A Nunslaughter egy olyan intézmény az underground metal színtéren belül, akik ízig-vérig kitartanak a műfaj mellett 1987-es létezésük óta. Pontosabban mára az egyetlen megmaradt alapítótag: Donald Crotsley hörgős, művésznevén Don of the Dead viszi kezdetek óta lelkesen a zászlót, körülötte pedig cserélődnek a tagok, jönnek-mennek a lelkes harcostársak. A műfaj, amit képviselnek, az úgynevezett Devil Metal, egyfajta egyvelege az ősi black, death, thrash, punk stílusoknak, de lényegében egyértelműen a jóöreg old school death metal felé húz minden szál. Erre bizonyíték legújabb nagylemezük is, a Satanic Chaos Legions is, ami már a 6. a sorban, egyéb töménytelen mennyiségű kislemez és split kiadvány mellett. Jómagam régóta követem a pályafutásukat és minden aktuális lemezüket ismerem eléggé behatóan. Annak ellenére, hogy kissé nagy az átjáróház a zenekarban, valahogy mindig lehet érezni egyfajta fejlődési igényt, ami nyilván Don töretlen lelkesedésének köszönhető. Albumról albumra hallható a minőség béli ugrás, ami az agyasabb témák és jobb megszólalásban mutatkozik meg. Alapvetően pedig mindig ugyanaz az ördögi primitív death metal és pont ez a hiteles bennük. A lényeg nem változik.

Szóval a legújabb nagylemez európai utaztatása szerencsére kapott hazai dátumot, így július elsején a Yukban lehetett újra áldozni az ördög oltárán. Eddig három alkalommal jártak nálunk, 2009-ben első ízben (akkor is pont a Yukban) és 2021-ben a dürer kertben. Mindkét bulin ott voltam és mindig baromi erős élő show-t toltak, úgyhogy ezen tapasztalatok okán, bármilyen hazai megmozdulásuk piros betűs ünnep nekem.

Külföldi előzenekar ezúttal nem érkezett az apácagyilkosokkal, cserébe két hazai alakulat, az old school death metalban utazó Resurrection Disorder és a nagyobb múltra visszatekintő thrash csapatunk, a Concrete.

Kb hét órakor érkeztünk a helyszínre és addigra már összegyűlt az ilyenkor szokásos embermennyiség, talán egy kicsit kevesebb is, kb 20-30 ismerős arc társalgott az alsó és felső szinteken. Egy kis dumázgatás, kezezés, sör a pultból, merch nézegetése, a szokásos körök, majd belecsapott a Concrete a lecsóba. Már nem is tudom mikor láttam őket utoljára, de az fix, hogy jó hangosítás mellett mindig jól tudnak érvényesülni azok a tuka-tuka témák és szaggatós szenny riffek. Most sem volt másképp, javarészt a gyors tempók vitték a prímet és bemutatót kaptunk egy hamarosan megjelenő kislemez tartalmából is. Nagyon ígéretes és lendületes dalcsokrok, annyit mondhatok. Bende elképesztő, agresszív dobolása meg mindig élményszámba megy és kiváló alapot ad!

Kis áthidalás után a Resurrection Disorder kezdett bele a primitív death metal túrásba. Jó kis döngölős, lassabb és középtempós riffek, sokszor amolyan Autopsy ízzel, de olykor beugrott még a Necrophagia pusztulat zenéje is. Knot gitáros pedig olyan arckifejezéssel pengette a gitártémákat, mintha azok a világ legsúlyosabb hangjai lennének.

Aztán következett az est lucifer által hordozott fénypontja: a Nunslaughter. A jelenlegi felállás Don körül úgy festett, hogy két kopasz őrült reszelte oldalán a húrokat, gitár/vokálnál Tormentor, basszusgitáron Malum, a dobok mögött pedig Wrath. A vészjósló, alvilági intro után Don érkezésével elszabadult a pokol. Az est csúcspontjai közé nekem egyértelműen a személyes kedvencek adták a legnagyobb élményt: In the Graveyard, Satanic Slut, I am Death, Raid the Convent, I Hate Christians…

Írta: Steve Gore
Fotók: Stygian Shadows