Az ígéretesen induló estét a Papp László Sportarénában a Dél-Yorkshire-ban alapított, de már egész Nagy-Britanniából is tagokkal rendelkező Malevolence indította. A kezdés természetesen nem volt zökkenőmentes, gyors intró után az első néhány másodpercben az énekes mikrofonja teljesen néma volt, de végül felébredtek a keverőpultban is a srácok, és helyre állt az élet rendje. Az, hogy helyre állt, amúgy elég erős túlzás, ugyanis a hangosítás az előzenekarokhoz méltóan, sajnos tragikus volt. A dob ugyan a visszhangosságon túl rendben volt, meg a vokálok is, de a gitárokon semmi basszus nem érződött. Egész végig csak egy középmagas zúgást kaptunk, ami még a metalcore stílusára sem volt fogható. A Malevolence ennek ellenére nagyon kitett magáért már az első pillanattól kezdve. A második szám alatt kérték a közönség első, hátsó, jobb és bal oldalát, hogy jelezzék egy gigászi ordítással, hogy ők bizony itt vannak. Ezt követte a lassabb számok alatt egy zseblámpa gyújtó akció, és egy kevesebb sikerrel járó moshpitre buzdítás. Habár végig látszódott, hogy a közönség nem miattunk érkezett, és talán minden tízedik ember ismeri csak őket, a srácoknak kellőképpen sikerült felspannolniuk és bemelegíteniük a következő előadókra a nézőtéren lévőket. Túlzottan nagy színpadképet és látvány világot nem kaptunk, mely végtelenségig leegyszerűsített fénytechnikával párosult, de a változatosság kedvéért legalább egy manapság már ritkaságnak számító balkezes gitárost láthattunk. Határozottan sajnáltuk, hogy ezt a lehetőséget a zenekar nem használta ki, talán egyszer vagy kétszer ha egymással szembe álltak a gityósok, pedig egy jobb és egy balkezes gitáros egymás mellett ritka jó fotó lehetőségeket tud teremteni. A koncert kb. húszadik perce után megindult a küzdőtéren egy tisztességesebb méretű pogo is, így jó szívvel mondhatjuk, hogy most sokkal jobb felvezetését sikerült összehozniuk a srácoknak, mint azt, a Five Finger Death Punch legutóbbi, 2022-es budapesti bulija előtt láthattunk.
Az álló és ülő helyek alig több mint fele telt meg az Ice Nine Kills koncert kezdetéig, de annál többen voltak az igazi fanatikusok. A szellős nézőtér most kifejezetten nagy öröm volt a kint uralkodó napközbeni hőség miatt, így legalább maradt esélye a hely légtechnikájának némi friss, hűvös levegőt juttatni a küzdőtérre is. Szerintem sokan egyenesen miattuk jöttek, a FFDP csak járulékos jó volt számukra. A bő fél órás bemelegítés után menetrend szerint megérkeztek a színpadra a bostoni horror ihletésű heavy metal arcok, öltönyben, napszemüvegben, csupán némi vér hiányzott a sminkükből. Még az első szám alatt előkerül egy fehér orvosi köpeny és természetesen egy kellék gumibalta, majd egy levágott fej, mely reméljük szintén csak díszlet volt. Ha már díszlet és dekoráció, itt végre beszélhetünk igazi színpadképről: egy hatalmas felfújható késes zombi képezte a színpad fő díszítő elemét, rengeteg véres, zombi ihletésű mindenféle kíséretében. Az álarcok, szörnyű maszkok, véres kellékek, láncfűrészek és kényszerzubbonyok mellett, ami igazán nagyot dobott a hangulaton, az a zenészeken kívüli élő emberi jelenléte. Itt nem Lady Gaga csinos táncos lányaira kell gondolni, hanem folyamatosan egymást legyilkoló színészekre, akik minden szám alatt, egy adott hangulatban jelenítettek meg valami morbid, véres, vagy valami hátborzongató színjátékot. Be kell vallani igazán jól koreografált, profi színpadi showt láthattunk, mely talán a Sabaton után a második helyre sorolható, amit mostanában az arénában láthattunk. Az Ice Nine Kills zenéje, még kellő rosszindulattal is legalább profin összerakott és nagyszerűen kigyakorlottnak mondható, melyben érződik hogy minden egyes mozzanata ki van találva. Az összes gitár riff közben hibátlanul koreografált színpadi képet kaptunk, és mindezt a karcos és tiszta énekek váltogatása tette tökéletessé. Ami külön dicséret érdemel, az pedig a scream és a tiszta férfi énekhang, mely legtöbbször ugyan a fiatalabb hölgyrajongók szívét dobogtatja meg, de itt ez is tökéletes harmóniát alkotott. Egy szó, mint száz, VÉRprofik voltak a színpadon.
Mikor megszólalt a FFDP intrója, a közönség szokásos lelkendezése közben feljött a zenekar a színpadra, és bele is csaptak egyből a Welcome to the Circus-ba, teljes libabőr. Rég volt már olyan koncert, hogy a közönség a második szám, a Lift Me Up refrénjét olyan hangerővel énekli, hogy a hangfalakból az énekes mikrofonját bőven elnyomják. Végre az előző zenekarok mellé erős kontrasztot hozva, itt végtelenül profi hangosítást és fénytechnikát kaptunk, és bőven a minőségi reflektorok és lámpáké volt a főszerep a sokszor sokkal egyszerűbb megoldásnak tűnő füst helyett. Ezen egy dolog tudott még dobni egy nagyot, ami a Wash it All Away közben nyomott ámulatba ejtő lézer játék volt.
A buli közepe felé, frontemberük, Ivan kiállt és elmesélte röviden azt a sztorit, hogy hozták össze annakidején a zenekart, és hogy ebben mekkora támogatást kapott a magyar származású gitárostól. Mindezek örömére egy akkora piros-fehér-zöld díszítésű tortát hoztak a színpadra, amekkorát egy nívósabb cukrászdában sem találsz sehol. Tortaevés után felhívtak néhány kissrácot a színpadra, és őket is megkínálták, majd a maradékot az ötujjassal egész egyszerűen a közönségbe dobálták. Volt, aki arccal vette le, de a kevésbé szerencsések, simán a nyakukba kaptak egy-egy kilós torta szeletet. Mindez, ha nem lenne elég, az izzadtságtól, sörtől és egyéb testnedvektől ragacsos földön még sikerült széttaposni pár kiló cukros, szirupos, marcipános tortát, így aki a darálóba keveredett, jó eséllyel érezte magát inkább egy olajos szaunában, mint egy metalkoncerten, a sok félmeztelen, izzadt, csúszós kolléga között. Mennyei… Ha már pedig itt tartunk, a Wrong Side of Heaven-től kezdve a teljes zenekar olyan mennyiségű pengetőt dobált ki marékszámra a közönségbe, hogy többen is voltak, akik tíznél többet szereztek. Konkrétan, még az esemény után a Rockmaratonon is lehetett olyan arcokkal találkozni akik FFDP pengetőket osztogattak a haveroknak. A szerencsésebbek pedig egy-egy bandás sapit, pólót vagy csukló szorítót is bezsebelhettek a koncert végén.
Írta: Kristóf
Fényképek: Máté Évi /// Photographic
További fotók IDE KATTINTVA!
