Khrul énekes / multi-instrumentalista zenészt, nem hinném, hogy tüzetesebben be kell mutatnom a magazin olvasóinak. Aki kicsit is jártas a honi black és death metal undergroundban, biztos vagyok benne, hogy valamelyik formációja révén találkozott már a nevével vagy zenéjével. Úgy hozta a sors, hogy a lengyel orthodox black metalt játszó Black Altar frontembereként ténykedik már egy ideje, első tengerentúli fellépésük Dél-Amerikában pedig nemrég zajlott le a svéd ördögimádó Ofermod társaságában. Rendhagyó hangvételű turnébeszámolónkat olvashatjátok most Khrul tollából.
!!! PLEASE SCROLL DOWN FOR THE ENGLISH VERSION OF THE ARCTICLE BELOW !!!
Úgy gondolom, nem sűrűn jár magyar hon szülötte zenész a dél-amerikai régióban, turistaként biztos, de zenekarral még ritkábban. Volt szerencsém a lengyel black metal Black Altar élén, énekesként részt venni az április 3-án induló, majd 15-én véget érő Necromantic Rites turnén, amely 5 állomást érintett: Cali, Bogota, Medellín, Santiago és Sao Paulo kétszer. Egy jó ideje már külföldön élek (Angliában), a Shadow által vezetett Black Altar istentelen formációjához pedig 2018 – 2019 környékén csatlakoztam. Évekig elhúzódott a megfelelő zenészek felkutatása a különböző hangszeres posztokra a fellépésekhez, volt közben ugye egy pandémia is, így az első fellépésünket tavaly Angliában adtuk, a Darkness Over Cumbria-n, majd a következő Németországban volt, a Braincrusher In Hell fesztiválon most márciusban.
Az egyik legfontosabb, hogy jelenleg a Black Altar és turnétársunk, a svéd black / death metal Ofermod, az énekesek kivételével, ugyanazzal a felállással rendelkezik. Sajnos két nappal az indulás előtt énekesük, Belfagor beteget jelentett, de mi ugyanúgy útnak indultunk. (Remélem, hogy majd az európai körökben részt vesz, és addigra meggyógyul!) A szervezők és a közönség csalódottságát tompítandó, a többiek úgy döntöttek, hogy a Black Altar égisze alatt játszunk két Ofermod nótát (Mystérion Tés Anomias és Poraios De Rejectis) mint feldolgozást. Részükről a fentiek miatt ez nem okozott nehézséget, de én nem csak a szövegeket, a dalokat sem ismertem behatóbban. Mivel azt mondták, hogy nem lesz gond, ha olvasom a szövegeket a színpadon, így belementem, bár nem túl nagy lelkesedéssel, mert nem szeretek felkészületlen lenni. Mindezek ellenére, ezek a számok is remekül sültek el, az ottani rajongók megőrültek tőlük.
Este tíz óra után indultam az Egyesült Királyságból, a londoni Heathrow reptérről. Ez volt az első tengerentúli repülésem és sokkal tágasabb, kényelmesebb gépre számítottam egy 10 órás utazás lebonyolításához. De hát ez van. Körülbelül 5 centivel volt több lábhelyem, mint egy belföldi fapados járaton, és bár volt a fejtámlában monitor, amin mindenféle filmeket lehetett nézni, illetve kétszer adtak enni, sajnos tömény unalom és kényelmetlenség volt az utazás. Mint később kiderült, ez volt az egyetlen negatívum, amit a turné alkalmával el tudok mondani.
Kolumbia fővárosában, Bogotában landoltam és onnantól megkezdődött az egész turnéra érvényes remekül szervezett ottlétünk: nagyon kényelmes hotelekben laktunk, napi háromszor kaptunk rendes, normális meleg ételt, de ezen kívül is ingyen volt az ellátás. Bármilyen apróság vagy probléma merült fel, készségesen álltak hozzánk és minden meg lett oldva. Például Dave Powell gitárosunknak szétszakadt a nadrágja, látványosan és olyan helyen, amit nem lehetett figyelmen kívül hagyni. A szervezőnk azonnal kinyomozta a neten, hol lehet a közelben megfelelő nadrágot venni, majd elvitte az autójával és vásároltak egyet. Vagy az ottani próbán elszakadt a basszusgitárosunk húrja, a helyi zenész arcok ingyen oda adták a saját tartalékukat. Bármilyen, a tervezeten felüli zenekart vagy a koncertet érintő egyéb kiadás merült fel, azt készségesen térítették. Semmit nem igyekeztek olcsón megúszni, mindenben a tőlük telhető legjobbat nyújtották, a szervező számára ez presztízskérdés is egyben.
Ugyanakkor példaértékű volt az ott élő emberek hozzáállása is, nagy tisztelettel bántak velünk; valami oknál fogva már-már kisebb rocksztárként voltunk kezelve, ami elég szokatlan volt nekem. Rengeteg random ember fotózkodott a velünk a koncerteken kívül, nem csak a rajongók: a reptéri pilóta, a hotelszemélyzet, pincérek, egy iskoláscsoport, és még bolti eladók is. Úgy látszik, ekkora kuriózum nekik egy európai zenekar, függetlenül attól, hogy milyen zenét játszanak és mennyire ismertek. Ami még feltűnt, hogy milyen alacsonyak az emberek – a magam nem túl kiemelkedő 190 centijével valóságos óriás voltam mindenhol.
A hivatalos honlapokon olvasható aggodalomra okot adható, fontos információkkal ellentétben (itt az utcai bűnözésre gondolok, illetve, hogy a közbiztonság nem éppen a legjobb ezek szerint a beszámolók szerint) a való életben nem érzékeltem nagyobb veszélyt, mint egy tetszőleges európai nagyvárosban. Nem éreztem azt, hogy nagyobb veszélyben lennék. Csak egy példa, Londonban az elmúlt évek késes támadásai évi 10-16 ezer között alakultak…
Viszont kóbor kutya és hajléktalan feltűnően több van, mint nálunk (rengetegen élnek a periférián és a létminimum alatt), a közlekedés rettentő kaotikus és vad, az infrastruktúra balkáni módra megviselt, de ettől eltekintve nem éreztem, hogy egy fenyegető atmoszférájú világba kerültem volna, ahol mindenki rám és az értékeimre vadászik. Sokkal finomabb és jobb minőségű ételekkel találkoztam, az emberek pedig annál kedvesebbek voltak, minél szegényebb területen jártunk. Brazíliában, Sao Paoloban a helyi főszervező azt mondta, hogy van olyan városnegyed, amit az alvilág, a helyi maffia ural, de az sokkal biztonságosabb, mint bármi. A felesége is odajár vásárolni, mert ott nagyobb rendet tartanak, mint a regnáló kormány a saját területein.
Az első koncertünk előtt, még elmentünk próbálni egyet a helyi próbaterembe, ami rendkívül kicsi és szerényen felszerelt volt, de mégis az egyik legjobb próbánk kerekedett ki belőle. Ez főleg annak köszönhető, hogy volt még egy terem az apró épületben, ahonnan átjött a helyi black metal zenekar és olyan lelkesedéssel hallgattak minket, hogy ránk is átragadt ebből az energiából. Nem is értettük a dolgot, de nagyon feldobták az egész hangulatot. Segítek ezt jobban megérteni, hogy mit is jelent nekik egy-egy zenekar felbukkanása a tenger másik oldaláról: az egyik helyi metal arc azt mondta, hogy Les gitárosunk jelenléte (aki anno a Behemoth-ban is játszott), szinte azt jelenti számára, mintha maga Quorthon a Bathory zenekarból sétált volna be azon az ajtón.
Ezután következett három rendkívül sűrű és eseményteli nap: Cali, Bogota, Medellín – minden este fellépés, ami headlinerként éjfél körüli időpontot jelentett, majd reggel 7 körül indulás a reptérre. Kimerítő volt, de minden percét élveztem. Összesen négy gitárt és négy nagybőröndöt vittünk, de ezek reptetése is épp eléggé macerás volt, viszont legalább nem sérült, nem veszett el semmi. Ide azért beszúrnám, hogy a Lufthansa, majd a rendőrség lefoglalta a majdnem 5000 eurónyi színpadi felszerelésünket és kellékeinket a német reptéren, másfél héttel korábban, így azokat esélyünk sem volt a turné állomásain magunkkal vinni. Ezért volt az, hogy a koncertfényképeken, a Black Altar szignifikáns palástja nélkül, többnyire félmeztelenül vagyok látható. Eredetileg ez nem így lett volna, de a fekete rituálék így is működtek.
Cali városában, a Cali Music Hall nevű klubban, leginkább az tetszett, hogy alul volt a küzdőtér, a komplett emelet pedig maga a backstage, hatalmas, nyitott terasszal, rálátással az egész környékre. Bogotában volt a legnagyobb színpad, hatalmas digitális kivetítővel, így végre a zenekarlogó is látható volt végig a show alatt. Az Ace Of Spades Club remek hely. Medellínben pedig adtunk egy-egy rövid interjút egy TV vagy Youtube csatornának, a nevére sajnos nem emlékszem pontosan.
Az időjárás szerencsére végig kedvezően alakult, nem volt se túl hideg, se túl meleg, az esőt is megúsztuk. Dél-Amerikában ráadásul még a belföldi (!) repülőjáratokon is adtak enni / inni valami apróságot, pedig volt, hogy csak 40 percet repültünk. Az utolsó kolumbiai hotelben, nekem és a dobosunknak, Mordrath-nak sikerült alaposan leégnünk, hála a tetőn lévő medencének, ahol annak ellenére töltöttük az időt, hogy a szobában még ingyen pornó is volt a tévében.
Ezután Santiago, Chile következett, ahol a legnagyobb élményünk az volt, hogy eljött a koncertünkre Heljarmadr, a Dark Funeral énekese. Nem messze egy másik helyszínen vendégként lépett fel a Megadeth előtt játszó zenekarban, 16 ezer ember előtt, majd taxiba ült, és kb. a bulink második felére oda is ért. Hatalmas megtiszteltetés volt ez nekem és a többiek számára is.
Brazíliában, Sao Paulo-ban zártuk a túrát, ahol volt pár nap pihenőnk, amit ki is használtunk, mielőtt egymás után kettőt játszunk. Az első koncertet az Ofermod helyett adtuk, aznap nem lett volna Black Altar, így viszont lett. Érdekes volt látni, hogy az Ofermod-nak dedikált napon kb fele-harmada volt a közönség, mint a másnapi, hivatalosan is Black Altar napon. Nagyon hangulatos helyen játszottunk, a szervező saját klubja volt, a nem túl nagy Necropole Hall, de itt sem szóltunk rosszul, és a klub design / enteriőr mindenki tetszését elnyerte volna, igazi black metal szentély.
Összességében elmondhatom, hogy rendkívül jól felszerelt és megfelelő méretű színpadokon játszottunk, már-már kiválónak mondható hangzással. Az öltözők méretére és felszereltségére sem tudok rosszat mondani – vizesblokk, tükör, légkondi, étel-ital, és mindig nekünk volt fenntartva, nem kellett osztoznunk mással. A közönség mindenhol rendkívül támogató és hálás volt, lelkesen reagáltak arra, amit láttak, hallottak. Addig dedikáltunk és fotózkodtunk mindenkivel, amíg volt rá igény; az biztos, hogy több ilyenben volt részem, mint az elmúlt 20 év aktív zenélésem alatt bárhol. Volt olyan is, aki Black Altar-os posztereket, sőt, egy faliórát csinált és azt szignóztatta alá velünk. Ellenben vadulás, durvaság, botrány nem volt sehol.
Rendkívül kellemes élményekkel zártuk a minden tekintetben sikeres Necromantic Rites turnét, a hazaút viszont 24 órát vett igénybe összesen. Úgy néz ki, nem utoljára kellett átesnünk ezen az utazási tortúrán, mert a főszervező már most belengette, hogy ismét meghív majd minket. Legyen így, de addig is találkozunk a következő állomásokon Portugáliában (Lisszabon + Portó), majd a finnországi Steelfest Open Air fesztiválon most májusban.
Írta: Khrul
Szerkesztette: MZ
///
ENGLISH VERSION
Khrul, vocalist / multi-instrumentalist musician, (I think) does not need any necessary introduction to our readers of the magazine. If you are even a bit familiar with the Hungarian black and death metal underground, I am sure that you have come across his name or his music through one of his projects. As luck would have it, he’s been the frontman of the Polish orthodox black metal band Black Altar for some time and their first overseas performance in South-America recently took place with Swedish devil worshippers, Ofermod this April. Here below you can read our unusual tour report written by Khrul.
I think that a musician born in Hungary does not visit the South American region very often, certainly as a tourist, but even less often with a band. I was lucky enough to take part in the Necromantic Rites tour, starting on April 3rd and ending on April 15th, as the frontman of the Polish black metal band Black Altar, which had like 5 stops: Cali, Bogota, Medellín, Santiago and Sao Paulo twice. I have been living abroad (in England) for quite some time, and I joined the ungodly formation of Black Altar led by Shadow around 2018-2019. It took years to find the right musicians for the various instrumental positions for the performances, there was also a pandemic, so our first joint performance took place at Darkness Over Cumbria in England last year, and the next one in Germany, at the Braincrusher In Hell festival this March.
One of the most important thing is that Black Altar and our tour partner, Swedish black / death metal Ofermod, currently have the same line-up, except for the singers. Unfortunately, two days before our departure, their singer, Belfagor, reported ill and sick, but we set off anyway. (I hope he will participate in the European circuit and recover by then!) In order to soften the disappointment of the organizers and the audience, the others decided to play two Ofermod songs (Mysterion Tés Anomias and Poraios De Rejectis) under the auspices of the Black Altar as a cover . On their part, due to the above, this did not cause any difficulty, but I did not only know the lyrics and the songs more intimately. Since they said that it would be no problem if I read the texts on stage, I just went in, although not very enthusiastically, because I don’t like to be unprepared. Despite all that, these tracks also went down well, the fans there went crazy for them.
I left London Heathrow Airport in the UK after ten o’clock in the evening. This was my first overseas flight and I expected a much more spacious and comfortable plane for a 10-hour journey. But that’s it. I had about 5 cm more legroom than on a domestic low-cost flight, and although there was a monitor in the headrest on which you could watch all kinds of movies, and I was given two meals, unfortunately the journey was full of boredom and discomfort. As it turned out, this was the only negative aspect I can say about the tour.
We landed in Bogotá, the capital of Colombia, and from there our excellently organized stay valid for the entire tour began: we stayed in very comfortable hotels, we received regular, normal hot food three times a day, but apart from that, the food was free. Any little thing or problem arose, they were willing to help us and everything was solved. For example, our guitarist Dave Powell had his pants ripped apart, spectacularly and in a place that couldn’t be ignored. Our organizer immediately found out on the internet where suitable pants can be bought nearby, then took him in his car and they bought one. Or our bassist’s string broke during the rehearsal there, the local musicians gave away their spares for free. Any other expenses related to the band or the concert that were beyond the plan were readily reimbursed. They did not try to get away with anything cheaply, they gave their best in everything, for the organizer this was also a matter of prestige.
At the same time, the attitude of the people living there was also exemplary, they treated us with great respect; for some reason we were almost treated like minor rockstars, which was quite unusual for me. A lot of random people took photos with us outside the concerts, not only the fans: the airport pilot, the hotel staff, waiters, a schoolgroup, and even shop assistants. It seems that an European band is such a curiosity to them, regardless of what kind of music they play and how well-known they are. What also stood out was how short people were – with my not very impressive 190 cm, I was a real giant everywhere.
Contrary to the worrying and important information that can be read on official websites (here I mean street crime and that public safety is not exactly the best according to these reports) in real life I did not perceive a greater danger than in any large European city. I didn’t feel like I was in any greater danger. Just one example, knife-attacks in London in recent years ranged from 10,000 to 16,000 per year…
However, there are noticeably more stray dogs and homeless people than here (a lot of them live on the outskirts and below the subsistence minimum), the traffic is terribly chaotic and wild, the infrastructure is worn in the Balkan-way, but apart from that I did not feel that I had entered a world with a threatening atmosphere, where everyone is hunting me down and rob my values. I encountered much tastier and better quality food, and the people were nicer the poorer the area we visited. In Sao Paolo, Brazil, the local chief organizer said that there is a part of the city that is dominated by the underworld, the local mafia, but it is much safer than anything. His wife also goes there to shop, because they keep more order there than the reigning government in its own territories.
Before our first concert, we went to rehearse in the local rehearsal room, which was extremely small and modestly equipped, but it turned out to be one of our best rehearsals. This is mainly due to the fact that there was another room in the small building, from which the local black metal band came and they listened to us with such enthusiasm that this energy was transferred to us. We didn’t even understand this, but they really lifted the mood. I’ll help you better understand what it means to them when a band appears from the other side of the sea: one local metal maniac said that the presence of our guitarist Les (who also played in Behemoth back then) meant to him almost as if he himself Quorthon from Bathory would have walked through that door.
Then followed 3 extremely busy and eventful days: Cali, Bogota, Medellín – a performance every night, which as a headliner meant a time around midnight, then departure for the airport around 7 in the morning. It was exhausting, but I enjoyed every minute of it. We carried a total of four guitars and four large suitcases, but transporting them was quite tricky, but at least nothing was damaged or lost. I would like to add here that Lufthansa and then the police confiscated our stage equipment and props worth almost 5,000 euros at the German airport, a week and a half earlier, so we didn’t even have a chance to take them with us on the stops of the tour. That’s why I’m mostly shirtless in concert photos, without Black Altar‘s significant mantle. It wouldn’t have been like that originally, but the black rituals worked anyway.
In the city of Cali, in the club called Cali Music Hall, what I liked most was that the arena was downstairs, and the entire floor was the backstage, with a huge, open terrace overlooking to the entire area. Bogotá had the biggest stage, with a huge digital projector, so the band logo was finally visible throughout our performance. Ace Of Spades Club was a great place. And in Medellín we gave a short interview to a TV or YouTube channel, unfortunately I don’t remember their name exactly.
Then came Santiago, Chile, where our greatest experience was that Heljarmadr, the singer of Dark Funeral, came to our concert. Not far away, at another venue, he performed as a guest in a band playing before Megadeth, in front of 16,000 people, then got into a taxi and drove approximetly. He got there for the second half of our party. It was a huge honor for me and for the others.
We ended the tour in Sao Paulo, Brazil, where we had a few days of rest, which we took advantage of before playing two shows in a row. We gave the first concert instead of Ofermod, Black Altar wouldn’t have been that day, but it was. It was interesting to see that on the day dedicated to Ofermod, the audience was about half or a third as large as the following day, officially the Black Altar day. We played in a very cozy place, it was the organizer’s own club, the not-so-big Necropole Hall, but we didn’t sound bad here either, and the club design/interior would have won everyone’s approval, it was like a real black metal sanctuary.
All in all, I can say that we played on extremely well-equipped and appropriately sized stages, with almost excellent sound. I can’t say anything bad about the size and equipment of the changing rooms – water block, mirror, air conditioning, food and drink, and it was always reserved for us, we didn’t have to share it with anyone else. The audience everywhere was extremely supportive and grateful, they responded enthusiastically to what they saw and heard. We signed autographs and took photos with everyone as long as there was a demand; it is certain that I have been part of more of these than anywhere else in the last 20 years of my active music career. There was also someone who made Black Altar posters and even a wall-clock and signed it with us. On the other hand, there was no wildness, rudeness, riot or scandal anywhere.
We ended the Necromantic Rites tour, which was successful in all respects, with extremely pleasant experiences, but the trip home took a total of 24 hours. It looks like it wasn’t the last time we had to go through this travel torture, because the main organizer has already hinted that he will invite us again. Be that as it may, but until then we’ll see you at the next stops in Portugal (Lisbon + Porto) and then at the Steelfest Open Air festival in Finland this May.
Written by: Khrul
Edited by: MZ
