Az Entrópia Architektúra a 2000-es évek underground közegében alakult kísérleti zenei formáció. Az elmúlt 25 évben számos hatás – industrial / harsh noise, ritual, doom és experimentális rock – formálta a zenekart, amelynek lenyomata ma is egyértelműen hallható. 2022 nyarán fordulópont következett: két alapító tag távozott. A korai, harsány industrial/harsh noise kísérletekből a zenekar ösztönös, rituális metal irányába fejlődött, és további sorozatos tagcserék után 2023-ban ismét megtalálta saját hangját, egy hatfős, stabil felállással. 2025 fontos évet jelöl a csapat életében: november 21-én jelenik meg a Kapu című nagylemez, erről máris meghallgatható az első dal, az Achaemenid, mely most a magazin oldalán debütál ebben az interjúban. Erről és még sok minden másról beszélgettünk Kósa Csabával, a zenekar egyik énekesével és alapítótagjával.
A kétezres évek óta működik a zenekar, kisebb-nagyobb változásokkal a felállásban. Ez alatt az idő alatt 2010-ben egy azonos névvel ellátott EP jelent meg – igaz csak digitálisan. Mi jellemezte ezt az időszakot és milyen impulzusok által született meg ez a négy nóta?
Nehéz ennyi év távlatából pontosan megfogalmazni a kezdeti motivációnkat — nem azért, mintha nem emlékeznék rájuk, hanem mert azóta rajtam (Kósa Csaba) és Marcin (Walch Márton) kívül mindenki lecserélődött a zenekarban. Az első tíz évünket a féktelen, kötetlen bolyongás jellemezte a zaj tengerében: minél több stílust, irányt és hangot igyekeztünk belesűríteni a dalokba. Az alkotás szabad improvizációból indult, és ezeket a megtalált hangulatokat próbáltuk reprodukálni a koncerteken. Előfordult szándékos hangtechnikai gerjesztés, sőt gépek szétverése is; mindezt többnyire számítógépes drónalapok fűzték össze. A 2010-es demo e radikális kötetlenséghez képest fordulatot hozott: megjelent a fagott mint szólóhangszer; nem cserélgettük a szerepeket és hangszereket; a sampler a vezető szerepből, csapattárssá szelídült; kész trackeket rögzítettünk, amelyeket előzetesen koncepciózusan, rétegenként építettünk fel (a Strained March című számot Temesvári Balázs – T-Bali/Rosinflux – szakmai támogatásával). A zenénket ekkor még alapvetően az útkeresés pszichedelikus kavargása itatta át.
Az EP-n található 108 című szám szinte állandó része a fellépéseiteknek, mint záróelem. Többször volt szerencsém élőben a zenekarhoz, ahol ez mindig újra interpretálódik, általában hosszabb formában. Mi alapján alakul át a színpadon, az az energia / üzenet, amit a 108, om shri mahakala mantrája képvisel? Mit éreztek az előadása közben?
A 108: mantra a tibeti haragvó istenséghez, Mahakalához szól (OM SHRI MAHAKALA YAK KHYA BETALI HUNG DZA). Ez egy lelki gyakorlat, amely során a Mahakalához kötődő szimbolikus minőséget hívjuk meg magunkba. Mahakala a tibeti pszeudo-kozmológiában félelmetes külsejű, tomboló istenség, aki elsöpri a gyakorló elé kerülő akadályokat, és képes spontán revelációkat kiváltani — az, „aki a lusta gyakorlót nyakon vágja”, hogy magához térjen. Koncertjeinken kaput nyitunk egy talán rég elfeledett, atavisztikus állapothoz: ahhoz az elsöprő energiájú helyhez, amely mélyen mindannyiunkban él. Ehhez visszatérni egyszerre megnyugtató és felemelő. Nagy energiát igényel a megteremtése (én magam beavatást kaptam e gyakorlat használatába), mégis minden alkalommal vissza is kapjuk: a mantra közös rituálé a közönséggel. Fontos: mi csak kinyitjuk a szimbolikus kaput — átlépni rajta mindenkinek egyedül kell.
Mennyire nehéz befogni egy adott témát, hangokba-zörejekbe és pulzáló ritmusokba önteni majd megjeleníteni az Entrópia Architektúra csatornáján keresztül?
Amíg spontán zajzenéléssel foglalkoztunk, a dübörgő, őrjöngő industrial/noise témákat fix drónalapokra fűztük fel; emiatt a műsor és az előadásmód is jóval szabadabb és zabolázhatatlanabb, megismételhetetlenebb volt. Így visszatekintve jobban ki is voltunk szolgáltatva a technikának. Ez a munkamódszer a 2010-es évektől fokozatosan a dalszerzés folyamatába szorult vissza. Ma a közönség — a „látszat” ellenére — tőlünk maximálisan kidolgozott elemekből álló előadást hall. A kidolgozás olyan, mint a befelé figyelés: türelmesen „hallgatózni” kell, és minden a helyére kerül. A „Gólem”, amit alkotunk, a végén saját életre kel, nekünk csak ki kell engednünk a színpadra.
Nem annyira sűrűn koncertezik az EA kollektívája, viszont minden egyes ilyen esemény jelentős és súlyos töltettel bír. Ez mennyire szándékos nálatok? Van olyan, hogy a körülmények nem mindig megfelelőek egy Entrópia-koncerthez?
Erre a kérdésre van egy praktikus és egy szubjektív válasz és az igazság mindkettőt magába foglalja. Hat tagunk van és egy monumentális fém ütőhangszer-állványunk; ezek szállítása és a megfelelő technikai feltételek biztosítása nem minden helyszínen adott. Emellett vannak befelé forduló időszakaink, amikor vissza kell venni a fellépésekből, és újra hangolni az alkotói közeget. Két jelentősebb tagcsere után ismét meg kellett találnunk a hangunkat ebben a mellérendelt viszonyrendszerben. Ráadásul szerencsés helyzet, de szervezési kihívás is, hogy hárman fiatal apukák: zenélünk, miközben az időnk szűkösebb. Ezt a zenét nem lehet, és nem is akarjuk, rutinból eljátszani, ezért inkább kevesebb, de súlyosabb töltetű koncertet vállalunk.
Ketten a csapatból – Kósa Csaba és Walch Marton énekesek / hangszeresek a népzenei gyökerekkel rendelkező Purkár formációjában is érdekeltek. Milyen hatással van egymásra ez a két zenekar? Milyen közös pontok vannak?
A Purkár régi közös álmunk Marcival; valójában ez az érdeklődés hozott minket össze már az Entrópia Architektúra keretei között is. A népzene mélyen áthatja mindkettőnk múltját, és rajtunk keresztül a zenébe is beszivárog, hol hangulatokként, hol konkrét népdalelemek, népi hangszerek vagy megoldások formájában. Ezek az elemek nem nemzethez kötöttek: különböző kultúrák emlékeihez nyúlnak vissza. Marci aktívan részt vett — és ma is részt vesz — a hazai néptánc és népzene ápolásában. Az Entrópia Architektúra azonban egy sűrű, impulzív, grandiózus rituálé: miközben egy „feltámasztott masztodon” üvöltését próbáljuk kordában tartani, az egyéni hangok feloldódnak a közös testben. A Purkár ezzel szemben kifejezetten személyes hangvételű: a közönség és az előadók viszonya megváltozik. Míg az Entrópiával valamiféle kollektív tudathoz szólunk, a Purkárban közvetlenül a hallgatóhoz, ahogy a nagypapád mesélne a kandalló mellett.
Kész az új lemez, ami a Kapu néven fog megjelenni, most november 21-én. Erről most került ki az Achaemenid című szám. Ha jól tudom, ez lesz az első igazi / nagyobb volumenű albumotok, amely egyfajta debütálásnak is tekinthető. Mit érdemes erről tudni? Mit jelent a Kapu számotokra?
A „kapu” olyan szimbólum, amely talán ebben az interjúban is a legtöbbször előkerül. Ha egy szóban kellene jellemezni magunkat, ez lenne az. Ez a lemez mérföldkő a zenekarnak. Hosszú ideje nem jelent meg tőlünk semmi, ami lehetővé tenné, hogy a közönség a színpadtól távol is átélje a rituálét. Ennek hátterében több ok állt: sokáig tudatosan szabotáltuk a publikálást, most azonban eljött az idő és a hely, hogy kaput nyissunk egy új korszakra. Mint minden „első”, ez is kissé szédítő, de ezzel a lépéssel közelebb kerülünk azokhoz, akik hűségesen követték a munkánkat, és koncertről koncertre velünk tartottak — mindezt kézzelfogható, megőrizhető lenyomat nélkül. Számunkra is szokatlan, hiszen közel 25 éve úgy alkotunk, hogy sem a múlt, sem a jövő nem vezeti a kezünket. Most itt egy kapu, amely a jelen pillanatot nyitja meg a végtelen felé.
Hol és mennyi ideig zajlottak a felvételek? Élőben lett rögzítve, meghagyva a zene rituális magját és erejét, vagy sávonként plusz utómunka, esetleg ezek keveréke? Pszichésen mennyire tud megterhelő lenni egy ilyen recording session?
A felvételek a Mono/Mono stúdióban zajlottak Érden Nagy Miklós (Ól Recording) segítségével, idén nyáron (2025 júniusában) nagyjából két hétvége alatt, ehhez jött még jó néhány nap utómunka, míg megtaláltuk amit kerestünk. Alapvetően élőben vettük fel a gerincet: együtt játszottunk egy térben, hogy megőrizzük a rituális energia sodrását; erre kerültek rá a kiegészítő rétegek (vokálok, ütősök, elektronika, érzékenyebb hangszerek). Májki (Nagy Miklós) a nyers dinamika megőrzésére törekedett: minimális szerkesztés mellett, a hangsúly a természetes térérzetre lett helyezve. Intenzív folyamat volt: a sávonkénti építkezésnél is végig a rituális fókuszt tartottuk, ami kimerítő, de felemelő munka. A cél az volt, hogy amit élőben megnyitunk, az a rögzített anyagból is átjöjjön.
Hogy születik egy Entrópia-szám? A struktúra van előbb vagy a szöveg?
Ahogy említettem, mára témák mentén építjük fel a mondandónkat. Valaki hoz egy vázat, szerkezetet, megmutatja a többieknek; erre érkeznek folytatási javaslatok, szerkezeti ötletek és egyéb motívumok — lassan kialakul egy technikai „massza”. Ezt addig gyúrjuk, míg be nem gyullad benne egy érzelem vagy archetípus; ez aztán magával hozza a hozzá illő rituális szöveget — vallásos vagy profán tartalommal. Van egy pont, ahol a dal számunkra is életre kel; a feladatunk ekkor már „csak” annyi, hogy figyeljünk rá, és válaszoljunk neki. Alapkoncepciónk, hogy zenénk igazi értéke nem pusztán esztétikai minősége, hanem őszintesége. Ettől egyszerre könnyű és lehetetlenül nehéz a folyamat: nem gyönyörködtetni akarunk, hanem olyan hatást kiváltani, amely segít a hallgatónak önmagára ismerni a rituális térben.
Úgy tudom a dalszövegek különböző ősi és holt nyelvekre, filozófiai tanokra épülnek, és csakúgy mint a Purkár esetében, sokat merítenek a népi folklórból. Mi jellemzi a Kapu szövegeit és mi inspirált titeket a megírásakor?
A szövegeinket sosem publikáljuk teljes egészében — egymás előtt sem fedjük fel maradéktalanul —, és most sem teszünk kivételt. A lemezen három dal szerepel. Az egyik váza egy csángó népdal, amelyet a Thelema filozófiájához kapcsolódó mondatok és szimbólumok egészítenek ki, rétegzett szerkezetben. Egy másik tétel az óperzsa és babiloni világot idézi: asszír/mezopotámiai és héber szövegtöredékek, dallamok szövik át; ebben a dalban Weixelbaum Laura női vokálja is felhangzik az említett, részben elfeledett nyelveken. A harmadik darabot a japán kultúra tragédiájának „megfagyasztott mulandósága” ihlette: több autentikus japán hangszer hallható benne, valamint Misima Jukijo versei japánul és magyarul, továbbá az író saját mondattöredékei — szimbólumpárokkal ellenpontozva az ember és a végtelen ellentétét. (Misima Jukijo alakja itt egy olyan utolsó szamuráj szellemét idézi, aki hajlandó volt udvarias vitába keveredni akár politikai ellenfeleivel is.)
Egyedülálló hangzással és koncepcióval rendelkezik a zenekar, sőt a környéken sem sok hasonló együttest találni. Mi a konkrét célotok az Entrópia Architektúrával? Elérni még több embert aki fogékony erre vagy saját cél vezérel ilyenkor benneteket?
Nincs benne nagy titok: azt szeretnénk, ha a zenénk a lehető legtöbb emberhez eljutna — elsősorban élőben, de nem kizárólag. Olyan tapasztalatot osztunk meg, amelynek nincsenek előfeltételei: nem számít, ki milyen nyelven beszél, milyen zenei ízléssel érkezik, mi a neme vagy az életkora — bárki vihet haza belőle valamit. Ez ritka és értékes adottság; annak ellenére, hogy kifejezetten nehéz zenét játszunk, a közönségünk zenei preferenciája rendkívül sokszínű.
Miként befolyásolják a mai világ történései a csapat ars poetica-ját? Arra gondolok, hogy ez valójában egy hermetikus metódus, elzárva minden külső befolyástól, ami által létre tud jönni egy meditatív belső utazás, a zenétek játszása / hallgatása közben vagy tud hatni rá a jelenkor fülbántó zaja és embertelen kaotikussága is?
Jól rátapintottál a hétköznapi ember tudat krízisére — ezen a terepen van az Entrópia Architektúra feladata. A mindenkori események viszonylatában apolitikusak vagyunk, de ez nem jelent l’art pour l’art szemléletet. Olyan, az emberi nemhez tartozó állapotokat idézünk meg, amelyek nincsenek kiszolgáltatva a jelenkor természetellenes individualizmusának; de elzárva sincsenek tőle. Rejtett helyekre invitáljuk a befogadót, amelyek enyhet adnak a mai világ morális sivatagában — nem altatni akarjuk a benned lakó Istent, hanem felébreszteni. A mi „meditációnk” az ébredésre irányul.
Hol lehet titeket élőben legközelebb látni és mi a következő lépés? Tervezitek-e valamilyen fizikális hanghordozón kihozni az új anyagot?
Legközelebb az A38 színpadán látható az Entrópia Architektúra 2026 február 21-én. A Kapu megjelenése 2025. november 21., ettől kezdve digitálisan biztosan elérhető lesz Spotify-on, Apple Music-on és a legtöbb streamingelő platformon, és igen tervezzük limitált példányszámban a fizikai kiadást is (vinyl). Ha megvalósul, ezt azonnal bejelentjük a csatornáinkon.
Most szombaton pedig lesz egy premier előtti listening session Budapesten, ahol a teljes lemez végighallgatható a zenekar társaságában és a K E S E R V szervezésében.
Fényképek: Bands Through The Lens és Ács Péter
Írta: MZ
