A black / doom metal közel sem tartozik a legismertebb és legnépszerűbb stílusok közé, olyannyira nem, hogy ha fel is bukkan egy-egy elég egyértelműen black / doom kiadvány, nem nagyon alkalmazzák rájuk ezt a meghatározást, mert sokan bajban lennének mind a stílus közvetlen alapjaival kapcsolatban, mind a hasonló bandákra referálás esetén. Elmondható, hogy a black / doom mint irányzat lehetőségek terén még kiaknázatlan, ugyanis a búslakodni vágyó black metal fanokat egyből elviszi az ennél zeneileg jóval egyszerűbb (és egyszerűbben kivitelezhető) suicide depressive black metal, az arra fogékony közönségnek bandák terén viszonylag sok opciót és alternatívát kínálva.
A francia Mourning Dawn megalakulása óta a black / doom élvonalbeli bandája. Erősen demoralizáló és szuicid hatású zenéjük fő hatásaként a német Bethlehem hírhedt, 1996-ban megjelent Dictius Te Necare című lemeze nevezhető meg, ahogyan a stílus formálódásában is fontos szerep jutott neki. Eddig minden Mourning Dawn album meglepő zenei gazdagságról tett tanúbizonyságot. Mesterien ötvözik a doom metal súlyos, lehúzó erejű alaptémáit, kirívóan reményvesztett és agresszív black metal elemekkel, összekötve a kettőt egy melankolikus, ám könnyen befogadható dallamvilággal. Mindez lépésről lépésre bontakozik ki, így 10-20 perces számhossz esetén sem fulladnak a dalaik monotonitásba. Ez alól a The Foam of Despair sem kivétel, amely a banda hatodik nagylemeze.
Azonban már vizuálisan tapasztalható némi eltérés az eddig megszokottól, ami a zenében is érezhető. Az új album egy lazább, kevésbé agresszív perspektívával rendelkezik, amit lehet, problémás lenne eldönteni, hogy hogy mi is állhat ennek hátterében: egyszeri experimentális ambíciók, vagy egy stílusváltási kísérlet? Korábban ugyanis, egy dupla lemez formájában (Les sacrifiés) már volt példa hasonlóra. Zenéjükben anno az akkoriban (2014) egyre nagyobb teret nyerő post-black metal hatásai voltak érezhetőek, ezúttal pedig meglepő módon inkább industrialra jellemző effektek és jellemzők jelennek meg az albumon először lassan, óvatosan, alkalminak tűnő felbukkanással, később pedig elég egyértelműen, egy-egy dal szerves részét képezve.
A Mourning Dawn industrial black metal bandává válását elég nehéz lenne ugyan elképzelni, azonban az analógia kapcsán, minduntalan beugrik a Samael 1994-es Ceremony of The Opposites albuma, ami még black metal volt ugyan, de már rendelkezett industrial / ipari elemekkel. A The Foam of Despair hangzása is ennek a stílusötvözésnek megfelelően változott egy kevésbé zajos és atmoszférikusabb irányba, ami visszavett a doom-os súlyosságból, hogy a lazább effektek kellő kihallhatóságának, illetve érvényesülésének kedvezzen. Azonban az önsanyargatás mértékének csökkenéséből nem feltétlen következik az árnyékból való kilépés, az album inkább egy ridegebb, közönyösebb világot fest, ami csak a reményvesztettség egy más alternatívája. Mindenesetre a The Foam of Despair egyfajta „cliffhanger”-nek is minősülhet, ugyanis csak egy új lemez döntheti el biztosan, hogy ez a váltás is egyike, a zenekarra jellemző lépésről-lépésre történő kibontakozásának, vagy egy már lezárt folyamatnak / fejezetnek tekinthető.
Mourning Dawn facebook / bandcamp
Kiadó: Aesthetic Death
Írta: Oroszi István
