Újra Budapestre látogat május 8.-án az angyali hangú Anneke van Giersbergen. Koncertjének ezúttal az A38-as hajó ad otthont. Többször járt már nálunk, utoljára majdnem pontosan 1 évvel ezelőtt volt Budapesten akkor komolyzenei kísérettel érkezett a MOM Kultba.
Most a Fekete Zaj Fesztivál és a Echoit szervezésének köszönhetően érkezik az énekesnőnek a turnéja Budapestre. Ez most egy akusztikus szóló turné lesz, amely mindösszesen 7 állomáson lesz látható. Amelyből a második athéni koncert már teltházas és az összes többi helyszín is közelíti rohamléptekkel a teltházat. Ezért a budapesti koncertre is, aki nem szeretne kimaradni mindenképpen biztosítsa be a jegyét időben mert már nem sok jegy maradt. Az idei évben Anneke a rajongóinak több különlegességgel is készül.
Érkezik a La Vie, La Mort és a L’Amour mini-albumok trilógiája. A La Vie már február 28.-án meg is jelent és ez meg is hallgatható. Mindhárom kiadvány majd 2026-ban egyesül egyetlen nagylemezzé. Akik követik őt tudhatják, hogy nem is túl régen igen nagy veszteség érte őt hiszen elvesztette a szüleit. Ezt a fájdalmat és az ez által benne felmerülő gondolatokat dolgozta fel ezekben a dalokban. A 3 lemez címe is tükrözi ezt … az élet a halál és a szerelem… nem más ez, mint az élet legfőbb témái, amely mindenkit érint az életében. Valószínűleg egy nagyon mély érzelmekre ható albumot fogunk kapni.
A másik különlegesség az Anneke rajongóknak nem más, mint hogy The Gathering is fog idén koncertezni a Mandylion album 30 éves jubileumának apropóján. Ugyan a rajpngóknak egészen Hollandiába kell utazni, ha szeretnék látni mivel Nijmegenben lesznek a koncertek. A teljes album el fog hangzani az eseményen és Frank Boeijen, Hugo Prinsen Geerlings, Jelmer Wiersma, Hans Rutten, René Rutten és persze Anneke van Giersbergen is ott lesznek, hogy együttes erővel adják elő ezt az ikonikus művet.
Egy biztos, hogy aki május 8.-án ellátogat az A38-as hajóra, hogy megnézze Anneke koncertjét nem fog csalódni. Hiszen ő egy olyan éteri – tündéri jelenség a hangjával és mosolyával, hogy azonnal elvarázsolja az embert amikor színpadra lép.
Jegyek ITT
Esemény ITT





