba, amikor kijött a Winterheart’s Guild. Nagyon sokat hiányoztam, a tanárok megértőek voltak és átengedtek, de a jegyeim nyilván elég rosszak voltak. Médiát tanultam, úgyhogy az anyag többsége csoportmunka lett volna, de én nem nagyon jártam be. Attól még leosztályoztak, de nem éreztem helyesnek. Túlságosan lefoglalt a Sonata Arctica, a turnék, a stúdió, és úgy éreztem, hogy nem tudnék az iskolára összpontosítani, úgyhogy otthagytam, és azóta nem is csináltam mást a zenén és a Sonata Arcticán kívül, ez lett a munkám. Nagyon szerencsésnek érzem magam és hálás is vagyok ezért.

Metal.hu: Szeretnél mondani valamit a magyar rajongóknak?

Tony: Nagyon hiányoztok a zenekarnak. Nagyon sok jó emlékünk van Magyarországról, és nagyon várjuk már, hogy visszatérjünk, amilyen hamar csak lehet. Vigyázzatok magatokra és a szeretteitekre!

Készítette: Ivetka, Vica