Mi a közös az UH Fest, a Fekete Zaj és a várpalotai erőműnél tartott INOTA fesztiválban? Mi a közös az olyan hazai független underground kiadókban, mint az EXILES, az NGC Prod  vagy a jelen fókuszban lévő blindblindblind? A merészség. Az innováció. Az experimentalizmus. A gondolkodásmód. Eltérő zenei dimenziók találkozása. Valami olyat adni nekünk, hallgatóknak, amire még nem volt példa. Ami izgalmas, friss és új, ami túlmutat önmagán, határokat feszeget. Porteleki Áron (dob / viola / gitár és elektronika) debütáló anyagáról lesz szó, kategóriákat és stílusokat átlépve egyedi hangképek / ritmikák formájában. Szónikus szobrászat vagy tánc az architektúra körül? Meddig mehet el az alkotó egy adott muzikális kohézión belül? A Smearing van terítéken.

 

Mielőtt teljesen alámerülnék, szeretném pár mondatban bemutatni a művészurat:

 

Első zenei impulzusait édesapja révén (Porteleki László – Muzsikás, Téka, Kolinda) és a különféle budapesti táncházakból kapta, de közvetlen közelébe került az akkori underground és kísérleti jazz közegének is. Hegedülni kezdett, majd három húros brácsára váltott. Vonzotta a különféle népi ütős hangszerek világa is, és egyidejűleg jazz-dob órákra járt Geröly Tamáshoz, aki később is fontos mestere maradt. Az otthoni közeg nyitottságának köszönhetően, még gyerekkorában találkozott a freejazz-szel, a punkkal, valamint más kultúrák népzenéivel és hangszereivel. Mindez, valamint kulturális antropológiai tanulmányai csak tovább szélesítették látásmódját. Zenei gondolkodásmódját alapvetően jellemzi a stílusok és műfajok nélküli szabad kreativitás, valamint alapvető alkotó erőnek tartja a népzenékből megismert rögtönzés gyakorlatát.

 

 

A Smearing cut-up spoken word-del kezd eléggé sejtelmesen, majd óvatosan kúszik át egy ódon, dark jazz flowba. A Womb Of Drum azonnal kolosszális tételként nehezedik rám, tekintélyt parancsoló tétel. Lassan és hömpölyögve építkezik, mintha egyik karjával a katartikus semmibe nyúlna, a végtelenbe markolgat. Kézjelez. A másik karjával repetitív módon ismétli ugyanazt a dobtémakört, miközben apró módosításokat hajt végre a cineken és pergőn. Improvizatív, szinte öntudatlan mozdulatok. Elmélyülés rituálé, távolba merengés és sötétség. Egy rettentő súlyos érzés kibontását látom, drone – doom és fémszövetek közé préselve. Nincs klimax, csak állapot. A sound brutális, bekebelez, finom feloldást az akusztikus gitárrész ad, mely inkább konklúzió, mint szimpla zárás. A Together In My Skull szétnyíló elektronika: ébresztő hangok, magas frekvenciák, purgálás. Texturálisan más, de mint a lemez építőanyaga is, totál kiszámíthatatlan. Állandóan változik (ezt már az első listeningek alkalmával leszűrtem), Pan Sonic és Oval dereng ilyenkor, mint hatás, de a B.L.S. aztán szembe megy ezekkel és egy visszafogottabb Lightning Bolt képe sejlik fel bennem, Áron dobolása hasonló Brian Chippendale-éhez, tébolyult és vad. A Dancing Dreamon ennek a kiterjesztése, amolyan wild screaming intermezzo, majd a Smearing számomra egyik legimpozánsabb tétele, a Gyojam Gryakh következik. Kísérleti elektronika abszolútum, Analord / AFX időket idéz meg bennem, analóg sound, de valójában semmihez sem hasonlítható. Főleg ha magam elé vizionálom az egészet, hogy élőben, hogy tud ez megszólalni. Miként… A dob-beatek elképesztőek, őrület ritmikába megy át ez a track, kész Caustic Window flash. A Palace ismét spoken-word / canto, de hídként (?) funkcionál, mondjuk a Pay The Pain berobbanása így is erős. Két dolgot érzek: le vagyok támadva és, hogy meg kell állnom egy pillanatra. Körbe kell néznem. Oké. Mi ez? Mi is a Smearing valójában? Mit akar tőlem Porteleki Áron?

 

 

Az Enigma (9p 18mp) organikus módon kapaszkodik az előzményekbe, nem engedi a hallgatót, amennyire kezd szellőssé válni a struktúra, annál sűrűbb lesz, mint anyag. Rengeteg információ áramlik, érezhetően egy adott koncepció körül. Megvalósításában lehet szerteágazó, de minden egyes hang ugyanazt az elképzelést igazolja, amit Áron létrehozott ezen a lemezen. A Venetian Snares géniusz Aaron Funk Doll Doll Doll-ja ugrik be, a trilógia, amit nem fejezett be, mert olyan nyomasztó volt számára, mint egy rémálom. Nem mondom, hogy ez szervesen odakapcsolódik, csak hangulatilag hasonló és mély. „Thank you for listening. I enter your body now and you host me. Thank you.” Amellett, hogy szinkronban rezonálok az eddigiekkel, kezd egy kicsit fenyegető / abszurd és nyomasztó aurája lenni az egésznek, kezdem kissé kényelmetlenül érezni magam, de a számban hallott női hang robotikus sterilitása valahogy mégis nyugtató. Távolban szikrázó gitár layerek / drone harmóniumok kúsznak be, hogy oldják ezt a furcsa feszültséget, majd a Cryptic Bodies képében újabb profilját láthatjuk Porteleki Áron elképesztő zenei konstrukciójának. Nehéz, sűrű és rétegezett, odafigyelést igényel. Fém és elektronika egyesül, a szabadelvűség és a szabad önkifejezés oltárán. Még három tétel van hátra, lövésem sincs, mire számítsak. A Your Pain vokális absztrakciója után, a No-body One kaotikussága a már említett Lightning Bolt ösvényére téved vissza, hogy elérje végül az album sokadik és egyben záró violacsúcspontját. A bónuszként feltüntetett Powehi ambient lüktetése, enyhén ipari ízekkel operál, mintha helyére kerülnének az elemek, mintha körbe ért volna az a kör, ami valójában végtelen.

 

 

Ez a 13 tétel, Kelemen Patrik (tánckoreográfus) kísérleti táncdarabjának, a 2021-ben debütált Cryptic Bodies kisérőzenéjére épül, melynek Porteleki a szerzője. Áron ebből a titkos testből merít, alakít rajta / kibővíti, ha szükséges, majd különös zenei anyaggá gyúrja a különböző stíluselemeket. A beszédes pseudo-metal jelző talán a legtalálóbb: freejazz / elektronika vegyítve drone / doom / noise és spoken-word betétekkel. Mindez persze koherens módon történik, a lemez iszonyat vehemenciával szól, és hatalmas spektrumban mozog a hangkép: a mastert Sándor Dániel hangmérnöknek köszönhetjük. Emellé pedig csodás vizuális reprezentáció dukál: az enigmatikus frontborító Vass Csenge munkája, egyszerű és tökéletes.

 

A Smearing egy kapu. Virtuóz mindtrip. Portál a Porteleki Áron elméjébe, amin keresztül betekintést / belépést nyerhetünk az alkotás folyamatába. Korlenyomat, helyzetjelentés és expresszió a köbön, és még azon is túl. A lemezt a blindblindblind kiadója szabadította a világra.

 

Megjelent CD / LP / digitális verzióban, március 23-án.

 

Csak haladóknak – amúgy meg bárkinek, aki szereti az izgalmas és több síkon mozgó zenéket!

 

Írta: MZ

 

blindblindblind: https://www.facebook.com/blindblindblind108

CD / LP / digital: https://aronporteleki.bandcamp.com/album/smearing

Honlap: http://12z.hu/portelekiaron/#me