Úgy gondolom, nem szorul magyarázatra, hogy a The Sisters of Mercy budapesti koncertjére elkelt az összes jegy. A csapat régi motoros a gothic rock/post-punk szcénában, több generációt is megmozgató, világszerte ismert slágereik pedig méltán tartoznak sokak kedvencei közé a mai napig. A magam részéről szülői hatásra ismertem és szerettem meg a zenekart, így nem is volt kérdés, nagy izgalommal vártam az estét.
Elsőként a bergeni The Hiveminds zenekar állt színpadra, akik szintén post-punk vonalon mozognak, ötvözve azt némi garage-rockkal és dark pop-os stílusjegyekkel. Számomra a hangzás alapján akár egy angol rockzenekarnak is elmehettek volna, de ekkor vált egyértelművé, hogy miért lehettek ők az előzenekar a turné során. A zenéjük dallamos, táncra alkalmas ritmusokkal, ugyanakkor valóban felfedezhető benne egyfajta sötétség ami megkülönbözteti őket a sima popzenétől. Azonban nem állítanám, hogy túlzottan mély nyomot hagyott bennem a csapat, ettől függetlenül a korábbi rengeteg zúzós metal buli után üdítően hatott a lelkemre ez a kis kitekintés. A dalok között az énekes, Ståle Krantz Bruland többször köszönetet mondott a magyar közönségnek, (természetesen magyarul) majd pedig a merch pulthoz invitálta az érdeklődőket néhány kedves szó erejéig. Ismét egy példa az északi népek közvetlenségére.
Kisebb szusszanás után hatalmas füstfelhő töltötte be a Dürer Kert nagytermét, ebből a misztikus gomolyagból pedig egyszer csak megjelent Andrew Eldritch és bandája. Ekkor már nagyon izgultam, hiszen egy nagy kedvencemről készültem fotókat készíteni, azonban legnagyobb sajnálatomra éppen a fent említett füstmennyiség miatt ez nem teljesen a tervek szerint alakult. A show hátralévő részében ez nem is nagyon változott, sőt, majdnem minden egyes dalnál újabb nagy adaggal fokozták az amúgy is erős homályt.
Végül úgy döntöttem, hogy túlteszem magam ezen a “látványon”, és inkább arra koncentrálok, amiért végső soron ott voltam: csak a zenére. Így a keverőpulttal egyvonalban megálltam, és szinte végig csukott szemmel hallgattam a dalokat, így pedig végső soron remek élményben volt részem. Teljesen jól hallatszott minden, az összes ikonikus dalt eljátszották, mint például a Temple of Love, Dominion / Mother Russia, a This Corrosion vagy a Lucretia My Reflection. Ugyanakkor felmerül bennem a kérdés, hogy összességében ez egy pozitív koncertélményként könyvelhető-e el, ha egy olyan jelentős részről, mint a látvány, így kell majd vélekednem? Hiszen így rendkívül könnyen elunhatta az ember magát, voltak is többen, akik erről számoltak be a közönség soraiból.
Akik már látták korábban élőben a zenekart, azok szerint ezúttal az ezt megelőző 3 évvel ezelőtti magyarországi látogatásukhoz képest ez jobb volt a buli, de a legtöbben kifogásolták ezt a rengeteg füstöt. Így én is megnyugodtam, mivel nem voltam egyedül a vegyes érzéseimmel. Azt, hogy számítottam volna minderre, nem állítom, mivel számomra ez volt az első alkalom, hogy élőben ott lehettem a The Sisters of Mercy fellépésén. Az viszont vitán felül áll, hogy ez a fajta “művészi” látvány amit a csapat magával hozott, általában nem nyerte el a emberek tetszését, úgy gondolom teljes mértékben érthető. Ettől függetlenül nem éreztem megbánást vagy csalódottságot a koncertjük után. A dalokat szépen kihallottam, jól és tisztán szóltak, de lehetett volna ez valahogy sokkal több, és más-milyenebb is.
Írta és fényképezte: Lőrincz Dóra
