A Skillet a 21. század egyik legsikeresebb rockzenekara. Az immáron 12 nagylemezzel
büszkélkedő banda nem ismeretlen a hazai rajongók számára, legutóbb 2023-ban játszottak
a Barba Negrában, most pedig legújabb, Revolution című albumukkal térnek vissza június
10-én, ezúttal a Budapest Parkba.
A Skillet igazi sikertörténet: az 1996-ban alakult zenekar eddig 12 nagylemezt adott ki, közülük
kettőt Grammy-díjra is jelöltek, emellett kettő kiérdemelte a platina és a dupla platina státuszt,
kettő albumuk pedig bearanyozódott. Dalaik Marvel filmekben, a WWE és az NFL promói során
is felcsendültek. A memphisi keresztény hard-rock zenekar keményen meg is küzd a sikerért,
hiszen a szinte folyamatos dalírás mellett rengeteget vannak úton: a Songkick 2010-es listája
alapján kiérdemelték az öt legkeményebben dolgozó banda egyikének címét is. Ennek is
köszönhetjük, hogy a John Cooper, Korey Cooper, Jen Ledger és Seth Morrison alkotta banda
többször eljutott hazánkba, minden alkalommal emlékezetes show-t adva.
Legutóbb 2023-ban, Dominion című lemezükkel jártak a Barba Negrában. Most pedig a tavaly
novemberben megjelent Revolution dalait mutatják be a magyar közönségnek, ráadásul eddigi
legnagyobb önálló hazai koncertjükön, a Budapest Parkban, június 10-én a Live Nation
szervezésében.
Jegyek még kaphatóak a www.livenation.hu, a www.funcode.hu és a www.budapestpark.hu oldalakon.






