Nagyon fel kell zárkóznom Devoid ügyileg, ugyanis a győri hardcore / death metal kvintett olyat villantott legutóbbi kislemezén, hogy még most sem tértem magamhoz. A tavalyi év elég izmos volt súlyos zenei kiadványok szempontjából, a hazai szcéna is hozta a minőséginél minőségibb cuccokat, csak a volumen volt kisebb. Bevallom őszintén a Devoid EP fölött valami miatt átsiklottam, elkerülte a lejátszómat, pedig a Parallel Realities minden tekintetben megérdemli a nagyobb figyelmet. A Vented / Omega Diatribe gitáros Hájer Gergő segítségével készült anyag 5 (4 + 1) fantasztikusan megírt, húzós – groove-os, sötét metal számot rejt, mely rövidsége ellenére (bő fertályóra) simán ott ragad az ember fejében. A műfaji kategóriákkal néha bajban vagyok, olykor pedig teljesen egyértelmű, hogy mi az, amit az adott banda játszik.
A Devoid esetében a különböző stíluselemek, mint például a death és thrash metal, a modern hardcore és a csipetnyi djent, hatásos robbanóelegyet alkotnak. Ehhez társul még a remek szerzői véna, ami a nóták felépítésén és dinamikáján is érződik. Logikusan, gördülékenyen vannak megírva a dalok, szép kerek kompozíciókat kapunk, jobbnál jobb részekkel, komolyan mondom, amióta hallgatom az EP-t, a Divide legvégén automatikusan újra a play gomb után nyúlok.
A Breath Of Oizys vészjósló / merengős gitárbontogatós introja után a videoklipes Cheapest Fake Of All már szakítja is befelé az arcodat a kétlábgépes hentelésével. Ötletesen felépített, hatásos szám, kib*szott szigorú riffekkel, ami azonnal magával ránt. Annyira gördülékenyen jönnek egymás után a témák, akarva – akaratlanul elkezd rá bólogatni az ember. (Így kell súlyos zenét játszani, csak semmi görcsölés!) Waldmann Szilárd hangja ráadásul jó barbár, szépen meg is küldi. Csupán 4 perces a track, de sokkal töményebbnek tűnik. A kiváló gitárszólóval ékesített Can’t Set viszi tovább a feelinget, kicsit magasabb hőfokon, és ha lehet, még jobban odapörköl – csak máshogy. A húrosokat ki kell emelnem: Macher Zoltán és Nyemcsek Csaba igazi riffmesterek, kezükben izzik a melodikus északi metal, azon belül a svéd vonal. Basszerosuk, Papatyi Adrián témáit is remekül ki lehet hallani a keverésből, nincs a sound alá temetve, a Can’t Set jazzes megoldásai ebben a környezetben frissítőleg hatnak. Legyünk őszinték: kár lenne tagadni az örlőgép Meshuggah hatását, nincs ezzel semmi baj, pont annyi került bele a Devoid fémes szövetébe, mint amennyi szükséges. Ez az „ízesítés” az egész EP-t végigkíséri, de mondom, kellő érzékkel van adagolva, gyakorlatilag csak csavar egyet a történeten.
A zene alapja többnyire darálós extreme metal, tele dögösebbnél dögösebb groove-okkal, amit aztán pluszban megtörnek valamilyen atmoszférikus vagy agyasabb résszel. Egy olyasmi izgalmas mixet kell elképzelni, mint amit a francia Gojira is játszik, csak hidegebb / zordabb megközelítésben. Az At The Gates emlékeit felidéző, címadó Parallel Realities még magasabbra teszi a lécet: ebben is olyan gitárvirgák vannak, ami abszolút nyugati színvonal, de minőségi munkát hallok, bármelyik oldalról vizsgálom. Szilárd orgánuma pedig kellőképpen változatos, magasabb hangtartományokban is ügyesen mozog. A zenei szekcióba / tudásba sem tudok belekötni, angolul „top notch” mindenki. A Divide váltja ki a legerősebb impulzust belőlem: Horváth Attila dobolása itt is végig precíz, csodálatos szaggatásokat hoz kétlábgépen, megy, mint a bulldózer. A dal magasztos hangulata még sokáig ott marad az ember hallójárataiban.
A budapesti 515 Studio-ban készült / felvett anyag kegyetlenül szól, konkrétan szétbaltázza az elméd, talán a pergő nekem kicsit előtérben van, de ez legyen az én bajom. A borító (ami Waldmann Boglárka érdeme) és a lemez kivitelezése szép lett, a szövegeket viszont hiányoltam a belsejéből.
Egy hasonló ívásban és nívóval elkészülő 2023-as nagylemezzel szerintem óriásit tudna menni a Devoid legénysége, itthon már bizonyítottak és minden képességük adott hozzá, hogy meglegyen az áttörés. Én szurkolok nekik, hogy ez összejöjjön, addig pedig megpróbálom őket elcsípni valahol élőben.
Írta: Molnár Zoltán
A Devoid kislemez és sok más metal album előrendelhető a Metal.hu webshopjában:
[products tag=”devoid, vented” columns=”3″ limit=”12″ orderby=”date”]





