Hosszú kihagyás után hallhattuk újra a Christian Epidemic-et élőben – miért pont Debrecenben?

Mert ide hívtak. Ide hívtak legelőször. Amikor hárman maradtunk Imivel és Gáborral, akkor nem az volt az első dolgunk, hogy elkezdünk gitárost meg szintist keresni, hogy akkor majd mi megmutatjuk… hanem igazából úgy voltunk vele, hogy itt az ideje az új albumnak; az ötletek megvoltak, és elkezdtük összerakni. Gábor küldözgette a dolgokat, én próbálgattam rá a szövegeket, és gyakorlatilag nyolc szám össze is állt, nyolc dalnak a gerince megvan kvázi. Ezt már csak simítani kell, és ezt együtt fogjuk elvégezni így öten… így alakult. Gábor ismeretségi köréből lett egy szintis [Daróci Attila – a szerk.], lett egy gitárosunk [Hernyák Szabolcs – a szerk.], és őket biztos sok ember már ismerheti, akár zenekarokból, akár koncertekről – egyből összeállt a dolog. Nem volt benne semmilyen erőlködés, nem próbálgattunk ki embereket, semmi ilyesmi. Teljesen szervesen jött a dolog, teljesen rendben volt. Ugye a legelső próbán az ember azt figyeli, hogy még ha nem is hibátlanul játszik, de hogyan tér vissza, mennyire hamar, mennyire pontos a másik – ez sokkal fontosabb annál, hogy már eleve úgy jöjjön, hogy teljesen fölkészült; mindezek teljesen rendben voltak, és ez a koncert is bizonyította, hogy megérdemlik a bizalmat. Tényleg mérhetetlen tisztelettel tartozunk nekik, mert rengeteg munkájuk van benne; és még azt lehet mondani, hogy a lelkesedésükkel ők visznek bennünket tovább. És hogy miért debreceni koncert? Úgy volt, hogy nekiálltunk próbálgatni, összeraktunk néhány dalt, meghallgattuk egymást, hogy mindenki el tudja dönteni, hogy ez az a zenekar-e, ahol egymással tudunk dolgozni. Nagyon hamar összeállt, és egyszer csak jött egy megkeresés, hogy jó lenne Debrecenben föllépni, jönnének angol zenekarok; mi meg egyébként az Andartar-ral nagyon szívesen játszunk, mert az egyik legtehetségesebb magyar zenekar, sőt, a mai koncerten, ami új dalt játszottak [Die by the hand of your son – a szerk.], szerintem az jelentős fejlődés, iszonyatosan jól irányba mennek. Részemről teljes a tisztelet, úgyhogy velük nagyon szívesen játszunk. Ők hívtak, mi jöttünk. Most van még egy pár meghívásunk, talán elmegyünk Szegedre, biztos, hogy lesz majd egy pesti koncert is, hogy mégis lássanak az emberek; hogy lássák: létezünk, élünk. De a prioritás az új album – mondanivalónk van, és ezt most ki kell használni.

 

Volt egy hosszabb szünet a Christian Epidemic működésében. Mi ennek az oka, hogy élted meg? Pontosan mi is történt?

Két tagunk eltávozott, nekem meg hangszálproblémáim voltak már a legutolsó album óta, tehát gyakorlatilag két éve…

 

…ez most megoldódott?

Hát amennyire hallottad, megoldódott. Szóval nem azt mondom, hogy annyira jól működnek most a dolgok, amennyire csak működhetnek – azt mondom, hogy nagyon jó az irány. Megtanultam egy új technikát, úgyhogy a hang maga nem nagyon változott, viszont sokkal jobban kímélem a hangszálaimat. Ezért is tudunk most így beszélgetni – ezelőtt 5-10 évvel teljesen be lettem volna rekedve. És az ember odafigyel… már nem leszünk fiatalabbak, nem olyan könnyen regenerálódik a szervezet, mint húszévesen. Egy kicsit oda kell erre figyelni, de egyébként úgy érzem, hogy jó úton haladunk, egyáltalán nem tervezzük azt, hogy külön énekes lesz. Ezt így fogjuk megoldani, és a legelső koncerten ez így teljesen rendben is volt. És hogy miért volt ez a hosszú szünet? A zenekar szétválását is az okozta, hogy nekiálltunk az új albumot készíteni, és valahogy nem találtuk meg azt a bizonyos egyensúlyt, hogy te is engedsz, én is engedek, kompromisszum, próbáljuk meg így… hanem eljutottunk egy olyan szintre, hogy meg se próbáljuk, úgy lesz, ahogy én mondom – és ez így nem működhet. Élni születtünk, nem istennek… és igazából ez így nem működött. Gábort mint dalszerzőt nagyon tisztelem, az előző albumokra tényleg eszméletlen jó ötleteket hozott, és jó meglátásai vannak; ő egy nagyon kompromisszumkész ember, tényleg olyan, hogy „Próbáljuk meg… igazad volt, kész, csináljuk”. Nem csinál presztízskérdést a dologból, hanem mindig a közös érdeket nézni. Nagyon tisztelem, és nagyon jó ötletei vannak, ezért nem is volt kérdés számomra, hogy nem söpörhetjük félre az ötleteit csak azért, mert nem éppen más írta. És egyébként nem is akartam egy olyan albumot kiadni, amit tényleg egyetlen ember maga megír… amikor eléd teszik, hogy akkor most ez lesz… nem. Így most gyakorlatilag Zoliék is boldogok, mert van egy olyan zenekar, ahol ő is érvényesíteni tudja magát. Egyébként teljesen jóban vagyunk, nincs gyűlölködés – persze, a legelső hetekben, hónapokban voltak indulatok, de egyébként nincs gyűlölködés… Imi a testvére, tehát ha másért nem, már csak azért is megvan a tisztelet… nekem Imi a legjobb barátom, Zolival szinte gyerekkorom óta ismerjük egymást… Imi is tartja a kapcsolatot, valamilyen szinten mi is… ő, ahogy nyilatkozik, örül, hogy megy tovább a Christian Epidemic zenekar, mi meg szurkolunk neki, hogy a Ragály-jal legyen teljes, és ez így teljesen megfér egymás mellett. Ezzel semmi gond nincs.

 

Amikor felmerült az, hogy új tagokra lenne szükség, akkor nem gondoltál arra, hogy Szabi bőgőzzön, te pedig visszamész gitározni?

Nem, mert Szabolcs egy eszméletlenül kihíváskereső ember, és neki most a gitár a kihívás – és ez egy plusz. Másrészről meg annak idején, amikor átváltottam basszusgitárra, épp azért váltottam, mert volt egy vállszalag-műtétem, ami után a gyors pengetéstől már nagyon hamar elfáradtam. Tehát lehet, hogy lett volna rá alkalom, nem tudom, de egész egyszerűen nem ment úgy a gitározás, nem ment úgy a pengetés… a jobb kezem sokat gyengült, és ezért úgy voltam vele, hogy akkor itt van egy új szerelem, a basszus – gitárost egyébként is könnyebben találtunk… és akkor így mentünk tovább. Ráadásul egy olyan szakaszát élem az életemnek, hogy most, ahogy az új album készül, kezdem megszeretni így tizenegynéhány év után a basszusgitárt – úgyhogy most még tart a szerelem. Gábor is – azon kívül, hogy rajongó, meg koncerteken feltűnik mint hallgató –, eszméletlenül szerelmes a saját hangszerébe. Szabolcsnak óriási kihívás… ugye basszusfronton azért ő már bizonyított, viszont mint gitáros úgy érzi, hogy tud hozzátenni… és valóban tud is hozzátenni, mert eszméletlen pengetési technikája van, és – most hál’isten nem hallja, amit mondok, de majd olvasni fogja – neki óriási előnye, hogy rettenetesen tisztán játszik. Egy gitárosnál az, hogy nem maszatol, hanem kristálytisztán játszik… erre majdnem azt lehet mondani, hogy megtanulhatatlan – neki ez óriási előnye, és rettenetesen élvezi azt, hogy egy másik hangszeren bizonyíthat. Szóval nekünk ebből csak előnyünk van, és a kérdésedre válaszolva, nem, nem is fordult meg, fel sem merült.

 

A setlist a felének a kottáját ismerem, és tulajdonképpen csak a Szabit hallottam – kristálytisztán játszott. Biztos volt, amikor mellényúlt, de ki nem nyúl mellé?

Nagyon tisztán penget… meg ő tényleg olyan, hogy leül, és kigyakorolja a részeket. Amire én még nem vagyok képes, de majd nekem is ezt kell csinálnom… ő leül, kigyakorolja a részeket, ha kell, egy héten keresztül, és megoldja a feladatokat… imádja ezt… így működik ez a dolog.

 

Mik a tervek? Mondtad ugye, hogy Gabi összerakott egy pár ötletet…

…a szövegek gyakorlatilag most állnak össze, keressük a helyüket. A kiadó részéről már kaptunk egy megerősítést, várják az új albumot: amikor olyan szinten állunk, akkor keressünk egy időpontot a stúdióba, és csináljuk meg. A legközelebbi terv meg mindenképpen az, hogy még néhány – de tényleg néhány, tehát mondjuk két-három-négy – koncertet még szeretnénk adni az album előtt. Mondjuk Szegeden, Pécsett, Budapesten, Győrben esetleg, hogy valamilyen szinten megmutassuk magunkat; meg persze azért is, hogy mi is összeszokjunk, mert nagyon fontos az is, hogy tényleg érezzük egymást. Utána meg valószínűleg az új albumra fogunk összpontosítani, mert ugye az, hogy megvan a gerince nyolc számnak, egy nagyon jó kiindulópont, de ahhoz, hogy nagyon jó legyen, öt embert kell, hogy mindenki beletegye, amit csak tud… és bele is fogják tenni, ez látszik… Imi is kapott egy új lendületet. Én imádom, tehát engem ez tölt föl, bárminél többet ér… szóval megvan a szimbiózis, az együttműködési készség, adott egyfajta „egymásra találtunk”-érzés, tehát teljesen jó az irány. Igazából nem akarom azt mondani, hogy csoda történt – csak azt, hogy jó az irány, mindenki élvezi. A céljaink nem változtak: nem akarunk mi külföldi karriert, inkább megyek Debrecenbe, mint Los Angeles-be.

 

Igazából szép lassan harminc éves lesz a zenekar…

…igen? Ja igen, még három év. Igen. Hát nincs jelentősége. Ameddig fölmész a színpadon, és érzed az energiát, azt le bírod adni, a közönségtől meg visszakapod, az emberek kíváncsiak rád, és te saját magadon azt érzed, hogy ez így működőképes – akkor nagy jelentősége nincs.

 

Terveztek-e esetleg ezzel kapcsolatban valamit mozgolódni?

Igazából a zenekarnak egy nagy adóssága van: rettenet mértékben igénylik az emberek mostanában az LP-t, nagy divat. Ha nem is egy boxot, de néhány albumot – például az Isteni Orgiát mindenképpen – szeretnék kihozni LP-n. Talán egy ilyen bónuszdalos valamit… bár igazából nagy jelentősége nincs. Szerintem az emberek sokkal jobban várják az új albumot, az új számokat, az új videót… ez egy szám, harminc év, jó, örülünk neki, biztos lesz majd egy pólónk, hogy harmincévesek vagyunk, biztos, hogy felnyitunk egy pálinkát, és megünnepeljük. De igazából nagy jelentősége nincs… tehát valami marketing-koncertnek nincs értelme. Annak már inkább, hogy jól érezzük magunkat. És igazából ennek a zenekarnak a klubok a természetes közege. Régen ott volt a Wigwam… azért egy olyan helyet akkor meg tudtunk tölteni; most nem tudom, hogy mi az, ahova eljuthatunk. Például nagyon élvezném, hogyha jönne egy külföldi zenekar, ami számomra kedves… mondjuk a Kreator vagy a Samael… elmennék előzenekarnak, és naná, hogy a kulisszákba is belesnénk! Kimondottan harmincéves banzájt nem tervezünk, de semminek sem vagyunk az elrontói: ha valaki szervez valamit, vagy valaki meghív, azt általában mérlegeljük és elfogadjuk.

 

Még egy utolsó kérdés – te most Münchenben élsz. Hogyan lehet onnan egy magyarországi zenekart a Magyarországon élő tagokkal működtetni?

Szerintem teljesen jól…

 

…iszonyatos energiákat visz el, nem?

Vasárnap hajnali két óra van, holnap délután indulok vissza, és nem azzal a tudattal megyek, hogy „óóóóó, bazzz, az előbb vezettem le, most meg vezethetek vissza” – hanem úgy, hogy az év csúcspontján vagyok túl. Energiát kapok, és nem energiát veszítek. Tehát hétfőn úgy megyek be a melóba, hogy ez kurva jó volt, fasza volt, annyian voltak, mint az állat. Nem, nem visz el energiát – inkább ad. Valamikor ennyire nem egyértelmű – mert ugyanúgy próbálni is haza kell járni –, de egy jó próba is nagyon sok energiát tud adni. Szóval, bírom, és nem érzem megterhelőnek. És – mint ahogy említettem is már neked az előbb – gyakorlatilag egy Lábatlan-München kör az egy Sopron-Záhony táv, tehát nem a világ végéről van szó. Meg hát nem vagyok odakötve… ha úgy alakulna a dolog, hogy már azt érezném, hogy teher, akkor úgyis a munkahelyet adnám föl, és nem a zenekart… ez nem kérdéses.

 

Köszönöm szépen!

Írta: Á