SLAMMELWEIS elhozta az év eddig legsúlyosabb anyagát egy EP formájában

2026. 03. 22. - 17:56

Mint ahogy pár hete ígértük, elhoztuk nektek a budapesti székhelyű deathcore nagykövet, Debrenti Márk, azaz Slammelweis első kislemezét. Korábban már az oldal hasábjain láthattátok és hallhattátok a Descending into Madness” megjelenését, amivel Slammelweis berúgta a hazai deathcore kapuját. Ahhoz kétség sem férhet, hogy a nemzetközi színtéren is stabilan megáll a lábán, és a megjelenés óta eltelt időben rengeteg pozitív kritikát kapott. Fontosnak tartjuk, hogy kishazánkban is kellő figyelmet kapjon, és ne süppedjen el a social media hangos zajában. Hogy egy kicsit jobban megértsük a motivációt és a mondanivalót, kaptunk a Művészúrtól egy kis olvasnivalót a hallgatás mellé:

 

Szólóprojektemet a Slammelweis-t saját vízióm megvalósításaképpen hoztam létre. Egyfajta gyerekkori álom, önmegvalósítás. Hihetetlenül hiányoltam itthon a minőségi deathcore-nak bármelyik alfaját. Akik jók voltak azok is befejezték vagy már csak szimplán alig hallani róluk. Egy frissítést szeretnék hozni az itthoni kemény zenei műfajba és úgy érzem hogy minden szerénységemet szembeköpve, büszkén mondhatom magamról hogy jelenlegi EP-mel, én lettem, én vagyok itthon a deathcore!

 

Hozzátette még:

 

A dalszövegek tematikusan épülnek fel egy fiktív de mégis már-már ijesztő módon a világunkra hasonlító történetre. A romlottságra, kapzsiságra, hatalomvágyra és a hozzá társuló istenkomplexussal rendelkező elitekre szeretném ezzel felhívni a figyelmet.

 

A logót és album artwork-öt, csakúgy mint a debütáló lyrics-video esetében, Márk párja,  Czimmermann Fruzsina rajzolta. Pár szóban az EP-n található számokról:

 

Descending into Madness:

  • A világ összeomlása

Elkezdtünk lecsúszni azon a bizonyos lejtőn, avagy őrületbe süllyedünk. A dal az emberiség önpusztításáról szól. Arról, hogy a kapzsiság, hazugság, hatalomvágy és erkölcsi romlottság végül globális összeomláshoz vezet.

The Permanent:

  • Az állandóság illúziója.

Néhány megvilágosodott ember kezdi átlátni a rendszert. Bibliai köntösbe burkolt hasonlatokkal élve elkezdik felszámolni a világ vezetőit. Egy kollektív lázadás, amelyben az ember ledönti a felsőbb hatalmat, de ráébred, hogy a szabadság nem hoz megváltást, mert a szenvedés, a tudat, a generációs teher és a kollektív örökölt bűn tovább él benne.

Bellum Deorum

  • Az istenek háborúja

A dal az emberi ego kozmikus szintre emeléséről szól. Egy személy olyan telj hatalmáról és istenkomplexusáról hogy saját magát is teremtői magaslatokba helyezi és megkezdi a mennyek ostromát hogy szembe nézzen a saját teremtőjével.

Throne of Fire

  • A Lucifer Archetípus

Az előző dalt követően az önistenítés torz beteljesedéséről, egy új világ építéséről és a trón elfoglalásáról szól. Antihősünk visszatért a földre még nagyobb hatalommal melyel megpróbálja felépíteni trónját az elkárhozottak csontjából

 

A Throne of Fire EP teljes egészében meghallgatható alább:

 

 

Az alábbi felületeken tudod még követni Slammelweis munkásságát:

 

Instagram /// Spotify /// Youtube

 

LEGFRISSEBB CIKKEK

LEGKÖZELEBBI KONCERTEK

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN