David Davidson, a Revocation gitárosa és énekese szerint az új lemez szeptemberben jelenik meg, amit amerikai és európai turnék is követnek. Davidson elmondta, hogy az új lemez kilenc dala nem más, mint ördögi death metal, majd később hozzátette, hogy „a világűrbe vittük rajongóinkat, ezután a lemez után egyenesen a pokolba jutunk.”
„Az album 9 dala színtiszta, ördögi death metalból” – mondta. „Van benne néhány gyors riff, de van néhány szupersúlyos, közepes tempójú headbengelős rész is, és persze egy egészséges adag progresszív furcsaság. Ha tetszett a legutóbbi album, akkor ez még jobban fog. A borítót Paolo Girardi kéeszített, szerintem nagyon jól megragadta a hangulatot. Jens Bogren feladata volt a mix és master is, ez volt az első alkalom, hogy vele dolgoztunk, és teljesen elégedettek vagyunk vele. „
Az új Revocation lemez lesz az együttes első album Dan Gargiulo gitáros 2020-as távozása óta. A zenekar jelenleg trióként működik, élőben a Skeletal Remains egykori gitárosa, Noah Young segíti ki őket.





