********    FOR ENGLISH CONTENT PLEASE SCROLL DOWN    ********

 

Még ha a zenekara búcsúturnéjáról beszélünk is, és szót ejtünk szeretett felesége elvesztésének fájdalmáról is, boldogságot és lelki egyensúlyt sugároz. Nagyon nyitott a kommunikációja, barátságos és segítőkész, emellett kiváló színpadi előadó és rendkívüli zeneszerző – ő Andreas Kisser a Sepultura-ból.

 

 

Huszonkét koncertetek lesz ezen a turnén, ez pedig a tizenötödik zsinórban. Mennyire vagytok fáradtak?
Ó, nagyszerűen érezzük magunkat. Úgy gondolom, nagyon alaposan felkészültünk erre a turnéra. Az elmúlt három évben folyamatosan ezt szerveztük, az ötletekről és az útvonalakról beszélgettünk, a zenekarokkal való együttműködést terveztük, és tulajdonképpen mindent megszerveztünk. Fizikailag és mentálisan is felkészültünk: próbáltunk és gyakoroltunk. Természetesen nagyon megterhelő, hiszen minden este körülbelül egy óra negyven percet töltünk a színpadon, néhány pihenőnappal megszakítva, de fantasztikusan érezzük magunkat. A koncertek elképesztőek voltak, talán ez a legjobb európai turnénk eddig, és ez rendkívül motiváló. Nagyon izgatottak vagyunk és ünneplünk… Úgy gondolom, ennek pontosan így is kell lennie. Így is terveztük, és ez fantasztikus!

 

A turné végén dupla koncertetek lesz Prágában. Milyen gyakran adódik lehetőség ilyen hosszabbításra?
Brazíliában már csináltunk ilyet. Egy koncertet terveztünk São Paulóban, és végül három estét töltöttünk ott. Prágában a hely a második éjszakára is a miénk lesz, szerencsére lehetőségünk nyílt erre – alapjáraton van egy adott időpontunk lekötve, de másnap már egy másik zenekaré a hely. Nagyon boldogok vagyunk, hogy Prágában fejezhetjük be a turnét – többek között azért is, mert Derrick-nek szoros kötődése van a városhoz, hiszen ott él a fia. Ez egy szép lezárása lesz ennek a turnénak, két fantasztikus koncerttel. Az első természetesen teltházas, ami fantasztikus, öregem, egyszerűen csodálatos!

 

Ez a hetedik alkalom, hogy Magyarországon, Budapesten jártok. Volt lehetőséged…
…már a hetedik alkalom?

 

Igen! Szóval volt alkalmad körülnézni, vagy vannak emlékeid erről a városról?
Ma nem, nagyon hideg van, nem volt kedvem sétálgatni. Általában nálam van a bringám, de ma nem használtam… de annyiszor jártunk már itt! Ez egy gyönyörű és fantasztikus város, ahol csomószor fotóztam is – a ’90-es évek óta, ahányszor csak itt voltunk. A kaja, a közönség, minden nagyszerű. Mindig jó érzés visszatérni ide!

 

Először 1991-ben voltatok itt az-Arise turné során. Az Arise egy olyan dal, amit mindig eljátszotok, legalábbis én nem emlékszem olyan Sepultura-koncertre, ahol ne hangzott volna el. Meg tudnád számolni, összesen hányszor játszottad?
Hú, nem is tudom. Az Arise, mióta megjelent, talán minden koncerten elhangzott, legalábbis így tippelnék. Az Inner Self is egy olyan dal, amit sokszor játszunk, csakúgy, mint a Troops of Doom-ot. Ez fantasztikus, különösen azért, mert különböző dobosokkal, két különböző énekessel más-más perspektívából és előadásmódban szólaltak meg ugyanazok a dalok az idők során. Mindez gazdagabbá teszi a dalt, mert más módon közvetítjük ugyanazt és üzenetet. Szóval, összességében nem tudom…

 

Több ezerszer?
Azt hiszem, igen!

 

 

Mennyire állandóak a dalaitok? Pontosan ugyanazt a kottát játszod, mint amit lemezen kiadtatok, vagy lassanként változnak a számok és a szólók?
Lassan változnak, persze csak apró részletekben itt-ott. A hangszerelésben történtek jelentősebb változások, különösen Max távozása után – több lehetőségünk nyílott, hogy újragondoljuk az hangszerelést, különösen a basszust és dobot. Ezt szabadon kezeljük: természetesen tiszteletben tartjuk a múltban készített munkáinkat, de az élet különböző helyzetei néha más irányba sodorják a dalt, és amikor minden nap játszunk valamit, hajlamosak vagyunk megtartani azokat az apró hibákat is, amiket a dalban véletlenül elkövettünk.

 

Te vagy a zenekar egyszál gitárosa, ami hatalmas felelősséget jelent. Milyen gyakran hibázol? Megesik?
Minden alkalommal. Szerencsére a közönség ezt nem veszi észre, mivel ezek javarészt apró dolgok, amiket csak mi észlelünk. Mivel napi szinten élünk együtt ezekkel a dalokkal, mi kicsit másként bírálunk el dolgokat. Nem tartom ezeket hibáknak… a hiba olyasmi, mint amikor elfelejted a dal egy részét, ami szerencsére ritkán fordul elő [háromszor lekopogja, miközben nevet]. Bizonyos helyzetekben, amikor „hibázunk”, mondjuk rossz helyen játszunk egy szólót, esetleg kihagyunk egy részt, néha új ötlet születik. Ross Robinson, aki a Roots és a Mediator producere volt, hasonlóan állt hozzá: inkább kiaknázta a lehetőségeket, és nem ragaszkodott túlságosan ahhoz, amit a stúdióban csináltunk, így mi is hagytuk, hogy szabadon fejlődjenek a dalok, hiszen minden fellépés más.

 

2026-ban egy végső nagy koncerttel fogtok zárni São Paulóban…
…ez a terv [mosolyog]…

 

…szóval egy adott napon lesz egy végső búcsúkoncert, majd másnap reggel felébredsz otthon. Mi fog történni azon a bizonyos napon?
Remélem, kialszom magam [mosolyog]… Hazamegyek, nézek egy kis focit. Nem tudom… Nem gondolkodom túl sokat azon, mi következik onnantól. Rengeteg lehetőségem van, ami nagyszerű, de most nem akarok döntéseket hozni. Nincs rá szükség. Először is, élvezem a pillanatot, itt akarok lenni a jelenben. Természetesen ott van a La Tierra, ami egy párhuzamos zenekar, valamint van egy rádióműsorom a fiammal Brazíliában már vagy 13 éve. Világszerte rengeteg zenészt ismerek, akikkel új ötleteket és projekteket indíthatunk. Szóval sok minden történhet, és nincs szükség arra, hogy most döntsek bármiről is.

 

Azt hiszem, hiányozni fog a turnézás, sokszor említetted…
Imádok turnézni! Igen, imádom! De zenével fogok foglalkozni, természetesen, és valahogy majd utazni is fogok. Majd meglátjuk, hogyan lesz.

 

Köztudott, hogy Jackson gitárokat használsz a színpadon. Miért szereted ezt a márkát?
Egész karrierem során használtam őket. Charvel és Jackson gitárokkal kezdtem… valójában az első gitárom egy Charvel volt, majd a ’90-es évek elején beszereztem mellé egy Jackson Randy Rhoads-ot. Dolgoztam egy ideig Fernandes gitárokkal is, az ESP-vel, egy Seizi nevű brazil márkával, valamint Fender Stratocasterekkel is – sok éven át használtam őket. Most kizárólag Jackson-okat használok, és nemrég a Jackson kiadta a saját signature gitáromat – a Quadra borítójával. Bár dolgoztam különböző márkákkal, sosem hagytam el a Jackson-t. Sosem kötöttem kizárólagos szerződést, ami megakadályozott volna más márkák használatában. Ezért szabadon választhattam, és ezt nagyra értékelem, mert így most még erősebb az együttműködés a Jackson-nal, mint valaha, és ez fantasztikus!

 

 

Miért részesíted előnyben az Orange erősítőket?
Az elmúlt néhány évben már EVH erősítőket használok – amióta vége lett a pandémiának, és újra turnézni kezdtünk, akkor kezdtem el az EVH-val dolgozni… ők ugyanahhoz a családhoz tartoznak, mint a Jackson és a Fender, lényegében ugyanaz a cég, és ez így ideális számomra. Ez egy fantasztikus erősítő, tökéletesen passzol a Sepultura zenéjéhez, egészen elképesztő.

 

Sok interjúban említettél hatásokat, mint például a Kiss és más zenekarok – a zenén kívül mi inspirál téged?
Gyakorlatilag minden az életben… a család természetesen, szeretem a filmeket és a könyveket, imádom a focit, szeretek sportolni… bár már régóta nem fociztam a haverokkal, mert félek, hogy lesérülök. Családdal és barátokkal lenni… szeretem a természetet, túrázni, meditálni, fürdőt venni, könyveket olvasni. Alapvetően minden más inspirál, aminek a ritmusai a zenén kívülről érkeznek… a természet ritmusai. Amikor utazom, nem szeretem, ha folyamatosan fejhallgató van rajtam, és megy a zene – sok zenész csinálja ezt. Én inkább a környezet hangjait hallgatom, mintsem a már ismert zenéket.

 

Egy színpadon lépsz fel a példaképeiddel, mint például a Kiss. Egy álom vált valóra ezzel?
Több ez, mint egy álom! Posztoltam egy fotót a londoni Hammersmith-koncertről, amely nagyon különleges volt… milyen gyönyörű valóság! Csak egy bizonyos pontig álmodhattam, mert ami a Sepultura-val történik, az sokkal több, mint egy álom, sokkal több, mint bármi, amit elképzelhettem. Egy koncert különösen fontos volt számomra: Belo Horizonte, amikor a Kiss-szel játszottunk egy stadionban ezen a búcsúturnén. Csodálatos érzés volt ott lenni velük… ők is elbúcsúztak Brazíliától, és mi velük játszhattunk Belo Horizontéban, a Sepultura szülővárosában, majd később Manaus-ban, az esőerdő közepén. Nagyszerű volt, amikor készíthettünk egy fotót velük a backstage-ben. Nagyon kedvesek voltak hozzánk, tudják, mi is a Sepultura, az egész történetet ismerik, és soha nem álmodhattam volna, hogy ilyesmi megtörténhet, szóval ez fantasztikus!

 

A zenei karriered során van valami olyasmi, amit sosem értél el, de mindig is szerettél volna?
Nem is tudom. Vannak országok, ahová a Sepultura szeretne eljutni, de eddig még nem sikerült – erre is próbáljuk felhasználni a következő két évet, hogy mindezt megtegyünk kapkodás nélkül… nem sietünk. Eljutni olyan helyekre, mint Izland vagy Alaszka… most hallottuk, hogy talán mehetünk Kenyába vagy Botswanába, na az fantasztikus lenne! A 40 év alatt körülbelül 80 országban jártunk világszerte, és tovább szeretnénk ezt a listát bővíteni, ez csodálatos lenne! Vagy például Malajzia, ott még sosem játszottunk, és nemrég jártunk először Szingapúrban is.

 

Sok interjúban említetted a tanulságok fontosságát, de azt hiszem, senki sem kérdezte még meg: te mit tanultál a Sepultura-tól?
Mindent. Megtanultam, hogyan legyek profi, hogyan váljak férfivá, hogyan vállaljak felelősséget, hogyan legyek fegyelmezett, hogyan dolgozzak csapatban, hogyan tanuljak meg hallgatni és mikor szólaljak meg, hogyan kezeljem az emberekkel való kapcsolatokat, hogyan utazzak a világban, hogyan tanuljak meg új nyelveket. Barátaink vannak szerte a világon, és most, amikor utazunk, barátok várnak minket évek óta, mindig támogatva a Sepultura-t. Megmutattuk, hogy lehetséges egy brazil zenekarnak megvalósítani az álmait, játszani Brazílián kívül is, turnézni, és minden olyasmit elérni, ami annak idején lehetetlennek tűnt. Lépésről lépésre, apránként jutottunk el ide, és megmutattuk a Dél-Amerikából származó zenekaroknak, hogy mindez lehetséges, ha keményen dolgozol és hű maradsz ahhoz, amiben hiszel. A fegyelem… ez az, amit mindig tiszteltem a Sepultura-ban: a próbák fegyelmezettsége. Minden nap próbáltunk, amióta 1987-ben csatlakoztam a zenekarhoz, ott voltunk, gyakoroltunk és kísérleteztünk. Az albumokat is így írtuk, különösen a Schizophrenia és a Beneath the Remains esetében – napi szintű jammeléssel. A fegyelem… úgy gondolom, megtanultam, hogyan építsek fel valamit a fegyelemre alapozva.

 

Említetted a Schizophrenia albumot. Tegnap átnéztem a gitárkottákat, és szerintem a To the Wall a leggyorsabb szám, amit valaha láttam, 264 BPM-mel…
…szép! Nagyon szép! Ez aztán az igazi teljesítmény! [a második sor közepétől lentebb – a szerk]

 

 

Ki volt az agy ezek mögött az extrém gyors riffek mögött?
Az ifjúságunk. A félelmet nem ismerő fiatalságunk.

 

Hogy lehetett ezt élőben előadni, amikor mindig gyorsabban játszotok, mint a lemezen?
Barátom, már arra sem emlékszem, hogyan kell eljátszani ezt a számot… pararammpappa, pararammpappa [a kottát lapozgatva dúdol – a szerk.], ez fasza, öregem.

 

Ki volt a fő dalíró? Honnan származnak az ötletek, és hogyan dolgoztátok össze azokat egy dallá?
Ahogy mondtam, minden nap lementünk a próbaterembe, és elkezdtünk játszani. Az első dal, amit a Sepultura-val írtam, a From the Past Comes the Storms volt. Lementünk a próbaterembe, és az volt az ötletünk, hogy megcsináljuk a saját Chemical Warfare-ünket, utánozva a Slayer-t. Ez volt a fő cél. Az egyik gitár kezd, aztán jön a második, a dobok, majd egy pillanatra megáll [az első két és fél sor lentebb – a szerk]. Minden ott van, elkészült a Chemical Warfare, de természetesen a saját módunkon. Mindig volt egy referenciánk, amit követtünk: ez a dal inkább Black Sabbath, az meg inkább Rage Against the Machine, ez Public Enemy… bármi. Mindig voltak ilyen referenciák… aztán egész délután dolgoztunk az ötleten.

 

 

Ki volt az agy a zeneírásban?
Négy agy volt mögötte, mindig együtt dolgoztunk. Például ha Max-nek valami egyszerűbb ötlete támadt, én egy kicsit megbonyolítottam – így építettük fel a dalokat együtt. Vegyük például a Territory-t: Igor jött egy különös ritmussal, ami a dal alapja lett – aztán az egész dalt erre húztuk fel, ugyanis megvolt benne a brazil atmoszféra. Később a riff-ek Max-től és tőlem jöttek. Amikor csatlakoztam a Sepultura-hoz, én írtam a szövegek javát. Kevesebbet a Schizophrenia idején, többet az Arise-hoz és a Chaos AD-hez; a Roots-nál meg Max írt több szöveget, de mindannyian hozzájárultunk az ötleteinkkel, és együtt dolgoztunk. Ez nem úgy ment, hogy „itt a demó, kész a dal, Arise a címe” [nevet], hanem hónapokig melóztunk rajta. Emlékszem, az Arise-on São Paulóban dolgoztunk, eleinte egy barátunk házában. Később elmentünk egy stúdióba São Paulo rock and roll negyedébe, és ott folytattuk. Vannak videóink, amikor a Dead Embryonic Cells-t írtuk, és láthatod, ahogy négyen vagyunk ott sok baráttal – jammeltünk és dolgoztunk. Az néhai feleségem, Patricia – aki akkoriban az orvosi tanulmányait végezte –, éppen egy nagyon intenzív időszak közepén volt, a vizsgáira készült, miközben mi a Dead Embryonic Cells-t írtuk. Az egésznek egy nagyon szabad, felemelő hangulata volt; az ötletek folyamatosan áramlottak, és amikor úgy éreztük, hogy valamelyik különösen jó, azt megtartottuk. Emiatt lett olyan progresszív a Schizophrenia, a Beneath the Remains és az Arise is.

 

A turné mottója „Az élet dicsőítése a halálon keresztül”. Kicsit paradox – hogyan ünnepelhetjük az életet a halálon keresztül?
Mindannyian meghalunk. Amint ezt felismerjük és elfogadjuk, sokkal intenzívebben leszünk jelen a saját életünkben. Nem érdemes a dolgokat holnapra halasztgatni, mert lehet, hogy már nem lesz holnap.

 

A mexikóiak halálhoz való viszonya teljesen más, mint a braziloké, és ugyanez igaz Európa nagy részére is. Mit gondolsz, honnan ered ez a különbség a mexikói hozzáállás és Dél-Amerika többi részének felfogása között?
…a feleségem két és fél éve hunyt el rákban. Az egész élmény, az ő betegsége és halála, ahogyan a kórházak és az orvosok mindezt kezelték, az én tehetetlenségem brazil állampolgárként, anélkül, hogy tudtam volna, mi lehetséges, vagy mik a jogaim és kötelezettségeim… mindez arra késztetett, hogy elindítsak egy mozgalmat, amely arra inspirálja és motiválja az embereket, hogy beszéljenek a halálról. Van egyfajta előítéletünk, egyfajta félelmünk a halálról való beszélgetéstől… ám amint elkezdünk erről beszélgetni, és felismerjük, hogy a halál elkerülhetetlen, sokkal teljesebbé tesszük a saját életünket. Jobbá tesszük a jelenünket, és intenzívebben fogjuk megélni a holnapot. Nem fogok holnapig várni azzal, hogy elmondjam a fiamnak, szeretlek, és megöleljem – megteszem ezt most azonnal. Oldd meg a szüleiddel vagy a barátaiddal való nézeteltéréseidet, amíg lehetőséged van rá! Ne várj a dolgokkal, mert lehet, hogy nem lesz több esélyed!

 

A halálról való kommunikáció hiánya a kultúra vagy a vallás miatt van?
A kultúra és a vallás miatt együtt! A vallásosság egyáltalán nem segít, sőt. Úgy kezeli a halált, mint egy büntetést vagy ítéletet, ami teljesen értelmetlen! A halál az élet természetes része. Úgy értem, ha megnézel egy filmet, és nincs vége, az vacak, nem fogsz megérteni semmit! Legyen szó könyvről, játékról vagy bármiről… akár egy interjúról, annak vége kell legyen! Azután fogsz tudni reflektálni a múltra, és így lesz jobb rálátásod mindenre.

 

Számít, hogyan ér véget minden, mert általában van egy kezdet [az asztalra mutatok], elérünk egy csúcsot [az égre mutatok], és aztán eljön a vég [ismét az asztalra mutatok]. Te hogy érzed, hol tartasz a Sepultura-val ebben a körforgásban?
Én nem így látom. Inkább így: ez az élet [az asztalra mutat], ez minden egyéb [középre mutat], ez a halál [az égre mutat]… igen, fel az égbe, a mennyországba! [nevet]

 

Amikor befejezed a zenekarral való tevékenységet, az adománygyűjtésre fogod fordítani az energiáidat?
Határozottan több időm lesz, hogy erre koncentráljak. Minden évben szervezek egy zenei fesztivált, hogy pénzt gyűjtsek a palliatív ellátásra. Az a célunk, hogy palliatív ellátást nyújtsunk a riói favelákban, a nyomornegyedekben tengődő nagyon szegény embereknek, akik teljesen ki vannak zárva a társadalomból – akiket egyszerűen elfelejtettek. Eddig három fesztivált szerveztünk, és jövőre is folytatjuk. Igen, több időm lesz ötletek kidolgozására, hogy hogyan is ösztönözzem a brazil társadalmat a témáról való beszélgetésre. Legalább beszélni kell róla, mert meg kell beszélnünk az eutanáziát, az asszisztált öngyilkosságot, a palliatív ellátást – beszélnünk kell arról, hogy addig rendezzük a dolgainkat, amíg élünk. Ha meghalsz, csak problémák maradnak utánad, nem igaz? Brazíliában a halál drága dolog, ezért életünk során fel kell készülnünk arra a pillanatra, mert ez az, ami biztosan bekövetkezik! Fel tudunk készülni rendesen is! Természetesen fájdalmas elveszíteni egy szerettünket… de ezzel együtt is sokkal jobban felkészülhetünk a gyászra és mindenre, ami ezzel jár, mondjuk a halállal kapcsolatos bürokratikus dolgokra is.

 

Végső kérdés: mit jelent számodra a zene, és mit jelent számodra a metál?
A szabadságot! [válaszolja gondolkodás nélkül – a szerk].

 

Nagyon köszönöm az idődet!

 

 

Szerkesztőségünk köszönetet fejezi ki Tim N-nak, aki nélkül ez az interjú nem jöhetett volna létre.

 

Írta: Á

 

 

 

********    ENGLISH CONTENT    ********

 

Even we are talking about the farewell tour of his band, also touching the loss of his beloved wife, he radiates happiness and spiritual balance. Very open in his communication, friendly and helpful, also a brilliant stage performer and an extraordinary composer: that’s Andreas Kisser of Sepultura.

 

 

You guys had 22 gigs during this tour, and this one is the 15th in a row. How tired you are now?
Oh, it feels great. I think we prepared ourselves very much for this tour. We are organizing this tour for the last three years talking about ideas and talking about the routing, putting the packages with the bands together, basically organizing everything. We are also prepared physically and mentally, we are rehearsing and doing exercises. Of course, it’s very demanding, it’s about an hour and 40 minutes we spend on stage every night with a few days off in-between, but we feel great. The shows have being amazing, probably this is the best tour we ever did in Europe and it’s very motivating. We’re very excited and celebrating… I think that’s the way it’s supposed to be. That’s the way we planned to be, and it’s fantastic!

 

You are scheduled to have a double gig in Prague in the end of the tour. How often you have an extension like this?
We did that in Brazil. We announced a show in São Paulo and we did three nights there, and in Prague we’ll be doing a second night, fortunately we had the option to do that. Sometimes we have a given date booked, but the next day is scheduled for another band. We’re very happy to finish the tour in Prague, and Derrick has a strong relationship there because his son lives in Prague. It would be a nice touch to finish the tour there with two great shows. The first one is sold out obviously, and that’s fantastic, man, it’s beautiful!

 

This one is your seventh time here in Hungary in Budapest…
…seventh time already?

 

Yeah! So have you had the chance to look around or do you have any memories from this city?
Not today, it’s very cold, it’s very hard to walk around. Usually I have my bicycle, but today I didn’t ride… but so many times we came here! It’s a beautiful and fantastic city where we did photo shoots as well in different times, first in the 90’s when we came here. The food, the crowd, everything’s great. It’s always good to be back here!

 

First time you have been here in 1991 during the Arise tour. Arise is a song what you always play and I can’t recall a Sepultura gig without this particular song. Can you count how many times did you play it all in all?Wow, I don’t know. Arise, probably since it got released, we played on every show. Inner Self is a song that we play a lot too, also Troops of Doom. It’s a great thing, especially because we have different drummers, two different singers, to have different perspectives and different performances of the same song. It makes it richer because we have different ways of portraying the same attitude and the same message. So all in all, I don’t know how many times…

 

Are we talking about thousands?
I think yeah, it could be!

 

 

How static your songs are? You are playing exactly the same tab you released, or the tracks and solos are slowly changing?
Slowly changing, some little details here and there. They would change on playing, on arrangements, especially after Max left the band. We really had more room to work out different arrangements, especially on bass and on drums. We keep that very free: of course, we respect what we did in the past, but different life situations can take the song to different places sometimes, and when we play every day, we have a tendency to keep some ‘mistakes’ that we might have in the song.

 

You are actually the only guitarist of the band which is, I think, a huge responsibility. How often are you making mistakes on-stage? Can it happen?
It happens every time. It’s good that the crowd doesn’t take a notice, and these are very little things that only we recognize. We live with the songs very closely every day, so we have our own judgment of ourselves, I don’t consider them as mistakes… mistakes are when you forget parts of the song, which rarely happens [knocks on the desk while laughing]. That’s what I mean: from certain situations, where we did a ‘mistake’ or we play a lead in the wrong place, or skip a part, or forget something, sometimes a new idea arises. I think Ross Robinson, the producer we worked with on the Roots and Mediator, had this kind of approach to stretch possibilities and not be too attached to what we did in the studio… really, let it flow because every night’s a different night.

 

You will finish with a final gig in São Paulo in 2026…
…that’s the plan [smiles]…

 

…so it will be done on one day and you will wake up on the next day. What will happen on that particular day?
I hope to sleep a lot [smiles]… Go home, watch some football. I don’t know… I don’t think too much about what will be going next. I have so many possibilities which are great, but I don’t really want to make any decisions now. There’s no need to do that. First of all, we are enjoying the moment, I want to be here now. And of course, I have La Tierra which as a parallel band, I also have a radio show with my son in Brazil for 13 years now. I know so many different musicians around the world that we could start new ideas and new projects. So, there’s a lot going on and no need to decide anything now.

 

I think you will miss touring what you mentioned many times…
I love touring! Yes, definitely! I’m gonna be with music, of course, travelling somehow. Let’s see what happens.

 

You are known to use Jackson guitars on stage. Why you are gravitating to these instruments?
I used them throughout my career. I started with Charvel and Jackson… actually a Charvel was my first guitar, and then a Jackson Randy Rhodes I got in the early 90s. I also worked with Fernandes for a while, with ESP, with a Brazilian brand called Seizi, with Fender Stratocasters… I used them a lot for many years. Now I’m back to Jackson, I did put out my signature guitar with the Quadra artwork on it… although I work with different brands, I never left Jackson. I never had an exclusive deal that I couldn’t use other brands. So I was free and I really appreciate that, and we are stronger with this partnership than ever. It’s amazing!

 

 

Why you prefer to use Orange amps?
Now I’m using EVH for the last few year, since the pandemic finished, and we started touring again. I already started working with EVH… it is the same family as Jackson and Fender, it’s the same company basically, and I’m very comfortable. It’s a fantastic amplification and it’s perfect for what Sepultura is doing now, it’s amazing.

 

In many interviews you mentioned a lot of influences like Kiss and other bands, but outside of the music, which ones are your influences?
Everything else in life I guess… family of course, I like movies and books, I love football, I like to play sports although it’s a long time I don’t play football with friends because I’m scared to get hurt. Staying with family and friends… I also like to go into nature, hiking, meditation, cold bets, reading books.. everything else basically, of which the rhythms are coming outside of music… rhythms from nature. When we travel, I don’t like to have my headphones all the time to listen to music. A lot of musicians do, wherever they go they have the headphones. I like to listen to ambient sounds more than the music I already know.

 

Now you are sharing the stage with your idols like Kiss and other bands. How do you feel about that? Is that a dream come true?
More than a dream! I posted a photo from the Hammersmith gig in London, that was very special… what a beautiful reality! I could only dream as a certain point, but what happened to Sepultura was much more than that dream, it was much more than everything. One show which was very important and emotional was in Belo Horizonte when we played with Kiss in the stadium during this farewell tour. It was an amazing feeling to be there with them… they were also saying goodbye to Brazil, we played with them in Belo Horizonte which is the hometown of Sepultura and also in Manaus in the middle of the rainforest. So it was great when we took a photo backstage. They were very nice with us, they know what Sepultura is, all about the history and everything, and I could never dream something like that to happen, so it’s fantastic.

 

Regarding your musical career, is there anything that you never reached but always wanted to get to?
I don’t know. There are countries that Sepultura would like to go and we’ve never been before, so that’s why we are stretching this next two years to open our possibilities, to do everything without being in a rush… we’re not in a hurry. Places like Iceland and Alaska… now we heard that we could have possibilities to go to Kenya in Africa or Botswana, it’ll be amazing! We’ve been almost in 80 countries around the world during our 40 years, and we still want to stretch that, that would be fantastic! Or Malaysia, we never played before, we’ve just been to Singapore recently for the first time.

 

In many interviews you mentioned the importance of lessons learned and I think nobody raised the question: what have you learnt from Sepultura?
Everything. I learnt to be a professional, I learnt to be a man, to have responsibilities, to have discipline, to work in a team, to learn how to listen and when to talk, relationship with people, traveling the world, learning new languages. We have friends all around the world, and it’s amazing now that we’re traveling and at every places where we get, we have friends for many years, who are always there, supporting Sepultura. And we showed it was possible for a band from Brazil to conquer the dreams and to play outside Brazil, to do tours and everything what was considered impossible during those days. Step by step, little by little, we got here, and, especially for bands from South America, we showed it is possible if you work and if you’re very truthful to what you believe. Discipline… one thing that I always respect in Sepultura was the discipline of rehearsals as we rehearse every day. That’s what our job is since I joined the band in 1987, we were there rehearsing and playing and trying out things. We wrote albums that way, especially Schizophrenia and Beneath the Remains, by jamming every day. Discipline… I think I learned how to really build things around discipline.

 

You mentioned Schizophrenia. I just checked the guitar tablature yesterday and I think To the Wall is the fastest track what I have ever seen with a speed of 264…
…nice! Very nice! That’s an achievement!

 

 

Who was the driver behind those extremely fast things?
Our youth. Our fearless youth.

 

I used to play that, but how is it possible to perform on stage because you are always playing a little bit faster than the records?
Dude, I don’t even remember how to play that song… pararammpappa, pararammpappa [while looking at the tabulature – the ed], that’s cool, man.

 

What was the practice of Sepultura in the past regarding songwriting? Who was the main driver, where the idea is coming from, how did you elaborate it through a song?
Like I said, we went to the practice room with our guitars and started playing together [every day – the ed]. The first song I wrote with Sepultura was From the past comes the Storms, we went to the practice room and we had the idea of doing our Chemical Warfare following Slayer. That was our main goal. One guitar starts, and then the second guitar comes, and then the beats, the drums, and stops. Everything’s there, basically Chemical Warfare is there, but we did it in our way, of course. We always had a reference to whatever music we like: this is more Black Sabbath, this is more Rage Against the Machine, this is fucking Public Enemy, whatever. We all have these types of references and we usually spend the whole afternoon working on it, making tapes.

 

 

Who was the brain behind these albums?
There are four brains behind. I mean, it’s really hard to say because we worked together. Like, for instance, Max was like pararara-pararara, doing stuff and I was playing something there. If he had something simpler, I could kind of complicate it a little bit, so I did that. And then he did a simple part and then we built together that… like Territory for instance: Igor came with a particular rythm, that was the start of it, and then we built the whole song around that beat because we had all that Brazilian vibes. Later on, the riffs came from me and Max. Basically, the ideas of lyrics… I wrote all lyrics when I came to Sepultura. Less In Schizophrenia, on Arise and on Chaos AD, same with Roots, where Max was writing more, but we all throw our ideas there and we work together. It was not demoing like ‘here’s a song, ready to go, this is called Arise’ [laughing]… it took like whatever a month or two, three months to write a song. I remember, with Arise we were working in São Paulo and initially we worked in a friend’s house. Later on we went to the studio in the very traditional rock and roll area in São Paulo, and we spent time there working really hard. We have videos made when we were working on Dead Embryonic Cells, and you see four of us there with a lot of friends watching and jamming, and we were there working. My late wife Patricia, she made her studies to be a doctor at that time, and she was in the middle of all, preparing for her test while we wrote Dead Embryonic Cells. So it was a very free vibe, ideas were flowing and then when we felt, we kept the idea and that’s why Schizophrenia, Beneath the Remains and Arise are so progressive.

 

This tour is titled ‘Celebrating life through death’, but all in all, how can we celebrate life through death?
Because we all die. I mean as soon as we realize and accept that, we have a much more intense presence, you’re not gonna leave things to do tomorrow because it can be no tomorrow.

 

The philosophy how Mexicans are accepting death is totally different from your country’s one, and the same applies for most of Europe. So what do you think, where this difference between the Mexican attitude and the attitude of the rest of Southern America is coming from because the cultural background…
…my wife passed away in two years and a half ago after having a cancer. The whole experience of her passing and her illness, how the hospitals and doctors took care, my inability as a Brazilian citizen to deal with that without knowing what was possible, without knowing my rights and my limits… so it pushed me to start a movement to inspire and motivate people to talk about dying in Brazil. We have this prejudice, the fear of talking about dying and I realized it’s totally the opposite as soon as you talk about that and you realize this is inevitable. We all gonna die. We’re gonna make our life much more worthwhile, we’re gonna make a better present, we’re gonna live more intensively. I’m not gonna wait until tomorrow to say to my son I love you, or give him a hug, I do it now. Resolve things with your parents or with your friends and you have the ability to do that now! Don’t wait for things to happen, because they might not be able to have that chance!

 

This blockage is because culture or religion?
Because culture and religion for sure! Religionism doesn’t help at all. It handles dying as a punishment or as a judgmental punishment, which makes no sense! Dying is a natural thing of life. I mean if you watch a movie and it doesn’t have any end, it sucks! You’re not gonna understand anything! You can have a book or a game or anything, or an interview, but it has to have an end! After the end you have more reflection about your past and how things happen and you have a better perspective of everything.

 

I think it matters how everything finishes, because we have a start here [pointing the desk], reach a top [pointing the sky] and later the end comes [pointing the desk again]. How you feel, where are you with Sepultura in this loop?
I don’t see that way. I see it like that: life [pointing the desk], middle [pointing middle], dying [pointing the sky]… yeah, going to the sky, to heaven [laughing].

 

After finishing your activity with the band, will you be focusing your efforts on the fundraising as well, so will it be ongoing?
I will definitely have more time to put my energy on it. I organize a music festival every year to raise funds for the palliative care. To take the palliative care to the favelas in Rio, to the slums, to very poor people who have no connection to the society, who are just forgotten there. So we organize this every year, three festivals already happened, and next year we’ll be doing it again. And yeah, I will have more time to put more ideas together to stimulate the Brazilian society to talk about. At least to talk about, because we have to talk about euthanasia, assisted suicide, the palliative care, the will to resolve things while you are alive. You’re dead and then you have only problems, right? Dying is very expensive in Brazil, so you have to prepare during your life to for that moment because it definitely will happen! We can prepare a little better for sure! Losing a loved one will be painful of course… it’s the grief and everything, but alongside that feeling, you can prepare yourself much better for the bureaucratic stuff that relates to dying.

 

Final questions what I always ask from everyone: what music means to you and what metal means to you?
Freedom.

 

Many thanks for your time, much appreciated.

 

 

The editorial board expresses their acknowledgement to Tim N for his contribution organizing this interview.

 

Written by Á