Az olasz származású, norvégiai születésű Leo Moracchioli az elmúlt években közismert jelenséggé avanzsált a metalrajongók körében. YouTube-csatornáját már majdnem két évtizede elindította régi zenekara, valamint stúdiója, a Frog Leap Studios promotálása céljából, azonban a hírnevét megalapozó metalcover-öket csak tíz éve kezdte el gyártani. Az első popdal, amit átdolgozott metalba, az Lady Gaga-tól a Pokerface volt.
Idő közben számos feldolgozással bővült a repertoárja, és úgy döntött, színpadra is viszi azokat. Mivel a dalokhoz egyedül játssza fel az összes sávot, szervezett maga köré egy zenekart, akikkel azóta Frog Leap néven turnézik. Augusztus 3-án hazánkban is felléptek a Barba Negra Red Stage-en, és igen sikeres bulit tudhatnak maguk mögött.
Először is, elég impozáns méretű közönség jelent meg a koncertjükön, akik nem voltak restek végigkántálni, -ugrálni, -headbangelni a műsort, és többen lelkesen közreműködtek egy wall of death-ben is. Másodszor, az ő bulijuk volt számomra az élő példa arra, hogy igenis, hogy az „új” Barba Negra is meg tud szólalni, és nem is akárhogy! A hangzás egyszerűen lenyűgöző volt – legalábbis a FOH mellett, ahol lehorgonyoztam. Minden hangszer kiválóan szólalt meg, és az énekesek hangkaraktere tökéletesen kijött, a vokálok érthetősége is hibátlan volt.
A főhős Leo Moracchioli több dalban is megosztotta a frontot egy fantasztikus női hanggal, Hannah Boulton brit énekesnővel. Moracchioli az énekét gyakran kísérte gitárral, mellette pedig még egy gitárost, egy basszusgitárost, és egy nyulat is felfedezhettünk a színpadon. Na persze a nyúl nem valódi nyuszi volt, hanem egy kicsit sem bizarr fehér nyúljelmezbe öltözött férfi, aki olykor a közönség sorai között bukkant fel, máskor a színpadon ugrabugrált és biztatta táncra a nagyérdeműt.
A színpadkép számomra kielégítő volt az energikus és a közönséggel folyamatosan kommunikáló tagokkal, az időnként a dalok alatt levetített videóklipekkel, a szép fényekkel és a nyúllal, még ha annyira nem is volt ez túlgondolva. Még egy olyan csavart is belevitt a műsorba a zenekar, hogy a dobos és a gitáros legalább kétszer posztot cseréltek, és így az eredeti dobos gitározás közben még az énektudását is megcsillogtatta (!). Ő énekelte el például a nagy sikerrel előadott Pokémon-főcímdalt. Az egyébként Truls Haugen névre hallgató dobos-énekes annyira otthon érezte magát, hogy konferálás közben kicsúszott a száján egy norvég mondat, amit gyorsan elintézett valami olyasmivel, hogy „Oops, this was Norwegian. Being multilingual is not easy” – nekem személy szerint nagyon tetszett ez a kis agybotlás.
A Flog Leap előadása nagyon is szórakoztató volt, a hangzásuk pedig egyszerűen kifogástalan. A műfaj maga elég megosztó, nagyjából ugyanúgy, mint a tribute bandák létjogosultságáról való örök vita. Mindenesetre a metalfelolgozásokra van kereslet, és szerintem jár az elismerés annak, aki egy popsláger karakterét megragadva valami még jobbat hoz ki a dalból egy keményebb, új hangszereléssel.
A Frog Leap az alábbi setlisttel érkezett Budapestre:
Ghostbusters (Ray Parker Jr. cover)
The House of the Rising Sun (The Animals cover)
Therefore I Am (Billie Eilish cover)
Dance Monkey (Tones and I cover)
Barracuda (Heart cover)
Come Together (The Beatles cover)
Feel Good Inc. (Gorillaz cover)
Breathe (The Prodigy cover)
I’m Gonna Be (500 Miles) (The Proclaimers cover)
Heathens (twenty one pilots cover)
Pokémon Theme (Jason Paige cover)
Pitbull Terrier (Die Antwoord cover)
Try (P!nk cover)
Hello (Adele cover)
Eye of the Tiger (Survivor cover)
Listen to Your Heart (Roxette cover)
Encore:
Africa (Toto cover)
Zombie (The Cranberries cover)
Még több fotót találtok Facebook-oldalunkon IDE kattintva.
Írta: Kovács Barbara
Fotók: Újj Kristóf
