A Holdlajtorja első kiadványa az Ab Oriente Ad Occidente című 2020-as demo volt, melyen a zenekar alapító Berki Bálinton (Inmar) kívül Rácz Péter (Kryptagonist) és Varga Gábor (Vorgrov) játszanak. Aki a 2000-es években követte a hazai black metal színtér történéseit, az bizonyára találkozott már mindhármuk nevével – Inmar leginkább a Vorkutából, Kryptagonist elsősorban a Leiruból, Vorgrov pedig leginkább a Marblebogból ismert; de nem kizárólag. Érdekesség, hogy a 2008 után nagyjából tíz évig passzív Vorkuta ezen hosszú szüneteltetés előtti utolsó kiadványa pont a Marbleboggal közös, Wanderings névre hallgató split volt. Akkoriban Kryptagonist még nem volt a Vorkuta tagja (jelenleg már igen), így a Holdlajtorja demo volt az első anyag, ahol mindhárman szerepeltek – és eleddig az utolsó is, ugyanis a Holdlajtorja tagsága a jelen írás tárgyául szolgáló, idén március elején megjelenő Arcana et Tenebrae című debüt albumon már csak két fős: Inmar felel a gitárokért és a billentyűsökért, míg Kryptagonist a vokálért, a basszusért és a dobért.
Ennyit az adatokról. Ha a fentiek alapján valaki arra számít, hogy a Holdlajtorja elsősorban black metalban utazik, az csalódni fog. Ugyan szinte minden számban érezhető, hogy a tagok kötődnek ehhez a műfajhoz és hatással van a játékukra, de az összképben ez inkább csak olyan 20%-ra tehető. Helyette kapunk egy nagyon eredeti egyveleget, amiben post, prog, doom és még ki tudja, mi keveredik, hogy végül egy meglehetősen egyedi komplexumot hozzon létre 47 percben, 9 számban. Vessük is bele magunkat mélyebben!
A Weeping Ruins című intro közel-keleti hangulatvilágú gitárfutamokkal indít. Elhagyatott, homokot hordó szelek által már részben betemetett sivatagi romok képét juttatta az eszembe. Utána a címadó dal következik: lassú tempójú, enyhén pszichedelikus nyitánnyal induló tétel. Már itt jó ízelítőt kapunk Kryptagonist változatos, eredeti vokáljaiból, ami sokat tesz azért, hogy a Holdlajtorja zenéje kiugró legyen. A dal során gyakoriak a tempóváltások, de dominánsan a lassú-középtempós térfélen mozog. Fülbemászó gitár kiállások teszik színessé a címadó dalt – mint ilyen, tényleg hűen reprezentálja az album egészét, bár számomra a lemez második fele az erősebb tételek gyűjtőhelye.
Az Atlas-ban már markánsabb szerepet kap a basszusgitár is. Én személy szerint tudom szeretni a jól hallható basszus sávokat, így a keverés ezen aspektusa alapvetően tetszik, de a lemez hangzása az összképet tekintve viszont már nem eléggé erőteljes az én ízlésemnek – a gyorsabb részeknél mind a gitár, mind a dob kissé súlytalannak érződik.
Az Ungrund nevű tétel nagyon szépen fel van építve – az albumon gyakori komótossággal indul, teljesen belassul, kitör, majd szépen továbbfolyik – néhol további kis váltásokkal. Ez is egy olyan szám, amit szívesen meghallgatnék élőben, egy kisebb, de jól megszólaló klubban.
A következő Eidos volt az a szám, amit már a lemez megjelenése előtt is meg lehetett hallgatni Youtube-on, íme:
Jó választás volt olyan értelemben, hogy ez is hűen reprezentálja, hogy milyen is az Arcana et Tenebrae, talán azt leszámítva, hogy a számban néhol megjelenő hörgős vokál azért arányaiban nem túl gyakori a lemezen. Mindenesetre akinek ez a szám tetszik, az vélhetően az egész lemezzel elégedett lesz 1-2 hallgatás után. Nekem tetszett.
Talán a Vox in Rama-ban érezhető leginkább a zenészek black metal háttere. Az Aenigma egy rövid, instrumentális átkötő tétel az introhoz hasonló hangulatban.
Aztán jön a Paneas, ami a lemez egyik (ha nem „a”) legerősebb tétele számomra. Már első hallásra is nagyon hatnak a gitártémák, a 10 perces opuszt (a leghosszabb tétel a lemezen) könnyen végigutazza a hallgató. Hol a basszus, hol a dob, hol a gitár a leginkább emlékezetes, de közben az egész számnak van egy egyenszilárdsága. A vokál itt is izgalmas távlatokat jár be, stílusában mindig jól reflektál a hangszeres szekcióra. Ezt a dalt például biztosan többször elő fogom venni a jövőben is, akár csak önmagában hallgatva.
Az utolsó tétel, az Ens egyenes folytatása a Paneas-nak, mind hangulatban, mind minőségben. Jól sikerült darab, szintén élő előadásért kiált.
Összességében, az album dalainak átlagos tempója egy doomos komótosság, amit pszichedelikus-progresszív-poszt-black ihletésű hangulatok, váltások színeznek – valamint egyedi, változatos vokálok. Első hallgatásra sok helyen nagyon furcsa volt a lemez, főleg az első fele; de már másodszorra-harmadszorra elkezdett erőteljesen összeállni a fejemben. Nem állítom, hogy tökéletes: néhány helyen még „kiforratlannak” tűnnek bizonyos megoldások és a hangzásának is sok esetben jobban állna szerintem egy erőteljesebb gitár megszólalás (több ízben az jutott eszembe, hogy élőben mennyivel jobban működhet ez a szám). Ellenben tele van érdekes és nagyon jól működő témákkal, amit aztán Kryptagonist egyedi vokál teljesítménye egészen magas szintre emel. A manapság tapasztalható megjelenés dömpingben az már önmagában komoly eredmény, ha egy formáció meg tud teremteni egy eredeti hangot, és ez a Holdlajtorjának egyértelműen sikerült. Nyilvánvalóan rétegzenét alkottak, de azt gondolom, hogy aki fogékony a fent leírt (és a belinkelt preview track-ben hallható) stílusra és hangulatvilágra, az bátran adjon neki egy esélyt – könnyen lehet, hogy kellemes meglepetést okoz neki az Arcana et Tenebrae.
A lemez digipak CD formátumban jelenik meg március 8-án, a Sun & Moon Records égisze alatt.
https://www.sunandmoonrecords.com/
Írta: sothis
