Mára több olyan nagy zenekar, project jött létre, aminek egy-egy alapítótagja leszakadva egy legendás anyabandától valami más néven és új felállással öregbíti tovább a alapműveiket. Ezek a zenekarok mindig vitákat szülnek a rajongók körében, hogy mennyire hitelesek és létjogosultak, pláne ha párhuzamosan még aktív az eredeti formáció. Valaki egyenesen egy pénzhajhász hakni produkciónak ítéli és elzárkózik, mások szemet hunynak felette és átadják magukat a zene örömének, „ez is több, mint a semmi” alapon. Az I Am Morbid nevezetű project is valami hasonló, amit David Vincent hívott életre, hogy járja a világot a klasszikus Morbid Angel himnuszokkal.
Bevallom őszintén, én mindig is hatalmas Morbid Angel rajongó voltam és az összes eddig megrendezett hazai koncertjükre ellátogattam, amik kivétel nélkül nagy hatású eseményként könyvelek, de amikor 2017 táján meghallottam, hogy Vincent ellátogat evvel az akkor még friss formációjával (2017.05.21. / Dürer Kert a Necrophagia társaságában), nem voltam túl nagy lelkesedéssel iránta és még az sem vált vonzó tényezővé, hogy a dobok mögé Tim Yeung került. Szóval én jól ki is hagytam akkor, amit nagyon nem is bántam és azóta se bánok. Ámde amikor híre szállt 2023-ban, hogy ezúttal Pete Sandoval-al karöltve érkezik a country man, már rögtön felcsillant a szemem és gondolkodás nélkül eldöntöttem, hogy most el kell látogatnom a bulira. 2 legendás alapítótag már nagyobb vonzóerővel bír és alapból nagy fegyvertény, hogy Sandoval egyedi és energikus dobjátéka lehengerlő volt mindig élőben (és persze lemezen is). Persze abban sem lehettem biztos hogy mennyire megbízható a mostani teljesítménye, hiszen ő sem fiatalodik és közel a 60-hoz meglepő lett volna, ha visszatudja azt adni, amit fénykorában ledarált, de (nem túl nagy meglepetésemre) az első dal után leeső állal figyeltem a legenda munkáját, de ne szaladjunk előre…
Kissé késve érkeztem a helyszínre és az Exodikon-ról sajnos lecsúsztam, így érdemben nem tudok róla nyilatkozni. Sajnálom, de Ágoston készített fotókat róluk. A Monastery buliját viszont szinte teljes egészében megsikerült lesnem. Pont akkor estem be, amik a The Killchain című Bolt Thrower feldolgozással súlytottak le, imádom én is azt a dalt, pont úgy mint a teljes Those Once Loyal anyagot. A hangzás teljesen rendben volt és már szépen összegyűltek a teremben is. Arra számítottam, hogy kevesebben leszünk a hétköznap okán, de látszott, hogy a késő nyári-szabadságolós időszak kedvezett a népsűrűségnek. Szóval mint láthattuk, a 3-4 éve újra életre kelt banda jó formában van és látszik, hogy egyben vannak, lett színpadi rutinjuk és így még nagyobb összenergiával rendelkeznek. A saját dalok is nagyon jól működtek élőben, mindegyikben találtam valami jó húzóerőt, vagy éppen azért mert a lassabb és középtempós döngölés dominált vagy mert a blastos tekerések szaggattak. A setlistet is jó arányban szedték ennek tekintetében össze. Játszottak a Szeptember első felében megjelenő From Blood című új lemezükről is, amit személy szerint már nagyon várok és az élőben megdörrenő ízelítők is csak tovább lelkesítettek. A bulit pedig egy Napalm Death feldolgozással zárták, amit ugyancsak szépen átgyúrtak. Csak így tovább srácok! Jó buli volt.
Rövid átszerelés, sör és cigiszünet után pedig következett a várva-várt morbid angyal szárnyalás! Színpadra vonulás után egyből beültettek minket az időgépbe és belecsaptak az Altars of Madness nyitódalába, az Immortal Rites-ba! A dobok mögött Pete Sandoval predator szerű rasztáival és jellegzetes „rugozós” mozgásával püfölte a bőröket, David Vincent szolidan összefogott rőzsével, szerény és magabiztos kiállással pengette a bőgő húrjait és ami külön örvendtes volt, hogy semmit sem kopott a hangja, ugyanolyan laza könnyedséggel, de mégis nagy erővel képes kiordítani magából a már jól ismert szövegeket! A gitároknál Bill Hudson és Richie Brown pedig jó színpadi kiállással, szépen betanulták a Trey Azagthoth által megírt gitárleckéket. Második dalként még egy elsőlemezes sláger, a Visions from the Darkside következett, ezt követően időrendi sorrendben a Blessed are the Sick-ről két dal, a Fall from Grace (egyik kedvencem arról az anygaról!) és a címadó. Ezután pedig nem maradt más, mint a turné címében is rejlő, az egész műfajra nagy hatást gyakorló 30 éves Covenantról dörögjenek a pusztítások! Így is volt: Rapture, Pain Divine, Vengeance is Mine… Amikor berobbant a Rapture azonnal teljesen libabőrös lettem és nem bírtam magammal: előkerült a léggitár és edzésben lendültek a nyakizmok is! A közönség egyébként, ahogy megfigyeltem nem volt túl aktív, semmi nagy pogó vagy őrjöngés nem volt, inkább mindenki szolidan bólogatott vagy tátott szájjal nézte az eseményt. Még David Vincent lelkesítő, átkötő szövegeire sem érkezett nagy ováció. Szóval ilyen tekintetben nem volt őrült nagy hangulata a koncertnek. Szerencsére a jól kipréselt hangzás és az energikus dalok mindent feledtettek velem és ezzel – ahogy utólag hallottam – nem voltam egyedül. Természetesen a Covenant dalain túl a Domination-ról sem maradhattak le slágerek, így az Eyes to See, Ears to Hear és kegyetlenül pusztító Dominate is elementáris erővel hatott. David Vincent ordítós hörgése mellett a tiszta énekes verzéket is szépen hozta, ami főleg a kihagyhatatlan God of Emptiness-ben teljesedett ki igazán!
Nem is akarom túlnyújtani ezt a beszámolót, összegzésként annyi a személyes véleményem, hogy arra, amire számítottam, annál többet kaptam ezen az estén és nagyon pozitív csalódásként éltem meg! Sandoval elképesztő teljesítménye volt számomra, ami vitte a hátán a bulit, de Vincent is minőségi és energikus show-t tudott produkálni, ami egyáltalán nem rombolja a korábban felépített kultstátuszt. Mindketten közel járnak a 60-hoz és cseppet sem hatott öregesnek a színpadi teljesítményük, ennek pont az ellentétje: megmutatták, hogy nem vonult nyugdíjba az old school death metal, hanem igen is életben van, nem csak a fiatal bandák, hanem egyenesen a műfaj megalapítói tolmácsolásában is! We Must Dominate!
A koncert után a rajongók örömére pedig David Vincent a merch pulthoz kijött és lehetett vele fotózkodni, dedikálni és váltani vele néhány szót. Jó gesztus volt tőle és egy igazán kedves és közvetlen fickó képét mutatta. Nekem is sikerült vele tolni egy képet mementóként, hiszen kitudja mikor láthatjuk még hazánkban őket. Reméljük nem kell rá sokat várni és 2025-ben egy Domination 30! show is landol nálunk…
A koncerten készült összes képet az alábbi linkre kattintva tudjátok megnézni: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1013517853293990&type=3
Írta: Darabos István
Fotók: Sasvári Ágoston
