A Svoid azon kevés bandáink közé tartozik, akik mindig meg tudtak lepni a zenéjükkel. A kiváló Ars Kha bemutatkozó EP óta követem őket figyelemmel, a Spiral Dance kislemez és az Ygfan-nal közös split maradt csak ki hallgatásügyileg. Nem árulok el nagy titkot, hogy az állandó változás és innováció jegyében látott napvilágot legfrissebb albumuk is, kritikánk tárgya, a Neptunian. S (basszusgitáros / énekes) mellett most Gravel (multi-instrumentalista / dobos) felelt a gitárokért is, ők ketten alkotják a Svoid lényegét a kezdetektől fogva. 8 év telt el a Storming Voices Of Inner Devotion óta, melyen valahol már érezni lehetett, hogy több van bennük, mint egy átlagos black metal zenekarban. Fokozatosan önmagába építve más és más stíluselemeket, a post-punk, dark rock és black metal érdekes fúziójaként született meg a Neptunian, ezért érdemes a lehető legnyitottabb módon közelíteni hozzá. Az üzenet / a belső mag, érezhetően maradt a régi, csak az eszközök, a külső köpeny változott – viszont az drasztikusan. 11 számon keresztül hallhatjuk ezt a dark rock köntösbe bújtatott anti-kozmikus manifesztációt.
A Neptunian Genesis bensőséges hangulattal nyit, egyben merengéssel teli. S csengő basszustémái kissé előtérben pulzálnak a soundban (nem zavaró módon), ami elsőre szokatlan volt nekem, aztán valahogy sikerült elfogadnom majd összeraknom a képet. Sajátos ízt kölcsönöz a dalnak, Gravel dobolása kimért / letisztult, nyoma sincs gyors tempóknak vagy komplex váltásoknak. Ez a formula, amúgy a későbbiekben is irányadó lesz. Úgy gondolom, valahol egy jellegzetes atmoszféra létrehozása volt a cél, a zenei eszköztár is ehhez asszisztál. A Light Years from Now nótában jobban kidomborodik az indie és post punk él, finoman bólogatós / darkos feeling járja át, de a black metal bizarrsága / fanyarsága is jelen van. Hatásos; a slágeresség küszöbét érintő, ügyesen megírt szám, a következő Samvegga – Nekkhama pedig még rá is erősít erre az érzésre, ütemes / táncolásra késztető, a dallamos refrént még szoknom kell. A track végén áramló ambient morajlás / spoken-word lezár, majd szintet pontosabban mintha szférát lépnénk: a Twiligth Draws Nigh sem kanyarodik le a Svoid által kitaposott ösvényről; finom melankólia kúszik be a hangok szövete közé, S nyers / károgós éneke is dominánsabb. Kétféle énekkel találkozhatunk a lemezen, pár helyen amúgy egészen helyénvalónak érzem a tiszta vokálokat, míg más részeknél soknak a karcos tónust. A zene szintén erre a kettősségre épül, viszont a The Shell másik oldalát mutatja a duónak; lassabb / sötétebb vizekre evezünk, éteri nyugalom árad belőle. Ez fogott meg elsőre az összes közül. A The Cure együttest idéző All Torn Apart kb. elmegy mellettem, az In Sacred Magic akusztikusan kezdve halad tovább a post punk / black metal ütőéren, de semmi kiugrót vagy emlékezetes pillanatot nem találtam ebben sem. Ennél a pontnál éreztem azt, hogy sajnos leül az album. Azonban a Péter Kiss közreműködésével készült Clavicula Nox akusztikus gitárra írt kellemes intermezzoja után, a Neptunian számomra legfelkavaróbb tétele következik: a Moonwise Journey visszafogott muzikalitása ellenére egészen mélyre megy az ember lelkében. Olyan, mint egy feketén ragyogó ékkő, amiben látod a visszatükröződést vagy mintha konkrét filmzenét hallanál, rettentő vizuális hatással bír. Látod magad előtt a kétségbeejtő képkockákat egy lelassított felvételen, ahogy visszafordíthatatlanul beleégnek az örökkévalóság tudatába… Nincsenek túlbonyolítva a struktúrák, nincsenek őrületes virgák és vágták; ugyanis az egyszerűségében rejlik a kulcs. Letisztult, kifejező ereje van, a The Shell mellett ez a másik kedvenc. A Black Hole District hangulata is el lett találva, a refrénnél a brit Code lágyabb verziója ugrott be, a záró Infinity of the Elements szintén az erősebb / karakteresebb dalok közül való.
Ha egyáltalán nem érteném, hogy miről van szó, nem tudnám hová tenni a Svoid féle musique noir-t, de koncepcionálisan véve a Neptunian nótáit, egy kevésbé idegen érzés fog el. Aki a régebbi anyagok alapján arra számít, hogy jégvihar-grind / tukatuka és némi kétlábgép aprítás, ráspolyos károgás meg északiszél gitárokra épülő zenét kap, az dobja el azonnal ezt a gondolatot. Ha százalékban kellene ezt prezentálnom, hogy milyen arányban hallható súlyos metal a post-punk javára és vica versa, akkor még a durvább énekhang ellenére is azt mondom, hogy ez egy dark rock lemez, ami nyomokban black metalt tartalmaz. Vélhetően S és Gravel nem árulnak zsákbamacskát, a Svoid szónikus jelenkori transzformációja tudatos, minden okkal történik, a Spiral Dance dalait utólag meghallgatva pedig logikus folytatásnak érzem. A hangzásra nem lehet panasz, szépen kihallható az összes hangszeres, a gitárokat néhol azért jobban kiemeltem volna a mixből, hogy balanszban legyen a basszusgitárral, ne csak színező jellege legyen. Persze van, ahol pontosan ennyi elég. A borítót még nem említettem: az artwork és layout Björn Bauer munkája, nekem nagyon tetszik, illik a Neptunian világához.
Aki eddig szimpatizált a Svoid zenekarral a muzikális metamorfózisuk után is, annak nem fog csalódást okozni a Neptunian. Aki viszont a korai anyagok (To Never Return például) tükrében szerette meg az együttes zenéjét, az mindenféle előítélet nélkül álljon hozzá.
A Svoid: Neptunian lemezét az erdélyi Sun & Moon Records jelentette meg március 11-én digipak formátumban.
Svoid: https://www.facebook.com/svoidofficial
Sun & Moon Records: https://www.sunandmoonrecords.com/
Írta: MZ
