Október 2-án este egy törpék, orkok és egyéb fantasy-lények powermetal-bulijában vettünk részt a Barba Negra piros termében. Már a kezdetekkor is hatalmas tömegek hömpölyögtek a színpad előtt.
Az estét egy mondhatni supergroup nyitotta: a svájci Thomas Winkler énekes és a német gitáros, producer és vokalista Sebastian „Seeb” Levermann (Orden Ogan) által életre hívott Angus McSix. A zenekar koncepciója az, hogy Angus McFife meghalt és újjáéledt Angus McSix formájában. Ez utalás Thomas korábbi, Gloryhammer-béli karakterére. Thomas azonban idén kilépett a zenekarból magánéleti okokra hivatkozva, így mi már Sam Nyman (Manimal) énekest láthattuk a zenekar élén.
A Gloryhammer-extag és a jelenlegi Orden Ogan-tag mellett az All For Metal egyik gitáros hölgyével, Jasmin Pabst-tal is volt szerencsénk találkozni a színpadon (talán az eredeti gitárost, Thalìa Bellazecca-t helyettesítette?). A dobok mögött pedig Gerit Lamm-ot, a Xandria dobosát láthattuk. A tagokat – főleg Levermannt a koponyamaszk és a kapucni miatt, valamint Lammot zöld koboldként(?) – egyébként nehéz volt felismerni a jelmezek mögött. A színpadkép és az egész produkció jól megtervezett volt, látszott, hogy egyik tag sem ma kezdte a zenélést. Akármennyire is nem az én világom ez a már-már giccses, eltúlzott fantasy-land, meg kell hagyni, hogy profin összerakott műsort és formációt láthattunk.
A másodikként színpadra lépő Orden Ogan az Angus McSixnél már sokkal „emberibben” festett. A német folkos power metal zenekar már régen járt Magyarországon, így talán még melegebb fogadtatás várta őket. Az átállás alatt átöltözött Levermann most frontemberként tért vissza a pódiumra, megmutatva arcát, haját, szakállát… szóval jóval több testrészét, mint a másik zenekarában. A színpadkép itt valamivel egyszerűbb volt, mint az Angusnál, de szintén koponyákban bővelkedett. A tagok fekete lebernyegeket, szaggatott farmereket és bőr ruhadarabokat viseltek, ami tökéletesen elég volt felemelő, energikus, vokálorgiákkal teletűzdelt zenéjük mellé.
A hangzás nagyon szép volt – eléggé hátul álltam, mivel nem akartam bepréselődni a heringkonzervre hajazó tömegbe. A setlistet a népszerű F.E.V.E.R. című slágerrel nyitották, majd nem maradhattak el olyan közkedvelt dalok sem, mint a Come With Me To The Other Side, a Gunman, a The Order Of Fear vagy a The Things We Believe In. Nagyon más választásuk nem is volt, mint a legikonikusabb számaikhoz nyúlni, mivel sajnos nagyon rövid játékidő jutott nekik – összesen talán nyolc dalt adtak elő. De amilyen rövid volt az előadás, annyira nagy élmény volt hosszú idő után újra itthon látni és hallani őket, főleg ilyen jó megszólalással. Látszott a zenekaron, hogy élvezi a játékot és a közönség rajongását.
Végül pár perces intró után színpadra lépett a fő attrakció, a Wind Rose. A toszkán fantasy power metal csapat tavaly októberben a Hammerfall és a Powerwolf társaságában lépett fel hazánkban az MVM Dome-ban, most október 2-án pedig már headlinerként tért vissza Budapestre saját turnéjának kereteiben. A turné a 2024-ben megjelent hatodik Wind Rose-lemez, a Trollslayer címére utaló ‘Tourslayer’ elnevezést kapta.
A szélrózsás srácok is kitettek magukért, ami a díszletet és a színpadképet illeti: nem volt hiány jelmezben, koponyákban, füstben, fegyverekben és dekoratív fényekben. Az addig is elő-előkerülő felfújható gumicsákányok most százával emelkedtek a magasba és libegtek a dalok tempójára. A „metal törpék” tényleg úgy néztek ki, mint akik egy Tolkien-regényből pattantak ki. A zenekar élén álló énekes, Francesco Cavalieri tetőtől talpig egy harcos törpére emlékeztetett, Claudio Falconcini gitárja pedig egy baltát formált meg. Federico Gatti dobos rendezői bal oldalán egy hatalmas állatkoponya díszelgett, talán egy kosé, melynek szemgödrei olykor világítottak is, a szájából pedig füst gomolygott a magasba. Az állványok is nagyon ötletesek voltak, Cavalieri is valami kőnek, vagy akár agynak is tűnhető fellépőn állt – a tömegnél átlagban alacsonyabb szemmagasággal rendelkezőként nem tudtam beazonosítani.
A hangzás náluk is tök jó volt, csak iszonyat hangosra sikerült, mondjuk itt már előrébb álltam. A dalaik aranyosak, energizálók, ülbemászók, viszont három dal után az volt a benyomásom, hogy nagyon egy kaptafára mennek. Gondolom, persze, ez a koncepció, csak nekem elég hamar betelt a befogadásukra fenntartott tárhelyem. A hangulat nagyon jó volt mind a színpadon, mind a közönségben, a tömeg egy emberként ugrált, énekelt és lengette a csákányokat.
Írta: Barbi
Fotók: Újj Kristóf // K Photos Hungary
