PLUM GREEN – Somnambulistic
Nefarious Industries 2021
Dream-folk
10/8

A dream-folk egy rendkívül izgalmas világ, az ausztrál Plum Green új albuma ezen a területen mozog. Sajnos nem hallottam a művésznő korábbi lemezeit, de a Somnambulistic hallatán van esély, hogy pótolom a mulasztást. A zene központi eleme Plum Green hangja, a mélabús, álmatag énekdallamok, melyek egy részét mintha félig alvás közben adná elő. Ezt nem iróniának szántam, ilyen a stílusa és a zene jellege. Leginkább esténként ideális ilyen zenét hallgatni, amikor az ember már lerázta magáról a nappal nyüzsgését, a zajt, a sok tolakodó hangot, az ember aurájába beszüremkedő idegesítő körülményeket, s végre van mód arra, hogy az ember saját magával nézzen szembe. Sok mai ember éppen ettől menekül, sőt, retteg, mivel félelmetes, amit belül talál, azonban ennél fontosabb dolog nincsen. Ők valószínűleg nem a Plum Green lemezeivel múlatják az időt, aminek az egyik legvonzóbb tulajdonsága éppen az, hogy egy efféle „magára találásnak” megfelelő háttérzenéje lehet.

Mint fentebb említettem, a Plum Green világának legfontosabb eleme a lágy, sejtelmes ének, ám a hangszeres részek sem csupán háttérszerepet töltenek be, hiszen a torzított gitárok, akusztikusok, s egyéb hangok drone-áramlása – White Kitten – alapjaiban határozza meg a dal mibenlétét. Az akusztikus Grave Snuggler szellősebb tétel, Green éneke mintha a felszín felett rebegne testetlenül, feledve mindazt a káoszcsomagot, aminek a hátrahagyása fontos e zene kapcsán. Szépek az említett dal vonós részei is. A Here We Go végén, mintegy búcsúképpen, szintén megszólalnak a szép vonósok, de az egyes helyeken egészen minimális megközelítésű Belleza Nocturna is finom hangokból szőtt kárpitot von az énekesnő dallamai köré.

A Plum Green albumának vannak közös pontjai olyan előadókkal, mint Chelsea Wolfe vagy Emma Ruth Rundle, de a Somnambulistic megközelítése mindkettőnél puritánabb. Van valami egészen áttetsző abban, ahogyan a légies akusztikus gitárok mellett távoli zajok kúsznak felénk, s közben Green álomtelt hangjára révedezünk – halld: Moon Of Honey. Érdemes megjegyezni e lemez kapcsán, hogy még ha a Somnambulistic dalaiban „durvább” zenei eszközöket hallunk is, ezek akkor is az álomszerű világ részét képezik; a drone-hangok lehalkítva duruzsolnak, nehogy, idézőjelben, kárt tegyenek a tovalebegő énekdallamokban.

Erdei séták, éjszakai barangolások, az ébrenlét és az álom határán való időzés zenéje ez. Megfelelő tudatállapot és ez irányú nyitottság kell a ráhangolódáshoz.

M. P.