Az Altars azon újhullámos ausztrál bandák közé sorolható, akik a zenei extremitás terén hagyományos eszköztárral próbálnak újítani. Mégpedig a ’00-es évektől igencsak jellemző, inkább az emésztetőséget könnyítő drasztikusabb stílus ötvözések, és a szélesebb közönség bevonását szolgáló hipszteresítő koncepcióváltások nélkül. Ezt az egyébként szélesebb körben meg nem határozott ausztrál színteret olyan, kiméletességet még csak hallomásból sem ismerő bandák összessége adja, mint az Ignovomous (melynek gitárosa, Lewis Fischer ugyancsak az Altars tősgyökeres tagja), a Golgothan Remains, a Portal, vagy az Impetuous Ritual.

Az Európában megszokott tendenciákkal ellentétben (elég a svéd death, vagy a norvég black metalra gondolni) ez az irányzat nem törekszik sem túlzott egységességre, sem egy adott hangzás végtelenített elcsépelésére, azt tradicionálisnak kikiáltva. És bár mutat néha hasonlóságot a manapság egyre nagyobb számban felbukkanó, Incantation stíluselemeket hűen másoló újabb formációkkal, azoktól könnyen megkülönböztethető. Az analógia a vegyes hatásokban a legevidensebb, és habár mindegyik említett formációt egyszerűen death metalként határoznak meg, eltérő arányban black és doom témák is fellelhetőek szinte mindegyikben. A zenei egyveleg minden esetben valami elképesztően súlyos és tömény masszát eredményez, ami a hallgatóbarát fogalmának leginkább az ellentétét definiálhatná. Az Altars az említettek közül talán a leginkább épít a súlyosság helyett a diszharmóniára, amit részben a visszatérő témák minimalizálásával vagy esetenként kihagyásával érnek el, részben pedig éles tempó- és témaválások kiszámíthatatlan beiktatásával.

Teszik mindezt 2013-as debütálásuk óta mondhatni óvatosan ellensúlyozva, ugyanis a technikázástól nem áll túlzottan messze az a tendencia, de azt a határt, ami technikás death metal-á tenné a zenéjüket, mégsem lépik túl. Ezt pedig hol adott témák hosszabb kiterjesztésével, hol doom-os belassulásokkal érik el, természetesen mindkettőt előre nem láthatóan alkalmazva. Az Ascetic Reflection című visszatérő lemezükön ezt a határt nyomatékosabban érzékeltették, bár a valamelyik irányba (technical, vagy brutal death, esetleg mindkettő) való elcsúszás lehetősége még mindig látszólag fennáll. Annak ellenére, hogy a szövegkoncepció nem igazán rokonítható a a hasonló bandák anti-keresztény, esetlegesen ördöggel cimboráló, eléggé egyértelmű megnyilvánulásaival. Mégis van benne valami súlyosan elborult, aminek az értelmezése és értelmezhetősége legalább annyira komplex, mint maga a zenei háttér, bár a jelentősége az összkép függvényében másodlagos szerepű.

Mondhatni a zene és a szöveg egységes egészt alkot. Ez az egyensúlyozgató, ténylegesen elköteleződni nem akaró ingázás mind zene mind szöveg terén leginkább a Portal kísérletezgető ambícióihoz hasonlítható, bár ahhoz képest az Altars zenéje még talán lazább megmozdulásnak is tűnhet, mind komplexitás, mint intenzitás terén.

Írta: Oroszi István