A GODSMACK World Tour 2025 turné idén tavasszal indul útjára, március 22-én Szófiában, ráadásul rögtön a harmadik állomás Budapest lesz. Arról nem is beszélve, hogy a Sully Erna vezette csapatot a P.O.D. és a Drowning Pool kíséri majd. Előbbi idén egy nagyon komoly új lemezt tett lett az asztalra, utóbbi pedig jövőre ígéri a friss anyagot, de a Revolution már most hallható / látható, s igen ígértes. Alább linkeltük.
A P.O.D. sem ma kezdte a pályafutását, igazi veteránnak számítanak a nu-metal térképen. Egyedi zenéjük izgalmas keveréke a rap-metalnak, a hardcore-nak és az alternatív rock megoldásoknak. A tavalyi Veritas néven kijött új albumok valóságos csemege a zenekar rajongói számára, erről szóljon az I Got That című track:
Az est csillaga, két ilyen old-school banda után, a Godsmack lesz majd, akik 2 éve jelentkeztek új albummal, de végre hozzánk is el jutnak (2019-ben jártak nálunk először), így élőben is megcsodálhatjuk majd az olyan régi klasszikusokat mint az I Stand Alone, az Awake vagy az ikonikus Under Your Scars, a Ligthing Up The Sky dalai mellett. Truth videoklip:
Találkozunk tehát március 26-án a Barba Negrába. Jegyek a készlet erejéig elérhetőek az alábbi hivatkozásra kattintva:
https://jegy.rock1.hu//godsmack_20250326
A H-MUSIC, a ROCK1, a BARBA NEGRA és a Cobra Agency bemutatja:
Godsmack World Tour 2025
2025.03.26. BARBA NEGRA RED STAGE
Godsmack
P.O.D.
Drowning Pool
JEGYLINK:
https://jegy.rock1.hu/godsmack_20250326
ESEMÉNY:





